Egami Mizuki, XY, YZ szobája (2 szabad hely)

Mikor alszom, akkor a farkincám sokszor él önálló életet és kicsit csavarog körülöttem. Ezt általában azok érzékelik leignkább, akik egy ágyban alszanak velem. Mizuki sikoltására nem ébredtem fel. Hozzá vagyok szokva az úgy alváshoz, hogy a közelben valaki félreérthetetlen hangokkal fejezi ki az örömét. A farkinca kissé jobban rátekeredik Mizuki csuklójára, de a vége már megint kóboról egy kicsit.

A farkinca céltalanul tapogatózott itt-ott. Hisz a gazdája aludt, tehát nem volt semmi szándék a mozgása mögött. Végül Mizuki elkezdett ellenállást tanusítani, aminek ugyan nem volt hatása az álmomra, ahogy a farkinca mozgására sem. Nem mozgolódott erősen, így Mizuki igazából könnyedén lefejthette a csuklójáról is.

A farkinca végül elaludt, akár csak a gazdája. Szépen elhelyezkedett és csak a vége mozgolódott egy nagyon kicsit, de újabb támadást nem intézett. Ez után még kevesebb esélye volt rá, mert ráfeküdtem. Egy pár percig a hátamon feküdtem, majd Mizuki felé fordultam, így biztonságban volt a rakoncátlan farkincától. Legalábbis távolabb. Egy ideig nyugton voltam. De utána kicsit mocorogtam előre és az lett a vége, hogy az arcom Mizuki mellei közt volt, miközben a felül lévő karommal kicsit át is karoltam, majd a fenekén állapodott meg a kezem.

A pofonra magamhoz térek és álmos tekintettel pillantok Mizukira, miután kicsit eltávolodtam tőle. Így félálomban nem reagálom le komolyabban. Úgy feltételezem, hogy álmodott valamit, aminek a valódi világban lett meg a reakciója, így kaptam egy pofont tőle.
-Semmi...gond.Előfordul...
Éreztem persze az ütést az arcomon, de így is visszaaludtam, túl kába voltam, hogy a fájdalommal foglalkozzak.

Mivel fáradtan jó alvó voltam, fel sem tűnt, hogy Mizuki ott hagyott az ágyban egyedül. Az arcsimításra nem keltem fel, de elmosolyogtam és a farkincám is kissé vidámabban mozgott, mint egy kutyának, ha kedveskednek neki. Végül aztán valamikor csak felkeltem. Órát elsőre nem láttam, így nem tudtam, hogy mennyi az idő. Csak Mizukit láttam a heverőn.
-Ó, ennyire rossz alvótárs voltam?-érdeklődtem mosolyogva.

Mizuki válasza kicsit furcsa volt. Ha nem voltam zavaró, akkor miért ment át a heverőre aludni? Végül egy elég furcsa jelenet lett az egészből. Mire észbe kaptam, már előttem is volt.
-Ösztökélő?
Amikor azt mondta, hogy tetszem neki, nem lepődtem meg. Sokszor reagálnak így az erre fogékonyak is. Bár vele szemben semmilyen trükköt nem vetettem be, hogy így legyen.
-Ó, hát az mondjuk előfordul. Alvás közben sajnos nem tudok arra figyelni, hol jár a kezem. De általában nem vagyok túl erőszakos.-mondtam mosolyogva.
Még ő kérdezte meg, hogy mit csináljon. Ami azt illeti, erre nem tőlem kellene választ várnia, hanem saját magától.
-Én is kedvellek, aranyos lány vagy. Tetszenek az aranyos lányok.

Mosolyogva figyeltem, ahogy Mizuki vívódik magában. Legalábbis nekem úgy tűnt, hogy akarja is, meg nem is. Akarja, de fél beismerni magának. Vagy nem? Én úgy láttam.
-Miért ne működne? Nem a kompatibilitás a lényeg, hanem hogy kér személy boldog legyen együtt. Amíg boldogok, az sem lényeges, ha az egyik narancssárga a másik meg kék.
Igazából Mizukinak tényleg kellemetlenséget okozhat, ha kiderül az ilyesmi. Bár róla nem feltételezné senki.
-Diszkrétnek kell lenni. Ennyi. Meg okosan megválasztani mindent. Persze, mondtam, hogy szeretem az aranyos lányokat.

-Hát, rád nézve tényleg nem lenne szerencsés, ha kitudódna. Nekem nincs fontos beosztásom, ami veszélbe kerülhet ilyesmi miatt. Egyesek egyébként elfogadják az ilyesmit. De a rosszindulatú emberek meg összebeszélnek mindent. De nem kell tökéletesnek lenned, csak mert fontos beosztásban vagy. Te is érző lény vagy. Jogod van a boldogsághoz.
Na persze, szép dolog ilyesmiről szavalni. Főleg nekem. De valahogy muszáj bíztatnom. Kell neki egy kis önbizalom.
-Nem igazán van okom nemet mondani. De kicsit talán korai lehet a dolog. Hisz nem is tudsz rólam még szinte semmit. Mi van, ha olyan titkokat rejtegetek, amik ha tudomásodra jutnak, egy életre megutálsz miattuk?

