Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Vas. Május 12, 2013 6:16 pm

Gondosan tapogatok a víz alá, ujjaimmal a szivacs dörzsölős érintését keresve, mely jelezné nekem, hogy ott van a tárgy, de mindhiába, arra csak akkor akadok rá, mikor Yuikikora hallgatok, s mögöttem zavarom a vizet. A második próbálkozás után meg is érintem a szivacsot, s jól megmarkolom, majd kiemelem a vízből. Jól megszívta magát, eléggé nehéz lett. Kifacsarom belőle a nedvesség nagy részét, miközben lakótársam a fürdőkád másik oldalába hátrál, s majdnem úgy helyezkedik el, mint én. A különbség ott keresendő, hogy ő fejét nem hajtja hátra, hanem csillogó szemekkel kémleli minden egyes mozdulatomat.
- Rendicsek, akkor most te jössz. - mondom, s vigyorodok el, ahogy felemelem a szivacsot, másik kezemmel pedig megkapaszkodom a kád szélében, jó fogást keresve rajta, hogy könnyedén odalebeghessek a leányzóhoz. Keltek egy kisebb hullámot, ahogy felemelkedem, s elindulok, de utamat gyorsan befejezem, mert Yuki nincs is olyan messze. Egyetlen mozdulat árán ott termek előtte, s kedvcsináló kacsintásommal illetem a leányzót. Lábamat a fenekem alá tuszkolom be, igyekszem a sarkamra ülni. Hidegebb van a vízen kívül, amitől nyomban libabőrös is leszek. Azt hiszem leszögezhetjük, hogy nem szeretem a hideget.
- Relaxálj. - tanácsolom mosolyogva, egyik kezemet a hasára teszem, csak hogy meglegyen az egyensúlyom, a másikkal pedig végigsimítom jobb vállán a szivacsot.
Be kell valljam szemem nem egyszer vetődik rá apró melleire, vékony derekára, s persze aranyos szemeibe. A szivaccsal próbálok gyengéden bánni, nem dörzsölni ki finom bőrét...

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Vas. Május 12, 2013 7:03 pm

Nem történt baj, ezt örömmel konstatálta, el sem tudta volna képzelni mi lett volna, ha Miria is megbotlik és mondjuk lefejeli. De igen, szerencsére nem esett baleset senki kárára sem, így lassan megnyugodott, s mindössze Miria érintése a hasán töltötte el némi nyugtalansággal. De igyekezte ezt nem kimutatni, fogait picit összeszorította és figyelmét inkább a lány szemeire összpontosította. Kellett a biztos pont, ugyan még csupán a vállát mosta, de jobb volt előre készen állni, hogy ne örüljön túlságosan is a folytatásnak, ha már Yukiko is alaposabban megmosta az imént.
Osztálytársa szemei ide-oda jártak, nehezen követhetően, mintha sok minden járt volna éppen a fejében. Ő pedig kíváncsi volt arra, hogy mi foglalhatta le éppen a gondolatait, vagy éppen nap mint nap, hogy milyen személy lehetett ott legbelül. Nem volt egyszerű dilemma, nem látott bele mások fejébe, normális körülmények között legalábbis biztosan nem, de azért még kíváncsi volt. Lehetett, talán majd rákérdez egyszer.
- Gondolkodsz valamin? - kérdezte meg, váratlan döntéstől hajtva.

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Vas. Május 12, 2013 8:21 pm

Gondos, határozott mozdulatokkal bánok a szivaccsal, melyből ritmusosan csörgedezik ki a víz, mikor a lány bőréhez érek, s kígyózó mozdulatokkal folyik végig karján, vagy éppen mellkasán, körülzárva kis melleit, kicsit megállapodva köldökénél, de aztán újra egyesülve a kádban fodrozódó apró tengerrel.
- Nem, nem igazán. - felelem Yukikonak hirtelen ért kérdésre. Egy pillanatra meg is torpanok a mozgással, s megállapodok a lány mellei fölött, egy kicsivel a nyaka alatt.
Mire gondolhatnék? Nem, nem jár semmi a fejemben azon kívül, hogy megtervezem a következő mozdulatomat, mellyel a vizet, s szivacsot vezérlem. Ez vajon arról jutott eszébe, mert meglátta, hogy a szemem ide-oda kandikál? A manóba, nem kellett volna úgy kémlelnem őt! De már nincs mit tenni, úgy tűnik lebuktam... Még ha nem is mondja ki nyíltan, hogy rájött.
- Vagyis... Nem tudom mire gondolhatnék. Egy kicsit mintha üres lennék. - és a lány szemébe nézek. - Biztos a fürdő hatása... Megtisztítja az elmét is. - és újra elkezdem sikálni a lány finom testét. Másik vállára vándorlok, amit jól átdörzsölök, aztán visszatérek a nyakára, ott is megtisztítom.
Minél lentebb érek a szivaccsal, annál inkább nincs szükségem arra, hogy leplezzem a pillantásomat: végre elérek Yuki melleihez. Nem tudom miért vonzzák annyira a tekintetemet. Talán mert még nemigen láttam a magamén kívül senkiét, talán másért. Minden esetre alig tudom levenni róluk a szememet, miközben nekilátok azoknak is.
Először a jobbat, majd a balt mosdatom meg. Igyekszem lassan és gyengéden csinálni. Számra kis mosoly húzódik ettől. Nem akarom sokáig csinálni, nehogy kínos legyen, ezért nemsokára be is fejezem. Még lentebb megyek, s hamarosan elérek arra a bizonyos pontra, mely nálam is kérdésként merül fel, így inkább én is így teszek.
- Megmoshatlak itt is..? - kérdem nagyobb mosollyal, felváltva pillantva az érzékeny pont és Yuki szemei közt...

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Vas. Május 12, 2013 9:15 pm

- Értem... - mondta halkan, s végre félrevette tekintetét.
A fürdőszoba ajtajára szegezte szemeit, de gondolatai Miria körül forogtak, még ha nem is elmélyülve. Lassan járt a szivacs és óvatosan, néha szinte cirógatva érte a nyakát és vállait. Kicsikét kellemes érzés volt, úgymond, valamennyire a szíve is reagált a meggyorsult tempójával. A nyak érzékeny terület volt, de a mellkas bizonyos pontjai sokkal inkább és mivel Miria óvatosan mozgatta a szivacsot, egy kissé csiklandozta is hát vele. De meg tudta állni, ugyan már nem kereste osztálytársa tekintetét, így sokkal könnyebb volt kitisztítani a fejét.
Egyszerű fürdés volt, még ha másféle érzések is keringtek a fejében, egyértelműen semmit nem akart eltúlozni. A száját is csukva tartotta, levegőt az orrlyukain keresztül vett és hallgatta a víz csurgását, mely a szivacsból bőre felületén keresztül visszapatakzott a fürdőkádba. Néha kicsit nehézkes volt megállni, főleg ott, ahol érzékenyebb volt, a java viszont még csak most következett.
- Természetesen... - mondta halkan - hiszen te is megengedted, Wingo-san...
Visszatartotta izgatottságát, pedig igencsak akarózott előjönni. Visszafordította fejét és ismét Miria szemeit kezdte figyelni, majd eszébe jutott, hogyan is lenne jobb, mivel a lány feje eléggé magasan volt, még ha a kezei hosszabbak is voltak az övénél. Felkelt hát végül és talpra állt, így a tusfürdővel is jobban meg tudhatta mosni és a víz alatt sem kellett keresgélni. Noha meglehetősen furcsa gondolatai támadtak Yukikonak, mert ebben a helyzetben mást is jól lehetett volna csinálni, legalábbis szerinte, mivel tapasztalata nem volt ilyen téren.

