Furude Rika és bábjainak a szobája

Ma reggel nagyon korán felkeltem, hiszen karácsony napja volt, és meg akartam nézni, hogy milyen szépen esik a hó. Lehetett szánkózni, hógolyózni, és hóembert építeni. Nem voltam egyedül az udvaron, hiszen sok yuki-onna, és simo-otoko is kint állt velem együtt az ajtó közelében. Én nem játszottam a többiekkel, csak figyeltem milyen boldogak. Most ahhoz volt kedvem, hogy "külső" szemlélő legyek mindenben, és reménykedtem, hogy így is lesz. A karácsonyi buli-t szerencsére elhalasztották, így nem kellett senkinek sem ajándékot vennem, szóval csak én fogok kapni a szüleimtől. Persze mivel démon vagyok nem hiszem, hogy most is kapni fogok. Talán majd a nagyanyától, vagy a nagyapától. Persze pont azok a nagyszüleim élnek még, akik híven őrzik Spellcaster énjüket, így biztos valami hülye démoni ajándékot kapok. Pedig most ,hogyan örültem volna egy jó kis füllbevalónak, vagy egy parfümnek, esetleg egy nyakláncnak. Tavaj (amikor még kiskedvenc voltam), egy hajcsat készletet kaptam, és egy pizsomát, de most kétlem, hogy az ajándékaim száma meg fogja haladni az egyet. Miután becsengettek (miért nem lehet szünetben legalább kikapcsolni az a rohadt csengőt?), elmentem ebédezni. A mai napon mézeskalács volt, és rántott hal rizzsel. Igazi amerikai/japán konyha keresztezés. A halat sajnos nem ettem meg, mert félek a szálkáktól, de viszont a rizst, és a sütit megettem, és nekem ennyi elég is volt. Ebéd után elmentem egy kicsit szunyókálni. Miután felébredtem egy levél volt az ajtóm alatt. Biztos valaki bedobta. A küldő neve helyén csak annyi ált, hogy "nagypapi", az üzenet résznél pedig, hogy ne nyissam ki. Ismerem nagy papát, ez csak annyit jelenthez, hogy nyissd ki, mert megéri. Én egyből ki is nyitottam a kis levelet, ami hirtelen megtriplázta a méretét, és egy kard ugrott ki belőle. Én a nagy ijedtségben elestem, és a kardot is ledobtam a földre. Gyönyörű, és kidolgozott volt, a markolattól kezdve a fémjéig. Annyira csillogott, hogy nem tudtam nem megfogni. Amikor megfogtam, egyszerre elkábultam, és kis kék foltokat kezdtem látni.
-Na vagány, be akar drogozni a nagypapa?! -Nevettem fel, bár kicsit sem tartottam viccesnek.

A kék foltok egyre ijesztőbbé váltak, majd a végén már a foltok egybe olvadtak, és egy valós képet váltottak ki. Már nem a szobámban voltam. Valamiért azt hittem, hogy ez a papa egyik illúziója, de aztán leesett, hogy papa nem az MS felmenőim közé tartozik, így ilyen mágia nem lehet a kezében. A szobám helyett egy bajjóslatú termet láttam, aminek a közepén egy korombeli lány állt. Ijesztőnek látszott, de ahogy közelebb jött hozzám egyre inkább lehetett észrevenni, hogy nem ijesztő csak kétségbe esett. A lány kedvesen, nem is...inkább alázatossan bemutatkozott nekem. Legelőször nem értettem mi is lehet ez. Egy lány aki valójában egy kard? És kovácsolták őt? Nem értettem. A bemutatkozása után egy jó ajánlatot akart nekem feltenni, ami egy kicsit megmozgatta a fantáziám. Ahogyan jobban elkezdtem koncentrálni, éreztem, hogy ő egy báb, de nagyobb volt az ereje, mint Aalinak. Mivel óvatos akartam lenni, ezért megpróbáltam megidézni Aalit, de a kis piros villanáson kívül semmi sem jutott át a védőfalon. Talán azért, mert még mindig nem hagytam el a szobát, csak az elmémben vagyok. Közben olyan érzésem volt, mintha Aali itt lett volna a közelben, és nem hiszem, hogy az érzékeim tévednének, de inkább hagytam.
-És, és mi lenne az a ajánlat, mármint szerződés, vagy nem is tudom ,hogy hívjam?! -Tértem rá a tárgyra. Kicsit borsózott a hátam, mivel féltem. Tudtam, hogy nagy félelmem nem kell hogy legyen, hiszen nem tud megsebesíteni, de a lány mégis olyan sötét aurát bocsájtott ki magából, amilyet Yuusuke démoni formája óta nem éreztem.

