Mitsui Yua és Remilia Scarlet szobája

Kicsit talán bátrabban tértem vissza az iskolába mint ahogy tavaly érkeztem. Ez az önbizalom talán annak volt köszönhető, hogy sokat tanultam és erősödtem a nyáron. Meg talán annak is, hogy részben úgy éreztem már van miért vissza jönnöm és bátornak lennem. Bőröndjeimet le dobva az ágyra kezdtem kicsomagolni, de persze előtte ki kellet takarítani és szellőztetni. Talán ezért is hagytam még nyitva kicsit az ajtót. Meg talán azért is hátha látok egy ismerős arcot a suliban. De nem voltam biztos, hogy meg ismernek-e még. Sokat változtam a nyáron.

Mikor végeztem a takarítással k imentem a mosdóba mikor vissza mentem a szobába egy lány olt ott.
-Szia. Te leszel a szoba társam?
Kérdeztem tőle majd nyújtottam kezemet neki.
-Én Mitsui Yua vagyok nagyön örvendek.

Meg lepetten figyeltem ahogy ki ment a szobából.
~Ha fáradt miért nem pihen le.
Aztán hirtelen vissza jött és szólt, hogy megöl ha hozzá nyúlok a cuccaihoz.
-Csak próbáld meg kis vakarcs és hulla leszel egy perc alatt.
Vágtam vissza neki.
-Ha valami nem tetszik akkor nyugodtan kiköltözhetsz a szobából.
~Nem tudom k iez a be képzelt kis csaj, de vagy el húz vagy ki dobom innen.

Bár nem tetszett a szpba társam, de gondoltam hagyok még egy kis időt neki, hogy be illeszkedjen. Max ha nem megy akkor kidobom az ablakon át. Így már csak egy dolgot akartam mára. El akartam menn ia dirihez, hogy segítséget kérjek a képességeim fejlesztésében. Így miután be zártam a szobát elindultam a suliba.

/Iskola-Igazgatói iroda/

A tenyerem izzadt z izgalomtól, miközben szorosan fogtam a benne lévő sporttáskát. Egyszerűen ég az arcom a szégyentől hogy szó nélkül elhagytam őt, mint valami felesleges ruhadarabot, amiről csak később jutott eszembe mennyire fontos valójában. Szégyen mait tettem, de most mindent jóvá tehetek. Hála apámnak, a hiányzásomat tanulmányi útként könyvelték el, ami esetemben félig-meddig igaz is volt. Túl korán adtam a fejemet arra hogy házas férfi legyek és túl tapasztalatlan voltam. Mostanra viszont érettebbnek érzem magam mint akkor, és szerelmem még mindig töretlen Yua iránt, csak az a kérdés ő hogy érez irántam. Biztosra vettem hogy nem csak elkeseredett, hanem egyenesen dühös is és kifogta az első embert aki meg akarta vígasztalni. Most viszont itt vagyok, és lehetőségem van kiengesztelni őt.
Most épp egyenesen a szobája felé tartok, a rendfenntartói ruhában, a táskám gondosan összeállított tartalmával, és egy reményteljes gondolattal a fejemben, amiben végre ismét vele lehetek.

Jó rég voltam már a szobámban és a szoba társam is rég ki költözőt így rá fért a takarítás mikor vissza költöztem azok után, hogy a pasik sorra hagytak el. Egy kis ideig volt vigasztalásom, de nem igazán volt a legjobb alkoholba fojtani magam. Amiről végül Ikumi új pasija beszélt le. Ezután már csak ismerkedtem, de semmi sikerrel így sikerült ki takarítani a szobám é ismét az iskolai feladatoknak éltem.  Ma is éppen a könyvtárba indultam el mikor ki lépve az ajtón meg pillantottam a volt fiúmat.
-Mordi?
Néztem rá majd a táskáját is meg pillantva csak az jutott eszembe, hogy biztosan most költözik ki. Még jó pár lépésre volt tőlem így inkább el fordultam a fal felé. 
~Csak nyugi nem miattam van itt.

