Egami Mizuki

Tárgy: Egami Mizuki Kedd Jan. 24, 2012 7:58 pm

Név: Egami Mizuki
Nem: lány
Kor: 13 (valójában 15)
Faj: vámpír (poszthumán)
Szexuális beállítottság: ~~heteroszexuális~~

Jellem: könnyű szívvel hívhatjuk kaotikusnak. Tudni illik Mizuki eléggé közvetlen olyanokkal akiket már jól ismer, míg az ismeretlenek mellett általában már sokkal félénkebben viselkedik, hacsak ki nem derül hogy az illető kapcsolatban áll a diáktanáccsal vagy éppenséggel egy tanár. Igaz utóbbi esetekben azért nem olyan értelemben közvetlen mint egy másik diákéban, így hát elmondható hogy többnyire tiszteli a tanárait és közülük is inkább azokkal enged meg magának könnyebb hangnemet akikkel tudja hogy lehet, így tehát főleg nem japán származásúakkal. Egyébként egy kíváncsi és kalandvágyó lány aki nagyon szeret új dolgokkal próbálkozni amint ilyesmire lehetősége adódik, persze akad hogy szándékosan elszalasztja néhanapján. Alapvetően barátságos és szociális személyiség, de nehéz kiismerni hiszen néha inkább marad magára és gondolkodik órákon keresztül, amire igazából neki magának sincs magyarázata. A félénksége idegenekkel szemben nem nevezhető betegesnek, inkább afféle ösztönös óvatosság amit az utóbbi években szedett fel. Ez eddig annyira talán nem is lenne kaotikus ha néhanapján nem viselkedne lekezelően nála magasabb fiúkkal. Vámpír alakjában egy kicsit csendesebb és unottabb személyisége van

Küllem: az alacsonyabb növésű lányok sorait gazdagítja, no persze nem az a kimondottan törpe de nem is az az átlagos. Japán lányokra túlnyomórászt jellemző fekete haja van, szemei pedig barnák erősebb bordós színárnyalattal. Ha nem az iskolai egyenruháját viseli akkor egy sárga ujjatlan felsőt vesz fehérneműje fölé, rózsaszín miniszoknyával. Persze vannak más és formálisabb ruhadarabjai is de például harisnyát ritkán szokott viselni, sminket soha
Egami Mizuki Forumpic1b

Viselt tárgyak: ruha, amulett, karóra, mobiltelefon, toll, jegyzetfüzet

Előtörténet:

Mizuki nem kimondottan normális családi körülmények közé született, ezért hát azt is könnyedén ki lehet következtet hogy az élete ugyanígy egyáltalán nem lehetett normális... hát nem is volt az. Ha a család teljes is volt, a szokásaik egyáltalán nem tartoztak az átlagos japán normákat követőek közé. A dolog ott kezdődött hogy szerencsétlenségére a família keresztény hitet vallott, amiért természetes volt hogy nehezen jöttek ki a szomszédaikkal. Ha ez itt véget is ért volna akkor Mizuki talán könnyen megbékélt volna helyzetével, azonban nem hogy nem járhatott iskolába és otthon tanították, nem ismerkedhetett meg és ebből következően nem is játszhatott más gyerekekkel