A lány alapossan elmagyarázott mindent. Aki ismer engem, az azt hinné, hogy elutasítanám. Biztosan ezért küldte a nagyapám is, mert azt hitte, hogy elfogom utasítani. De én nem vagyok olyan gyáva nyúl, aki megfutamodik egy szegény lány elől, akinek segítségre van szüksége. A válaszom tehát igen.
-Értem. Nos, azt hiszem a válaszom... -Húztam az időt. -Tudom nagyon fontos neked, ám.. -Próbáltam beijeszteni. -Ám nem hagyhatok ki egy ilyen ajánlatot én sem, szóval elfogadom! Légy hűtársam, és jóbarátom! -Nevettem fel, és kezetráztam vele. A következő pillanatban elkezdett szétfoszlani a világ, és kezdtem újra látni Aali kétségbe esett arcát.
-Szia! Nyugi semmi bajom, visszamehetsz! Azt hiszem egy kicsit belaludtam! -Nyugtattam meg. Tudom, Aali ellenezné, hogy ilyet tegyek, szóval még egy kis ideig eltitkolom ezt előle, és majd ha rákerül a sor, akkor elmondom. Közben a kardra nézek, ami a földön feküdt. Lassan lehajolok, majd megfogom és felemelem a kardot.
-Öhm, nem tudom neked mi a hívóidézeted, úgyhogy gyere elő, légyszives! -Kezdtem el vakarni a fejem, és reménykedtem, hogy neki nem kell külön "jelszó".

-Nos, Kibou...mit kezdesz velem akkor, ha azt mondom, hogy nincs érzékem a kardforgatáshoz? Az erőm is még gyenge, hiszen egyszerre csak egy bábot tudok megidézni, és egyenlőre csak két bábom van veled együtt. A masou shoujo énemből pedig csak energiagömböket és falakat tudok idézni, szóval...Remélem nem fogod megbánni, hogy engem választottál.. -Mutatkoztam be, én mint egy Spellcaster. Igen, eléggé gyenge vagyok, de nem tehetek róla, hiszen a szüleim nem tanítottak, és az öregapám is csak ezt a kardot küldte nekem, semmi leírást hozzá. Valamiért most nincs karácsonyi hangulatom, és kezdem már azt is megbánni, hogy a világra jöttem. Tudom, azért vagyok itt az iskolában, hogy gyakoroljak, de azóta, amióta itt vagyok, csak egy emberrel ismerkedtem meg, az is rámtámadt. Nem jók az esélyeim, és tudom, hogy a szüleim miért akartak megvédeni ettől a helyzettől. De Aali, és Kibo segítségével csak túlélem valahogyan..Remélem.
-Nos, ha nem bánod, akkor szeretnék rólad többet megtudni. Mesélj magadról! ^^ -Mosolyodtam el, majd leültem az ágyra, és figyeltem rá. Közben ránéztem az órára, és láttam, hogy már fél órája elmúlt szent este.
~Karácsony van. Pff, azt hiszem megvan a karácsonyi ajándékom..~ -Néztem rá Kibo-ra.

Kibo mindent elmesélt, amit mint kezdő Spellcasternek, tudnom kell. Miután válaszolt minden kérdésemre, ő is feltette a sajátjait. Kicsit felnevettem, hiszen vicces kérdéseket tett fel.
-Az azért van, mert mi egy iskolában vagyunk, egy démon iskolában! Ez válaszol mindkét kérdésedre. Az én "parancsom" pedig csak annyi lenne, hogy ne mondd el senkinek, azt ,hogy az én bábom vagy. Örülnék neki, ha te lennél a titkos fegyverem! És ha nem bánod, akkor beíratlak az iskolába, hogy ne legyen annyira feltűnő az, hogy mindig itt vagy körülöttem! Azt hiszem csak ennyi lenne. -Fejeztem be. Kibonak nem lesz nehéz eltitkolni a faját, hiszen az iskolában nem szükséges, sőt nem is lehet felfedni a saját fajodat. Az pedig, hogy most lett egy új bábom, egyel több fejfájást hozhat nekem. Közben-közben visszagondoltam arra, hogy le kell törölgetni a vért a kardjáról. Ez egy kicsit megijesztett, és rá is kérdeztem.
-Ő, mondd Kibo. Az előző mestered...gyilkos volt? -Sóhajtottam. -Ne vedd magadra, csak amikor azt mondtad, hogy gyakran véres a kardformád, kicsit megijesztett. Tudod, én nem vagyok az a vérengzős típus. De ne félj, azért megtisztogatlak esténként! ^^ -Próbáltam azért mentegetőzni, és reméltem, hogy ő is örülni fog annak, hogy nem kell folyton csak ölnie. Valamiért úgy éreztem, hogy sötétség van a szívében, de ha velem marad, és a barátom lesz, akkor ezt én könnyedén kimoshatom belőle.