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Kedd Jún. 11, 2013 1:19 pm

Yukiko könnyedén hozzájárul, hogy folytassam a fürdetést a pontján, mi egy lánynak a legérzékenyebb. Az én testem még mindig bizsereg korábbi érintésétől, a szivacs simogatásától, s a víz melegétől.
Ám valami mintha nem stimmelne. A leányzó nem marad veszteg. Lassan kiemelkedik a vízből, s talpra áll, így magasodva fölém. Mondjuk az, hogy magasodva, talán erős kifejezés. Yukiko olyan alacsony, hogy még így sem tűnik magasnak.
Ágyékát szememmel egy magasságban simogatja a vízből távozó gőz. Szinte hívogatja pillantásomat, majd mikor elkapja, nem ereszti. Mégis kitörök eme bambulásból, s lélektükreimet a leány pillantását keresve arca irányába fordítom. Kis buzdításra, hajrázásra várok, hogy lássam és tudjam: tényleg azért állt volna föl, mert így szeretné, vagy éppen menni készül valahova..? Persze ezt én sem hiszem el, szóval el is hessegetem a gondolatot.
Ha kapok valamilyen nyugtázást, hogy rendben, így csináljam, akkor nem sokat teketóriázok. Megragadom a tusfürdőt, majd lepattintva a tetejét egy kisebb adag zselés szerű folyadékot folyatok a szivacsra. A tubust visszateszem a kád szélére, aztán kezemet Yukiko derekán kezdem nyugtatni, ezzel magamat is tartva, nehogy eldőljek.
A szivaccsal, lassan, de biztosan odanyúlok és simogatni kezdem. Először csak bátortalanul össze-vissza, de rövid időn belül ritmusra kezd járni a kezem. Olyannyira belemerülök a munkálatba és a látványba, hogy eközben teljesen megfeledkezek önmagamról. Azon kapom a kezemet, hogy míg egyikkel szüntelenül simogatok, addig a másikkal úgy ügyeskedek, hogy a szeméremajkakat távol tartsam a másiktól.
Mikor észreveszem magamat, hogy talán túl messzire mentem, leengedem mindkét kezemet és ha a kád nagysága engedi, akkor megpróbálok kissé elsüllyedni, hogy a meleg víz minél jobban érjen...

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Kedd Jún. 11, 2013 2:00 pm

Miria nem szólalt meg és nem is tett semmit, így végül lenézett rá és ő éppen maga elé meredt, majd kérdőn felnézett rá. Találkozott tekintetük, s az övé egy kicsit zavarodott volt, míg a lányé bizonytalan... mondjuk, ettől bárki biztosan megijedhetett volna, talán előbb mondani is kellett volna, hogy mire gondolt. Fülig elpirult és nagy lélekjelenlét kellett, hogy a pillanat elteltével ne sóhajtson feszültségleadás célból. Inkább gyorsan odakapta kezeit.
- E-elnézést, én azt hittem, hogy... így könnyebb lenne... - mondta halkan - a víz hamar mosná ki a szivacsból a tusfürdőt és... sokkal jobban hozzáférsz...
De végül, ha minden igaz, a magyarázat elegendő meggyőzőerőként szolgált a mosdás befejezésére, így hát Miria folytatta hasonlóan, mint ahogy ő is tette annyi különbséggel, hogy nem a víz alatt. Egy perc múlva egy kicsit nyugtalan kezdett lenni, mert a mosdatás nem maradt szórványos, hanem... elakadt a lélegzete. Biztos nem volt piszkos, az lehetetlen és hát, nem is értette. Ráadásul nagyon melege lett, tudta is miért, noha annyira azért nem nagyon, de a szivacs elég pozitívan hatott rá és az ujjai egy helyben maradtak. Ami egyben... kényelmetlen is... volt...
Így hát kénytelen volt megint lenézni, s rémületére megint hasonlóval kellett szembesülnie. Talán örülhetett is volna, de most mégis inkább sokkot kapott, hiszen Miria most megint maga elé bámult... oda... és hát, nem egészen mosta és... meleg volt. Aztán pedig a hideg járta át, ugyanis váratlanul elengedte és elmerült a vízbe...? Yukiko nagyon furcsán érezte magát, nem tudta miként fogja fel a lány viselkedését, nagyot kellett néhányszor nyelnie és mély levegőt szívni, majd kiengedni. De végül leereszkedett és megpróbálta visszasegíteni ülőhelyzetbe, ő pedig visszaereszkedett a vízbe és átütő tekintettel nézni kezdte. De nem sokáig.
- Wi... üm... Wingo-san? Te az előbb... - próbált mondani valami ide illőt, de nem sikerült, ehelyett megint elpirult. Végül csak összejött valami, egy elnéző mosoly.
- Miért csináltad? - kérdezte így, most is halkan, de megakadás nélkül.

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Kedd Jún. 11, 2013 7:59 pm

Lágyan mosolyogva vizslatom Yukiko arcát, aki eléggé megszeppentnek tűnik. Talán tényleg elvetettem a sulykot, de mégsem szól semmit... ...Egy ideig. Miután apró, de formás fenekét leteszi a kádban, s elhelyezkedik, megszólal, kérdést szegezve nekem.
- Miért..? - s nézek értetlenül, de gondolkodóan a plafonra - Mert azt mondtad csináljam. Vagy nem..? - s gyengén elfordítom a fejemet, hogy még több ártatlanságot vigyek bele a mondandómba.
Ahogy érzem, már eléggé ki vagyok ázva. Vagyis a bőröm. Vérfarkas létemre jól bírom a vizet, hehe, na meg az illatom! Ez a tusfürdő nagyon kellemes ám. Remélem legközelebb is használhatom. Yukiko nagyon tud valamit, ha illatokról van szó. A végén még tanácsot is kérek tőle...
- Hú, azt hiszem eleget áztam! - szólalok meg kisvártatva, majd feltápászkodom a kád szélébe kapaszkodva és felegyenesedve kihúzom magam. Pár tompa roppanás jelzi, hogy a hátam rendbe is van rakva. A hajamból kicsavarok egy jó adag vizet, s miközben onnan visszatöltődik a kádba a fürdővíz, rámosolygok Yukikora.
- Te mit gondolsz? Maradsz még benne..? - kérdem, de már lépek is egyik lábammal, karommal pedig a törülköző után egyensúlyozok, hogy minél előbb a kezembe kaparintsam. Megfogom fürdőtársamét is, s ha kéri, odanyújtom neki, hagy törülhesse meg ő is a kis testét.
- Ez jólesett. - pattan ki számból a két szavacska, melyeket szinte elnyom a bőrömön súrlódó törülköző sercegő hangja.

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Kedd Jún. 11, 2013 8:37 pm

Hát, ebben mondjuk igaza volt, még ha pontosan nem is arra kérte, de ő volt az aki engedte... de akkor miért nem nézett a szemébe, ez nagyon furcsa volt, Yukiko már majdnem azt hitte, hogy... á nem, végiggondolva ez nem igazán volt lehetséges, egy olyan lányt, mint ő és egy magafajta. Két külön világ voltak, Miriat várta a sok leendő hódoló és rá pedig a sok otaku... jaj, ebbe azért nem volt valami jó dolog belegondolni, de már késő... el volt átkozva, egy nagy kövér oni karmai közé fog kerülni egyszer, ebben egészen biztos volt... ó jaj!
De miket is képzelt be? Az iskolában volt, avagy a kollégiumban, a gondolatai cikáztak, Mirika már kelt is fel a fürdőkádból és tennie kellett valamit, különben lehet ez volt az utolsó lehetősége rá! És akkor... hagyta kilépni, nem volt hozzá bátorsága... meg nem is azért. Egy fürdőben voltak, akármennyire is szép élmény volt vele együtt fürdeni, ez nem az alkalmas hely volt ilyesmire... nem így akarta, nem lett volna helyes, nem érezte volna varázslatosnak. Ez... hagyta elillanni a lehetőséget, mire meggondolta volna magát, ő már szárítkozott és a másik törölközővel várta.
Yukiko sóhajtott, talán egy kétlábú kis szerencsétlenség lehetett most, esélyt látott valamire és a történtek sugallták neki a vélt igazságot, ő mégsem tett érte semmit. Komoran szállt ki a kádból és vette el a törülközőt, szüksége volt a megváltozott éghajlatra, vagy valami hasonlóra...
- Örülök neki... - mondta, mert hogy meghallotta a két szót, s aztán maga köré csavarva a puha szálú anyagot, átlépett a másik szobába.
Betette az ajtót maga után, a hajába tépett és akkorát dobbantott a lábával a padlón, mekkorát még soha. Tekintete ekkor pedig az íróasztalára tévedt, a látványtól pedig szíve-torka összeszorult. Aztán... felkapta az ágyon heverő táskáját, indulatosan odamasírozott az asztalhoz és elkezdte belesöpörni a leveleit, az összeset, itt nem maradhattak!