Talán kis szerencse volt a nagy reménytelenségben hogy volt egy három évvel idősebb bátyja akivel egy csónakban evezett, így tehát akadt egyetlen egy barátja akire minden gondban számíthatott. Természetesen az őket nevelő nagyapa is megbízható embernek számított de korban sem ő sem más nem állt hozzá olyan közel mint ahogy Daisuke. A testvérek tehát nagyon jól kijöttek egymással, Daisuke volt az aki szivacsként fogadta be mindazokat a családi hagyományokat amikre tanították őket, míg Mizuki volt a fekete bárányka akinek minden vágya az volt hogy csupán azt tegyen és egyen amit egy normális japán lány is és szabadon járjon-keljen mint ahogy ők is. Próbálkozott kiszökni néhanapján és annak ellenére hogy bátyja rendszerint nagyon hamar rajtakapta, soha nem hagyott fel a próbálkozásaival és nagyon lassan de biztosan egyre ügyesebbé vált a kisurranás szakmában, még úgy is hogy Daisuke szintén vele együtt fejlődött az ő nyakon csípésének művészetében. Aztán évek múltán végül Mizukinak sikerült véghez vinnie a lehetetlent. Egy esti imádkozás előtt - amit egyébként egyáltalán nem szeretett - végre sikerült úgy elszöknie a házból hogy figyelmes bátyja csak akkor kapcsolt be amikor ő már néhány szomszédsággal odébb forgolódott. Most végre igazán körül tudott nézni és a vegyesboltot is maga mögött hagyta, ahova nagyritkán elkísérhette családtagjait. Az utcákon tehát a belváros felé indult és ahogy tovább jutott annál inkább több és több csodát fedezett fel: sok autót látott és még annál is több színes vagy egyszerű ruhákba öltözött embereket, kirakatokat rengeteg divattárggyal és sok sok minden más újdonsággal telerakodva. Aztán egy kis sötétebb utcasarokra érkezett, ahol körbe pillantván kicsit messzebb egy antikvárium 'nyitva' felirata ragadta meg a tekintetét az utca másik oldalán. Át is vágott a kis utcán és a bolt irányába sietett, s mint ahogy ilyenkor az lenni szokott a jól ismert kis és nagyvárosi legendákban, egy sikátorból kinyúló kéz magával ragadta mielőtt erre igazából ráébredhetett volna. De tovább nem is vitték, egy másik erős kéz a száját fogta be éppen amikor sikíthatott vagy kiálthatott volna, kalimpálózása pedig sokkalta hasztalanabb volt mint szabadulási próbálkozásai bátyja vagy nagyapja kezei közűl. A csendes utcában futó lábak közeledő dobogását hallotta, míg a támadójának csupán kabátja súrlódását tudta kivenni. Mintha érzett volna valami furcsa bizsergést a nyaka táján, de ahogy egyre nehezebben próbált kalimpálózni úgy egyre nehezebben is volt képes azon gondolkozni hogy mi is történt éppen. A lábdobogás egyre halkabban hallatszott pedig meg mert volna esküdni rá hogy nem volt távolodó, de addigra már szeme világa is elsötétült és egy sóhajtáshoz is erőtlennek érezte magát, végül elméje kitisztult és már egyáltalán nem érzett semmit a világból

Egy örökkévalóság telt el míg tudata legméjén beindult egy kis motor és kezei ünneplőruhája finom anyagát tapintották ki a mellkasán, nyaka egy kényelmetlen párnán volt míg maga alatt mást azon kívül nem is érzett, csupán kemény fát. Teljesen sötét volt és mégis apró halovány vonalakat vélt felfedezni amiből egyedül arra tudott gondolni hogy egy ládában vagy feldöntött szekrényben van. Megpróbált mocorogni és ajtót találni de elég szűk volt a hely és úgy tűnt teljesen le volt zárva, ezért hát éppen pánikolni kezdett amikor kitapintotta hogy egy kard és hüvelye volt kötve az oldalára, aminek markolatát ismerősnek érezte. Igen, az volt az a kard amit 14. születésnapjára kapott volna meg és kezdték volna el tanítani a forgatására és majd a sírba is azzal együtt temetik ha meghal... tehát pebánikolt, mert hamar rájött hogy egy koporsóban volt és eltemették mert... meghalt? Ezt akkor és ott nyomban elképzelhetetlennek találta, mert ha gyenge is volt a pulzusa bizony volt neki még ha mellette kicsit hidegebbnek is érezte saját bőrét a kelleténél, de ebbe komolyan nem gondolt bele. Ugyanis érezte hogy egyre nehezebben veszi a levegőt és annyira azért tanult hogy ő is tudja, fogytán van a belélegeznivaló. Ösztönösen a maga előtt levő tetőt próbálta kilökni felfelé, de meg sem mozdult. Elvesztette hát ismét az eszét és elkeseredetten dörömbölni kezdett, s akkor tért magához amikor néhány pillanaton belül föld szakadt a nyakába és így a szájába. Nagyon erősnek érezte magát és ismét csak ösztönszerűen beletúrt a földbe és meglepetésére elbírta a számára addig irdatlannak bizonyuló súlytömeget, s kiaszabadult a koporsó falai közül a levegő visszatartása pedig elegendőnek bizonyult még akkor is amikor néhány perces felfelé araszolást követően legyűrte a gravitációt és egy pillanaton belül kiküzdötte magát a földből. Nem érezte magát kimerültnek így a csillagfényes éjszakába felegyenesedett és leporolta magát, most fedezte fel hogy tökéletesen lát és rengeteg különféle szag terjengett amikot soha vagy nagyritkán szimatolt ki eddig, egy aroma különösen megragadta és az éhség érzetével dobbant meg a szíve. De nyomban el is múlt mert figyelmét egy fejfa kereszt keltette fel, ami végső magyarázatot adott a dilemmájára amibe belecsöppenni érezte magát: tényleg eltemették! Ennyi év kínzással felérő bezártság után hirtelenjében nem is tűnt annyira elképzelhetetlennek hogy ilyesmire vetemedtek volna, de így hirtelen azonban nehezen ugrottak be az elméjébe képek a családi arcokról, csupán homályos alakok. A sír egy fa tövében volt egy nagy kertes ház udvarán amit rövid tűnődés után fel is ismert: ez az ő házuk kertje volt egy olyan hely ahol élete eddigi részét töltötte, az emlékek többsége mégsem nagyon akart előmászni a tudatából. Felnézett a csillagokra és a sok éves tanítás most sem bizonyult haszontalannak, mivel sikerült megállapítani hogy majdnem egy hete biztosan nem látta őket és az éjfél is két órával elmúlhatott már. Zavartan sóhajtott, majd miután az utolsó földmorzsát is furcsamód tökéletesen kirázta a hajából, elindult a ház felé. Azonban egy dobbanás majd néhány lépés a füvön ütötték meg a fülét, s alig hogy hátra nézett erős szag csapta meg az orrát, maga mögött pedig egy csuklyás alakot pillantott ki akinek az arcát azon nyomban sikerült kivennie