A szívem csak úgy kalapált az izgalomtól, pedig mindent gondosan megterveztem előre. Nem futhatok el mint legutóbb, hiszen nem csak magamnak, hanem neki is bizonyítanom kell. Tudtam hogy ha most elszaladnék, akkor az eddigi idő amit eltöltöttem, pocsékba ment volna.
Hamarosan meg is pillantottam soha el nem feledett kedvesem is. Olyan volt mint amilyennek emlékeztem rá, de nem volt szabad elmélyednem a gondolataimban, mert most kezdődik az igazi megpróbáltatás. Felveszem legkomolyabb ábrázatomat, és próbálok lenyugodni, ugyanis remegő kézzel forgatott fegyverrel nem lehet csatát nyerni.
[color=olive]-Szervusz Yua.- [/color]Köszöntöm komoly hangon kedvesemet, aki talán mit sem sejthet alakításom miatt ottlétem okáról.

A falat nézve vártam, hogy el menjen. Közben úgy éreztem le peregnek előttem az el múlt pillanatok amiket vele töltöttem el. A szívem nehezen dobogott a mellkasomban. Nem tudtam fel készülni arra, hogy talán látóm miután el hagyott. A szívem szét tőrt akkor és bár láttam esélyét annak, hogy mással össze jöjjek, de nem kellettem senkinek sem. Még Ikumival sem tudtam találkozni akivel talán kicsit tudtam volna el tölteni egy kis időt, hogy meg próbáljam magam össze szedni.  De most megint itt volt mellettem a fiú aki meg kérte a kezem akivel komoly jövőt képzeltem el és ahogy hirtelen meg szólított a szívem a torkomba ugrott.
-Szi.. szi.. szia..Mordi. Mi..mi..mi újság?
Ki pirulva éreztem magam és próbáltam nem rá nézni.

-Semmi különös, de most hagyjuk a személyeskedést. Iskolai ügyben vagyok itt.- Felelem továbbra is ugyanabban a kicsit hivatalos hangnemben, majd beléptem a szobába, ahol letettem a táskát a padlóra, majd alaposan körbenéztem a szobában. Sok minden változott az alatt az idő alatt amíg nem vele voltam, de továbbra is ismerős volt a környezet.
Miután vettem egy nagy levegőt, elővettem a zsebemből egy mérőszalagot és elkezdtem véletlenszerűen kiszemelt bútorokat méregetni, de ez a felmérés kiterjedt az ágyak közti távolságra és az ajtótól mért távolságra a többi bútortól.
-Azt hiszem most nagy bajban vagy.- Hazudok egy hatalmasat, majd odamentem a ruhásszekrényhez, és egy szó nélkül kivettem belőle Yua iskolai egyenruhájához tartozó szoknyát, amit az ágyra terítettem, lemérve annak hosszát, majd ismét rosszalló feszólalást eresztettem meg felé.
-Látom hogy nem frissítetted az iskolai egyenruhát, pedig elő volt írva. Ez öt centivel rövidebb mint az előírt.-
Jegyzem meg felé fordulva.

-Aha sejtettem.
Gondoltam, hogy biztosan a ki költözéséről lehet szó erre mg be ment a szobámba. 
-Hé nem illik be menni egy lány szobájába engedély nélkül.
Szóltam utána aztán figyeltem ahogy le méri a bútorokat.
-Miről beszélsz? Ezeket az iskola adta neked is ilyenek  lehetnek a szobádban. 
Aztán ahogy ki vette a ruhámat a szekrényből még jobban fel dühített.
-Na ez már több a soknál. Nem tudom mit keresel a szobámban, de engedély nélkül és a ruháim között nem kotorászhatsz csak úgy.

Eddig minden úgy megy ahogy el lett tervezve. A reakciója olyan volt, amit elvártam tőle. Nem hagyja magát, ezért úgy érzem felvilágosításra szorul. Becsoktam az ajtót, majd odaálltam elé.
-A rendfenntartóknak megvan ehhez a joguk. Akár az egész szobát felforgathatnám átkutatás címén, nem kerülnék érte bajba. Viszont te már így is nagy bajban vagy, ergo nem kéne ellenállnod. Mások már rég példát statuáltak volna rajtad emiatt.- Magyarázom el a tényállást, ami csak feleolyan igaz mint itt létem célja.