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Szer. Jún. 12, 2013 4:01 pm

Nem kevés mozdulatomba kerül, mire az egész testemet áttörlöm, hogy újra élvezhessem a száraz bőröm érintését. Komótosan végigsimítok a karomon, s levonom a következtetést, hogy egészen puha lett a bőröm a fürdőtől. A tükör elé állva megbizonyosodok arról is, hogy nincs-e esetleg ősz hajszálam, bár ez inkább tini-para, minlt vérfarkas probléma. Ilyen idős korban maximum az embereknek nő egy-két fehér szá, szóval amiatt nem kell aggódnom, valami mégis rákényszerít az ilyen béna reflexekre. Talán az, hogy túl sok időt töltöttem valódi emberek társaságában.
Yukiko szinte kiviharzik a fürdőből, egy szót sem szólva. Biztos akadt valami fontos dolga, nem is kérdőjelezem meg mit csinálhat.
Felveszem a bugyimat, no meg egy toppot. A melltartót hagyom békében, arra most nincs szükségem, meg ha szükségem is volna, akkor se venném fel. Kényelmesebb most anélkül. Úgy is már csak az ágyban fogok punnyadni, esetleg az ablakon kívülre lesni, más dolgom nincs. Kimozdulni a fene fog.
A törülközőt felakasztom, majd nyitom is az ajtót, hogy visszatérhessek a nappalinkba, vagyis a hálószobánkba, vagyis az előtérbe. Ohh, mennyi minden egyben!
- Szerintem én ma már nem csinálok semmit! - jelentem ki egy nagyot sóhajtva, maj egyenesen az ágyhoz megyek, amibe szinte belezuhanok. Huh, a fürdő jobban kivette az erőmet, mint gondoltam. A tagjaim is nehezek már.
- Te terveztél még valamit? - kérdem Yukikótól, de csak fél szemmel pillantok rá, mert egyébként egész arcomat a párnámba temetem.

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Szer. Jún. 12, 2013 5:08 pm

Így tett, frusztráltságától és rövid időtartamú felindulásától fűtve, de mikor egy perccel később sikerült megnyugodnia, megigazítgatta a táskába belehányt leveleket. Aztán pedig befejezte a törülközést és a ruhásszekrény elé lépett. Tűnődött, majdnem teljesen üresnek bizonyult, ezek szerint elfelejtette elvinni őket az iskolai mosodába. Nem akart visszamenni a fürdőszobába, hogy Miria előtt a szennyes tartóban turkáljon, ezért hát kivette az iskolai fürdőruháját és azt vette magára, de azért egy szabadidő felsőt is rávett, így mindössze lábai maradtak teljesen fedetlenek. Ez így ugyan eleget mutató volt, de legalább nyugodtan közlekedhetett egy ideig, hiszen hihették, hogy csak az iskola fedett fürdőjébe ment, ahol neki is megfelelő víz volt.
Éppen felvette futócipőjét, mikor Miria kijött a fürdőből és toronyiránt az ágyhoz sétált, ahol aztán hasra vetve magát befurakodott a párnájába, kijelentve, most aludni fog. Bólintott, mikor tekintetük egy pillanatra összetalálkozott, azután pedig elfordult és nagyot sóhajtott. Rossz kedve volt, de legalább a lány egy ideig szobája lakója lesz, közelebb hozzá, mint eddig valaha, s figyelheti majd, ahogy alszik. Talán.
- Én... elviszek néhány könyvet és füzetet az iskolai szekrényemhez. - válaszolta. Valóban oda akarta őket vinni, csak történetesen a leveleket ugyebár. Nem is teketóriázott, felkapta táskáját és kulcsát, s gyorsan kisietett a szobájából a folyosóra, magára hagyva fáradt szobatársát.
Lassan lépkedett a folyosókon, le a lépcsőkön és ki a szabadba, aztán pedig be az iskolába és fel egyenesen a szekrényéig. Most már elhagyatott volt az épület, kevesen lézengtek, de ő azért körbenézett, mielőtt még kinyitotta és besuvasztotta volna a leveleit. Az éhség ekkor rátört, szinte szó szerint, eddig izgatottsága és aztán bánata elnyomta az érzést, de most tudatára ébredve, már egészen kellemetlen volt. Egy diák nyakát ki is szemelte, így kénytelen volt megerőltetnie magát és a kafetéria felé venni az irányt. Mondhatni berobbant, s néhány éppen uzsonnázó-vacsorázó diák fel is figyelt rá egy pillanatra, de aztán már vissza is fordultak dolgukhoz. Egy bögre vért kért természetesen, s ott rögtön fel is szívta, majd kért még egyet.
Úgy tűnt, mintha valami furcsa íz- és illataromája lett volna, mely éppenséggel kifejezetten jól esett valamiért, talán végre a disznóvért másra cserélték volna? Mert főleg az szokott lenni, vagy hason... ló... hasonló! Lassan el is fogyasztotta, s kicsit meg is élénkült, kedve is jobb lett. Így egy harmadik bögre mellett döntött, mely elfogyasztása közben viszont egy kicsit mintha könnyebbnek kezdte volna magát érezni, de egyre boldogabbnak is. Miria jutott eszébe, s hogy milyen gyönyörű volt és valahogy a problémája vele kapcsolatban is elszállingózott, egyedül a lány képe maradt meg benne, kedvessége, szépsége. Aztán megint csak feltöltette a bögrét, bár most már nehézkesen talált el a pulthoz, valamiért ahogy mozgott vagy fordította fejét, úgy húztak csíkot maguk után a tárgyak és emberek. A pult mellett maradt hát, jól érezte magát, meg kifejezetten könnyűnek és nagyon melege is lett, így hát lehúzta szabadidő felsője cipzárját és addig nyitotta, míg végül csupasz vállai is felbukkantak, elvégre ugyebár fürdőruha volt rajta.
Nagyot sóhajtott, mosolya képletesen fülig húzódott és szívesen táncra perdült volna, körülötte pedig alig hallotta, hogy hangyaboly támadt. Igen, mintha kicsit megsokszorozódtak volna, valaki mintha hányt is és... valami nem tudta, nem nagyon érdekelte. Néhány újabb bögre után már a büfés meglepett kiáltását hallotta, bár olyan messziről hangzott... nagyjából. Így arra sem jött rá, hogy kiderült, az italokat és még a vért is, valaki alkohollal egészítette ki, ezért is lettek rosszul néhányan mások is. Így hát, végül azon kapta magát, hogy a büfés elveszi a bögréjét, s olyan tanácsot ad, hogy menjen a szobájába és reggelig ki se jöjjön. Először csak félrebillent fejjel nézte az illetőt, majd vállat volna, erősen szédelegve elindult kifelé. Az ajtó után aztán hasra bukott, s kuncogva vette fel a közben elejtett táskáját, úgy ment csak tovább, szabadidő felsőjét már csak könyökei tartották rajta. Majdnem fél óra, bár neki fel sem tűnt, telhetett el, mire bukdácsolva körözve a folyosókon kijutott a szabadba, s a szellő egy kicsit magához térítette.
De amint beért a kollégiumba, ahol melegebb is volt, ismét elöntötte a kábulat és az első lépcsőfokok után már csak mászott négykézláb felfelé. S miután fent megint elesett, az ajtójáig - amit egyébként is bajosan talált csak meg - ismét csak kúszott, s aztán állt csak talpra, nagyon bizonytalanul. Szélesen mosolygott, a kulcsot többször is leejtette, s motyogni kezdett magának zagyvaságokat, melyeket akkor és ott tökéletesen érteni vélt. De végül csak kinyílt az ajtó, ő pedig, mivel neki támaszkodva nyitott be, szó szerint beesett a szobába, s halkan vihorászva próbált feltápászkodni. A tömény alkoholpára, mely most körüljárta, minden érzékeny orrú számára szinte rögtön elvegyült a helyiségben.
- Mennyöttem... - mondta kuncogásba vékonyodó hangon, ahogy sikerült felkelnie, s kirántva a kulcsot, becsukni az ajtót, miután térdre esett és w-ülésben lyukadva végül, megpróbálta levetni a szabadidő felsőjét. Rettenetesen melege volt, de furcsamód mégis jó érzés volt.
- Miii... hiii... hicchaaan~

