Amago Aya és Tochi Kusaru szobája

Reggel óta sok minden történt Tochival. A reggelije csak egy fél kávé volt, ugyanis sikeresen leöntötte a másik felével a szép, új, fehér ingjét, amit a beköltözésre akart felvenni. Miután leszállította az iskola mosodájába a ruháját, egyből elindult a mai ügyeletes tanárhoz, aki megkérdezte tőle, hogy melyik emeletre szeretne szobát. Mivel nem tudta, hogy melyik szobában lakik a lány, így a legmagasabbat kérte, reménykedve, hogy arra az emeletre hamarabb süt be a reggeli napfény, mint a lentiekre. A tanár a kezébe nyomott egy ezüst színű vaskulcsot, ami elvileg az ő leendő szobájának a zárába illik bele. A kulcson egy kis név is szerepelt, ami elméletileg a szobatársa neve.
-Amago Aya.. - motyogta magában, miközben a kanyargós lépcsőkön felfelé sétált két nagy bőrtáskával, és egy hátizsákkal. Az egyikben ruhák voltak, a másikban fontosabb eszközök, a hátizsákban pedig az iskolához szükséges cuccok, és egy-két előre megkapott tankönyv. Lassan és nehezen sikerült felballagnia a harmadik emeletre, ám még most se bánta meg, hogy ezt az emeletet választotta, hiszen többször már nem kell cipelnie ennyi dolgot fel a lépcsőn, maximum akkor ha a "társának" előtör megint az ingere, és a szobába kell felcipelnie egy hullát. Nem mintha ez már megtörtént volna..~~ Nem volt nehéz megtalálnia a szobájának az ajtaját, és fáradtan bele is dugta a kulcslyukba a bele való kulcsot. Lassan elfordította, majd nagy reményekkel együtt benyitott az ajtón. Az, hogy mi fog rá várni, azt senki sem tudja, csak talán a szobatársa, aki talán már bent is van a szobában, és csak rá vár. Persze nagy esély van rá, hogy nem is szóltak neki Tochiról, és ez egy-két kisebb problémát még előidézhet a közel jövőben..

Nem volt különösen semmi akadály, a bejutással kapcsolatban így Tochi könnyedén betudott nyitni. A szobában egy kicsit sötétebb volt mint a folyosóban, ám különösen megtetszett neki a terem japán stílusa. Mindig is ilyen szobát akart otthon, de soha nem engedték meg neki, ugyanis az már "nem modern". Amikor alaposabban körbenézett, észrevette, hogy az egyik ágyban már feküdt valaki, és minnél közelebb lépett hozzá, annál ismerősebbnek tűnt a személy. Amikor már szinte teljesen belemászott a képébe, akkor tűnt fel neki, hogy Amago Aya valójában az a személy, akivel korán reggel találkozott még pegazus alakban. Természetesen emiatt egyből elpirult, és elesett. Na igen, általában Tochinál ez a meglepettség egyik formája. Az esés közben az összes cuccát nekirepítette a falnak, és ráesett a már alvó lányra. Az esés miatt a lányról lerepült az amúgy is elég vékony takaró, és felderült az igazság. Aya-chanon nem volt póló, és még melltartó sem. Nem mintha szükség lett volna rá, ám Tochinál már ilyenkor beindul a perverz képzelődés magas fokon, és emiatt az orrából kisebb mennyiségű vérsugár szabadult fel. Ha a lány erre felébredt, akkor egyből megszólal.
-Elnézést kérek! Tochi Kusaru vagyok, az új szobatársad. NEM LÁTTAM SEMMI OLYAT! - vonatkozott a lány mellméretére, és közben a falhoz fordulva a kiesett ruhát kezdte szedegetni a földről. Ez most nem éppen a legjobb "első" találkozás/benyomás, még akkor sem ha Tochi már találkozott a lánnyal, csak kb a lány nem fogja felismerni Tochi-t. Elméletileg..

