Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája

Tárgy: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Csüt. Május 02, 2013 9:20 pm

Ez idáig Yukiko egyedül lakott a szobában, így kevés holmijával nem igazán tartalmaz mást az alapfelszereléseknél. Két íróasztal és számítógép található, egy nagy ruhás szekrény, mely bőven elég két diák számára, de jelenleg csak Yukiko cókmókjai vannak benne, melyhez egy játékokkal teli leragasztott doboz is tartozik, melyek mindig is az övék voltak, s nem akart megválni tőlük. Az ágyak tipikus nyugati fajták, tehát nem padlóágyak, a szoba ellenkező oldalai mellett, Yukikoé az ablaktól távolabbi. Íróasztala tele van szerelmesleveleivel és verseivel, kitéve a váratlan új lakótárs és egy személyben címzett számára.

- Eeeeh! - nyögöm a nagy pakkal a hátamon, melyben minden iskolai felszerelésem és ruhám pihen. Megtörtént, amire sosem számítottam volna: miután tökéletesen berendezkedtem és kezdtem megszokni a szobámat, egyszerűen kijelentették, hogy javítani akarják a falakat, meg mifenét még, így át kell költöznöm. Persze segíteni nem segít a diáktanács, a csomagjait mindenki cipelheti maga... Idegesítő dolog.
- Melyik már az móóóó~ - nyavalygok az ajtónál, ahogy próbálgatom a kulcsokat egymás után látszólag teljesen fölöslegesen. Természetesen az utolsó kulcs nyitja az ajtót, mely gyengén nyikorogva tárul ki előttem.
- Halihó! - köszönök, s kukkantok be, de akármerre tekintek, a szobában egy teremtett lelket sem fedezek fel. Persze az ajtó zárva volt, hogy is gondolhattam, hogy bárki lesz idebent?
Fejbe csapom magamat, aztán a nagy szekrényhez lépek, s elé ledobom a táskámat. Fintorogva pillantok a nagy pakkra, amiből még elő kell rámolnom a rengeteg holmit. Talán a lakótársam segít, ha szépen megkérem.
Egyébként merre lehet..?
Az ágyát elnézve rendszerető ember lehet. Vagyis lány. Egy rendszerető lány. A szoba meg elég minimalista, s ha rajtam múlik az is marad, úgy jobban szeretem. Ajh, remélem nem valami kis ribanc lesz...

Yukiko szerette kihasználni a délutáni klubok és esetleges alkalmi rendezvények kínálta lehetőségeket. Konkrétan a gimnasztika klub nyerte el érdeklődését, még első éves korában, mikor az iskolába került. Számára a mozgás könnyed ruhában a feloldódást és a szabadságot jelentette egyben, s így nem kevés szerepe volt abban, hogy mentális pihenőként aknázza ki az iskolai napok után. De leginkább hobbi volt a számára, szabadidőbeli időtöltés és nem választandó pálya, hiszen lehetett akármennyire erős és ügyes, a kinti világban nem feltétlenül juthatott volna sokáig, kizárólag sosem változó külseje miatt. Beilleszkedni máskülönben nem lett volna nehéz, s talán nem is lesz, néhány évente költözködni az iskola után azonban nem hangzott ígéretesnek, hiszen szeretett volna inkább elvegyülni. Abyss lehetett volna egy más lehetőség, de az ottani körülményeket nem érezte hozzá szabottnak, közel sem, így szó sem lehetett róla. Ám még bőven az iskolaévekben járt, s a kinti viszonyok talán majd megváltozhatnak, de ez nem volt a jelen problémája.
Gimnasztika volt tehát a kora délutáni program, mely aztán nem sokára véget is ért sajnos, nem tarthatott minden egész délután, ugyebár. Állandó félelme volt, hogy a zuhanyrózsából egyszer csak rendes víz fog folyni, de ez most sem történt meg, így nyugodtan felfrissülhetett. Aztán már csak a cókmókját kellett összeszednie, belebújni iskolai egyenruhájába, s a többiekkel együtt menni a maga dolgára.
De nem a kollégiumba indult, nála volt néhány ruhadarabja és fehérneműje, nem is beszélve az imént használt ruháról, s mindezeket most a mosodába vitte el. Ahogy nézte a habok között vergődő szennyes ruhát, a mai nap végén gondolkodott. Nyakán volt a hétvége, lecke igencsak kevés, s nem volt semmi elképzelése még a szabadidejét illetően. Egyenlőre csak annyit tehetett, hogy kivárta a mosás végét, majd kosárba szedte a vizes ruhát és megindult vissza a szobájába, ahol majd elintézi a szárítás problémáját.

/Kövi reagban már megérkezek!/

Odaguggolok a táska mellé, s elhúzom a hosszú cipzárt, melynek recés hangja megtölti a szobát, s a végére már-már idegesítően visszhangzik.
Kinyitom a szekrény ajtaját is, s odatérdepelve megkezdem a ruháim átrámolását. Először a nadrágok, szoknyák, iskolai egyenruhákat pakkerolom. Aztán bugyik, zoknik és felsők következnek.
Egy ideje nem nézem már az órát, nem tudom mennyi idő telhetett el így, s azon kapom magamat, hogy már nem a saját holmimat rámolom, hanem a szobatársam kicsin pólóját nézegetem. Kellemes illatot áraszt magából, olyat ami szinte vonzza a figyelmemet. Sokkal jobban tetszik, mint az én ruhámé, remélem, hogy átvesz belőle valamennyit.
Még egy szippantás, s már azt is biztosan állíthatom, hogy meg fogom kérdezni milyen öblítőt használ.
Becsukom a szekrény ajtaját és felkászálódok. A nagy táskát az ágyhoz húzom, mely az üres író asztal mellett van, az ablaknál. Furcsa, hogy pont ez a hely szabad. Vajon miért nem ezt foglalta el? Sokkal kellemesebb egy kis fényben ücsörögni, rendezkedni, no meg tanulni is...