-Mi van? Én úgy tudom már nem vagy se rendfenetartó se pedig az iskola diákja. Már pedig ahogy el nézem ez így is van szóval viszlát.
El kezdem ki lökdösni az ajtó felé.
-Különben is az én bajaim rám tartoznak. Az igazgatóval már meg beszéltem külön órákra járok, hogy be pótoljam a le maradásom és emelet több büntető feladatott is meg kell csinálnom. Így semmi keresni valód nincs itt.

Most meg próbál kitaszigálni a szobából, és mindenfélét összehord. Nagyon belegázolgattam az intim szférájába, ha ennyire elkezdett velem kötekedni. Minden esetre erre is felkészültem.
-Na akkor idáig és ne tovább!- Rivallok rá Yuára, majd egy ügyes mozdulattal mögé kerülök, és finoman a háta mögé fogom a kezeit, majd a zsebemből előveszek egy bilincset, ami hamarosan kattan is a két kecses csuklón, amit követően az ágyhoz vezetem őt, és leültetem.
-Ez az amiben te tévedsz. Engedéllyel voltam távol az iskolától, és a rendfenntartói címem is megmaradt, így gondolom nem lepődsz meg, ha most élek a jogommal!-
Ekkor otthagyom őt egy pillanatra, majd kulcsra zárom az ajtót, és leveszem az öltönyt, amit a földre dobok, majd a táskámhoz megyek, kiveszek belőle egy kamerát és egy állványt, majd felállítom azokat.

Kicsit hirtelen ér, hogy kezeimet hátra foga és össze bilincseli őket.
-Na jó kész panaszt teszek ellened. 
Kicsit meg rezegtettem a bilincseket.
~Ez nem ezüst csak sima fém. Nem sok kell neki az erőmből és szét töröm.
Kicsit be hunyom a szemeimet, majd ahogy ki nyitom őket érzem, hogy a dámpírvérem segítségével másodpercek múlva szabaddá válhatok. Csak pár pillanat kell, de aztán látom, hogy miket vesz elő.
-Hát ezek meg? Csak nem lopott cuccok? Vagy el kérted a filmes szak körtől. Egyáltalán minek neked ezek?

-Mivel a vallatásodat nem az iskola erre kijelölt területén végzem, köteles vagyok benyújtani egy felvételt.- Etetem tovább a betanult szöveggel. Hirtelen azonban eszembe jut valami amiről megfeledkeztem, pedig annak a megszerzése volt az egyik legnehezebb. Visszamegyek a táskámhoz, és egy nyakörvet veszek elő belőle, amin a stílusosság és praktikum jegyében minden fém alkatrészt ezüstből készült darabok helyettesítettek, majd odamegyek Yuához, és a nyakára helyezem, gondosan ügyelve arra hogy elég szoros legyen, de egy ujjam épp beférjen a nyaka és a nyakörv közé. Most már biztosra veszem hogy kapizsgálja a dolgot.

-Miről beszélsz? Milyen vallatás és még is miről?
Rá sandítottam a kamerára majd fel sóhajtottam.
-Mi előtt bármibe is bele kezdesz nem felejtettél el valamit? A vámpírok a tükörben sem látszanak nem, hogy film felvételeken. Én pedig félig meddig még is hozzájuk tartozom. Lehet nem is látszom majd.
Kis magyarázatomban némi szomorúság is vetül.
-Végül is csak egy korcs vagyok aki senkinek sem kell.
Mikor oda jön hozzám hagyom, hogy rám tegye a nyakörvet, de ő is kap valamit. Térdemmel azonnal a lábai közé támadok amit ha véd is akkor is elég közel van, hogy le fejeljem. Ha sikerül akkor ő biztosan hátra tántorodik. Aztán egy hátra szaltóval az ágy túl oldalára kerülők és el szakítom a bilincsemet.
-Ne feled vadász képzettségem is van.
A párnám alól elő veszek egy kést majd meg forgatom.
-Az ezüst pedig nem gyengém, de köszi az ajándékot.