A helyzet elég érdekesen bontakozott ki, és mivel Tochi éppen az a félénk típus, ezért meg se mukkant. Szerencsére a kínos csend nem tartott sokáig, hiszen Aya hamarossan meg is szólalt. Amikor kijelentette, hogy Tochi a barátja, akkor a lány még vörösebb lett mint eddig. Az pedig, hogy megjött-e látogatni teljesen kiborította. Már ekkor egy halovány sejtése volt azzal kapcsolatban, hogy talán látta azt amikor visszaváltozott emberré, de inkább nem törődött vele, és csendben pakolt. Aya-chan is elkezdett neki segíteni, ám Tochi még mostanra sem szólalt meg. A lány újra próbálkozott, és rákérdezett, hogy itt marad-e vele. -Természetesen. Szobatársak vagyunk, és mostantól együtt fogunk élni, és lakni. Remélem nem gond, és nem foglak zavarni. - a lány hiperaktív személyisége teljesen eltünni látszott, észre lehetett venni, hogy nem nagyon örült annak, hogy kiderült a képessége, ám ha már így végződött, akkor ideje kibontakoztatni belőle egy témát. -Miből jöttél rá, hogy én voltam a pegazus? Láttad, amikor visszaváltoztam? - kérdezett rá, ám még nem fejezte be a kérdezősködést. -Te is átváltoztál egy állattá, méghozzá egy csillagképhez kötődő állattá. Van okom feltételezni, hogy te is..tündér vagy. Temporum Fairy, évszak tündér. Igaz? - most már egyre többet kezdett a lányra nézni, és a mosolya is lassan előkerült. Tochi közben elrendezkedett a ruhák összeszedése után, és utólag is hozzá tett egy kérdést. -Milyen évszak?

A lány nem volt titkolózós típus, ezért könnyedén kiszedhette belőle az általa képviselt évszakot, ami sajnálatos módon az ősz egyenes ellentéte, a tavasz. Azért örül neki, hogy egy fajba tartoznak, ám annak még jobban örülne, ha már rögtön a nyakába ugorhatna, és azt csinálhatna vele, amit csak szeretne. Ám ezt sajnos későbbre kell hagyni, ugyanis még csak a pakolászásnál tartanak. Amikor Aya segíteni szeretett volna, Tochi örömmel fogadta el, és a kezébe nyomta a téli cuccokat, hogy rakja el valamilyen olyan helyre, ahova az egy "jó darabig" nem használatos ruhákat teszik. A szekrénye legláthatóbb részére a tanszereket tette, ugyanis már csak öt-hat nap az iskola kezdésig, amit izgatottan vár. Az elemi mágiák sokaságára van felizgulva legjobban, hiszen a fény és az árnyék mágia annyira hívogattja, mintha csak egy nyár tündérről lenne szó. Lassan végeztek is végül minden egyes dologgal, és Amago Aya-chan a végén rá is kérdezett, hogy nem-e kellene esetleg valami Tochinak.
-De igen, te.. - na igen, ezt nem kellett volna ilyen nyíltan kimondania, ezért két másodperces csend után gyorsan hozzá tette a leggyorsabban eszébe jutott szavat/ragot. - ..ve! Teve, hát persze! Még soha nem láttam tevét. Van a közelben? - elég gázul sült ki végül az egész, ezért gyorsan tovább is terelte a szót. -Van a közelben egy palacsintázó. Lenne kedved elkísérni oda? Én most szívesen ennék egy kakaós palacsintát rengeteg porcukorral! - valamiért már megint elpirult a mondat végére Tochi, hiszen erről is egyből a randevúra hívás jutott az eszébe, és ez már tényleg sok volt neki. ~Tökfej, térj észhez! A végén leégetsz engem..tudod..még én is itt vagyok.~ Bár ez nem jutott el Tochi-san fejéig, hiszen egész végig Aya szempárját figyelte, és egyre hevesebben verő szívvel várta a válaszát, és reménykedett benne, hogy a palacsinta majd elveszi a gondolatait róla.

Amikor meghallotta, hogy Aya-chan is szívesen csinálna neki palacsintát, akkor felcsillant a szeme, de a büfés ötlet sem hangzott olyan rosszul.
-Azért megkóstoltam volna a tiédet is, de úgy látom, hogy ezt majd később fog sorra kerülni. Akkor induljunk. - mondta mosolyogva, majd előre ment, és megvárta míg szobatársa bezárta utánuk az ajtót. Mielőtt azonban elindultak volna lefelé a lépcsőn, még megfogta Aya kezét (ha persze ő is engedi), és elmosolyodott. Érezni lehetett az auráján, de főleg a kezén a remegést, amit az izgatottság és a szerelem hozott elő. Tochi közben hallotta a fejében a szidalmazó nevetéseket társától, de nem zavarta őt ezek a kellemetlen dolgok, túlságosan is el volt veszve Aya szemében. Ahogyan egyre lejjebb értek a földszint felé, egyre közelebb bújt hozzá, míg végül már tényleg egy-két centi választotta el kettejük testét. Szabályosan egymás aurájában áltak, de ez mellékes. Amikor leértek a büfébe, Tochi leült a legközelebbi ülőhelyre, és Aya-chanra nézett. -Rendelsz nekem? Mindegy milyet kapok, rád bízom a döntést! - nevet fel kedvesen. Természetesen bízik benne, hogy valamilyen finom palacsintát fog választani, bár Kusaru Tochi számára mindegyik jöhet, hiszen nagyon szereti ezt a nyugati ételt.

