Egami Mizuki, XY, YZ szobája (2 szabad hely)

- Igen, igazad van. Ezt mi nem tudhatjuk, hogy létezik-e vagy sem. De az embereknek - és néhány démonnak is - szüksége van valamire, ami felsőbbrendű nála, és valamire amibe kapaszkodhat, valamire amiben hihet. - mondtam neki, s közben ismét elejtettem egy mosolyt.
Egy kicsit elgondolkoztam, hogy most mit kéne tegyek. Végül is amiért ide jöttem, az már lényegtelen. Mi értelme maradnom? Csak annyi marasztal engem itt, hogy itt van Mizuki, ezen kívül már semmi keresni valóm nincs.
- Azon töprengek, hogy most mihez kéne kezdenem. Most, hogy előkerültél, már nincs miért maradnom... - mondtam s közben a földet bámultam magam előtt.

- Ebben lehet hogy igazad van - vélekedett zavartan - de olyan Kami-samaról még nem hallottam aki a barátom lehetne és egy osztályba járhatnánk... meg hasonlók, de jó lenne ha lenne ilyen
Mizukinak most nehezen jöttek elméjébe a gondolatok és a plafont kezdte nézni, egy perc múlva pedig a látványt unva megint lehunyta a szemét. Daisuke azonban arra meggyőződésre jutott hogy nincs maradása
- De hát én azt hittem azt keresed aki megtámadott - mondta majd komolyan ránézett a bátyjára - Ha szerinted az iskola diákja már akkor jó lenne tudni hogy kicsoda és az iskola leszoktatta e arról a szokásáról hogy falánkul embert öljön. De egyébként sem szeretném hogy elmenjél, tudom hogy nem vagy biztonságban de hát... én nem szeretnék visszamenni és... nem is találtál itt barátokat? Egyáltalán mióta vagy itt?

Elgondolkoztam azon amit mondott Mizuki, egy jó tíz percig, ha nem szólalt meg Mizuki, nem szóltam semmit.
- Valójában a bosszú miatt voltam itt... De most, hogy itt vagy, s te jól érzed magad a bőrödben nem vágyom rá. Nem bocsájtok meg annak, aki ezt tette veled, de már nincs bosszúvágyam. - mondtam neki miközben a földet néztem.
- Barátokat... Nos nem túl sokat. Igazából egy valaki van akit talán barátomnak mondanám, Ikumi. Más emberekkel, démonokkal nem igazán beszéltem... - néztem rá Mizukira. - Úgy két hónapja jöttem... - szorítottam ökölbe mind két kezem. - Azért edzettem mióta... eltűntél, hogy azt a vámpírt megtaláljam, s megtoroljam azt, amit veled tett, de ez mind semmissé lett. De nem baj, változnia kell a dolgoknak.

- Nem tudom hogy a bosszú jó e vagy nem - gondolkodott el a dolgon - de az biztos hogy általában meggondolatlanná tesz, elsieted, ilyesmik...
Daisuke aztán folytatta és Mizuki nem szakította félbe a rátörő kérdések ellenére, így hát fordított sorrendben reagált bátyója szavaira
- Nagyon kedves tőled hogy ennyire hiányoztam - mondta halkan és elszégyellte magát mivel nem tudta hogy ugyanerre ő hajlandó lett e volna őérte - de nem tudom mit kellene tenned... viszont soha nem akartál igazi iskolába járni? Ami azt illeti ez nem átlagos iskola de eléggé igazi, de hogy két hónapja itt vagy és nem vettelek észre... nagyon figyelmetlen lehetek. Viszont ez az új barátod Ikumi, a vezetéknevét nem tudod? Ha nem hogy néz ki? Lehet hogy ismerem én is, elvégre most kettő is eszembe jut hirtelenjében...

- Igen, meggondolatlanná tesz - helyeseltem amit mondott - Sajnos tapasztaltam. - tettem még hozzá.
A következő mondataira csak egy kis idő után reagáltam, nem tudtam mit mondjak.
- Valójában nem akartam normális iskolába járni, valahogy nem vágytam a tömegekre és a sok idiótára. De ahogy mondod, ez nem egy átlagos iskola, talán ide jobban be tudnék illeszkedni. - Mondtam neki, majd a másik kérdésére válaszoltam.
- Nem fontos, csak egyszer futottam vele össze. - tereltem el róla a szót. - Visszatérve arra, hogy nem vettél észre. Lehet, hogy azért volt, mert nem igazán mutatkoztam... Órákra jártam be illetve az udvaron voltam. Máshol nem is igazán jártam. - mondtam neki.