Egy kicsit megkönnyebbült, hogy végre túl volt rajta, hiszen frusztráló volt valamennyire, hogy nem volt szükség a két kezére, s így nem csinálhatta esetleg gyorsabban, vagy mikor úgy érezte, lassabban. Vitte hát most a kosár ruhát vissza, kerülgetve a diákokat a folyosókon, ha ők éppen nem kerülték volna meg, s rövid sétát követően már baktatott is felfelé az utolsó lépcsőn a harmadik emeletre.
Nem volt nehéz a teher, egy embernek talán kényelmetlenséget okozott volna, de ő több mint megbirkózott vele. Gyakorlott mozdulattal vette elő kulcsát, míg másik kezében a ruháskosarat egyensúlyozgatta, azonban megbillent. Éppen hogy sikerült helyrerázódnia, ám a hiba nem véletlenül történt, valami megtörte szokásos rutinját. Nyomban rájött a huncutságra: az ajtaja nem volt kulcsra zárva, így egyetlen fordítástól ki is nyílott!
Jó érzékei voltak, hallotta a motoszkáló hangokat odabentről, s a szobájából ismerős illatok közé keveredő furcsa, kissé kellemetlen vér aromáját. Nem is beszélve a többi illatról, melyek egyáltalán nem szobájára, hanem az osztályteremre emlékeztették. Nem tartott betöréstől, sőt mi több, egyenesen izgatott volt amiatt, amit odabent találni fog. Visszacsúsztatta kulcsát vállán cipelt táskájába, s gyengéden belökte az ajtót. Hiába árulkodtak az illatok, a benti látvány még így is meglepte.
Némán állt meg az ajtóban, s szinte mozdulatlanná dermedve nézte az eddig szabad ágynál szorgoskodó lányt. Ismerte őt, sajnos közel sem annyira, mint amennyire szerette volna. Ő volt az, fókuszainak középpontja, kíváncsiságának minduntalan hergelője és maga a tiszta ihlet, mely olykor különös szavakat vettetett vele papírra. Arcszíne pozitívan reagált ugyan, de szerencsére nem különösebben árulkodón, s a meglepettségnek is bőven szerepe volt benne.
- Wingo-san? - kérdezett halkan rá a nyilvánvalóra, hangjából párolgott a kellemes meglepetés, még ha arcán az a kissé megszeppent arckifejezés ült is, mely furcsamód a nap nagy részében is, amolyan alapmimika volt nála. Apró, résnyire nyílt, rúzsozatlan ajkai közül most is kikandikált foga fehérje. Igazított a ruháskosár fogásán, mintegy indokolatlan mozdulatként, miközben egy röpke pillanat erejéig gondolatait gyűjtögette.
- Beköltözik hozzám? - lépett beljebb, becsukva maga mögött az ajtót, minden feltételezésére utalt. Izgatott volt, ilyen fejleményre egyáltalán nem számított, mikor ma letette a ceruzát utolsó óra végén.

Ismerős illat csapja meg orromat, forrása pedig az ajtó felől terjed felém. Tekintetemet a ruhásszekrény felé fordítom, s úgy is beleszippantok a levegőbe.. Kétségtelen, hogy ugyan az az illat. Rövidesen a zárral is babrálni kezd valaki, de eléggé le vagyok fagyva az első találkozás gondolatától, mely az új lakótárssal történni fog, hogy nem kelek fel kinyitni neki, vagy szólni, hogy jöhet, nyitva van.
Amikor azonban az ajtó nyílik, s egy ismerős arc néz velem szembe, akkor szívemről nagy kő esik le. Yukiko az, az egyik osztálytársam. Nem is gondoalt bele, hogy ez az ő szobája lehet. Persze ez abból is adódhat, hogy nem kutakodtam a cuccai között, hogy kiderítsem identitását. Így szerencsére az a félelmem is tovaszáll, hogy egy ribanccal kerülök egy fedél alá. Megkönnyebbülten mosolygok a lányra, majd felkelek az ágyról, s kedves pillantással mérem végig.
- Szervusz Yukiko. - üdvözlöm a leányzót, majd észreveszem a keze ügyében lévő mosott ruhát. Hát abból jön ez a finom és átható illat! Veszek egy nagy levegőt.
- Áthelyeztek hozzád, mert az én szobámat renoválják. - majd legyintek. - Ne kérdezd mit csinálnak rajta, mert én sem tudom. - megint végigfut arcomon egy mosoly - Szóval az elkövetkezendő idő nagy részét kettesben fogjuk tölteni, legalábbis itt. - fejezem be a gondolat menetet, majd közelebb lépek hozzá, ha tudok segíthessek neki a mosott ruha cipelésében, bár valami azt súgja, hogy nem igen van szüksége egy harmadik, illetve negyedik kéz erejére. Hisz' ő is egy démon. Amilyen a szerencse, egy ilyen kis törékenynek tűnő test simán lehet egy hihetetlenül erős szörnyeteg maszkja is. Abba azonban nem gondolnék bele, hogy mi is lehet valójában pontosan úgy, ahogy remélem ő sem fantáziál énrólam. Próbálom magamat ahhoz tartani, hogy faji megnyilvánulásaimat jól rejtsem a többiek elől, mert hallottam olyat, hogy valakivel kiszúrtak álnok módon, mert kiderült, hogy micsoda. Igaz, egy vérfarkassal nem hiszem, hogy bárki ujjat merne húzni, de sosem lehet tudni...
- De ha ez neked problémát jelent, vagy szeretnél egyedül lenni, akkor szólhatok, hogy tegyenek máshová. - vetem még fel még esetleges lehetőségként az átköltözést máshova. Nem tudom mire gondolhat, de biztos zavaró, hogy csak így hirtelen, minden figyelmeztetés nélkül beállítottam...

Piciny, ám ugyanakkor legbelül igen mély mosoly kúszott az arcára, szeme pedig, ha csupán egy pillanatra is, vidáman megcsillant. Tehát, tényleg ide költözött hozzá, szinte hihetetlen, de nem is akart mást hinni, még csak egy percig sem az ellenkezőjére gondolni! Tény volt, szívet melengető tény, igazán jól esett neki, hogy osztozhatott vele a szobáján. Vett egy mély levegőt, már csak megszokásból is, s már sétált is beljebb. Nem csak a levegő illatait, de a lány szavait is itta magába, ám a gondolat, hogy... nem, arról szó sem lehetett!
- Kérem ne, Wingo-san! - aggodalmaskodott, s ezt egyáltalán nem is leplezte - Én örülök, hogy megoszthatom a szobámat, jobb szeretném, ha itt maradna velem!
Egy pillanatra kirázta a hideg, mert az a képtelenség jutott eszébe, hogy menten elküldi onnan a lányt, pedig esze ágában sem volt! Nagyot nyelt, letette a kosarat a földre, s aztán a táskáját az ágyára. Mindössze néhány másodperc volt az egész.
- Akár a szobája kijavítása után is szívesen látnám... - kapta fel izgatottan a ruhás kosarat ismét, s most a fürdőszoba felé indult meg vele - egyedül érezném magam, miután elment és talán ön is szívesebben maradna társaságban?
Lábával megbökte a befelé nyíló ajtót, s az engedelmesen kitárult. Hűs volt idebent a levegő, hiszen ablaktalan helyiség volt, némi klímával a szellőzőben. Rápillantott osztálytársára, ahogy letette a kosarat és kicsit szárazabb levegőre állította át a rendszert. Mozdulatai gyorsak és ügyesek voltak, nem volt fáradt, sőt inkább felfrissült a társaságtól.
- Akár a leckén is dolgozhatnánk együtt néha... - tette még hozzá, ahogy aggatni kezdte a ruháit.

