Jeremiah McGuilt szobája

Itt lakik:
- Jeremiah McGuilt
- ( Első szobatárs)
- (Második szobatárs)

Sötétséggel teli szoba, ki ide belép azt látja meg a három ággyal együtt mi a sötétségbe burkolózva várja gazdáját. Homokszínű függöny díszíti a sötétség előtt bezáruló kíváncsi szemek világosságának utolsó mentsvárát, az ablakot.
Falai a kék tengerre emlékeztetnek, még ebben a sötét szobában, ez nyugtató hatással bír főleg Jeremiah-nál. A kék tengeri, és homokszínű bútorok között egy gótikus, kovácsoltvassal keretezett két személyes ágy foglal helyet, közvetlen az ablak mellett.
Padlózata világos krémszínű, az éjjeli szekrény gótikus hangulatot kölcsönöz a szoba lakóinak.

Csendben haladtam mellette a folyosón. Aztán végre a szobájához értünk. Ő a második emeleten lakik, míg én az elsőn. Bár azért oda költöztem, mert ott egyedül lehetek, amire néha vágyom is, de csak jól esne alkalom adtán egy kis társaság is.
Kicsit sötét volt a szoba, de nem szóltam érte semmit sem. A szoba színe is sötét volt, de ettől eltekintve tetszett, ahogy be volt rendezve. Bár a függöny lehetne kicsit világosabb, de ez nem az én szobám, így a lakója rendezze be. Ami viszont nagyon tetszett azaz ágy volt. Ilyen régi fajtájú volt, és kovácsoltvasból volt. Már az emberi életemben is szerettem volna ilyesmit, de sose kaptam meg. Emlékszem amikor oda voltunk vásárolni, és egy ehhez hasonló ágyat láttam meg a kirakatban, így kértem, hogy vegyék meg nekem. De azt mondák, hogy nem, hiszen nem rég lett lecserélve az ágyam, ami igaz is volt, de az annyira szimpla volt, viszont ez az ágy egy vágyálmom.
- Igazán kellemes – ültem le az ágyra gyorsan, hogy közelebbről is szemre vételeztem. a függönyt csak azért nem hoztam fel, hogy esetleg elhúzhatnánk,hogy egy kis fény bejöjjön, mert ugye át fog változni, így meg nem fog belátni senki sem.
- Megígérem. Csak akkor szoktam sikítani, ha valami nagyon megrémít, vagy direkt ijesztenek meg. Meg, ha megijedek, akkor általában előjönnek a szárnyaim is,bár azok akkor is elő jönnek ,ha csak kicsit félek. Amolyan védekező mechanizmus még nálam – mondtam teljesen nyugodtan, és közben az ujjam a vason játszott. De nagyot nyeltem, amikor a pólólevételről beszélt.
- akkor most…most felülről…nem lesz rajtad semmi sem? – kérdeztem kicsit remegő hangon tőle.

Elfordult. Azt hittem végül itt veszi le a pólóját, de aztán beszélni kezdett.
- Rendben – először nem értettem miért emelte ki ezt a dolgot, aztán leesett a tantusz.
- Akkor a szárnyaidon kívül van más dolog is? – kérdeztem rá a dologra óvatosan.
- Nekem csak szárnyam van, de a mesterem szerint, majd sok – sok év múlva mikor már mindent tudok magamról, és nem kell már iskolába járnom, akkor egy glória is megjelenik majd a fejem felett, ha átváltozom. De most csak a szárnyaim vannak, amik nekem már annyira nem is nagy számok, bár mindig hasznukat veszem, amikor félek, és el akarok bújni – megint kicsit hosszabbra sikeredett a mondókám,mint ahogy szándékoztam, és szerintem nem is azt a hatást fogom elérni vele, amit szerettem volna. Mert ha neki van több mindene, amikor átváltozik, az lehet, hogy jó, bár kezd, azaz érzésem lenni,hogy nem szereti ami.
- Jeremiah kérdezhetek majd valamit veled kapcsolatba? Persze, itt megvárlak – bólintottam gyorsan, majd néztem, ahogy elmegy.
Nagy szemekkel néztem rá, amikor kijött,és nyeltem egy nagyot. Azt hittem már átváltozva fog kijönni a fürdőből,de csak a pólóját vette le, és félmeztelenül közeledett felém. Igyekeztem a szemén tartani a szememet, de akaratlanul is végig mértem
- Szóval azt akartam az előbb kérdezni, hogy …– néztem oldalra rá, és aztán elnyúltam a könyvért,amit oda nyújtottam neki,de nem engedtem el, és megint csak néztem őt. hol a szemét, hol pedig a felső testét.
- Szóval….. Te szereted azt, ami vagy? – szólt a kérdésem egészen halkan, tényleg csak annyira,hogy éppen hallható volt még.