//Folytatás az Ebédlőben//

//Folytatás az Ebédlőből//

Aya cipelése sikerrel végződött, és ügyesen le is helyezte az ágyába a lányt, majd lassan legugolva mellé elkezdte nézni a fáradt arcát. Amikor a lány a maradék erejéből megérintette az arcát, és elmosolyodott, egyfajta meleg fuvallat csapta meg Tochi szívét. Minden pillanat valami újjat hoz elő a szívében. Nincs még egy ugyanolyan másodperc a szerelmével, mindig tud neki okozni egy új érzést, ami mindig kellemesen hat a szívére, és magára a lelkére. Az aurája kezd enyhülni, mint akkor amikor a virágot rothasztotta el, de azért mégis lehetett érezni egyfajta bizsergést benne, és a szívének erős, és gyors lüktetését, amit a lány közelségének köszönhetett. Mivel már ő is fáradt volt a mai nap után, ezért úgy döntött, hogy ő is lefekszik Aya mellé, de előtte az iskolai ruháját átvette egy fehér ingre. A lélegzet vétele lassulni, és halkulni kezdett, mintha nem akarta volna még egy kis pisszenéssel se megzavarni társának pihenését. A fehér haja, ami szét volt terülve a földön, a hófehér bőre, amit már oly rég megakart érinteni, és soha nem akarta volna hagyni, hogy más is megtehesse ezt, és az a sötétkék szemek, amikben már látszottak a fáradtság jelei, annyira egybemosódtak a végén, de még így is szép összhangban voltak. Ha nem ismerné, azt hinné az ember, hogy egy apró, törékeny is jégtündérrel találkozott, de ha közelebb kerülnek hozzá, akkor megismerik a tavaszhoz hasonló, újító, és frissító jellemét, amivel bárkit, bármikor fel tud vidítani. Tochi számára, most ez jelentette a mennyországot. Ketten az ágyban, szorosan összebújva, érezve egymás szívverését, és a végén egy lágy homlokpuszival együtt.. elalszanak. Lélegzetvételük, és a szívverésük is egyszerre fonódott, mint a szinkronúszók mozdulatsorai. Szinte lehetett látni rajtuk, hogy még az álmuk is ugyanaz, mégpedig ahol együtt vannak, sehol senki más, és elválaszhatatlanok. Azonban ez nem olyan mint a legtöbb álom, hiszen ha vége is lesz ennek, a valóságban ugyan ez várja őket. Mosolyogva aludtak el, és talán örökké mosolyogva fogják együtt átvészelni ezt a végtelennek tűnő életet is..

Az álmok országában szálltak ketten az égen. Talán mindketten ugyanazt álmodták. Talán mindketten egymásról álmodtak. Talán nem is álmodtak, mert nem akartak álmodni, hiszen a valóság sokkal szebb dolgokkal várta őket, mint az álom. Tochi az egész éjszakát Ayát átkarolva aludta át, és még soha nem volt még ilyen boldog, mint most. A szoba este kezdett lehűlni, ám Tochi szorosan átölelte szerelmét, hogy szeretete, és teste melegét átadhassa. Azonban a reggel hamar elérkezett, és a hajnal első sugarai megtörték az álmok országának védelmező pajzsait, így Tochi felébredt. Boldogan mosolyodott el, amint meglátta szerelme kedves arcát, amire reflex szerűen egyszerre lenyomott egy puszit. - Ébresztő, szerelmem.. - súgta halkan a fülébe.