Úgy tűnik tényleg nem kell nekem segíteni, így inkább megfagyok a szoba közepés, s figyelem, ahogy aranyos ajkai mozognak, midőn szavakat formál velük. A mondanivaló szinte háttérbe szorul leírhatatlan megjelenése mellett. Olyan kislányos és mégsem. Ha ránézek, akár a húgom is lehetne, de úgy mozog, s tevékenykedik, ami már egy érett, gyakorlott lányra vall. Ügyesen, módszeres. Tudja, hogy mit csinál anélkül, hogy különösebben gondolkodna rajta. Ezt az is bizonyítja, hogy közben még hozzám is beszél, sőt még össze is lehet zavarodva, hogy ily hirtelen toppantam be figyelmeztetés nélkül. Lehet előbb szólnom kellett volna, ehh.
- Örülök, hogy ezt mondod. - jegyzem meg, mikor észbe kapok, hogy Yuki inkább marasztalna engem. Mondandójától teljesen olyan érzésem támad, hogy élvezi: társasága van. Biztos egyedül érezte már magát ebben a szobában. Társas lények vagyunk ugyebár mi is, szükségünk van valakire, akivel megoszthatjuk a gondolatainkat, érzéseinket, még ha az egy teljesen jelentéktelen téma is.
A szobából, ahonnan ideköltöztem természetesen volt szobatársam, így vele tudtam beszélgetni erről-arról, de az érdeklődésünk valahogy sosem egyezett. Meg kell valljam vele nem szívesen kerülnék össze megint.
- Óhh, tényleg. - lepődöm meg kissé, milyen gyors észjárása van Yukikonak - Igen, csinálhatjuk majd együtt a leckénket is. De előre leszögezem, a matematika nem az erősségem... Valójában hadilábon állok a számokkal. - s elmosolyodok egy kínos grimasszal arcomon jelezve, hogy egyébként szégyenlem a dolgot.
- Kérlek tegezzük egymást, sokkal barátságosabb légkört tudnánk kreálni..! - s kacsintok rá a leányzóra, ha éppen rám pillant.

Hamar végzett, talán mindössze négy-öt ruhadarabról volt szó, s ebből egy a tornaruhája volt egyébként is, néhány óra és már meg is száradnak. Ami Miriat illette, úgy hangzott, sikerült meglepnie ajánlataival, nem csoda, hogy picit jobban elpirult. Talán kicsit túl sokat akart egyszerre? Talán, de azért jókedvűnek tűnt, s nem találkozott össze szúrós tekintettel, amikor visszasétált a szobába. Zavart volt azért, mégis csak egy álma vált most valóra, s rendre azon jártak gondolatai, hogyan tudna több időt eltölteni osztálytársa mellett. Nem mellesleg... áh... tényleg azt kérte, hogy tegezze? Ez túl szép volt, hogy igaz legyen, de mégis csak igaz volt!
- Megtisztelsz Wingo-san, természetesen tegezni foglak mostantól! - mosolyodott el ismét, s odasétált hozzá, hogy vagy ezredszerre is tetőtől talpig végigmérje - Ami pedig a leckéket illeti, nekem sem megy könnyen a matematika, de szívesen segítek benne, együtt biztos könnyebben fog menni!
Ugyan lecsusszant arcáról a mosolya, szemeiből áradt a jóindulat és az izgatottság, s mikor ismét kivillant foga fehérje, picit megbillentette a fejét. El tudott volna veszni a lány tekintetében, még most is elképesztőnek tartotta, hogy itt volt az ő szobájában és mostantól a lakótársa lesz. Szótlanul várakozott, hátha mondani akart még valamit, esetleg kérdezni. De ha ő is hallgatott, akkor Yukiko hamar megtörte a csendet kettejük között.
- Segíthetek valamiben, esetleg kipakolni? - kérdezte hát, kicsit félénken és halkan, de azért így határozottan - Esetleg lenne kedved csinálni valamit? Nem szeretnék rossz szobatárs lenni, ha szükséged volna valamire, számíthatsz rám!
Nagyot nyelt, ugyan gond nélkül kimondta a szavakat, mégis nagyon izgatott volt, s szeretett volna valami olyasmit is mondani, ami kevésbé cseverészéses jellegű lett volna. De még nem jutott eszébe semmi, csak annyit tehetett, hogy szóval tartsa és megpróbálja figyelmét magára terelni. Megijedt attól, hogy olyan szobatársak legyenek, akik legfeljebb csak szót váltanak néha. Mellesleg... szerette volna jobban megismerni.

- Nagyszerű! - s teszem össze kezeimet elégedetten, ahogy a leányzó belemegy a tegezős viszonyba, s már alkalmazni is kezdi. Na még azzal a "san" végződéssel kell kezdeni valamit és teljesen olyanok leszünk, mint két közeli barátnő.
- A két félből tán lesz egy egész..! - jegyzem meg azzal kapcsolatban, hogy az ő matektudása sincs az egekben. Ha összedugjuk a fejünket, akkor tényleg lehet valami belőle...
Az ez után beálló csend kissé furcsa hangulatot teremt. Yuki egész végig engem néz, mintha merülne ébren álmodna valamiről, ami egészen különleges. De vajon mi járhat a kis buksijában? Most dolgozná fel a dolgot, hogy itt vagyok és itt is maradok egy jó darabig? Be kell valljam: Az osztályban inkább csak köszönő viszonyban voltunk egymással. Legalábbis én annak fogtam fel. Váltottam vele néhányszor szót, de azon túl nem mélyült a kapcsolatunk, így egyáltalán nem tudom, hogy mire gondolhat, mikor ilyen merülő tekintetet sugároz.
- Hmm. - hümmögök egyet, aztán a táskám felé fordulok. Szétnyitom és belekukkantok, de semmi olyat nem látok hirtelen, amit el kellene rendezni.
- Nem, azt hiszem a ruháim voltak a legfontosabbak, azokat meg már kipakoltam. - s mutatok a szekrény felé, amiben Yuki ruhái is vannak most már az enyémmel karöltve.
- De azért köszönöm, ha lesz valami, nyomban szólok. - s megeresztek egy mosolyt, amint az ágyamhoz közelebb megyek egy lépéssel, s ott leteszem magamat. Hátradőlök, s a plafont kezdem el stírölni, mikor eszembe jut, hogy már késő délutánra jár az idő és ideje lenne egy kiadós zuhanyzásnak.
Jobbik kezemmel egy hajtincsem után nyúlok, mely majdnem a szemembe lóg, s megillatozom. Igen, azt hiszem rám fér egy hajmosás is.
- Azt hiszem megyek és letusolok. - jelentem ki lelkesen, s beletúrok a táskába, melyből sampon, s tusfürdő kerül elő. Felmutatom Yukinak, majd megint kacsintok.