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Szer. Jún. 12, 2013 6:07 pm

Yukiko szavaira, mit kérdésemre ad válaszként, csak megemelem a fejemet és teljesen oldalra fordítom, hogy szemügyre vehessem miben ténykedik. Tényleg valamilyen iskolai cuccokat pakolászik, de ami felett nem tud elsiklani a tekintetem, hogy mindezt fürdőruhában teszi, melyre egy egyszerű felső vett csak fel. Mégis hova készül..? Most voltunk fürdeni! Úszkálni akar még egy sort alvás előtt? De akkor mi értelme volt most a fürdésnek? Végül is mindegy, nem az én dolgom, hogy mit csinál a szabadidejében, felőlem aztán naponta ötször is megfürödhet, ha ettől így érzi jól magát. Elvégre az is elképzelhető, hogy ő valamiféle vízi lény, aki ennyire igényli a teste hidratáltságát, még emberi alakban is. Sose lehet tudni. Én meg mit igényelek vérfarkasként? Hmm... Semmit? Elég egyszerű vagyok...
A leányzó távozik, én meg egyedül maradok a gondolatimmal. Gondolatok? Nem, azt hiszem még azokhoz is le vagyok lassulva. De még nem akarok elzuhanni álomföldére. Még nem. Meg akarom várni Yukikot, mert mégis tiszteletlenség lenne, hogy már az első nap nem várom meg őt a lámpaoltással.
Így inkább feltápászkodok, akármennyire is nehéz feladatnak tűnik. Megropogtatom magamat ott, ahol kell, aztán az ablakhoz vánszorgok, hogy egy kis friss levegő új életet leheljen belém. Kis rángatás után ki is nyílik az ablak, melyen majd' kidőlök, ahogy kihajolok. Pár másodpercig még látom a szobatársamat, ahogy odalent sétál, aztán szem elől vesztem. Remélem tényleg nem úszni megy, hanem a dolgait pakolja. De akkor minek a fürdőruha..? Rejtélyes...
Csinálok egy hátraarcot és szembekerülök a szobával. Így késő délután felé az egész hely nyomasztóan hat az ember... Akarom mondani vérfarkas lelki állapotára. Úgy értem lehozós az ébrenlétről. Aludni...
Visszavánszorgok az ágyhoz, de lefekvés helyett inkább csak a szélére ülök, s matatni kezdek a táskámban, hátha van még olyan, amit kihagytam az első alkalommal. Nincs semmi... Áhh, Yukiko úgyis mindjárt visszaér, addig is befekszem!
Egy-két mozdulattal megágyazok magamnak, s már be is fekszem az ágyikóba. A szemeim elnehezednek, s már nem is gondolok arra, hogy a szobatársnő mikor ér vissza...
Felébredek. Nem, nem reggel van. Még mindig délután. Fejemet a zaj forrásának irányába kapom, mely felébresztett. Kómásan bámulok az ajtót, mely mögül csörgés-csattogás hallatszódik, majd kivágódik, s Yukiko esik be rajta. Ejj leányzó, mi van veled..?
Lassan feltápászkodok, s értetlenül nézek a gügyögő lányra, kinek alig értem a szavait.
- Merre voltál..? - kérdem halkan a fáradtságtól. Történt valami? Olyan furcsán nézel ki! És ez a szag... Alkohol? - kérdem, ahogy beleszippantok a levegőbe egy jó mélyet. Nahát! Ez a lány csupa meglepetés! Nem elég, hogy olyan kis müty-mütynek néz ki, de még alkoholizál is. Ráadásul nélkülem! Hát milyen szobatárs az ilyen..? :/
Zavartan vetem le magamról a takarót, s kelek fel. Egy pillanatra még én is megszédülök, de aztán odalépek a lányhoz, s megpróbálom lábra segíteni. Ha ez megvan, még az ágyáig is eltámogatom...

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Szer. Jún. 12, 2013 6:58 pm

Felkapta fejét, ugyanis Miria hangját vélte hallani, kicsit elnyúltnak, és lassúnak hangzott ugyan, de azért persze értette.
- Unny... vacorásztam... a kafitrénián... valmi... ű... jóvérdattagnyekem... - motyogta válaszul, ajka szélén nyál csurgott ki, s kicsit hangosabban felvihogott, aztán vidáman sóhajtva hozzátette - Ehkel honnyap vinnyia cenyezsst... amoszodába, evogyottaruha...
Közelgő alakja viszont derengett, megsokszorozódott néha, sőt, a csíkokat is húzta maga után. Vörösebbé vált az arca, mint amennyire az alkoholtól volt, hiszen hát... a legszebb lány az iskolában felé jött, ebben a melegben el tudott olvadni már a gondolatától is. Szép Micchan... okos Micchan... gyönyörű és okos Micchan... minden émelyítő volt, de egyáltalán nem volt rossz kedve. Valahogy térdre emelkedett és lehámozta magáról a szabadidő felsőt, mikor pedig Miria odaért hozzá, Yukiko különösen vékony hangon felsikított és embertelen gyorsasággal átkarolta csípőjét. Arcát a lány hasához dörgölte és dúdolt valamit, s egész egyszerűen nem eresztette... kuncogott... dúdolászott...
- ♪ Micchaaaan... mosnyem menyegülc... ♫ - motyogta dallamosan, s csak úgy megnyalta a hasát - mer enyém... ♪ ceretleeek~ fiiiiiinyom Micchan... cép Micchan... ♫ nyuuuuh... umm... híííí...
Sóhajtással fejezte meg a "mondatot", s szinte küzdött, hogy ne kelljen felkelnie és elengednie.
- Nyemmmm! Enyééém! Nyemmegyüng szehova... öcceházacodunk meg unnny... mm... inny megceretgetlek... úh... ühihihihi~
Így kuncogott, aztán pedig puszilgatni kezdte a hasát, végül megint megnyalta gondolkodás nélkül.
- Ittaköldököd... megapocid... nyúúúúhany! Itmaracc... moszt...

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Szer. Jún. 12, 2013 7:40 pm

Hohó, nehezebben fog menni a dolog, mint ahogy elterveztem! Végignézve Yukikon, olyan tipikus részeg-tininek néz ki, a bandájával bort iszok egy híd alatt.
- Hmm, vajon vannak errefelé hidak..? - kérdezem inkább magamtól, mert mégsem várhatom el a leányzótól, hogy épkézláb magyarázatot adjon a légből kapott elképzelésem verbális megnyilvánulásomra.
Dől belőle a piaszag. Mégis mennyit ihatott..? Vagy mit? Bort..?
- Na jól van, gyere! - mondom vigyorogva, s kezeimet a hóna alá csúsztatom, mire ő átkarol a derekamnál fogva. Próbálom megemelni, de túl szorosan kapaszkodik. Egy pillanatra furcsa érzés járja végig a testemet. Mint egy villámcsapás, úgy ér meg. Gyorsan a hasamhoz pillantok, s azt látom, hogy Yukiko csókolgatja, vagy éppen nyalogatja a hasamat. Te jó ég! Egy nagy cukorkának vagy nyalókának képzel engem?!
- Ez csikiz Yukiko, neeee~! - nyögöm, miközben azon igyekszem, hogy ne sivalkodjak és ezzel egy időben távol tartsam a lány fejét az ilyen csiklandozásra legérzékenyebb területemtől.
A lány szája persze be sem áll, folyamatosan magyaráz valamit, de az agytekervényeim mára már bemondták az unalmast, egyszerűen nem tudom lefordítani józanra, hogy miről karattyol éppen.
- Naaa~! Gyerek, kelj fel! Megyünk az ágyba, mit szólsz..? - igyekszem minél lágyabb, csalogatóbb hangszínt megütni, mint az anyukák a gyermekkel, ha rá akarják venni a lefekvésre, vagy akármi másra.