Most Mizukin volt a hallgatás sora ami akkor is folytatni látszódott amikor Daisuke már rég a szavai legvégére ért. Nem igazán kapott érdemleges választ és a többi dologból sem tudott semmit tovább fűzni, így hát szégyenében elvörösödött és idegesen kezdte piszkálgatni a frizuráját
- Mond csak... - szólalt meg végre hosszas hallgatás után - nem lenne kedved csinálni valamit? Esetleg nem vagy éhes? Nem rossz ötlet, talán ott vannak a többiek és utána segíthetnél nekem és Lunak a kis lemaradásunkban...

Figyeltem Mizukira, amikor beszélt, majd azonnal válaszoltam.
- Nem igazán vagyok éhes, de gondolom te az vagy, szóval mehetünk. Lu az az idegesítő hústorony, igaz? Nem szimpatikus nekem a fazon... - mondtam miközben Mizuki szemébe néztem. - De menjünk, rám fér egy kis társaság, mostanában még jobban bezárkóztam mint mikor otthon éltem... Már ha ez lehetséges. -

- Hát én azt hiszem az vagyok - vonta le a következtetést rövidke gondolkodást követően - de neked minden nap háromszori étkezés muszáj, szóval te is eszel nincs vita. Lu pedig jó srác csak szeret viccelődni a lányokkal és belekötni a fiúkba, na és egy kicsit feledékeny is néhanapján...
Mizuki ezúttal viszonozta tekintetét, s még szélesebb mosollyal felpattant a padlóról és Daisuke felé nyújtotta a kezét felajánlva hogy felsegíti
- Akkor mennyünk máris, jól fogsz szórakozni majd meglátod
Habár ebben nem volt feltétlenül biztos, jobbnak látta optimistának mutatkozni bátyója előtt

- Nos rendben, menjünk. - mosolyodtam el, majd óvatosan megfogtam Mizuki kezét, nem kapaszkodtam bele nagyon erősen - talán megszokásból - de azért új ereje miatt könnyedén fel tudott húzni.
- Majd meglátjuk - mondtam Mizukinak, miközben meneteltünk az ebédlő felé. - Sokkal vidámabb lettél, mióta utoljára láttalak - jegyeztem meg alig hallhatóan. - és optimista - tettem még hozzá.

//Folytatás az ebédlőben//

Mizuki elég furán viselkedett. Mintha beképzelt volna mindenfélét. Hogy megcsípi valami, meg hasonlók. De az esőben igaza lett. Az esernyője alá bújt és úgy haladtunk tovább. Engem nem zavart az eső. Ahogy a fiúkat sem, mert nekik igen csak tetszett a látvány, amit az átázott ingem nyújtott. Had epekedjenek. Végül beértünk a kollégiumba és kifújtuk magunkat a kocogás után. A végén már nagyon szakadt, félő volt, hogy esernyő ide vagy oda, de Mizuki is elázik.
-Na, csak beértünk.

Mire végre beértek, Mizuki kishíján négykézláb mászott át az ajtó alatt, a terror gondolata hogy elázik és otthagyja a fogát eléggé leapasztotta lelkesedését. A kollégium lépcsőin gyorsan végigrohant, a háta mögött vontatva az esernyőt hogy a víz akkor inkább hátrafelé csöpögjön. Végül a szobájához érve az ernyőt az ajtó mellé dobta, majd a kulcsával kinyitotta a zárat és Sekushinat hívogatva besétált
- Üdv a világomban! - csukta be az ajtót utánuk, majd izgatottan várta hogy szól e a lány valamit a berendezésről meg hasonlókról... látványról na!

Végre valaháta megérkeztünk a koleszba. Mizuki rögtön vezetett is előre a szobájáig, majd kinyitotta az ajtót és beinvitált. Ösztönösen körbe néztem. Mindig így teszek, hogy tudjam hol lehet a legjobban...khm...aludni.
-Egész lakájos.-jegyeztem meg udvariasan.
Kiszúrtam a mangákat a polcon és közelebb mentem, hogy megcsodáljam őket.
-Nahát, nem néztem volna ki belőled, hogy ilyesmiket olvasol. Elsőre nagyon visszafogottnak tűntél.-mondtam egy cseppet sem sértően.