Egy kicsit alább hagyott lelkesedése, mikor kiderült, hogy már nem volt semmi olyasmi, melyet ki kellett volna pakolnia. Bólintott, s a szekrényhez sétált, majd miután kinyitotta, szemügyre vette a benti dolgokat. Érezte a másféle öblítő és Miria furcsa, ám annyira jellemző illatát, jelenlétének bizonyítékát. Kicsit olyan érzés volt, mintha két helyen lett volna ott egyszerre, ahogy megfogta egy inge ujját és óvatosan megszagolta. Szinte már mindennek Miria illata volt ♥
Mikor a pillanat ellibbent messzi hegyek felé, becsukta az ajtót és megfordult, tekintete pedig nem meglepő, hogy osztálytársa felé szegeződött. Mit tehetett volna, mit tehetett volna érte, a lányért, aki bármikor megdobogtatta a szívét? Két hosszú év, két hosszú év az árnyékokban, s hiába látta közelebb hozzá, tudta, hogy nem volt. Az érzései titkosak voltak, ő nem tudott róluk, nem tudott arról a rengeteg levélről, amit neki írt, de sosem küldött el. Nem a saját érzéseitől félt, sőt mi több, nap mint nap ápolta őket, csak... inkább a világtól és attól, hogy így csak távolabb kerülhet tőle.
Felocsúdott, s Miria már a cuccai között kutakodott ismét, ő pedig gondolt egyet és visszasétált hozzá. Aztán késve ugyan, látva mit vesz elő, hirtelen visszaemlékezett a szavakra, melyek az imént átmentek a fején, de csak most fogott fel. Fürödni szeretne, vagyis zuhanyozni, de... és...? Egyszerre csak kiváló ötlete támadt.
- Nem kell zuhanyoznod, Wingo-san... - szólalt meg kissé bátortalanul, félig elfordulva, hogy elrejtse arca pírját - Én szívesen megmoslak és a hajadat is, biztosan fáradt vagy és pihennél kicsit, egy fürdő erre sokkal kellemesebb? Azután majd én is megfürdök, de az még várhat, szóval... addig szívesen segítek? Meg-megengedem azért a vizet!
Kicsit intim volt a felajánlás, habár osztálytársak és szobatársak is voltak egyben, sőt, nem mellesleg lányok. Így talán nem is volt olyan vészes az elképzelés, s még... nehéz bevallani, de szerette volna lopva jobban is megnézni, érinteni... Sietett hát előre, hogy, ha mást nem is, de a különleges itteni vízből fürdőt készítsen Mirianak. Gyorsan hozzálátott, ezt mindenképpen meg akarta érte tenni.

- Huh? - reagálom megilletődve szinte teljesen hangtalanul, ahogy Yuki kijelenti: nem kell zuhanyoznom. Majdnem vissza is kérdezek, hogy miért nem kellene? Mögöttem van egy egész nap, azt hiszem csak-csak rám férne egy kiadós mosakodás. Még ha fiú lennék, akkor esetleg azt mondanám, hogy minek, majd holnap. Mivel azonban nem, ezért szinte kötelező értékű.
Ahogy Yuki folytatja, csak akkor esik le, hogy nem a zuhanyt kellene elnapolni, hanem vegyek inkább fürdőt, mert hogy az kellemesebb és pihentetőbb. A felajánlásán pedig, hogy majd ő megmos engem és a hajamat is, csak szép nagy, kerek szemekkel bírok reagálni.
Hát izé, nem mintha sok bajom lenne a dologgal, de furcsa, hogy csak most költöztem be hozzá szó szerint, de ő már fürdőt akar nekem adni. És szalad is, hogy megnyissa a vizet, engem pedig egyedül hagy meglepettségemmel, szótlanságban.
Robotos mozgással lépek a szekrényhez, s kitárom az ajtaját.
A ruháim szépen elrendezve, kis tornyokba vannak emelve. Nem törődtem azzal, hogy színek, vagy minták szerint tovább bontsam őket, így aztán bele telik egy kis időbe, míg végigböngészem a bugyihalmot a megfelelő darab után. Egyiket a másik után emelem fel, mire rábukkanok a kedvenc kék-fehér csíkos aranyoskámra, s hónom alá csapom, hogy utána egy hálóinget is kihalásszak halványkék színben.
- Yuki. - lépek be én is fürdőbe, s állok a leányzó elé. - Bevallom, egy kissé furcsa lenne, hogy levetkőzök és te megfürdetsz. - mondom, s először az jár a fejemben, hogy elutasítom a lehetőséget, de aztán változtatok a hozzállásomon. Nem akarom még véletlenül se megbántani, olyan aranyos volt, hogy így felajánlotta a dolgot, de nincs mit tenni, furán érezném magam...
- Szóval mi lenne, ha te is beszállnál hozzám és én is megmosnálak cserébe. - s mosollyal illetem a kicsin lányt.

Yukiko már a megfelelő hozzávalókat is beleöntötte a sekély vízbe, mikor Miria egy-két ruhadarabbal utána jött és megszólalt. Yukiko ijedten lépett el a fürdőkádtól, valóban, elvetette a sulykot, de... ő nem akart rosszat, csak szeretett volna segíteni, s az sem gonoszság volt, hogy igazán szerette őt. Nem tudta, miként kérjen bocsánatot és milyen mentsége lehetett a szavaira, ám hiába döntött úgy, utóbbi nem volt, Miria ugyancsak meglepte.
~ Szeretlek... ♥ ~
Megborzongott, nem kellemetlenül, sokkal inkább ébresztően, amit hallott, szinte azonnal fel is fogta az agya. Nyitott volt rá, úgy igazán és nagyon is elpirult, ez tényleg egy olyan ajánlat volt, melyet még udvariasságból sem állt volna szándékában visszautasítani. A gondolat, hogy együtt fürödheten szíve kedves és gyönyörű választottjával olyan volt, akár egy tavasz reggeli, hűs fuvallat. Mély levegőt vett, nyilvánvaló megkönnyebbüléssel, s lassan kifújta.
- Rendben van, Wi... Miria-san! - bólintott, s bár most sem mosolygott, szemei csillogtak - Csak előbb leveszem a ruháimat és mindjárt itt vagyok. Gyorsan rendbe teszem őket!
Sietős, de azért nem futó léptekkel hagyta el a fürdőszobát, izgatott volt, nagyon. Ezzel szemben lassan vette csak le ruháit, egyenként, s gondosan összehajtotta őket. Rendszerető lány volt, kedvelte a tisztaságot és a szabad teret a szobában, így a gondolat, hogy mostantól talán két személy helyett is takaríthat egy helyett, sokat dobott hangulatán. Melltartót nem kellett viselnie, így mindössze bugyiját és zokniját vitte be a fürdőbe magával. Elvégre a zuhany előtt egész nap viselte őket, s a helyük most a szennyeskosárban volt. Az ajtóban azonban megállt, s félénken pillantott be. Vajon Miria készen volt már?

