Az ajtó pedig kinyílt a kopogtatásra, s Miria áltt benne hajlottan, de még csak nem is szó szerint értve, hanem a tekintetéből szűrődött ez a nyomasztó érzés. Nyomorultul érezte magát, hangja lassan sustorgott a szoba és a folyosó csendjében, majd önmagától verten nyújtotta át neki a játék csigát, puha ajándékát furdaló lelkiismeretének. Ő pedig elfogadta és megköszönte, majd gyengéden megfogta kezét és behúzta a szobába. Yukiko a szavakat kereste, de csak egy csuklás buggyant fel torka mélyéről, s inkább a szemeit kezdte törölgetni. Mérhetetlenül vigasztaló volt, hogy Miria nem utasította vissza a neki szánt ajándékot, ám ez korántsem volt képes lesöpörni vállairól és szívéről a nehéz terhet. Maga elé bámult saját plüssét ölelve magához, nem győzve bűntudatot érezni amiatt, hogy ennyire rettenetes helyzetbe rángatott bele valakit, egy vendéget, egy számára nagyon is kedves vendéget. Egyetlen dologra volt képes akkor elszánni magát, hogy ismét elmondja, mennyire sajnálja, s reggelig ezerszer és ezerszer megismételje. Ekkor lépett oda hozzá Miria és simogatta meg a fejét, ő pedig visszanézett rá és erőt gyűjtögetve szavaihoz, a tekintetét keresgélte. De a szavak ideje nem érkezett el, mikor Mira lehajolt hozzá és ajkaira csókot adott.
Ő pedig megbűvölten pislantott, aztán pedig még egyet és utána újból, ahogy a lány bocsánatkérése eljutott elméjéhez. Rosszul érezte magát... őmiatta? És ezt adta bocsánatkérésül? De... miért... miért, ha ő volt otromba és nem vette figyelembe, hogy egészen más világhoz tartozott? A szájához kapta kezét és elpirulva ugyan, de nehéz szívvel ingott meg, elesni azonban nem esett el... nem szabadott elveszítenie eszméletét, nem szabadott még több kárt okozni neki.
- Miért... - suttogta halkan, maga elé meredten - miért kérsz... bocsánatot... tőlem? Te nem tettél... semmi rosszat, hiszen éppen én... én voltam, aki nem gondolt rád... te... nem tettél semmi rosszat. Nem érdemeltem meg, hogy... akaratod ellenére... így próbálj megvigasztalni, én... én vagyok a hibás! Te csak azt tetted... amit más is a helyedben... tett volna...
Még jobban lesütötte szemét, nem érdemelte meg a csókot, s ugyan az imént nem is állt ellent neki, de semmi olyat nem tett szerinte, amivel kiérdemelte volna. Miria más volt és igazán nem tett semmi szörnyűséget, amiért így kellett volna bocsánatot kérnie... igazából, Yukiko senkitől nem várta volna el az ilyesfajta bocsánatkérést, főleg nem attól a személytől, akit soha nem akart volna semmire sem ráerőltetni, arra sem, hogy viszont szeresse... mert arra senkit sem lehetett, az érzések mindenkinek a sajátjai voltak, senkinek nem volt joga erőszakosan hatni rájuk...
Kezdőlap 
Legutóbbi képek 
Regisztráció 
Belépés 
Keresés 
Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája 