Újdonsült segédje nem halasztotta el az alkalmat a körbenézésre, sőt mi több Mizuki mangái különösen is felkeltették a figyelmét. Ekkor ő is odalépett mellé és szemügyre vette őket, pedig tudta igazából hogy mik voltak azok de így könnyebben ráhangolódhatott a témára
- Senki sem nézi ki belőlem - sóhajtott kicsit csalódottan - de ez azt hiszem jogos. Tudom hogy az a hír kering hogy önző vagyok, nincs lelkem és hogy köpök a szerelemre és mi egymásra. Igaz hogy megrugdosom a gyengébbeket ha tilosban kapom őket, vagy hogy nem járok senkiven na és hogy ugrok az igazgató úr minden szavára... de nem vagyok gép!
Azzal kikapott egy kupac iratot a könyvespolc legalsó polcáról és a kétszemélyes ágyhoz vitte, amit történetesen ő foglalt. A papírokkal felmászott rá és w-ülésben lehuppant a kellős közepére
- Foglalj helyet, ha körbenéztél! - integetett neki és ledobta maga elé az iratköteget, az oldaltáskát pedig levette a válláról és maga mellé helyezte
Miután vetett egy pillantást a legfelső lapra, kivett a táskából egy kis fa vágódeszkát és egy bélyegzőt tintapárnával. Ezeket Shina elé nyomta
- Nah, én kitöltöm a papírokra amit kell - kezdett bele, majd le is zárta - tepedig mindegyiken ide nyomsz egy pecsétet, a deszka legyen a papír alatt
Azzal elővette az egyik tollat és töltögetni kezdte a hivatalos papírt, igaz hogy gyorsan csinálta de úgy tűnt tele kellett írnia. Nem csoda hogy segítséget kért.

Amikor később (nagy sokára) végeztek, megtörölte az arcát ami egyébként nem volt izzadt egyáltalán, mindössze régi megmaradt szokása volt
- Ezzel meg is volnánk! - jelentette ki - Nem szeretnél inni valamit a hűtőből? Aztán pedig nekiállunk a következő kötegnek, még van négy

Kissé úgy éreztem, hogy most megbántottam a lányt. Pedig nem állt szándékomban. Nagyon nem.
-Nem rosszindulatból mondtam. Ne haragudj.
A vállára tettem a kezem, amikor sok rosszat mondott magáról. Mármint mások szemében rosszat. Pedig nem rossz az, ha valaki tenni akar az iskoláért. Szerintem legalábbis egyáltalán nem az.
-Nincs abban semmi rossz, amit csinálsz. Ha csak a tanárok csinálnának mindent, a diákok akarata sosem érvényesülhetne. Csak ezt sokan nem tudják.
Mizuki elővett egy adag iratot és az ágyra mászott, majd várta, hogy én is csatlakozzak.
-Értettem.-mondtam kedvesen.
Igyekeztem lelkesnek látszani. Legyen egy jó napja neki is végre. Ahogy elnéztem nem sok volt mostanában. Szorgalmasan tettem a dolgom megjegyzések és zokszó nélkül. Aztán sokára, de a végére értünk.
-De meginnék valami hideget.-válaszoltam. Tényleg szomjas voltam egy kicsit.

- Üm, köszönöm... - mondta pozitív megilletődöttséggel hangjában, aztán belekezdett a munkába

***

Segítője nem látszott fáradékonynak, ami Mizuki kedvét is feldobta és könnyebben is ment a töltögetés. Néha megállt és rápillantott, valamiért kíváncsi volt hogy mi foroghatott éppen a fejében. Amikor végre befejezték az első köteget, Shina elfogadta Mizuki meghívását aki le is pattant az ágyról és odaszökkent a szobai hűtőhöz. Eredetileg a többieknek pakolta tele megszokásból, de ők ugye most nem tudtak vele dolgozni
- Megvan - bontott meg egy kólásüveget, a kupakot pedig a szemetesbe dobta
Aztán elment a következő kötegért, végül pedig visszamászott az ágyra és átnyújtotta az italt a lánynak, mielőtt azonban esetleg rákérdezett volna hogy miért nem iszik, előzékenykedett
- Nem ihatok ilyen italt, meg felesleges is - magyarázta - a srácoknak vettem mert litereket isznak meg egy-egy gyűlés alatt és házigazdaként nem szeretek le és fel rohangálni az iskolai boltba. Talán kellene néhány automata a folyosókra... igen, ez nem is rossz ötlet...
Menten fel is írta a jegyzetfüzetébe, majd eltéve azt Shinát kezdte el figyelni hogy éppen mit csinált, mármint ahogy az italt itta. Tűnődött csak azt nem tudta még hogy micsodán, valami elgondolkodtatta a lányban