Nagyon de nagyon meglepődtem, amikor elmondta, hogy hány ember halála szárad a kezén khm, pengéjén. Most már értettem, hogy mi volt az a sötét aura, amit először éreztem, de sebaj, majd elpusztítjuk.
-Nem, egy fegyver élete nem csak a vérontásból áll. Azt jól tudod, hogy a kardnak meg kell védeni a mesterét. De ezt meglehet anélkül is csinálni, hogy gyilkolnál. Ha nem tudsz megvédeni, anélkül, hogy embereket ölnél....már nem kellesz!!! -Keményítettem be egy kicsit. A nagyapa nagyon kiakart velem szúrni ezzel a karddal, vagy lehet ,hogy csak azért küldte, mert gyilkost akar belőlem faragni? Vagy a kardot tanítsam meg inkább szeretni? Érdekes. Én inkább az utóbbira saccolok. Kibo nagyon nem szeretett volna iskolába járni, de ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy elnyomjam a gyilkolási vágyait.
-Nos, akkor el is mondanám az öt alapszabályt!

1. Ne ölj, még akkor se ha én kérlek meg rá!
2. A kapcsolatunkat, és a fajodat soha ne áruld el senkinek, csak ha engedélyt adok rá!
3. Tanulni szintén kötelező neked az iskolában, hiszen ha megbuksz, akkor már nem lehetünk egy szobában!
4. Próbálj természetessen viselkedni, és ne úgy mint egy robot..
5. Érezd jól magad, és ha csak kell valami, akkor merj segítséget kérni tőlem. Én nem vagyok az a hű de szigorú mester, akiket eddig ismertél.. ^^

Fejeztem be, majd a végét bezártam egy "remélem érthető voltam" szöveggel. Nagyon remélem, hogy a nagypapám tudta, hogy milyen kardot akar rám sózni, és nem csak azért küldte, mert nem volt pénze ajándékot venni..

A lány nagyon kiborult attól, hogy nem kell már többet ölnie. Emiatt is elkezdtem hidegvérrel gondolkodni. Ha a lány annyira szereti a véres harcokat, talán nem szabadna ilyen gyorsan elvennem tőle, majd csak apránként.
-Kibo, úgy látom, hogy te nagyon a véres harcokhoz vagy szokva! És mi lenne, ha azt mondanám, hogy vannak olyan démonok is, akiket megölhetsz? Bizony, vannak még a világon olyan elkorcsult lények, akiknek már nincsenek érzéseik. Én viszont őket, ezer örömmel elpusztítanám. Segítesz ebben? -Kezdtem el kinyitni lassan az ajtót, majd legugoltam, és megöleltem Kibo-t, hogy érezze azt, milyen gyorsan ver a szívem.
-Van értelme az életednek. De most egy kicsit változtathatunk rajta. Mivel látom, téged harcra teremtettek, ezért nem veszem el tőled ezt a kiváltságot, de ígérd meg, hogy csak olyan lényeket fogunk elpusztítani, akik tényleg megérdemlik. Rendben? -Egyre szorosabban kezdtem ölelni, míg végül a könnyeim is lecsordultak. A spellcasterek ha nagyon közel vannak a bábjukhoz, akkor a bábuk gondolatai, nem is..inkább érzései átszálnak rájuk. Én sírtam Kibo helyett, hiszen az ő méltósága túl nagy, hogy megengedje azt, hogy előttem mint a mestere előtt sírjon.

-Nem csupán mi? Ha már elkezdted folytasd, végre valami kedveset mondtál.. -Mosolyodtam el, ám közben éreztem, hogy Kibo nem éppen a legelégedettebb azzal amit én mondtam.
~Pont nekem kellett kifognom egy vérszomjas bábot...bár jobb mint egy bestia.~ -Gondoltam bele, de még ez sem nyugtatott meg. Semmi ötletem nem volt, hogy hogyan tudnám elnyomni Kibo vágyait, így ha az ellenfél túl erős, álj át hozzá.
-Kibo, látom nagyon nem akarsz engedni. Így hát felajánlok egy egyezséget. Hetente vagy hónaponta egyszer, megölhetsz egy tiszta lelkű démont, de az alanyt én választom ki. Így talán enyhíteni tudom a hiányt, amit a gyilkolás okozott neked! -Próbáltam valami jó tervet kitalálni, és azt hiszem sikerült is. Ha elfogadja, akkor az ereje hónaponta felfrissülne, és legalább ha megkapja a kiskutya a napi adagját, akkor nem fog rátámadni senkire. Így fogok cselekedni Kibo-val is, ha persze elfogadja. Még akkor is, ha ez az ötlet sem tetszik nekem annyira, de Kiboért mindent..

-Értem, köszönöm! -Mosolyodtam el, majd felkaptam a könnyű testét, és leraktam az ágyamra, én pedig a másikra feküdtem.
-De most menjünk aludni, holnap be kell írattatnunk téged a szobámba, mint távoli rokon! -Mondtam, majd átöltöztem pizsomába, és a másik kék pizsimet, pedig Kibonak nyújtottam.
-Azt mondtad, nem szeretnél beporosodni. Akkor maradj emberi formában, engem nem zavar! -Nevettem fel, hiszen nagyon aranyosan nézett ki, úgy ahogyan az ágyon feküdt. A karácsony napja lassan véget ért, és egyre inkább elkezdem hinni, hogy ez a szeretet ünnepe..