- Én örültem, amikor megtudtam mi vagyok. bizonyos dolgok világossá váltam számomra,és magamat is jobban kezdtem érteni, még akkor is ,ha minden más összezavarodott. De lehet később meg nem fogom szeretni ami vagyok, ezt sosem lehet tudni - mondtam mosolyogva, és még mindig fogtam a könyvet.
Aztán átváltozott. Először csak szemből néztem őt, aztán kicsit hátra dőltem, és a könyv miatt elveszítettem az egyensúlyomat, és eldőltem hátra, mint egy zsák. Kuncogva visszafüleltem mellé.
- Szépek, még nem láttam ilyeneket. Olyanok, mint a mesékben a sárkányok szárnyai, csak kicsit kisebbek - néztem végül rá, és pont a szemébe néztem, és még kérése előtt megjelentek a szárnyaim nekem is.
- Nem kell kérned, szívesen megmutatom őket- ha már ő is kockázatot vállal ,akkor én is, így egyenlőek vagyunk.
Felálltam, és oda adtam neki a könyveket. mivel trikó volt rajtam, így könnyen előtűntek a szárnyaim és nem okoztak gondot.
- Attól,hogy a tiéd másfajta, szerintem még szépek. Nekem tetszenek a sárkány szárnyak - motyogtam az orrom alatt miközben őt néztem.

Végre mosolygott, és így jobban nézett ki.
~ Már megint hol jár a fejem, nem szoktam én fiúkról megállapítani,hogy hogyan néznek ki,de tény,hogy aranyosabb, ha mosolyog~
Elmosolyodtam, ahogy megsimogatta a szárnyamat, oda is fordultam felé.
- A tiéd is szépek a maguk módján – mondtam biztatóan, majd néztem, ahogy leül, és az ölébe veszi a könyvet, én pedig csak ott álltam, és szemléltem őt,hogy mit csinál.
- Igen, szeretném – válaszoltam halkan a kérdésére.
Valamiért hajtott a kíváncsiság, amit most a tudásvágyamnak tudtam be leginkább. Csak egy dolgot nem tudtam, hogy pontosan mit is jelent az, hogy incubus. Az angyalokról emberként is hallottam már, de az ő fajtájáról még nem.
- Ezt ,hogy érted pontosan? –néztem félre fordított fejjel rá.
- Bennem megbízhatsz, nem foglak elárulni senkinek sem – mondtam nagyon komolyan neki. Ha ő nem is gondolja talán úgy, de nekem megfordult a fejemben,hogy most talán találok végre egy barátot az iskolában, akivel mindenről tudok beszélni. Aztán olyan dolgot mondott ,amitől nagyot nyeltem.
- Beleszeretsz? Szerinted én beléd szeretnék,ha látnálak teljesen? – kicsit értetlenül néztem rá,mert kezdett összezavarni. ráadásul még mindig félmeztelen volt.
- Nem, én…én még soha nem szerettem úgy senkit sem. Persze a szüleimet szerettem, vagy az ál szüleimet, de mindig éreztem,hogy valami nincs rendjén – vissza huppantam mellé az ágyra, és csak magam elé bámultam,mert megint csak a múlt jutott eszembe, ahol szintén nem sok mindenkim volt. Még igazán szerelmes sem voltam. Persze voltak fiúk akik tetszettek, de én kerültem őket, és titokban, vagy lopna néztem néha az illetőt.

