Akutagawa Yui szobája (egyelőre, szívesen költözködök igény szerint)

Sok szerfelett különleges dolog nem található ebben a szobában. Ott van Yui ágya, a ruhásszekrény, egy könyves polc, egy kisasztal székkel, no meg az íróasztal a számítógéppel, mely utóbbi még egyelőre rejtély számára. Talán furcsaság az alkalmi nyirkosság és a mindig magas páratartalom, lévén Yui szeret játszani a vízzel,

Már reggel éreztem, hogy ez a nap jó lesz: most nem volt ugyan olyan sok órám, de cserébe többet tudtam foglalkozni azokkal a diákokkal, akiknek igényük volt rá. Az osztályomból két lány is megkeresett ügyes-bajos dolgaival, így csak azután indulhattam el, hogy ezeket megnyugtatóan rendeztem. Ma még korrepetálnom kellett Yuit angolból, hogy az év végére szintre jöhessen a többiekkel, és velük együtt járhasson majd osztályba. Igen sajnáltam, hogy az elmúlt pár napban nem nagyon volt vele lehetőségem jobban beszélgetni, de tudtam, hogy ezt most minden bizonnyal be fogjuk pótolni. Biztos sok mesélni valója lesz, és igazán reméltem, hogy jól kijön az új osztálytársaival. Talán már barátnőket is szerzett mióta itt van? Olyan jó lenne látni, ahogy együtt beszélgetnek, nevetgélnek. Persze ha várni kell még rá, azt sem akartam szóvá tenni. Mikor befordultam a folyosóra, rögtön megláttam a szobájának ajtaját, ami előtt megállva kopogtattam.
- Yui, én vagyok az, Miura! - szóltam be, majd óvatosan benyitottam.

- Á! Á! - vágódott ki a fürdőszobaajtó, gőz tódulva a szobába és vele együtt Yui botladozott be.
Nagyon szerette azt a helyiséget, ott annyi vizet spriccelhetett akármerre, amennyit csak akart, amikor csak akart. Persze volt rajta fürdőruha is, kétrészes, szinte már olyan színű, mint amilyenek hajfürtjei is voltak, így hát nagyon jól ment mellé szerinte. De nem véletlen viselte a fürdőben, várt valakit, tulajdonképpen már napok óta is, ha úgy tetszett, s azért valamiben mutatkoznia kellett, hiába volt ma egész szabadidejében abban a kis helyiségben, így végtére is nyomban pattanhatott az ajtóhoz, törülközőkeresés nélkül.
Így is tett, bizony, hisz a kopogás és Sensei hangja boldogabbá tette most, mint egy egész napos fürdőzés, sietett is hát, szinte azonnal ott volt démoni gyorsaságával. A zár pedig fordult, s még egy mozdulat és az ajtó is kitárult.
- Sensei! - visította önkívületében, hogy meglátta, és már belé is kapaszkodott, arcát puha mellkasába mélyesztve, miközben a víz csurgott róla a padlóra és Senseire egyaránt.

Ahogy kinyílt az ajtó, ott állt előttem Yui csurom vizesen, és már rögtön át is ölelt, miközben vidáman üdvözölt, mellkasomhoz nyomva a fejét. Éreztem, hogy ruhám lassan átvizesedik a fejétől, és tudtam, hogy csurom vizesen nehéz lesz tanítanom. Halványan mosolyogva simogatta meg vizes haját.
- Nem tudtam, hogy éppen fürdesz - mondtam neki kicsit szabadkozásként, majd óvatosan beléptem a szobába, nem eltolva magamtól a lányt. - Így viszont nehéz lesz majd nekünk tanulni.
Körbenéztem eközben, és láthattam, hogy még nem igazán pakolt ki. Ugye nem egész idő alatt a fürdőszobában volt, a vízzel játszva? Nem, Yui rendes lány, bizonyosan megcsinálta már a házi feladatát is, sőt talán még előre is tanult kicsit, hogy elkápráztasson.
- Befejezted már a fürdést? - kérdeztem. - Ha igen, segítek letörölközni.

- Ó, dehogy Sensei! - biztosította, ahogy behátrált vele a szobába - Vizesen legalább olyan jól tanulok, mint szárazon!
Ha nem jobban, bár nem feltétlenül mondjuk tanulni, mert azt egyébként annyira nem szeretett és inkább csak a Sensei kedvéért csinálta, mi más oka lett volna rá? Gyorsan hátrébb is lépett, mert még biztosan összevizezi őt is, s megcsavargatta kicsit a haját, cseppet sem zavartatva magát, hogy eláztatta maga alatt a szőnyeget is.
- Igenis Sensei, ha úgy szeretné megszárítkozok!
Vagyis a Sensei majd megszárogat - gondolta, s ez nagyon jó ötlet volt, neki eszébe se jutott volna, de hát nem véletlenül volt ő a Sensei.

Bár Yui bizonygatta nekem, hogy vizesen is jól tud tanulni, mégsem szerettem volna, ha összevizezi az összes tankönyvét és füzetét, és aztán azzal lesz kénytelen járni az órákra. Még a végén talán ki is csúfolnák a többiek. Szerencsére beleegyezett, hogy megtörölközzenek, így a fürdőszoba felé vettem az irányt, Yui pedig stabilan követett. Belépve csuromvizesen találtam a fürdőszobát, és ahogy láttam, elázott a bent lévő törölköző is. Mosolyogva ráztam meg a fejem.
- Yui, jobban vigyázhatnál, a törölközőnek pont az a lényege, hogy száraz legyen akkor, amikor te vizes - magyaráztam, mindenféle feddés nélkül a hangomban, majd visszamentem a szobába, és előtúrtam egy száraz törölközőt a ruhái közül. Mivel én pakoltam be neki mindent, nem volt nehéz megtalálnom. Visszasiettem, és gondos mozdulatokkal kibontogattam.
- Így ni - mondtam neki, miközben óvatosan törölgetni kezdtem a haját. - Egyébként hogy telik az időd itt az iskolában, Yui? Találkoztál már a többiekkel?