Yua nem is önmaga volna ha nem volna annyi sütnivalója, amennyi. Mindig meg tud lepni azzal amit tud, és néha úgy játszik a lelkem húrjain, mint egy hangszeren. Persze most el akart bizonytalanítani, de ez most nem fog menni neki.
-Szépen ráveszlek egy nyilatkozatra, amiben beismered minden piszkos kis dolgodat. A kamera miatt meg ne aggódj. Digitális a kicsike, tehát nincs benne tükör, ahogy az áruháziakban sem, amik a kis közjátékunkat rögzítették.- Jegyzem meg kicsit kioktató módon, belecsepegtetve egyik közös emlékünket, ami még mindig okoz számomra kellemes órákat. Mondandóm viszont nem nemigen hozza meg hatását, mivel Yua félvérsége miatt továbbra is jelentéktelennek érzi magát, ráadásul még elég harcias hangulatban is van, ami abból derül, ki, hogy olyat rúg a lábam közé a térdével, hogy attól menten térdre rogyok előtte, ami elég időt ad neki arra, hogy megszabaduljon a bilincs fogságától, és elővegyen egy kést.
-Jól van, nincs több kedveskedés.- Jegyzem meg nyöszörögve, felnézve rá. Hogy micsoda érzés volt előtte térdelni, úgy hogy egy kés van nála amit akár ellenem is fordíthat, az szinte leírhatatlan volt.
-Én meg oni vagyok.- Jegyzem meg egy sunyi mosollyal. Úgy látszik csak kifogtam rajta. Hiába dámpír, ha tele van aggatva fémmel. Kihasználtam ezt az apróságot, majd a képességemmel az ágyhoz taszítottam őt. A puha matrac felfogta az érkezés erejét, és stabilan ott tartotta őt az ágyra hasalva. Sikeremen felbuzdulva hamar megfeledkeztem ágyéktáji fájdalmaimról, és felálltam majd hozzá sétáltam.
-Nem könnyű velem ám kifogni.- Jegyzem meg, majd a fenekére csapok, és leülök mellé az ágyra.
-Azt hiszem tartozom némi magyarázattal.- Fogom ismét komolyra a szót.

A plázai emlék külön öröm volt nekem is. De részben meg kellemetlen mert ott kérte meg a kezem aztán később el hagyott.
-Hát igen félig egész jó volt ott. Kár, hogy nincs kivel vissza menni.
Most, hogy jól el találtam a lábammal és fegyverhez jutottam csak támadnom kellet. DE aztán valahogy az ágyhoz szegezett.
~Pff ez valami oni képesség lesz.
-Gondolod? Velem sem könnyű el bánni. Csak várd ki a végét.
Figyelem amint mond közben el kezdem tervezgetni a következő lépésem.

Nem akartam tovább köntörfalazni előtte, megérdemelte hogy tudja az igazságot, és még ha nem is bocsájt meg, akkor is jó ha tudja hogy mit érzek.
-Szeretnék bocsánatot kérni azért hogy egyedül hagytalak. Finoman szólva nagy hülye voltam. Igazság szerint nem tudtam eldönteni hogy mit is akartam. Tudtam hogy szép életem lenne veled, családdal és gyerekekkel, -ekkor elmosolyodtam egy pillanatra, mert átsiklott az agyamon a pajzán kis tavas kaland emléke- és fene sem tudja hogy milyen kalandokkal. Viszont közben féltem az elkötelezettségtől és a felelősségtől. Még most is ég az arcomról a bőr, hogy megtettem, de nem tudtam mit akarok. Muszáj volt átgondolnom mit is akarok igazán, de végül eldöntöttem hogy önzőség lenne téged elhagynom azok után hogy eljegyeztelek. Megértem ha az előbbi után úgy kidobnál hogy a lábam nem éri a földet, de azt gondoltam hogy nem állnál velem szóba azután hogy elhagytalak.-
Gyónóm meg neki bűnömet annak reményében hogy megértő lesz velem, bár gondolnom kellett arra hogy tényleg bajba kerülök, úgyhogy magamhoz vettem a kést, amivel ágyhoz szegezéséig fenyegetőzött.