~ Vajon miért nem akarja megmondani ,hogy mit jelent? Azt viszont már tudom,hogy latin, így lehet ,hogy utána nézek majd . De mi van akkor, ha okkal nem árulja el nekem?~
Kicsit elgondolkodtam ezen, majd végül úgy határoztam,hogy nem nézek utána a dolognak. Ha ő úgy gondolja biztos elfogja mondani nekem, bár nem teljesen értem, hogy miért nem most. Talán valami ijesztőt, vagy csúnyát jelentene?
Ahogy felém fordította a képet megnéztem, és láthattam, is a képen, amiket mondott. Elmosolyodtam a kép láttán, elég érdekes volt.
- Értem,de te nem hasonlítasz a Sátánhoz, bár nem tudom,hogy nézhet ki, de biztosan nem így ,mint te. Megmutatod nekem őket magadon is? –néztem rá kíváncsian és kicsit közelebb húzódtam hozzá. Aztán nagyokat pislogtam rá.
- Akkor te ilyen szerelem démon vagy? – kíváncsiskodtam óvatosan.
- És akkor soha sem csókolhatsz meg senkit sem, meg csak egyszer szerethetsz? Nem értem én ezt – vakartam meg a buksimat, mert kicsit túl sok volt az információ. Főleg úgy,hogy ez még számomra is kényes téma. Néztem magam elé, és rágtam az egyik ujjamat, amikor hirtelen azt vettem észre, hogy átváltozott. Felkaptam a fejemet, és alaposan megnéztem őt. Már épp meg akartam érinteni, amikor hirtelen szomorkás lett a hangja, meg amiket mondott is, olyan furcsa volt.
- Én..nem …vá….- szóltam volna utána, de már be is ment a fürdőbe felöltözni, majd vissza kijött. Ott álltam nem messze az ajtótól, majd amikor feltette a kérdését fogtam magamat, és a nyakába vetve magam megöleltem. Mivel a szárnyaim is elől voltak még, így azokkal is körül öleltem őt, és még kicsit az aurámon is növeltem, hogy megnyugtassam kicsit, és érezze a békét is . Aztán lassan elengedtem, a szárnyaim pedig eltűntek.
- Ilyen egy angyal ölelése – kuncogtam.
- Látod nem félek tőled, és szerintem aranyos voltál. Illettek hozzád azok a kis szarvak, és a farkincád olyan, mint egy harmadik kéz. Néha nekem olyan nem ártana, főleg ha pakolászom, vagy épp elveszítem az egyensúlyomat, repülésnél pedig jó lenne kormánynak. Akkor néha nem pörgetne meg a szél, ha nem figyelek oda – néztem rá mosolyogva, és reméltem, hogy elmúlik a rossz kedve. Bár azt se tudom,hogy sikerült e rá hatnom az aurámmal, de hát csak kiderül,hogy hogyan érzi most magát.