Yuki arca megint rejtelmes változásokon megy át, szeméből továbbra sem tudok kiolvasni semmit, hogy mire gondolhat. Gyorsan belemegy a kettős fürdésbe, nem kell kérlelni egy kicsit sem, továbbá igen lelkesnek tűnik.
- Oké-oké, nem kell sietned, nem megyek sehová. - mondom, amint a gyorsan elvonuló leányzó után pillantok lélektükreimmel. Visszafordulok a kád felé, melyhez egyetlen lépés árán odajutok, s először csak pislogok a megengedett vízre, majd utána lassú mozdulattal az ujjaimat belemártom.
- Mmm..! - dorombolok, olyan kellemes a meleg víz érintése. Szinte vágyom bele, hogy közrefogja testemet, s megmelegítse szívemet-lelkemet, s felüdítsen. Hogy pihentessen, s megtisztítson.
Gyorsan le is veszem felsőmet, majd a melltartómat. Végül a nadrágot, s a bugyit és mindet belehajítom a fal melletti szennyesbe.
A tükör elé állok, s kicsit megmozgatom a melleimet. Megfordulok, hogy a hátamat is lássam. Lehet egy számmal nagyobb melltartóra lenne szükségem, a mostani folyton csíkokat vág bele... Durva egy perces nézelődés után leszögezhetem, hogy egész jól nézek ki így is, hogy nem vagyok tejcsárda, vagy bombanő.
Nagy sóhajt hallatok, aztán a kád oldalánál megállapodok, kissé pucsítok, s megint belekotrok a vízbe. Yuki elég sokáig veszi már le a ruháit... Meg kellene nézni mit csinál eddig.
Ahogy megfordulok azonban, szembetalálom magammal a leányzóval, aki az ajtóból kukkol engem. Miért nem jön be..?
- A víz tökéletes lesz. - mondom kedvesen, majd intek neki, hogy jöjjön.

Ismét megrezzent, mert ahogy belépett, Miria kíváncsinak tűnő tekintetével találta szemben magát. Alig hallotta meg a lány szavait, kénytelen volt nagyot nyelni, s aztán végignézett saját magán. Ruhája, még ha csak picit is többnek mutatta, de valójában semmiféle bájjal nem rendelkezett mellkasán.
Általában nem volt ez ellen különösebb kifogása, hiszen nem akart megöregedni, s mivel az alól mentesült végleg, így aggódnia kellett volna. De ott volt, sőt nem, már itt volt Miria és... szerette volna, ha nem csak ő érzett volna úgy iránta, hanem Miria is őiránta. Így azonban kétségek szállták meg, mindketten lányok voltak, ő viszont egészen kislány... ezt... nehéz volt nem hogy szavakba, de gondolatokba is önteni... úgy érezte... nem volt nála semmi esélye. Nagyot nyelt, így érzett, de talán majd változtathat a dolgokon, mindig azt tanulta tanáraitól, hogy ne adja fel az álmait, küzdjön értük... s ha ez meglátszott jegyeiben, akkor talán az órákon kívül is tehetett volna valamit.
- Remek, féltem, hogy túl hideg lett! - szedte össze magát gyorsan.
Beljebb lépett, legbelül szorongva ugyan, de kívül tartása és járása természetes volt, nem szégyellte magát előtte, mindössze aggódott, s ezt most is mindössze szemei árulták el. A fürdőszoba szekrényhez sétált, elővette mosdószivacsát, majd a kádhoz ment és megállt mellette. Nagyot nyelt, Miria gyönyörű lány volt és kétségtelen, hogy ilyen szépnek még sosem látta azelőtt. Maga sem tudta miért, de először mellkasára tette szabad kezét, s aztán mély levegőt vett, hagyta, hogy kellemesen átjárja a fürdővíz illata, majd végigsimított a hasán. Jó érzés volt, csillapította feszültségét, s már semmi nem akadályozta meg abban, hogy óvatosan bemásszon a kádba, osztálytársával szemben.
Néhány pillanatig csak nézte őt, aztán kivette a piciny művirágot a hajából, s a fürdőkád szélére tette. Aztán belemártotta szivacsát a vízbe, tett rá némi tusfürdőt, majd megpróbált közel csusszanni Miriahoz, amennyire közel csak lehetett.
- Megmoshatlak elől, vagy szeretnéd előtte még élvezni a víz melegét? Én még nem mosdok meg, szeretek pihenni a meleg vízben.
Teljesen jogos, mondhatni, tényszerű kérdés volt. Volt aki mosdás előtt szeretett ázni, s volt aki utána, illetve volt Yukiko, ki előtte, közben, s utána is egyaránt szeretett, most pedig még inkább szerette volna, nem kétség, hogy tovább lehessen ilyen közel a lányhoz.

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Vas. Május 05, 2013 5:09 pm

Yuki beljebb jött, de nem a kád felé vette az irányt, hanem a szekrényhez. Nem akartam csak ácsorogni és lesni, hogy mit csinál, mert kényelmetlenül érezheti magát tőle. Éppen ezért megpördülök a tengelyem körül, s egyenesen a fürdőre meredek. Kis tanakodás után először bal lábamat, majd a jobbat dobom át a kád szélén. Lábfejemet kellemesen csiklandozza a meleg víz, majdnem el is kuncogom magam, de legyőzöm az ingert.
- Ahh~..! - nyögöm kéjesen a kelleténél talán nagyobb hangerővel, ahogy beleülök a vízbe, s alsó felemet átjárja a meleg víz. A kellemes fürdővíz beférkőzik minden hajlatomba, s kellemes hevíti. Egy óvatlan pillanatban, mikor Yuki éppen nem figyel, gyorsan hasítékomhoz nyúlok, s egy kézzel szétnyitom egy pillanatra, hogy ott is elérjen a melegség.
Végre Yuki is csatlakozik hozzám. Piciny testével bemászik a kádba, s hogy tökéletesen el tudjunk férni, én szétterpesztem a lábaimat, hogy a leányzó jól elférjen középen. Kezében szivacs van, mire tusfürdőt is tesz. Hihi, olyan kis aranyos..!
Szemem akaratlanul is végigvándorol testén. Ruhában már megcsodálhattam, de persze így teljesen más. Apró, harapni való mellecskéjén mellbimbója hegyesen ácsingózik, csípője vékony, lába szép és... Ellenállhatatlan dolog nem odapillantani kis puncijára, melynek csak körvonalát tudom kivenni a fodrozódó víz felszínén át. Nem is kukkolok sokáig, tekintetemet inkább az övében nyugtatom.
- Hmm, elkezdheted. - mondom neki kedvesen, s hátradőlök a kád szélére, hogy jól hozzáférjen mellkasomra is. Szememet pedig ahelyett, hogy a plafont bámulnám, inkább becsukom, s élvezem a mosdatásom...