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Szer. Jún. 12, 2013 8:19 pm

- Unny... mm... ááágyba? - kérdezte, aztán néhány pillanatra bámészkodón elhallgatott, végül vihogni kezdett - Íhihihi... á... úúúú... még nyeee... shiecc... én ceretleeeek, de előb picikét jáccani... ummó? Nya jó... mennyünk... ♥
Szóval, végül engedett a szorításon és kezei lecsúsztak maga mellé, a padlóra. Nehéz dolog volt, ugyanis, mikor megpróbált felkelni, rögtön nagyon megszédült és visszahuppant. Talán csak harmadszorra sikerült végre dülöngélő helyzetbe felsegíteni, ám neki egészen más elképzelései voltak a dologgal kapcsolatban. Mikor elesett volna és Miria megfogta, Yukiko kezei életre keltek és és egyszerűen becsusszantak a lány topja alá, ott pedig rátelepedtek domborulataira. Felnézett, szemei kábán csak félig voltak nyitva, mosolya ellenben fülig ért, s játékosan hümmögött.
- Munnyu munnyu munnyu munnyu munnyu... ♥ - markolászott ütemre, biztosan csak álmodott, vagy ilyesmi... ébren ilyen boldog még nem volt.
Persze nem volt annyira nehéz kirángatni onnan, kezei most engedékenyebbnek bizonyultak, míg mosolya szinte ráfagyott az arcára, s kuncogott. De megint nem maradt nyugton sokáig, ismét megpróbálta elérni a topját, ám ez csak elterülő manóver volt, hiszen másik keze Miria lábai közé csusszant be. Rögtön vissza is húzódott, viszont súrolta, s a célja egyébként ez is volt.
- Púúha vagy Micchaaan~ ♥ - kuncogta, s megint megbotlott.
Azonban, ha segített neki Mira, ha pedig hagyta elesni, Yukiko zuhanás közben elkapta a lány lábait, s ha minden jól ment, kirántotta őket alóla. Mindössze annyi dolga volt így, hogy elengedje a lábait. Bizonytalanul állt ugyan, s behunyt szemekkel mosolygott le rá. Ha ezzel sikerült annyira meglepni őt, akkor kihasználta az alkalmat, főlé lépett és leült a hasára.
- Űűűgyesh vagyok... nyuuuh... - dícsérte meg magát akkor is, ha csak fellöknie sikerült is.

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Csüt. Jún. 13, 2013 1:21 pm

Csak megtörik végre a beállt állapot és a szavaim hatására megváltozik Yukiko hozzá állása is. Abbahagyja az ölelgetésemet és végre jól meg bírom fogni, hogy felemeljem. Persze ez is harmadjára történik meg, de akkor sem a várt eredményt kapom. Az ágyba cipelés ugyan is elmarad, helyette viszont kapok két Yukiko-kezet a topom alá. Vékonyka hangjával kísért mellnyomkodás áldozatává válok, melyre hirtelen csak nagyra táguló szemeimmel tudok kommentet fűzni.
Rég nem fogdosta már meg így senki a melleimet, érzem is magamon szinte azonnal, hogy jól esik az érintés. A helyzet azonban mégsem olyan szívmelengető. Adott egy részeg Yukiko, aki talán azt sem tudja hol van, de a taperolás nem áll tőle messze. Nagyon is hangulatos tudna ez lenni, de sajnos inkább komikus fordulat áll, mikor a fáradtság új hulláma söpör végig a testemen, s a lábaim is elgyengülnek.
Szinte eldőlök, mint egy krumplis zsák a sajátom és Yukiko súlya alatt és elterülök a földön.
A szobatársam ráadásul annyira belemelegedett, hogy még odalent is végigsimít. Ez valamennyivel megdobja az élénkségemet, de így is erőtlennek érzem magamat. Végtagjaim a szélrózsa minden irányába állnak, Yukiko pedig csak rákontráz azzal, hogy rám ül.
- Hjaaa... - nyögöm az illuminált leányzó alatt. - Aludni...

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Csüt. Jún. 13, 2013 1:54 pm

Miria tiltakozó hangjára, mikor ráült, Yukiko mosolya egy pillanatra eltűnt és bután megbillentette fejét, mintha elgondolkodott volna. De valójában csak futó üresség szállt alá elméjére, így hát, hamar visszatért a valóságba, s most úgy támaszkodott kezeivel szobatársán, mint egy ücsörgő ragadozó, némi győzedelmességgel. Ez az ő furcsa, boldog és kicsit szédelgős álma volt ugyebár, senki nem mondhatta meg neki, hogy mit csináljon. Kérdéses álmainak mozgatója pedig ott hevert alatta, ernyedten és megadón, mindössze néhány halvány szóval tiltakozva, amit nem kellett egyáltalán komolyan vennie, ugye? Ülni is puha volt rajta, kényelmesnek találta a helyet, aztán pedig előrehajolt és hozzá simulva rátelepedett. Aztán feljebb kapaszkodott, míg szemei ott voltak végre sajátjai előtt.
Ekkor azonban elővette kicsit gondolatait, vajon igazán megérte mindezt, egy nem valódi világban? Hiszen, még most sem ébredt rá arra, hogy ez a valóság volt és itt egyedül ő volt valótlan, kémiai úton kezdeményező késszé vált lény. De bonyolult volt neki, inkább átkarolta a legegyszerűbb dolgokat tényként, hogy itt volt, megtehette, álom vagy valóság nem számított, csak az alkalom, amit már elkezdett kihasználni. Akkor miért kellett volna visszalépnie? Semmiért, nem tette így. Keze gyengéden cirógatta meg Miria arcát, aztán lehunyta szemét, s csókot nyomott az ajkaira. Sikerült, célba ért.
- Ceretleek... - suttogta neki, adott egy puszit az arcára, aztán végre lecsusszant róla.
Mert rászállott a kimerültség, vagy valami más dolog és egyszerűen egy dologra tudott még gondolni, mely az volt, hogy ott maradjon mellette. Így tehát ott maradt, mellette fekve, s pár pillanat plafont bámulás után hozzábújt, hogy arca összeérjen az övével, s átkarolta, ahol és amennyire tudta, a részletekkel nem foglalkozott.
- Nyuuh... - motyogta még, aztán elcsendesedett és nem mozdult, elveszítette eszméletét, álomtalan világba szállva alá, nem eresztve őt még akkor sem.

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Pént. Jún. 14, 2013 8:43 pm

Elnehezedő szemhéjam súlyát nem képes megtartani a testem, parancsomnak ellenszegülve engedi azt lecsukódni. S így, fény nélkül nyomban egy zsibbasztó, nyugtató erő nehezedik a testemre, melyből tagjaimmal sem tudok kitörni, ím azok sem mozdulnak már. A gondolataim monoton sötétségbe burkolóznak, csupán pár amorf alakzat repked előttem, de már gondolataim sem képződnek róluk, csak elvarázsolva, tudattalanul bámulom őket.
Mintha egy pillanatra hozzáérne valami ajkaimhoz, s Yukiko szavát hallanám, de hogy mit akar mondani, azt már nem fogom fel. Az alakzatok változnak, mozognak és...

Nagy levegőt veszek, mikor az eszemhez kapok. Ez az a pillanatok, amikor ráeszmélek arra, hogy már nem alszom, hanem a valóságban vagyok és bármit is álmodtam, legyen akár jó, vagy pláne rossz, mind nem történt meg igazából. Ilyenkor többnyire fellélegzek, megnyugodok, hogy minden rendben van. Nem történik ez most sem másként, az egyetlen különbség viszont az, hogy időm nincs töprengeni az átélteken, mert a valóság nyomban elragadja a figyelmemet.
Először is a hátam jelez, hogy valami nincs rendben. Kemény a talaj. Óhh persze, hisz a földön aludtam el! Aztán valami mintha rajtam lenne: Yukiko az, s édesdeden alszik.
Tegnap jól kiütötte magát, most minden bizonnyal másnapos lesz. Már ha ez a fajából adódóan lehetséges opció. Azt hiszem hozok neki egy pohár vizet, mert ha felébred, bizony az tényleg kellhet...
Mozdulok is nyomban, de még csak fel sem bírok kelni, a leányzó is kinyitja szemeit.
- Jó reggelt! - köszönök rá vidáman, s feltápászkodok, hogy a fürdő felé vegyem az irányt...