Jól esett, amikor átöleltem őt, és ő pedig viszonozta a dolgot. Tehát elértem, amit szerettem volna. Ennek pedig most nagyon örültem.
- De még mindig nem értem. Szóval tegyük fel,ha most megcsókolnál, akkor beléd szeretnék véglegesen? –néztem rá kicsit zavarodottan, mert nem értettem a dolgot. Biztos rossz lehet neki,hogy nem csókolózhat csak úgy, bár én se igazán tudom mi az. Láttam már ,hogy csinálják,meg olvastam is róla, de még soha nem csináltam, de ezt inkább nem árulom el neki.
- nekem kicsit zavaros ez a dolog amit mondasz, ezért is hoztam a példát –magyarázkodtam kicsit mielőtt arra gondolna esetleg, hogy csókolózni szeretnék vele. És pont ekkor vettem észre magamat, hogy az ajkát vizslatom, amitől szépen el is pirultam, még szerencse, hogy kérdezett valamit.
- most is kérdezhetsz, ha szeretnél – kézen fogtam, és visszaültem vele az ágyra, úgy,hogy szembe legyek vele. Kíváncsi voltam, hogy mit szeretne tudni, vagy mi érdekli.

Leültem az agyamra Elriel meg pontosan szembe ült velem. Most éreztem úgy, hogy minden erőm elhagyott. Képtelen voltam visszatartani a pirulást vagy bármi egyebet a feltett kérdések után.
- Igen, azonnal és halálosan belém szeretnél. Erre a legjobb példa a szüleim. Mindent megtesznek a másikért, olykor még rólam is megfeledkeznek, de hát ez náluk a szerelem. Csak a másikra figyelnek, lesik minden kívánságát egymásnak és akár az életüket is adnák azért, hogy a társuk tovább éljen. Amúgy nyugi, nem is csodálom, hogy mindezt még nem érted meg, én csak a tényeket tudom. Hogy miért nem szabad elhamarkodottan döntenem. Tempora mutantur, et nos mutamur in illis. Annyit tesz az idők változnak és velük változunk mi is. Szóval ha most megcsókolnálak és mondjuk szerelmes lennék beléd, az idővel valamikor biztosan elmúlna. Vagy ha örökké is tartana az én szerelmem akkor egy álnok succubus megcsókolna és magához láncolna, csakis azért , hogy az ővé legyek.
Elhallgattam, majd jól megfontoltam mit akarok kérdezni tőle. Hm tényleg képes lennék rá? Nem, önző sosem leszek ezt már régen leszögeztem magamban.
De Elriel olyan gyönyörű kis angyal. Nem akkor sem szabad. Türköztetnem kell magam és a gondolataim. Nem ismerem elégé ahhoz, hogy megismerjem még idő kell. Biztosan lenne még ember ezen a földön akit csak úgy véletlen szerűen megcsókolhatok.
Mást kell kiagyalnom. Valahogy mindent leplezve, még az arcomon lévő pírt is el kéne valahogy mulasztanom. Na de hogyan?
Jó ha tovább gondolkodom a szerelmen akkor tényleg fülig pirulok, csak rá kell gondolnom.
- Elriel ... - a szemeibe néztem, csak egy kis erőt szerettem volna meríteni belőle - ... én egy kicsikét megszeretnélek ismerni téged. Ugye megengeded majd?

Láttam Jeremiah,hogy zavarba jött, és nem igazán értettem,hogy miért. De azért inkább másfelé néztem, és csak akkor néztem rá, ha hozzám beszélt. Még is csak így illendő,hogy amikor valakik beszélgetnek, akkor egymásra néznek.
- Csak egy csóktól? – kérdeztem döbbenten.
- akkor te soha nem csókolózhatsz senkivel, csak egy valakivel? – kérdeztem szomorúan, és kezdtem megérteni, hogy miért ilyen lehangolt. Bár még soha nem volt kapcsolatom, így szerintem sokkal nehezebb minden.
- Sajnálom – mondtam neki, és lógó orral néztem a kezemet az ölemben kicsit.
- ez így nagyon rossz lehet neked. mert mi van,ha megtetszik neked valaki, és járni kezdtek, de nem csókolhatod meg. élhet egyáltalán csók nélkül egy kapcsolat? – néztem fel kíváncsian, közben meg vártam, hogy mit szeretne nézni. Láttam, hogy engem néz, miután kiejtette a nevemet, így én is nézni kezdtem őt, és nem tudtam elengedi a tekintetét.
- Engem? – csúszott ki a számon, és oda is kaptam a kezemet gyorsan.
- akarom mondani, persze, hiszen most is ismerkedünk – motyogtam a kezem mögött.