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Vas. Május 05, 2013 5:40 pm

Egy picit elbizonytalanodott, mintha valami furcsa lett volna osztálytársa tekintetében, s nagyot nyelt. De ennyivel meg is nyugtatta magát, s inkább örömét hozta előtérbe. Közelebb ment hát, térdelve, hogy mindketten jobban elférjenek, s miután egy pici vizet tett a szivacsba, hogy jobban meghabosodjon, óvatosan mosni kezdte Miria jobb vállát. Először kicsit bizonytalanok voltak mozdulatai, de aztán dúdolni kezdett és máris sokkal nyugodtabban tudta végezni a dolgát.
Egy kicsit még most is hihetetlen volt, hogy ilyen közel kerülhetett hozzá két év bátortalanság után, de az élmény inkább foglalta el gondolatait, mint ez. Arca most is piros volt, részben a meleg víztől is, de részben a lány jelenlététől. Érezte a meleget, s persze tudta, hogy nem csupán a vízre való reakciója volt, de nem hagyta magát elragadni. Szemei szelíden csillogtak, ahogy már a másik vállat mosta és azt követően a nyakat.
Csupán egyszer bizonytalanodott el néhány pillanatra, mikor is Miria mellei kerültek sorra, s rájuk nézve mintha úgy tűnt volna, hogy kicsit jól érezte volna magát. Nem tudott azokról az apróságokról, melyek az imént történtek, mikor nem figyelt, s úgy szintén a gondolatokról sem, mely osztálytársa agyában cikáztak. Neki is meg voltak a saját gondolatai, szép, vágyakozó gondolatai, ám derekasan tartotta magát, néha elejtve egy-egy halk sóhajtást. Meleg volt.
De ez így volt jó, Miria nem zavartatta magát, láthatóan kényelmesen pihent a fürdőkád végének dőlve, s nem nagyon mocorgott. Ő pedig dúdolt és serényen, de óvatosan és gyengéden mosta a bőrét, néha egy kevés vizet véve tenyerébe és locsolva meg, ahol szárazabb volt. Volt, hogy kezét is használta kicsit és így álcázva végigsimította kézfejét vagy tenyerét és ujjbegyeit a lány testén, azonban az érzékenyebb területeket ilyenkor kerülte, nem akart otromba lenni.
Sokat látott így belőle, s mivel Miria lehunyva tartotta szemeit, ő nyugodt szívvel nézhette meg őt jobban. Igen, a látvány felmelegítette szívét, hideg addig vagy sem, de képletesen mindenképpen. Így haladt hát hasa felé, s néha vissza-visszatért vállaira vagy mellkasára, hogy alaposabban átmoshassa így. Aztán végül már csak a háta maradt, illetve ami még a víz alatt volt, no meg a karjai. Ekkor megállt.
- Szeretnéd, ha most megmosnám a hátad? - kérdezte halkan - Vagy inkább szeretnél előbb megmosakodni lent?
Érthető volt a kérdés, s ha a válasz az utóbbi volt, felé nyújtotta a szivacsot, hogy vegye át és használja. Nem merte felajánlani, hogy ott is megmossa neki.

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Vas. Május 05, 2013 7:18 pm

Szótlanul, mondhatni teljes csendben adtam át magam a szivacs dörzsölős érintésének, ahogy Yuki elkezdte először az egyik, majd a másik vállamat sikálni. Mikor azonban kis kezével a nyakam környékére ért, láthatatlanul beleharaptam alsó ajkamba az érzéstől. A nyakam elég érzékeny pontom, egyszerű ingerléstől is könnyedén tűzbe tudok jönni. Ám ez nem az a pillanat, amikor ilyen gondolatoknak kellene a fejemben zakatolni... Éppen ezért továbbra is csöndben maradok, s szememet nem nyitom ki még akkor sem, mikor a lány melleimhez ér, s azokat kezdi el mosni.
Az "idegen" kéz érintése a bőrömön teljesen más érzést nyújt nekem, mintha saját magamnak csinálnám ugyan ezt. Áhh, micsoda fura lány vagyok, ejj. Egy kádban ülök Yukival, aki sikál és én csak arra tudok gondolni, hogy milyen jól esik, mikor nem a szivaccsal, hanem saját kezeivel törli bőrömet, locsol rá vizet.
Hasam környékén csiklandóságot vált ki belőlem de keményen tartom magamat, s nem nevetek, azonban egy kis mosoly így is kiül a számra. Fejemben mindenféle gondolatok repkednek, de főleg az érzések által kiváltott képek, ahogy Yuki éppen hozzám ér. Hasam aljánál azonban megtorpan, s kérdést szegez nekem, hogy folytathatja-e a hátamnál, vagy megmosom magam lent.
- Olyan kényelmesen fekszem most. Nem akarok megmozdulni. Moss meg kérlek te. - válaszolom neki, de persze továbbra is hátra vagyok dőlve, szemem csukva ugyan úgy. Csupán másodpercek kérdése és leesik, hogy éppen mire kértem meg a leányzót, de már nem akarok visszakozni, mert lehet rosszul jönnék ki. Szóval nem vonom vissza szavaimat, csupán feszülten várom, hogy Yuki vajon mit tesz...