Már éppen azon voltam, hogy a takarásban lévő kezemmel elé veszek még egy fegyvert az ágy rejtet részéből amikor el kezdte meg bánni azt hogy el hagyott. A közös emlékek engem is elérzékenyítettek kicsit.
-Még ha nem is tudtad mit akarsz akkor sem kellet volna itt hagynod csak úgy.
Kicsit mérgesen néztem rá.
-Most csak kötelességből akarnál el venni? Vagy érzel is irántam valamit? Mert ha csak azért jöttél, hogy teljesíts valamit akkor nem volt értelme vissza jönnöd. A szüleim is el dobtak pedig lehet szerettek vagy nem ki tudja. De ki bírtam ahogy azt is, hogy el hagytál.

-Igazad van, és nagyon sajnálom. Tudod, amíg távolt voltam, többször lett volna lehetőségem más lányokkal összejönni, de nem tettem mert hiányoztál nekem. Már azóta szeretlek mióta először csókolóztunk, és ez nem változott, úgyhogy ne hidd azt hogy csak kötelességtudatból jöttem vissza. Na meg, ha azt nézzük mindketten egyedül vagyunk. Igaz, van valakim akit apámként szeretek, de ő nem démon, nem adhatja meg azt ami egy démon a másiknak adhat. Az az idő amíg távol voltam tőled, ráébresztett arra hogy szeretlek, szinte istenítelek, és vonzás van közöttünk. Nem tudnék nélküled élni.- Vallom be érzelmeimet, Yuának, aminek érzelmi hatására ismét szabad lesz.
-Megértem ha most kidobsz, és nem akarsz látni. -

Nem igazán örültem annak, hogy más lányokkal össze jöhetett volna miután el ment. De persze miután el hagyott erre számítottam is. Nem mintha én mát tettem volna, csak hát nekem sem sikerült. Főleg mert mindig ő járt a fejemben.
-Még is meg próbáltad.
Duzzogtam kicsit, de ahogy elengedett átöleltem a nyakát.
-Te is hiányoztál nekem. Majd nem alkoholba fojtottam magam amiért el hagytál. Lehet túl sokat kértem tőled talán túl ragaszkodó lettem, de nem akartalak el veszíteni ez az én igazságom.
Szememben könnyek gyűltek össze.
-Örülök, hogy vissza jöttél. Mert tudnod kell, hogy azóta nem jött meg a vérzésem mióta itt hagytál. Tudom ez váratlanul ért most téged, de inkább most tudd meg mint akkor amikor a világ másik felén vagy.

Igazán nem is tudatosult bennem hogy a mágiám amivel Yuát az ágyhoz szegeztem, elmúlt, így nagyon meglepett amikor átölelt. Mintha egy hegy omlott volna össze egy szem pillantás alatt, felfedve a mélyében rejlő kincseket. Végre ismét együtt vagyok vele.
-Ne mondj ilyet. Nincs olyan mait nem adnék meg neked.- Törlöm le a könnyeit, amik a nagy egymásra találás közepette fakadtak. Nem szeretem sírni látni őt, mert olyankor én is majdnem elsírnám magamat. Ilyen az igazi egymásra találás. Amikor két ember annyira szereti egymást hogy ugyanakkor képesek sírni.
Az igazi meglepetés azonban csak ezt követően következett. Apa leszek. Az érzelmi rohamok hatására úgy éreztem meg kell csókolnom Yuát, hiszen a gyermekünket hordozza a szíve alatt. Hamarosan el is csattant az első csók, ami megkoronázta békülésünket.
-Nem tudod mekkora örömet okoztál ezzel nekem. Esküszöm hogy más nőre rá sem nézek ha te is így akarod.- Teszem a könnyelmű ajánlatot, bár tudom hogy Yua nem híve az ilyennek ha nem muszáj.