- Ez...ez olyan szomorú - vissza fordultam oldalt, és odakuporodtam mellé, és még bele is karoltam, mint egy együtt érzésemet kifejezve, pedig azt se tudom mi igazán a csók,vagy a szerelem, vagy bármi egyéb, ami ehhez köthető.
Kicsit meglepett, hogy megint kérdez felelek- et szeretne játszani, de elmosolyodtam az ötleten.
- Rendben - mondtam vidáman, de meglepetésemre azt kérte, hogy kérdezzek én előbb. Ezen most kicsit el kell gondolkodnom,hogy mit is kérdezzek.
- Hát...akkor...hirtelen nem is tudom mit kérdezzek - kuncogtam el magamat, majd tovább gondolkodtam még kicsit.
- Ezért nem szereted magadat, vagy ami vagy, mert nem lehetsz szabadan szerelmes, és átoknak gondolod ezt a csók dolgot, vagy minek? Hupsz ez több kérdés lett egyben - kaptam a szám elé, és kicsit elpirultam.
Szeretnék neki valahogy segíteni, de nem tudom hogyan. És csak úgy tudom meg,ha kérdezgetem őt.

Elmosolyodtam a kérdés elhangzása után, majd úgy tetem mint aki gondolkodik ezen. Pedig én már jól tudtam mindenre a választ magammal kapcsolatba.
- Tudod azzal, hogyan nézek ki nincs nagy bajom, csak ne lenne az a két szarv meg farok. Hogy a csóknélküliség átok-e vagy sem nehezen tudnám megmondani. De gondolj csak bele egész életeden át hűséges tudsz lenni ahhoz akit szeretsz. Mert mondjuk nem csalod meg, mint a többi hozzád hasonló azt az egy személyt.
A számhoz értem, majd visszahúztam a kezem az ágyra.
- Azt mondják az első csók olyan akár a méz, bár a második sokkal édesebb és az azutániak még annál is.
Sóhajtottam egyet, majd Elriel ajkaira néztem. Isten bizony, ha most nem lennék incubus megcsókolnám és megbizonyosodnék arról amit állítanak.
- Mondd csak Elriel, te voltál már valaha szerelmes valakibe? - tényleg ilyen nyálas és csöpögős lenne a kérdésem?
Atya ég! Mért nem tudok én egy percre is gonoszkodni? Mellette valamiért nem megy, vele ... vele képtelen vagyok gonosz lenni.
Vágyom még egy ölelésre, sőt akarok még egy olyan gyógyító ölelést. Csak hát az én karjaim, nem fognak még egyszer angyalt ölelni.

- Szerintem nincs azokkal semmi gond sem, nekem tetszettek -mondtam vidáman, és rámosolyogtam.
-Ezt én se tudom megmondani -csúszott ki a számon a dolog, így inkább felpattantam az ágyról, és az ablakhoz mentem, hogy engedjek be egy kis fényt. Nem nagyon húztam el, csak éppen kis rést nyitottam a két függöny között. Addig is eltűnt a pír az arcomról.
Nem feleltem inkább arra,hogy milyen lehet az első, vagy a második csók, vagy a többi, mert nem tudom ,még soha nem csináltam.
- még nem voltam soha - feleltem halkan.
- voltak ,akik tetszettek, de én ....még nem voltam szerelmes... - megint csak halkan feleltem, és eldobtam magamat mellette az ágyon, és erőteljesen a plafont bámultam.
- Te voltál már?