Nem nagyon voltam fáradékony. Pontosabban jó voltam az egyhangú munka folyamatos elvégzésében. Mert hát abban is kell sokszor ismételni a mozdulatokat. Meg szeretek videójátékozni és sportolni is. Egyszóval elég kitartó voltam ahhoz, hogy kibírjak pár óra irodai munkát. Végül Mizuki ajánlott valamit inni, amit elfogadtam. Hozta a következő köteg iratot az itallal együtt hozott. Megkaptam a kólámat és közben egy kis magyarázatot.
-Miért nem ihatsz?-kérdeztem.
Az nem nagyon kötött le, hogy a srácok mennyit isznak ebből. Jó sokat, mint szinte mindenki. Kivéve mondjuk mikat, aki vért iszik sokat. De hát neki elnézem, mert vámpír. Mizuki felírta az automatás ötletét, majd mintha engem nézett volna.
-Mi az?-kérdeztem kíváncsian.

- Öm... emmertsimavízvanbenne - hadarta el szándékosan

***

Nézelődéséből Shina ébresztette fel de nem ijedt vagy ugrott meg, inkább csak pislogott néhányat ahogy választ próbált találni
- Nem tudom - vigyorodott el kínosan és maga elé húzta a következő adagot - na de én nekilátok a lapok kitöltésének, ráérsz pecsételni mert úgyis egyenként várnod kellene rám
Azzal folytatta a munkát, ami ezúttal valamennyire gyorsabban sikerült nekik és Mizuki szünet nélkül megcsinálta a következőt is. Jól érezte magát a lánnyal mert annak ellenére hogy nem sózott rá nagy munkát, úgy tűnt azért szívesen csinálta és az üteme sem lassult le. Egy-két órával később már jó ideje sötét volt és Shina kedvéért felkapcsolta a lámpát pedig a csillagfényt nagyon szerette egyébként. Amikor az utolsó is készen volt, elcipelte vissza a köteget és rávetette magát az ágyra. A plafont nézte, de nem akarta elküldeni a lányt mert szerette a társaságot, valamivel itt akarta még egy kicsit tartani
- Köszönöm hogy segítettél - mondta tűnődve - ha éhes vagy akkor van joghurt a hűtőben és ha még nem vagy álmos nincs kedved mondjuk TVt nézni?

Nem válaszolta meg a kérdésemet. Talán nem is tudta. Mindegy, ráhagytam a dolgot.
-Jól van. Miattam ne kapkodj. Csináld, ahogy neked kényelmes.
Jó sokáig folytattuk. Átrágtuk magunkat lassan az összes iraton. Mizuki fáradhatatlanul körmölt, én pedig pecsételtem neki. Lassan be is sötétedett odakint, de ez nem zavart engem. Mizuki mindenesetre felkapcsolta a lámpát. Pedig nem kértem. De sebaj. Végül befejeztük és elpakolta a papírokat, majd az ágyra ugrott.
-Szívesen. Nos, szívesen ennék valamit. A joghurt jól hangzik.
A TV-re néztem és leültem mellé.
-Perszem, miért is ne?

- Hihi, akkor máris hozom! - pattant vidáman, egész jól érezte magát
Egészen feloldódott mire véget ért a nagy irkafirkálás, szívesebben beszélgetett és tévézett mint körmölt. Kivett egy joghurtot amihez rögzítve volt a műanyagkanál, aztán visszament az ágyhoz és odaadta Shinanak. De még nem mászott vissza, előbb lekapcsolta a villanyt majd megszerezte a távirányítót. Amikor visszaült ezúttal a lány mellé, bekapcsolta a TVt és váltogatni kezdte a csatornákat. Az igazat megvallva azonban ritkán szokta használni és inkább a képregényeit bújta, így a legtöbb csatornáról fogalma sem volt
- Nem tudsz valami jó műsort ilyen későn? - fordult reménykedve vendégéhez

Mizuki lelkesen szaladt máris a joghurtért. Való igaz, tényleg megéheztem. Meg tudtam volna enni néhány pohárral, de nem akartam telhetetlennek tűnni. Megkaptam a joghurtomat és a villany is le lett kapcsolva. A lány pedig mellém ült és bekapcsolta a tv-t. Elkezdte váltogatni a csatornákat.
-Ilyen későn? Hát, a rajzfilm csatorna manapság éjjel-nappal megy. Ilyenkor a korhatáros animék mennek. Más csatornákon meg...hát pornó...Gondolom azt nem akarsz nézni.-mondtam kuncogva.