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Pént. Jún. 14, 2013 9:12 pm

Mintha földrengés lett volna, futott át agyán egy érzés, ám rögtön el is múlt, s helyét valami más vette át. Érezte maga alatt egyik vállát, s teste egész jobb oldalával a kemény padlót, karjai pedig valami puhába kapaszkodtak, egyik lába átvetve ugyanazon. Amaz pedig mocorgott, s ennyi elég volt ahhoz, hogy Yukiko úgy érezze, mintha fejét hevesen rázták volna... kicsit fájt a mozgástól, tagjai pedig merevek voltak. Ha ember lett volna, bizonyára a gyomra nem lett volna éppen jó állapotban, s epét érzett volna torkán, azonban nem volt az, az alkohol közvetlenül keringésébe került bele a felszívott vérrel elegyedve.
De mindez nem fordult meg a fejében, hiszen nem tudta, hogy mit is ivott meg igazán, most tehát leginkább az ütötte meg, hogy furcsa álma egyszerűen valóságba rúgta: nem lehetett álom. Ha nem lett volna annyira nehéz a feje, most nyomban felült volna, s kerek szemekkel bámult volna maga elé, de egyszerűen halk nyöszörgés hagyta el ajkait, ahogy az a puha valami... Miria teste kicsusszant kezei közül, s Yukiko szemei végre kinyíltak. Ismét nyöszörgött, ezt semmiképpen nem akarta, ám mégis megtörtént... Jaj... mennyire buta volt... nem tudta, hogy mi ütött belé, de... lassan visszajött minden. Amit csinált, amit mondott, mindez... nem volt éppenséggel romantikus, ő nem így akarta kimondani, ő... nyagy nehezen felült és töprengve utána nézett... mit tett?! De Miria... se nem hangzott, se nem látszott mérgesnek, sőt, egyenesen mosolygott... vajon... vajon?
- Uyah... - nyögött fel, miközben sikerült talpra állnia, még ha aztán meg is billent rögvest.
De nem esett el, hanem ólom nehéz tagjait kezdte dörgölni, hogy készségesebb engedelmességre ösztönözze őket. Aztán lehajolni kényszerült, a szabadidő felsőjéért, s gyorsan fel is vette a fürdőruha fölé. Kicsit jobban érezte magát már, s eddigre Miria is felbukkant újra a fürdőszoba ajtajában egy pohár vízzel, felé tartva. Nagyot nyelt, félénken nézett fel a magasabb lányra, valamit mondania kellett... sok mindent valójában.
- Jó reggelt Mi... Wingo-san! - megremegett, kis híján Micchannak hívta megint - E-elnézést kérek a... vi-viselkedésemért... én nem tudom miért... csi-csináltam és... beszéltem olyan... olyan dolgokat! Nem akartam... Kyah! Inkább én máshogy akartam...!!!
Lesütötte szemét és a földet bámulta, arcán fülig forrt a pír.

Kifinomult hallásommal könnyedén kiszűröm az apró neszeket, melyek arról tanúskodnak, hogy Yukiko is mocorogni kezdett. Nem csak fetrengeni, hanem valószínűleg fel is ült már.
Gyorsan engedek egy pohár vizet, amibe előtte én is belekortyolok. Egész finom íze van, biztos jól fog esni a lánykának. Hátraarcot csinálok, s kivágtázom a fürdőből, egyenesen Yukikohoz lépve. A lányon látszik milyen kemény estéje volt. Az alkoholt még most is érzem a levegőben, de magán Yukikon is. A pórusaiból gőzölög kifelé az etil-szag.
Közelebb lépve hozzá még csak erősebben érzem, de figyelmemet gyorsan eltereli róla, hogy szájacskáját szólásra nyitva hebegve-habogva bocsánatot kér a tegnap elhangzottakért. Ez igen furcsa.
- Nincs miért bocsánatot kérned, valójában nem értettem egy szavadat sem..! - közlöm vigyorogva a tényt. Mint gondoltam az előbb, ez lég furcsa. Már a tény, hogy bocsánatot akar kérni azt sugallja, hogy valami olyat mondott, vagy akart mondani, amit nem lett volna szabad. A sors fintora, hogy az alkohol mondatta vele, de pont amiatt nem is lehetett érteni, hogy mi lenne az.
- Egy kissé magadon kívül voltál. Megfogdostad a melleimet is. De ne aggódj, emiatt egyáltalán nem haragszom! - mondom, s kacsintok is hozzá, hogy minél meggyőzőbb legyek. Nem szeretném, ha még napokon keresztül csak a bocsánatomért esedezne, holott nem is lenne miért. Már pedig kinézem ebből a leányzóból és azt sem akarom, hogy emiatt elidegenedjünk egymástól, vagy akármilyen más visszalépés legyen az ismeretségünkben.
- Sőt! Még jól is esett egy kis masszázs! - kontrázok rá korábbi monológomra.

Zavartan kezdte masszírozni és tördelni az ujjait, aztán Miria megszólalt és attól amit mondott, csak még kuszább lett minden. Eddig titkon remélte, hogy ő mindent hallott és legalább a vallomáson sikerült végre túl esnie, most azonban minden levetett problémája egyszerre csak visszazuhant a nyakába. Így érezte, s valóban meggörnyedt a nehéz súly alatt... karjai pedig úgy lógtak, akár csak egy fűzfa ágai... aztán sóhajtott. Apró lány volt, nem gyenge ugyan, de tényleg apró, s ez a lelkére is igaz volt annyi különbséggel, hogy nem igazán érezte most erősnek.
Aztán amit mondott, megint csak pirulásra kényszerítette, de most nem csak a szégyenlősség volt mögötte, hanem a fantázia is belekeveredett. Tényleg, igaz, elég nyilvánvalón megfogdosta a délután, s éppen az volt, amit kevésbé érzett most oda illőnek, akármennyire is érdekes volt megélni. Bárcsak egyszerűbb lett volna a helyzete, de ő egy lányt szeretett és ez mindent, de mindent megnehezített, nagyon. Miria mulatságosnak találta a dolgot, de ez talán érthető is volt, hiszen akkor elég furcsán érezte magát, s így biztosan furcsán is viselkedett.
Bátortalanul bólintott, hogy megértette, de úgy érezte mindezt csak azért mondta, hogy őt ne bántsa meg. De... ez így nem volt jó, újra ott tartani, ahonnan elindult és... bolondságként ismerve tetteit és szavait, ez... egyszerűen nem volt helyes. Ő egészen más miatt cselekedett így, s talán ettől nem lehetett csak úgy elfordulni. Kicsit kihúzta magát és ábrándozva felnézett, figyelmes szemeivel és ajkai között kikandikáló fogaival, tehát azzal az arcával, melyet oly jól ismerhettek valamennyien.
- És ha megismételném, amit mondtam? - szólt tűnődve, hátrahagyva határozatlanságát, de megőrizve halk szavát - Mi lenne, ha most elmondanám neked azt, amit akkor is? Te nem értetted, de én emlékszem arra, amit mondani akartam és azt hiszem, sokkal jobban érezném magam utána, de... - fogta el megint a bizonytalanság - nem áll szándékomban megsérteni téged, Wingo-san... kíváncsi vagy rá?
Mert az neki is fájna, jobban átgondolva. De mégis miért mondta mindezt, miért szerzett bátorságot hirtelen? Talán, mert túl sok volt a veszíteni valója, ha nem tesz semmit? Sóhajtott, bonyolult kérdések. Egyik kezét szabadidő felsője zsebébe csúsztatta, mint aki tartogatott volna ott valamit.
- De akár meg is mutathatom... - mondta, mutatóujjával hívogatva, hogy közelebb is hajolhat.
Természetesen nem volt semmi a zsebébe, csak úgy tett, mintha valami apróságot akart volna neki megmutatni. De valójában ez csak egy álca volt, hogy erőt merítsen, hogy saját maga számára is hirtelen cselekedjen, hogy ne legyen ideje meggondolni, különben... különben képtelen lett volna rá. Így tett hát, ha szobatársát inkább az érdekelte, amit mutatni kívánt, mintsem a szavai. Amikor tehát Miria lehajolt, Yukiko úgy tett, mintha kezét a vállára akarta volna tenni, s valamit súgni a fülébe, míg másik kezével üres zsebében matatott. Ám, mint már bárki sejtheti is, ehelyett kezét az arcára tette, s ajkait gyengéden az ő ajkaihoz tapasztotta, s önön tettének bűvöletében lehunyta szemeit.