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Vas. Május 05, 2013 7:58 pm

- Üm... hogy... mit... - vörösödött el fülig, s évek óta először hebegett akaratlanul.
Jól hallotta volna? Hogy mossa tovább... lent? Ez... képtelenség... tényleg... arra kérte, arra? Megrázta a fejét, s megrázta újra... arra? Nem... vagyis, igen... tisztán... kellett... gondolkoznia. Tisztán kellett gondolkoznia, megkérte, hogy mossa meg az ágyékát, mely ugyan víz alatt volt, lábai tartásának köszönhetően meglehetősen elérhető helyzetben.
- Re-rendben... van! - jött rá, hogy éppen kimondta - Vagyis, nem! Akarom mondani... elnézést, persze! Megmosom, szí... igen!
Mégis elfogadta hát a kérést, a még a jelenleg nem helyénvaló "szívesen" szó kimondását is sikerült visszatartania, éppen hogy. Kezei enyhén remegtek, ahogy teste többi tagja is, s ahogy bedugta a víz alá szivacsát, egyre érzékenyebbnek érezte testét a legapróbb légfuvallatra is, Miria lélegzetére, mely olykor-olykor gyengéden a nyakát érte.
Lassan, bizonytalan mozdulatokkal dörgölte a szivacsot a lány combjaihoz, kellemetlenül érezve magát, s éppen amiatt, hogy annyira jól esett elméjének, s nem mellesleg szívének, mely csak gyűjtötte és csak gyűjtötte a melegséget a mellkasában. Még óvatosabban simította hozzá a szivacsot Miria szeméremdombjához, majd rövidke időn belül lejjebb csusszantotta.
Maga elé bámult, mereven és mélyeket lélegezve, ilyen közel nem hogy soha senki... szóval "ahhozához", de egyenesen szívszerelméjéhez nem volt még, mostanáig. Pici nyál csurgott ki szája jobb szélén, de nem törődött vele, Miria szemei csukva voltak, nem láthatta, de hallhatta volna például, ha vissza próbálta volna szívni. És ez furcsa volt, nagyon furcsa, melengető és... Teljesen magánál volt, tudta mit csinál, nem veszítette el a fejét, nem volt fiú, de nagy butaság csinált. Az előbbi testtájaihoz képest többször is megsimogatta ott a szivaccsal, oly közel, s aztán ijedten sikoltott fel, ugyan halk fojtottsággal, mikor végre elismerte, hogy kicsit túlbuzgó volt.
- Ó, elnézést, csak... azt hittem, hogy nem találtam! - vágott azon nyomban egy valamennyire határozott magyarázatot, akármilyen vörös is volt az arca - Megmossam a lábad? A hátad? A kezeid?
Hadart, megijedt és ez olyan ritka esemény volt, hogy nem tudván miként kezelje, kétségbeesett és... hadart... három kérdést ugyan, de hadart.

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Vas. Május 05, 2013 9:45 pm

Szerencsétlen Yukikot mire akarok rávenni te jó ég! A lány hebeg-habok, mely hirtelen annyira kínosan ér engem, hogy azonnal vissza akarom vonni a dolgot, de mielőtt egyáltalán megmozdíthatnám a fejem, mégis belemegy. Zavarodott szavai arról árulkodnak, hogy nem tudja hova tenni dolgot, késlekedése pedig aggodalomra ad indokot, de mind ez tovaszáll, mikor hallom: kezével a víz alá nyúl.
Először a combjaimon érzem a szivacs érdes felületét, mely egyre aztán pár simítás után egyre beljebb kezd hatolni lábaim közé, mígnem eléri hasítékomat.
- Mmm. - nyögöm alig hallhatóan, ahogy szeméremdombomon húzza végig a tárgyat többször is, majd lentebb vándorol, s ott is megismétli. A testemben melegség árad szét és meg is feszül, ahol a szivacs érzékenyebb pontomra találva ingerelni kezd.
A levegőt gyorsabban, nagyobb adagokban kezdem szedni, de próbálom mérsékelni, hogy ne legyen olyan feltűnő. A szememre is figyelnem kell, össze kell szorítanom, hogy egy-egy érintésnél nehogy kipattanjanak.
Nem tudom mennyi idő telik el így, de Yukiko egyszer csak abbahagyja. Igazából nem is tudom, hogy mit vártam tőle. Hisz' csak mosásról volt szó, nem simogatásról. És ő csak azt tette, amire kértem, semmi többet. Végre kinyitom a szemem, s fejemet is előre döntöm, hogy pillantásommal szembe kerüljek fürdőtársammal.
- Megnyugtatlak, megtaláltad. - csitítom a lányt, ki attól félt, hogy nem találta meg a helyet, amit meg kellett sikálni. Veszek egy nagy levegőt, s nem látom magamat kívülről, de biztos vagyok benne, hogy az arcomra kiült némi pír. Yukiko pofija is csupa piros, de ezt biztos a meleg tette vele.
- Ühüm, a lábamat, igen. - mondom kedvesen, kis mosollyal, s egyik kezemmel végig is simítom az említett testrészem.

Tárgy: Re: Suzuki Yukiko és Miria Wingo szobája Vas. Május 05, 2013 10:11 pm

Hatalmas nagy kő esett le csöppnyi szívéről, mikor Miria szemmel láthatóan, s verbális válaszát is alapul véve, minden szavát elhitte. Azt azonban nem tudta kiverni fejéből, amit eddig látott és hallott, igen, eddig jól érezte magát. Szemét lehunyta, mély levegőt vett, majd kifújva azt elmosolyodott. Ugyan túlzásba esett, azért annak örült, hogy sikerült - ha csak egy kicsit is - boldoggá tenni, nem mellesleg zavarba sem volt annyira, mint amennyire Yukiko.
Arcáról azonban gyorsan el is tűnt a mosoly, s megint kikandikált foga fehérje, ahogy a lányra nézett. Igen, eléggé szemtelenül viselkedett, visszaélt a helyzetével és aztán még hazudott is arról, nem akárkinek. Rosszul érezte magát, amiért félrevezette és legszívesebben bocsánatot kért, s bevallotta volna, csak... most először valamiért vonakodott illendőn viselkedni.
- Már mosom is! - mondta lelkesen, megtörölve szája szélét, s szabad karja hóna alá véve, súrolni kezdte Miria éppen kézre levő lábát.
Ismét dúdolni kezdett egy régi népdallamot, mely a cseresznyevirágról szólt, így próbálta figyelmét elterelni az elmúlt percek vétkeitől. Egy kis gondos lábtisztogatás, s már valami véletlenszerű dallamra váltott, kisvártatva pedig halk, teljesen saját kútfőből pattant szavakat szőtt bele.
- ♪ Mossuk meg a hasát... a kezét és lábát... nagy hercegnőnek... melegvíz-esőben ♫
Aztán elengedte és miután a szivacs kezet cserélt, a másik lábát kezdte dörgölni a szivaccsal, dúdolva, míg azzal is végzett. Meleg volt, nagyon meleg.
- ♪ Megmosva már tisztán... kezét, lábát, s nyakát... jöjjön hát megfáradt hát, igen... megfordul, vagy közelebb menjek? ♫
Jó kedve volt, s nem lett volna kifogása, ha mindössze odacsusszanhatott volna, s átölelve moshatta volna le a hátát. De nem tett semmit, csak dúdolt várakozón, s tekintete Miriaét kereste, hadd vesszen el néhány másodpercre bennük.

Lelkesen kapja finom kezei közé lábamat, s máris dolgozni kezd rajta a szivaccsal. Dúdolása, éneklése egy fura, de kellemes szférát teremt, melyben aztán megint el tudok lazulni, s csak akkor esek ki belőle néhányszor, mikor lábamon csiklandós területre ér. Ilyenkor reflexből meg-megrándulok, de igyekszem nem kikapni testrészemet Yukiko kezei közül.
Kíváncsi szemekkel követem, ahogy kezébe veszi a másik lábamat, s azt is elkezdi súrolni, majd mikor végez azzal is, énekelve kérdi meg, hogy hogyan tovább.
- Megfordulok. - s próbálok összegömbölyödni, hogy meg bírjak pördülni tengelyem körül, hogy hátamat mutathassam a lánynak. Kicsit izé, hogy most a falat kell lesnem, de szemből hátat mosni már tényleg sok lett volna. Vagy várjunk egy kicsit..? Éppen most mosta meg a p... Mit számít most már az, hogy honnan kapom a hátamra a meleg vizet?
Hirtelen felindulásból fogom magam, s mielőtt még Yukiko elkezdhetne így dörzsölni, visszafordulok, hogy megint vele szembe legyek.
- Inkább csináljuk így. - magyarázom meg tettemet kissé előbukkanó nyelvemmel, s fenekemet előrébb tolom valamennyit, hogy ne csak a lánykának kelljen másznia...