Felsóhajtottam Jeremiah szavaira, és felé fordultam, így feltűnt, hogy engem nézett. Kicsit elpirultam, de nem fordultam el tőle.
- Én még soha nem voltam, így szerintem nem is venném észre, ha egyszer az leszek, vagy ha esetleg az vagyok. És ne beszélj butaságokat, nem gyerekes képzelgés. Egyszer biztosan te is, meg én is szerelmesek leszünk – próbáltam okoskodni, így folytattam is a dolgot.
- A szerelem valami olyasmi lehet, ha akit kiválasztottunk, vagy aki minket választ ki boldoggá tesz bennünket, vele minden móka és kacagás, biztonságérzetet ad, megnyugtat, amikor kell. Nyújt valami olyasmi dolgot, hogy tudjuk, ott van, és csak ki kell nyújtanunk a kezünket, hogy megfogja, és már nem is vagyunk egyedül. Aztán a szívben valami féle zene szól, amitől nem bírod abba hagyni a mosolygást, olyan zsibbasztó érzés, vagy legalább is valami ilyesmi lehet – próbáltam magamat belegondolni, helyezni a dologba, bár nem tudom pontosan megfogalmazni mi is ez az érzés. Szerintem akkor se tudnám szavakba önteni, ha már éreztem volna.
- Szívesen, ha gondolod, este mehetünk is, rám fér a gyakorlás. Csak féléve tudok repülni,és néha annyira ügyetlenül – sóhajtottam fel csalódottan, mert nem igazán ment jól a dolog, és a mesteremnek is csalódást okozok ezzel.
- Ne légy szomorú – nyúltam utána, amikor elfordította a fejét.
- mi a baj, látom,hogy valami bánt, vagy elszomorít. Nekem elmondhatod – felém fordítottam az arcát, hogy rám nézhessen, de a kezem ott is ragadt, ahogy a szemem is az övén.

- még én sem, senkivel sem – mondtam halkan, és egy pillanatra félre néztem, mert már régóta hiányzik valami, de még magamnak sem vallottam be igazán a dolgokat.
Ahogy megérintette az arcomat, akaratlanul is közelebb húzódtam hozzá kicsit,ahogy ő is közelebb jött.
- kérned sem kell – motyogtam zavartan kissé, és odabújtam hozzá. Átöleltem, de nem úgy mint előtte. Kezem az arcán marad, arcomat pedig a nyakához fúrtam magam se tudom miért,majd adtam egy puszit az arcára.
- bármikor szívesen megölellek, nagyon kedves voltál velem, és türelmes, mások ilyenkor már rég elzavarnak – motyogtam, és ölelés közben a fejemet a vállára hajtottam, és hogy kényelmes legyen átültem az ölébe.
- remélem nem baj – néztem fel rá, de a szemei megint csak megbabonáztak,és csak néztem őt. Kezemmel finoman cirógattam az arcát.
- Kaphatok egy puszit?-kérdeztem alig hallhatóan, az se biztos,hogy meghallotta.

Ahogy visszaölelt, még jobban hozzá bújtam, szinte mint valami automatikus reakció lenne, ami válaszol a másikra.
- Nem tudom milyen a tökéletes tanár, de te nagyon jó vagy, és türelmes – mondtam mosolyogva.
Jó volt látni,hogy pusztán az ölelésemtől jó kedve lett, és nem kellett használnom az aurámat hozzá.
A puszit kérve először kicsit döbbenten néztem rá,mert láthatóan a számat célozta be, de végül csak az arcomra kaptam tőle puszit.
Fejemet a vállára hajtottam, és csak csendesen üldögéltem őt ölelve, ami igazán jól esett. Közben furcsa érzés kerített hatalmába, amit még soha nem éreztem. Remélem, tényleg jobban megismerjük egymást, mert szeretném tudni,hogy mi ez a dolog.
- Soha nem tudnék tőled félni. akkor sem ha szájra puszit adnál- néztem fel a pilláim alól rá kipirultan.
Megint csak csendesen ültem, és kezem a kezével játszadozott, miközben a fejem a vállán pihent.
- este elmegyünk akkor repülni?