Láttam Mizukin, hogy most fején találtam a szöget. Mi van, ha igazam van és olyat fog megtudni rólam, ami nem igazán fog tetszeni. Az neki lenne rosszabb. Az eddigi élete után kimondott felüdülés lenne, ha boldog lehetne valakivel. De az egész romba dőlhet, ha olyan derül ki, aminek nem volna szabad. Az pedig fájdalmas ám.
-Megismerni másokat nem olyan nehéz dolog. Túl sok időt töltesz ezzel a diákönkormányzatos munkával. El kellene menned néha a barátaiddal moziba, vagy csak vásárolgatni. Közben beszélgetni és hasonlók. Életre szóló barátokat találhatsz.
Megfogtam a kezeit és közben próbáltam úgy helyezkedni, hogy a szemeibe nézhessek.
-Ne legyél már ilyen kis szégyellős. Le kell itassalak, hogy megnyílj? Ha a nevemet tudod, az jó kezdet. Töltöttünk együtt egy kis időt, így már elkezdtél megismerni. A pletykák meg...Hát azok túlozhatnak, de lehetnek igazak is. De én semmit sem szégyellek. Ha élvezem az életet és nem ártok vele senkinek, kit érdekel mások véleménye? Egyébként miket mondanak? Hogy minden este mással alszom? Vagy hogy tanárokat csábítok el?

Látom rajta, hogy kissé bánatos attól, amit mondok. Pedig nem eltántorítani akarom, csak felhívni a figyelmét rá, hogy érhetik kellemetlen meglepetések. Én se vagyok az a mintadiák. Bár sosem akartam annak tűnni.
-Én is szeretném. És nem is mondtam nemet. Csak nem akarom, hogy csalódj, ha olyat tudsz meg, amit esetleg elítélsz.
Megfogtam a kezét, amitől újra rám figyelt.
-Szóval a rossz nyelvek pletykái nem érdekelnek? Akkor sem, ha valamelyik igaz? Az a tudat sem zavarna, hogy kimondottan...perverz vagyok a látszat ellenére? Nem elijeszteni akarlak, de ez az igazság. Szeretem a perverz dolgokat.-vallottam be neki őszintén.

Úgy tűnik, Mizuki nagyon is ésszerűen gondolkodik, ahogy azt elvárná tőle az ember. Arra számítottam, hogy kicsit eltántorítom, még ha nem is állt szándékomban. De nem. Nem kis igazság, amit mondott.
-Ez...mondjuk igaz. A maga módján mindenki az. Szerintem nem érdekes, míg hűséges a másikhoz. Ha szeretsz valakit, elfogadod olyannak, amilyen, ez tény. Ha meg akarod változtatni, az már régen rossz. Csak akkor jó, ha valaki saját akaratából alkalmazkodik egy kicsit.

-Hát, nem hiszem, hogy lenne ilyen. De mondd csak nyugodtan. Végül is el kell fogadni a hibákat is.
Hagytam végül, hogy kibontakozzon kicsit. Mondja csak el saját magáról, amit fontosnak tart.
-Hm, izgi. Az én szüleim egymásba vannak habarodva. Azt csinálhattam, amit csak akartam, nem hatotta meg őket nagyon. Nem voltak szigorúak.
Elmosolyodtam, amikor a szabályszegésről beszélt.
-Hát aztán? Nekem meg tele van perverz cuccokkal a szekrényem. Na és akkor még nem kerültek említésre a mangák, animek, filmek, játékok. Jó, nem mind perverz, de némelyik nem közönség elé való.
Muszáj volt kitálaljak, még azt hiszi, elítélem egy kard miatt. Nem nagy dolog az.

El sem tudtam képzelni, milyen lehetett az ő élete. Ahogy a szüleiről hallottam, talán jobb is, ha nem tapasztalom meg. Utána végül rákérdezett, miféle dolgokat tartok a szekrényemben.
-Hát, gondolom te mintadiáknak minősülsz a tanárok szemében. De egy magamfajta diákban csak a hibát keresi az összes tanár. Amikor csak lehet, próbáltak belesni a szobámba, hátha valami házirendsértésen kaphatnak.
Kicsit gondolkodtam, mi mindent is kellene elmondjak. A teljes repertoárt elmondjam? Vagy csak apránként?
-Hát, vannak általános segédeszközeim. Meg vannak durvább játékokhoz valóak is. Én szeretem az ilyesmit.