Amit akkor hallott arra soha életében nem készítette fel nagyapja, s ahogy a széttúrt földet hányta vissza saját sírjára valahogy minden dolog ésszerűen hangzott. Az idegen valamiféle ügynök volt aki elmesélte hogy mikor és mi is történt vele kint az utván, zavarodottságát és feltörő indulatait a végzett munkájába ölte bele, ahogy halkan tenyerével végig simította a puha földet. Tehát jobb ha nem marad itt, nincsen többé miért és csak veszélyesebb lenne mindenkire nézve, legalább is ezt mondta a férfi. Tehát a vérfarkasok léteznek és most éppen itt van egy aki neki magyarázza mifélék is a vámpírok és hova is tudna most innen menni, s hogy a férfinak az a munkája hogy a hozzá hasonlóknak útba igaíztást adjon. Elgondolkodva meredt a tőle kapott amulettre amibe mostantól irdatlan erejének nagy részét lesz képes bezárni, ahogy új idegen tükörképét is vele együtt. Egy pillanat és a házban fény gyúlt, a férfi pedig megragadta és a ház oldala felé húzta el a kisétáló öregember útjából, aki egyenesen a sírhoz sétált. A nagyapja - ismerte fel, nem fog neki hiányozni de más igen... Érezte hogy a vérfarkas elengedi mintha megértette volna mi járhatott Mizuki fejében. Így hangatlanul neki iramodott a nyitott ajtónak és mire nagyapja hátra pillantott veszélyérzettől tartva ő már átjutott a nappalin és néhány pillanaton belül bátyója szobája előtt állt. Mizuki már be is surrant és a nyakáról egy kis feszületnyakláncot akasztott le ami már régóta vele volt de nem érezte úgy hogy bármi szüksége is lenne rá, helyére pedig új nyakéke került. Ajtó csukódást hallott aztán nagyszülei szobájának ajtajáét is, tehát már szabadon távozhat anélkül hogy össze akadna vele. Oda szökkent Daisuke ágyához és miután vetett egy pillantást az alvó fiúra, a nyakláncot a bal kezébe nyomta és amilyen hangtalanul bejött úgy ki is surrant át a szobákon majd ki a kertbe. Kalauza már ott várta majd megmozdult és átvetette magát a szomszéd kerítésen, Mizuki követve őt felugrott a kerítésre de ott egyensúlyozva ösztönösen visszanézett mert ajtó nyílást hallott. Édesanyját pillantotta meg és rémülettel vegyes meglepetéssel fedezte fel hogy tekintetük össze találkozik. Egy kar emelkedett fel búcsút intve ő pedig meghajolt a gesztust viszonozva, majd amikor már éppen vissza rohant volna leugrott a kerítésről és a férfivel együtt eltűntek az éjszakában

Mi az ami még érdemleges a megemlítésre? Az emlékek múlandóak, két év telt el ami hosszu idő volt azonban szabadabbnak érezte magát mint valaha, még úgy is hogy aztán egy nyíló iskolába került rengeteg szabállyal. De mi volt az neki már? Végre iskolába járhatott és a kezdeti nehézségek ellenére úgy érezte tartozik valahová, még az iskolai életnek is sikerült megragadnia hiszen becsatlakozott az itteni életbe, még a diáktanácsba is. Mi változhatna meg, hiszen itt minden olyan dologgal találta magát szemben amiről korábban azt hitte hogy rossz?

Hozzászólások száma : 49 Join date : 2011. Mar. 26.

Szia!

Tetszett az előtörid. Elfogadom.

» Egami Mizuki
» Egami Mizuki, XY, YZ szobája (2 szabad hely)
» Egami Daisuke
» Egami Daisuke
» Egami Daisuka szobája