Az érzelmek, ugye milyen szépek? Legfőképpen amikor két szerelmes érzelméről van szó, akik rátaláltak az igazira, a nagy Ő-re, és soha nem akarják egymást elhagyni. Fény és árnyék, tavasz és ősz. Két ellentét, de hát hogy tartja az ősi mondás? Az ellentétek vonzzák egymást, és ez a két lány tényleg bizonyítja ennek a mondásnak a hitelességét.
- Nem akarlak soha elveszíteni! ... Hozzám tartozol, mint Naphoz a fény. Ezt jegyezd meg, és soha ne feledd! - mondta válaszképp a kedves szavakra amit szerelmétől hallott. Tényleg olyan volt az egész mint egy álom, de nem akarta az egész álmát itt tölteni az ágyban, hiszen az idő gyorsan tellik. Lassan kimászik Aya szorításából, odamászik a szekrényhez, előkeres két ruhát, és miután felöltötte a sajátját, a másikat odadobja Aya-nak. - Szerelmem, kérlek..sétáljunk egyet. Olyan szépen süt kint a nap, és azt szeretném, hogy minnél több szebb emlékem legyen rólad. Szeretném, ha jobban megismernél, és én is megismernélek téged. Ha leértünk, akkor mesélek magamról. Persze csak ha te is szeretnéd. - mondta, majd ha a tündér szerelme bólint az ötletére, akkor segít neki felöltözni, majd felállni, és elindul kifelé a szobából. Rengeteg dolgot kiszeretne próbálni Aya-val, és ehhez egy nap nem lesz elég. Erdőben sétálni, vacsorázni, karaokezni, harcolni, tanulni, leckét írni, olvasni, és még sokminden izgalmas dolgot, amit eddig az életben mind egyedül kellett megtennie. De most már itt van ő, és nem kell félnie már attól, hogy egyedül marad.

Örült neki, hogy Aya szívesen megismerné őt, ezért hamar meg is fogta szorosan a kis fehér kezét, és gyors léptekkel kirohant a szobából, majd a lépcső fokait is gyorsan-gyorsan ugrálta át. Közben persze Ayara is hátra nézett, hogy bírja e az ő gyors tempóját, és ha látta, hogy neki sok a futás, akkor lassított egy kicsit. Miután kiértek az iskolából, és Tochi megbizonyosodott róla, hogy senki sem figyeli, hamar fel is öltötte a pegazus alakját, és intett a fejével Ayanak, hogy ugorjon fel a hátára. Ezután felrepült az égbe, és elkezdett szárnyalni szélsebességgel a célja felé. Egy öt percen belül már ki is értek Tochi egyik nem rég megismert kedvenc helyére, a hegyvidékre. Sok állat, és növény él itt, és nem csak ember, de még démoni eredetűek is. Miután leszálltak visszaváltozott az ember formájába, és átölelte Aya-t.
- Ez messze van minden embertől, és technológiától. Tökéletes hely kettőnk számára egy kis szórakozásra. - mondta, majd egy puszit nyomott az arcára, és ismételten kimondta azt a szót, amit már eddig százszor kimondott. - Szeretlek. - nem győzte elégszer mondani neki, hiszen az érzés még annyira új volt, hogy talán még fel sem fogta. Első lépés ként leültette Aya-t a földre, majd öt lépéssel arrébb szökdécselt, és felvette a tündér alakját, ami annyiban különbözött az eredetitől, hogy egy-két árnyalattal szürkésebb lett a bőre, a hajában pedig egyes helyeken őszhajszálak tűntek fel. Miután megbizonyosodott róla, hogy Aya még mindig figyeli, becsukta a szemét, és elkezdett koncentrálni. Egy-két perc elteltével a teste körül szikrázni kezdett a levegő, majd sűrű sötét felhők kezdtek gyülekezni először apróbbak Tochi körül, majd élethű nagyságúak az égen. A fekete felhőkből szikrázó elektromosság tört elő, és nem sokkal utánna a szél is feltámadt. Egy vihart idézett elő az ősz tündére, de nem bírta sokáig fent tartani, nem egészen egy perc után az egész jelenség eltűnt, majd egy kisebb szikrázás után Tochi is repült három-négy métert hátrafelé. - Jól vagy..ok.. - nyögte ki égnek álló frizurával, majd megpróbált feltápászkodni a földről, de nem nagy sikerrel. El kellene Aya segítsége is, mert elég sok manát használt fel a varázslat létrehozásához, mint amikor Aya gyógyítótta meg az általa elhervasztott növényt. Kicsit elgyengült, de megérte, hiszen megakarta mutatni ezt is a szerelmének.

// Folytatás itt: https://yokaitaisen.hungarianforum.net/t60-hegyvidek //