Szótlanul bólintott, s kicsit hátrébb húzódott, hogy a lány könnyebben meg tudjon fordulni. Az így is tett, pontosabban próbált tenni, hiszen, mikor már majdnem teljesen megperdült, meggondolta a dolgot és visszafordult, Yukiko meglepetésére kijelentve, hogy inkább mégis szemből tegye. Pupillái kitágultak, ahogy Miria közelebb siklott hozzá és most ott volt mellkasa közvetlen az arca előtt.
Megint bólintott, most nem igazán ment volna a beszéd, ahhoz túl nagy volt a forróság, s kezdett már érzékeny lenni a legkisebb érintésre is. De anélkül nem ment volna, így határozottan előrearaszolt, ismét felállva térdre, így kölcsönös fejmagasságba kerülve, s hozzábújt. Ezt máshogy nem tudta megcsinálni, rövidek voltak a kezei és teljesen át kellett érnie osztálytársa testét, hogy hozzáférjen háta közepéhez.
Yukiko teste pedig meleg volt, s ici-picit remegett, mellkasán két érzékeny pontja pedig most már kissé fel voltak ingerelve. Mélyen vette a levegőt, ahogy Miria a hátán dörgölte a tusfürdős szivacsot, s ugyancsak nyilvánvaló volt, hogy testtartása nem volt éppen laza. Forró lehelete a lány arcát érte, s nem egy néma sóhajtást engedett ki magából. Végül, mikor úgy vélte, hogy készen volt mindennel, ám amikor megpróbált eltávolodni, elejtette a szivacsot, s reflexszerűen utána nyúlt. Térdei azonban hátracsusszantak, s ő előrebukott egyenesen a lány két domborulata közé, s csak azért nem csusszant végig rajta hasra, mert bele tudott kapaszkodni a hátába.
Egyensúlya azonban labilis volt, ha megmozdul, hasra csúszott volna, s ha megpróbált volna felkapaszkodni, akkor végigdörgölte volna arcával Miria bőrét melleitől egészen álláig. Kapaszkodott hát, nem tudván mitévő legyen, segítségre várva, szíve kalapált, lent pedig érezte a vágyakozó érzést, hogy tegyen valamit.
- Müüüm... - próbált valamit mondani, de így csak némi nyál került ki szájából, cseppet sem könnyítve helyzetén.

Yukiko is közelebb csúszik hozzám, s két kezével átkarolva engem a hátamat kezdi el sikálni az érdes szivaccsal, melyet mostanra már szinte teljesen megszoktam, s gyenge vakarása már kellemesen simogatja a bőrömet. Fürdetőm ügyesen, módszeresen dolgozik azon, hogy minden porcikám teljesen tiszta legyen. Azt hiszem simán csinálnám ezt minden este vele, elég élénkítő és pihentető is, no meg furán jól esik.
Kezeimet kényelmetlen csak úgy lógatni a vízben, hadonászni meg teljesen értelmetlen lenne, így lassan összezárom őket, s merek egy maréknyi vizet, melyet Yukiko hátára folyatok, aztán végigsimítom bőrét, miközben a vízhez közelítek tenyeremmel egy újabb adag meleg vízért. Ezt megismétlem még párszor, mire a leányzó végez a hátam suvickolásával, s próbálna hátrálni tőlem, de valamiért ehelyett rám esik.
- Huh uh! - nyögöm, ahogy megkapaszkodom a kád szélében, Yukiko meg bennem. Feje a melleim közt pihen, mert csúszása közben ott bírt megállni. Gyorsan áttanulmányozom a helyzetet, s az tűnik a legegyszerűbbnek, ha segítek a lánynak visszanyerni egyensúlyát. Így aztán kezeimmel a fenekéhez nyúlok, s mindkét farpofáját enyhén megmarkolva tolni kezdem magam felé, hogy a térdei újra maga alatt legyenek.
Amint ez sikerül, már nem kell rám támaszkodnia, bár ezzel nincs semmi bajom.
- Azt hiszem velem meg is vagyunk. - mondom mosolyogva - Te eleget áztál már? Szeretnélek én is megfürdetni téged. - s kezemmel a lányéhoz nyúlok, hogy abból kihalászhassam a szivacsot, de nem találom, csupán Yukikot kacsóját taperolom egy darabig.
- Hmm, hol a szivacs..? - kérdem érdeklődve tovább tapogatózva immáron a vízbe, de nem találom az ebadtát.

Végül Miria sietett segítségére, s fenekénél fogva viszonylag könnyedén kiszabadította, visszasegítve őt eredeti helyzetébe. Szinte zihált, mikor ismét egyensúlyba került, s fenekével visszaereszkedett a sarkaira. Néhány pillanatig csak meredt maga elé, majd osztálytársa szavaira felkapta a fejét. Arca paradicsom vörös volt a rá ható többszörös nyomásnak köszönhetően, ez a fürdetés eléggé furcsára sikeredett, s ugyan élvezte, eléggé szégyellte is magát.
Aztán Miria kézen fogta, ő pedig meglepettségtől tágra nyílt szemekkel nézett vissza rá. Akármennyire is más volt a helyzet, az a kis butaság jutott az eszébe, hogy mindjárt meg fogja kérni a kezét és egy gyűrűt húz rá. De persze ez nem így volt, mindössze Yukiko pillanatnyi fantáziájának szüleménye, nem mellesleg, az elveszett szivacsot kereste.
- Az... ott van mögötted, elejtettem! - mondta kissé határozatlanul - Elnézést... eléggé ügyetlen voltam...
Lógatta is volna az orrát, de inkább akcióba lépett és segített előhalászni a szivacsot, s ha ő találta meg előbb, akkor Miria kezébe nyomta.
- És azt hiszem... hogy most már jöhetek én, igen... - mondta neki egy kis bizonytalansággal a hangjában, s most ő csusszant a kád saját végébe, hasonlóan helyezkedve el, mint korábban Miria. Mindössze a fejét nem hajtotta hátra, s szemei kíváncsian vizslatták osztálytársát. Nagyon izgult, s melege volt.

» Suzuki Yukiko
» Suzuki Yukiko
» Miria Wingo
» Miria Wingo
» Mia szobája