- Animék - hozta meg a könnyű döntést, s addig váltogatott míg meg nem találta
A műsor kicsit egyhangúnak bizonyult mert valami vámpíros ment éppen, magában pedig nem győzte a sok különbségen törni magát. Ami azt illeti irigyelte ahogy az esőben eláztak és kutya bajuk sem volt, ezért kis idő után oldalra fordította a fejét és ott ragadt Shina meg-megcsillanó szemüvegén. A napi eseményeket kezdte feleleveníteni, a hosszas bámulást az erdőben aztán saját locsogását az iskola kisebb-nagyobb problémáival kapcsolatban. No meg a lány is persze, először bevallotta félt a kitartó tekintetétől és aztán pedig nehezen tudta hova tenni hogy miféle gondolkodásmódja lehet. De egyébként tényleg nagyon jó társaságnak bizonyult és kedves is volt vele, bárcsak mindenki ilyen lett volna. Manapság a bátyójával és a "kollégáival" is alig találkozott, így jól esett hogy nem volt egyedül és hogy nem valami bugyuta egyénnel volt. Igen, Shina okosnak tűnt és ez nem a szemüveg miatt volt, rendelkezett egy érdekes figyelemfelkeltő kisugárzással ami mély benyomást tett Mizukira. Zavarta is valamennyire mert hát nem tudta hova tenni, s ahogy tovább bámulta most már az arcát, egyértelműen jobban elvolt mint az emberkéz alkotta tudáshiányos animét

Az anime szóval mintha felcsigáztam volna Mizukit. Addig keresgélt, míg meg nem találta a megfelelő csatornát. Persze nem a legjobb darab ment éppen, de megfelelt. Van másik, ami közelebb áll a valósághoz, de hát most ez van. A műsort nem mi csináljuk. Mindenesetre a humor és egyéb dolgok miatt azért lekötött. Észre sem vettem egy ideig, hogy Mizuki engem néz. De aztán feltűnt, ahogy általában mindenkinek feltűnik. Oda pillantottam.
-Hmm? Mi a baj?

Egy ideig csak visszanézett most a szemeibe, fel sem fogta hogy őt kérdezte egyszerűen annyira kíváncsi volt a szemeire és hogy mi lehetett mögöttük. Mizuki néha ugyancsak mély gondolkodású egyénnek számított, általában amikor saját emlékeit rakosgatta össze vagy pótolgatta a hiányos darabokat. De szimpatikus személyekkel kapcsolatban is de olyan ritkábban volt, most pedig valamire nagyon kíváncsi volt de nem tudta megmondani hogy mi az. Csak akkor ébredt rá hogy őt kérdezték amikor már másodszor vagy harmadszor hangzott el. Ekkor megrezzent és úgy érezte mintha valaki torkon ragadta volna, mert egy szót sem tudott kibökni
- Nem tudom - jött végre elő habár általában inaktív gyomra összeszűkült, sajnos nem tudott válaszolni
Inkább visszafordult a tévé képernyőjéhez, de minduntalan oda-odapillantott kíváncsian keresve amiről nem tudott. Mi a fene lehetett az?

Nem tudta, mi baja. Elég furcsa volt. Bár láttam már hasonlót, de Mizuki nem tűnt olyannak, ezért nem is álltam úgy hozzá. Csak barátkoztam. Persze ha ő többet akar, arra sem mondok nemet, de alapjáraton most nem azért vagyok itt.
-Biztos?
Nem vártam meg a választ, rá hagytam a dolgot. Végül folytattuk a tv nézést. Eléggé le tudott kötni az anime téma, így aztán hamar belefeledkeztem megint.

- Tényleg nem tudom... - vakarta meg a fejét mint aki tényleg nem tudja, mert hát tényleg nem tudta
A furcsa kutakodási kényszer lassan alábbhagyott és szerencsére az anime rész is véget ért, így némi ajánlót követően egy másik következett. Ez most az ő tekintetét ragadta magával, tudniillik mechás anime volt és az ilyesmi hajlamos volt megmozgatni a fantáziáját, így a probléma egyenlőre megoldódott. Azután is érdekesebb témájú animációs filmek voltak várhatóak és csak néha pillantva Shinára elgondolkodva nézte is a TVt, hacsak nem szólt hozzá vagy készült elmenni

» Ito hattori szobája (1 hely még szabad)
» Judy szobája ( még egy hely szabad!)
» Sayoko és <üres hely> szobája
» Narazaki Ryuko szobája (egy hely szabad)
» Egami Mizuki