Érdeklődve hajolok oda a lány szavai hallatán. Elmondaná nekem azt, amit tegnap mondott? Ha hallani akarom? Ez tényleg elég furcsa. Egy az, hogy akkor tényleg fontos lehet, ha most megint el akarja mondani, a másik dolog meg az, hogy pontosan emlékezne a tegnap esti szavaira? Nahát! Yukiko tényleg teli van meglepetésekkel!
Érdeklődő mimikára fordítva arcomat hajolok közelebb a lányhoz, mikor felvetül az az opció is, hogy akár meg is tudja mutatni. A zsebében kezd el matatni, a fejem pedig egyre közelebb és közelebb ér hozzá. Ám egy tárgy, vagy bármi felmutatása helyett meglepetésként ér a pillanat, mikor kezét arcomra teszi mindkét oldalt, s ajkát az enyémre tapasztja. Alig egy másodperc leforgása alatt megértem, hogy mi a helyzet. A fürdés, a mellmarkolászás, a titokzatos viselkedés és most ez a csók...
Yukiko a lányokat szereti! Vagy a lányokat is... És ez nekem eddig miért nem esett le? Kis szobatársi pajkosságnak fogtam fel a tegnapi fürdőzésünket is, de valójában ő biztos élvezte. Úgy tűnik nem láttam a fától az erdőt, pedig a jelek mind itt voltak előttem.
Reagálni igazából nem tudok mit. A csók jól esik, de arcomra ez nincs kiírva. Inkább valamiféle gondolkodás ás csodálkozás keveréke próbálja leírni lelkiállapotomat.
A csók végeztével fejemmel eltávolodok az övétől nagyokat pislogva, de gyorsan egy mosolyt varázsolok számra. Szótlanul nyújtom neki a vizet, s megvárom míg elveszi. Ha ez nem történne meg, akkor csak lerakom a szekrényre maga mellé. Mit ne mondjak elég kínos a helyzet, de nem is ettől félek a legjobban... Hanem attól a magyarázat és bocsánatkérő rohamtól, ami szerintem mindjárt átsöpör a szobán lesütött fejjel, vagy hasonló módszerrel.
Nem tudok mit mondani a leányzónak. Egyszerűen nem tudom mit gondoljak, vagy mit gondolhatnék erről az egészről. Nem esett rosszul, tényleg nem, de nem vagyok tisztában a saját érzelmeimmel kapcsolatban sem. Csak állok ott szótlanul, melyet nem bírok sokáig, így aztán megpördülök a tengelyem körül, utamat a fürdőszoba felé veszem, s amint belépek oda, magam mögött becsukom az ajtót. Beállok a tükör elé és farkasszemet kezdek el nézni Miria Wingoval, aki nem tudja hogyan reagálhatna egy olyan helyzetben, amire nem volt felkészülve lelkileg és most nem csak magát, de a szobatársát is kínos helyzetbe hozta...

A pillanat tovanyúlt, s egyetlen gondolat járt a fejében, s az pedig egyetlen személy iránt érzett szeretete volt. Nem volt iskola, nem volt idő, még saját maga sem létezett, egyedül Miria volt csak, ő volt minden, ő volt a világ és a kozmosz. Vagy valami ehhez hasonló, mert ugyanezt kimondani nem sikerült volna, hiszen általában inkább gondolatai voltak mellette társak, s nem a szavai. De végül véget ért minden, érezte Miria hátrálását és látta is, ahogy kinyitotta szemeit. Ám nem szóltak egymáshoz semmit, Yukiko haszontalan szíve hevesen vert, s a tekintet, amit látott maga fölé tornyosulva, ismét a bizonytalanság leplét hullatta rá. Hirtelen mennyire költőivé vált minden, mégis, a levegőben ott lebegett a rossz ómen, melyet hallgatásnak hívtak.
Ő pedig csak nézett fel rá, azzal az annyira rá jellemző ábrázattal, s a vízzel nem is foglalkozott, szüksége sem volt rá... ő most a tekintetét kereste, hogy összekapcsolódhasson vele. Ám a második pillanat is messze elrepült, ott hagyta magában, mint ahogy éppen Miria is tette: megfordult, s Yukiko mércéjén szinte elviharzott, magára húzva a fürdőszoba ajtót.
- Bocsánat... - suttogta halkan, s lesütötte fejét, szíve pedig szúrni kezdett a mellkasában, pedig sosem szokott.
Meggörnyedt, egy cseppet sem volt öreg, még lelkileg is csak egy tinilány, vagy még annyi sem. De most öregnek érezte magát, egy aszott vézna lénynek, aki egyedül volt, egyes-egyedül. És nem tudott ellene tenni semmit, torka száraz volt, elméje összeroggyant, s a nyakában lógó amulettet markolászta. Aztán a plafonra emelte tekintetét, szemét lehunyta, s hosszú perceken így maradt. Végül szemhéjai felpattantak, s nem találván helyét a világban, szinte kétségbeesetten kipillantott az ablakon. S akkor... akkor megpillantotta a reggeli szellőben fodrozódó vízen sziporkázó napfényt, akkor pedig a hajába tépett.
De nem maradt ott, lábai megindultak és nem törődve kulccsal, vagy nyitva hagyott ajtóval, kisétált a szobából. Görnyedten, haja az arcába lógva... így vánszorgott végig az üres folyosókon, le a lépcsőkön és végül ki a szabadba... át a parkon... egyenesen előre.

//Ha nem jössz ki előbb, s aztán utánam akarsz jönni, akkor szerintem a következő a Démon Tóhoz menjen. Esetleg időugrás. És estére talán magamtól visszajövök.//

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Szomb. Jún. 15, 2013 1:44 pm

Nem bírok dűlőre jutni saját magammal. Elmenekültem Yukiko, a pillantása, a szavak és a magyarázat elől. Csak ácsorgok a mosdóra támaszkodva és bámulom a lányt a tükörben, aki mérgesen, tehetetlenül néz vissza rám.
Az arca fáradt, gondterhelt, félelemmel sújtott. Nem bírom nézni...
Nagy erővel lököm el magam a tükörtől, s lépek az ajtó felé. Kell valamit tennem. Valamit... A kilincset mégis lassan, bátortalanul nyitom le, s az ajtót magát is nehézkesen lököm ki.
- Yukiko... Én... - szólalok meg, magam se tudva, hogy mit akarok mondani, de szavaim csak az üres szobában járnak táncot, nincsen senki, aki meghallgassa őket. Nincs itt a lány, kihez szólni akarok. Elment, de vajon hova? Kínos helyzetet teremtettem és tessék, ez lett belőle. Most pedig szenvednem kell. Hova lett Yukiko? Elfutott biztos, mikor én bemenekültem a fürdőbe elzárkózva tőle. De miért? Miért tettem így? Miért nem tudtam elfogadni azt, hogy megcsókolt? Hogy biztosan kedvel engem? Azt, aki vagyok...
Pedig olyan egyszerű lett volna. Még ha csak ott is maradok, hogy meghallgassam, ha mondani akar valamit még. De nem tettem és most már nem is hallhatom. Bárhova is ment, biztos rosszul érzi magát, legalább annyira, mint én, vagy rosszabbul.
Kegyetlen vagyok. Kegyetlen...
Erőtlenül, könnyező szemmel dobom le magam az ágyra, fejemet csak úgy, mint este, most is a párnába temetem, s hagyom, sőt szinte könyörgök neki, hogy szívja be őket, tüntesse el mindet, mert arra emlékeztet, hogy így megbántottam ezt a kedves lányt.
Az idő délutánig túlságosan lassan, vánszorogva telik el. Mérgem saját magam iránt csillapodik, de az ideg a gyomromból nem akar kiszökni. Enni sem tudok rendesen, kedvem semmihez sincs, tovaszállt.
Csak azt a pillanatot várom az ágyamon ülve, bámulva az ajtóra, hogy a lány, akit úgy várok mikor ér vissza. Mondanom kell neki valamit, de nem tudom, hogy mit és azt hogyan tegyem. Beleremegek a várakozásba...

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Szomb. Jún. 15, 2013 2:42 pm

Egy fa árnyas lombja alatt hajolt a föld főlé, w-ülésben, arcát tenyerébe temetve. Sírt, könnyei lankadatlanul patakzottak, s minden gondolatával szitkozta magát azért, amit elkövetett. Önző volt, nem gondolt arra a nyilvánvaló dologra, hogy tévedett, s így a teljesen normális, érzékeny Miriat rettenetesen megijesztette. S most is olyan szánalmas volt, mint mindig, hogy még a néhány méterrel előtte fodrozódó vízbe sem volt képes belevetni magát, egyszer s mindenkorra véget vetve mindenki bánatának. Gyenge volt, gyáva, mihaszna és amint valamire elszánta magát, csakis galibát okozott vele másoknak, sőt, még saját magának is.
Már fent az égen is felhők vonultak, nem csupán lelkében, s másra sem tudott gondolni, mint hogy mekkora balfogást ejtett. Csak lassan nyugodott meg annyira, hogy abbahagyja a hüppögést, s felhagyjon könnyei reménytelen felfogásával. Hagyta őket potyogni tovább, s mögülük nézve a világot, újból átgondolt mindent. S aztán újra és újra. S így sem tudta megtenni azt, amiért odament, nem tehette meg... az önzőség lett volna, önzőség mindent hátrahagyni azelőtt, hogy legalább könnyíteni próbált volna a megbántott lány lelkén.
Mégis sokáig, órákig tartott, mire végre sikerült végső döntést hoznia, s ügyetlenül feltápászkodnia a fűből. Csupa kosz volt a térde és a lábszára, de egyszerűen csak leporolta és nem foglalkozott többet vele. Az iskolába sétált, kételkedett saját elképzelésében, de más egyszerűen nem jutott eszébe. Az óra a folyosón háromnegyed hármat mutatott, de ő egy pillantáson túl azt sem figyelmezte, tovább ment és még mindig könnyes szemmel, szabadidő felsője másik zsebébe nyúlt, s az onnan előhúzott kulccsal kinyitotta szekrényét. Az teli volt a levelekkel, hát persze, ő tette oda őket, mert nem volt szíve elégetni őket... soha, arra soha nem vetemedett volna. A látványtól ismét rátört a keserves sírás, s mindössze percekkel később lett úrrá magán ahhoz, hogy kivegye pénztárcáját, s újra becsukja az ajtót. Aztán lassan, pityeregve tovább ment, s néhány fordulóval odébb befordult a vegyesboltba.
Még tavaly szemelte ki azt a fejénél picit kisebb plüsscsigát, ami senkinek sem kellett, kivéve egyedül őt. A játékban valahogy önmagát látta: lassan jutott fontos döntésekre, s azokat is ügyetlenül hajtotta végre, de talán mégis volt ott a háza, amivel megvédte magát a legvégzetesebb hibáktól, mint amilyet alig néhány órája próbált véghezvinni.
Nem igazán volt biztos a dolgában, hiszen fente rá a fogát nagyon, s maga sem tudta, hogy eddig miért tartózkodott a megvételétől. De ahogy ott nézte most, könnyes szemekkel, meglátott valami mást is. Álla picit leesett, s szemei is elkerekedtek, ugyanis most egy másik, majdnem ugyanolyan, csak más színű és nagyobb csiga is volt ott. Megszeppenten pislogott, percekig nem is tudta mi ütött belé, míg végül azon nem kapta magát, hogy megfogta mindkettőt és a pultra tette, s értük szinte teljesen kiürítve pénztárcáját. De valamiért mégis jobban érezte magát, magához ölelte és megpuszilta a bundás, pontszemű, anatómiailag leegyszerűsített (szemek nem a "szarvakon") plüssöket, majd ott hagyta az iskolát és visszatért a szabadba.
Kellemes, hűvös szellő fuvallata érintette arcát, ám könnyei is egyre inkább visszatértek, lábai pedig elnehezedtek, ahogy közelebb és közelebb ért a kollégiumhoz. A fejét lógatta, s szorosan ölelgette a plüsscsigákat, szinte már egyedül belőlük merítve erőt, hogy megtegye az utolsó lépéseket szobája ajtajáig. S ott is megtorpant, még egyszer utoljára, mielőtt bekopogott volna. A kulcs nem volt nála, ott hevert a földön, ám az ajtó biztosan nyitva volt... ő mégsem nyúlt a kilincsért, hanem halkan bekopogott. Ha válasz nem érkezett, kicsit erősebbre vette és úgy próbálkozott újra, míg sikerrel nem járt, akár órákon át is. De ha és amikor végre kinyílt, rögtön lesütötte szemeit és elpityeredett.
- Saj... nálom hogy... én... - formálta lassan a szavakat, s a plüssökbe puha szőrméjébe kapaszkodott - megbántottalak, nem... kellett... volna... megijeszteni... Nem gondoltam... át... hogy... mit... csinálok... csak magamra gondoltam és... nem arra... hogy... más vagyok... és... nem szabadott volna... elfelejtenem...
Nyelt egyet, s lassan felnyújtotta neki az újonnan felfedezett csigát, a nagyobbikat, melyet abban a pillanatban neki szánt, hogy az imént meglátta.
- A... ajándék... hogy... sajnálom...

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Vas. Jún. 23, 2013 7:42 pm

Tágra nyílt szememmel üresen tekintek fel a plafonra, olyan ritkán pislogva, hogy abba könny szökik, s bőrömet csiklandozva folyik végig bőrömön, mígnem elérve az ágyat a lepedő be nem szívja.
A jobbik karom, mely lelóg az ágyról, a szőnyeg, vagy éppen a parketta rostjait simogatja, tehetetlen gonosz magányomat elütendő pótcselekvésként. Szemem előtt nem a mennyezet fehérsége fénylik a nap lemenő sugaraiban, hanem Yukiko aranyos, mosolygó pofija, ahogy éppen a szivaccsal babrál, vagy a vizet simogatja. Hol lehet most..?
Kopogtatnak. Majd megint. Reflexből mozdulnak tagjaim, s emelik fel testemet az ágyról, majd lábaimba is erő gyűlik, hogy odavigyen engem az ajtóhoz. Mégis ki lehet az ilyenkor? Senkivel sem beszéltem meg találkozót pont most, hétvégére. Sulis program sincsen. Netalán elfelejtettem volna valamit? Nem bírok gondolkodni... A fogaskerekeim berozsdálltak a lelkiismeret furdalástól.
Kérdésekkel telve nyitom ki az ajtót, de mikor az teljesen kitárul, egyből választ kapok mindenre, vagyis hogy alapból fölösleges volt gondolkodnom, vagy latolgatnom.
- Yukiko... - nyögöm ki a személy nevét, ki az ajtóban ácsorog könnyes szemekkel, kezei közt valamiféle állatot ölelgetve.
Nem tudom mit szólhatnék hozzá, holott korábban ez járt a fejemben hosszú órákon át. Most mégis képtelen vagyok akár egy szót kinyögni a lány nevén kívül, hogy valamiféle megnyugvást hozhassak neki. Ő az, aki előbb szólal meg.
Szavai lassúak, vontatottak, de mégis van értelmük. Bocsánatot kér tőlem, amiért úgy viselkedett, ahogy.
Ajkaim beleremegnek abba, ahogy csak áll ott előttem, majd pedig átnyújtja a csigát. A finom, jó tapintású plüsst gyengéden fogom meg, s veszem át tőle.
- Köszönöm... - mondom, s keze után nyúlok, hogy megfogva azt beljebb húzzam szobába. Remélem jön a saját lábán is, de ha ódzkodik, akkor erősebben húzom, s ha végre bent van a szobában, bezárom mögött az ajtót.
A csigát leteszem az ágyamra, után pedig Yukiko színe elé járulok, megsimogatom aranyos fürtjeit és egy hirtelen ötlettől vezérelve nyomok egy csókot apró ajkaira, de csak akkor, ha nem húzódik el tőlem.
- Úgy sajnálom. Nem kellett volna így viselkednem...

» Suzuki Yukiko
» Suzuki Yukiko
» Miria Wingo
» Miria Wingo
» Mia szobája