Hevesen bólogatott a szavaira, bár szerinte vizes törülközővel is tudta törölgetni magát, de hát a Sensei minden bizonnyal valami magasabb szinten beszélt a dologról, amihez ő még nem ért fel, de majd jobban fog igyekezni akkor. Büszkén nézett szét, mialatt Sensei visszasétált a szobába, igazán kitett idebent magáért, semmi sem maradt száraz! Így, így, s már sietett is volna utána, de akkor felbukkant az ajtóban egy száraznak látszó törülközővel, s éppenséggel az is volt. Egy pillanatra izgatottá is vált, de mikor a Sensei törölni kezdte a haját, már nem is maradt semmi kifogása a száritkozás ellen, amíg ő csinálta, rossz nem lehetett. De mit is kérdezett?
- Igen - adta meg egy pillanatra rá a választ - de nem beszélgettem velük, nem ismerem őket, sokan más országból jöttek, ők nagyon bonyolultnak néznek ki!

Yui láthatólag örült, hogy jó alaposan elkezdtem áttörölgetni. Sokat kellett még tanulnia, például arról, hogy a fürdőszobát sem teljesen arra tervezték, hogy plafontól padlóig csurom víz legyen, de minden kezdet nehéz. Miközben törölgettem a haját, már válaszolt is, de saját válaszom előtt még lejjebb vittem a törölközőt, és a nyakát meg a hátát törölgettem tovább.
- Majd megszokod őket - mondtam biztatásul, mert tudtam, hogy szüksége van a bátorításra. - És előbb-utóbb rájössz, hogy mindannyiukkal jó beszélgetni, barátkozni. Nincs is csodásabb, mint a különböző kultúrák találkozása!
Miközben mondtam, lejjebb mozgattam ismét a törölközőt, ezúttal a derekát törölgetve át.
- Ha valahol vizes maradnál, szólj - mondtam neki, mert nem akartam, hogy így kelljen bebújnia a ruháiba. - Meg aztán meg ne fázz! Ugye vannak tiszta ruháid még?

Megint csak bólogatott, nem egészen értett meg mindent amit mondott, főleg nem a kultikus dologról, de azt igen - és éppen ezért - hogy sokat kell még tanulnia, de majd Senseitől fog is bizony. Merthogy ő mondta, és amit ő mondott az igaz kellett hogy legyen, mert erős ugyan nem volt szerinte, de más igen. Azt persze még nem tudta mi, de ebben egészen bizonyos volt, Sensei csak sensei és kész, az ő senseie.
- Nem, nem fázok meg Sensei, én még sose fáztam meg! - tiltakozott, de inkább örült hogy ennyire érdekelte - Tiszta ruháim még szép hogy vannak! A kezeim meg nem vizesek már, Sensei megtörölt, akkor pedig már lehet könyvet fogni, ugye?
Megpróbált megfordulni, nem is lehetett nagy ördöngösség számára, de csak akkor fordult meg ha Sensei akarta, mert Senseiel nem akart verekedni semmi felett se.
- Miért nem tanulhatok mindent Senseitől? - nézett fel rá kérdőn, mert ez nagyon zavarta már, amióta itt volt.

Yui tiltakozott az ellen, hogy megfázhatna és talán igaza is lehetett, gondoltam, hiszen sosem hallottam még arról, hogy ez víz elemű kristályvámpír valaha is beteges lett volna. Mindenesetre kockáztatni nem szerettem volna, hiszen ha beteg lesz Yui, akkor nemcsak megint lemaradna a tananyaggal, de magamat érezném hibásnak.
- A kezeid tiszták, de amíg máshol vizes vagy, addig bármikor összevizezheted őket - magyaráztam neki, és a törölközőt átemelve a feje felett mellkasát és hasát kezdtem el tisztogatni. Még nem végeztem, amikor a lány hirtelen megfordult, én pedig nem ellenkeztem. Kérdőn nézett fel rám, és egy olyan kérdést tett fel nekem, ami mindenképp boldoggá tett. Halványan elmosolyodtam ismét.
- Szívesen megtanítanálak mindenre, de tudod még a legokosabbak sem értenek mindenhez, én pedig igen messze állok tőlük is - magyaráztam gyengéden, miközben a kezem még mindig a vállai felett volt. Felemeltem a kezeimet, majd áthúztam ismét a törölközőt a feje felett és felakasztottam az egyik fogasra. Ezután gyengéden belesimítottam a hajába. - Gyere, öltözködjünk fel!
Kiléptem a folyosóra, és visszasétáltam a szobájába, ahol kinyitottam a ruhásszekrényt: még majdnem az összes ruhája érintetlen volt. Csak nem egyet viselt végig? Odakint biztosan hozzászokhatott szegénykém...

- Na hát ez nem igaz! - tiltakozott megint, mert Senseinél nem volt okosabb - Senseinél nincs okosabb, ha más mondaná akkor butaság lenne, de így csak nem igaz!
Ezzel még biztos hogy ő sem vitatkozhatott, meg a törülközés is készen volt már, Sensei hát visszaindult a szobába. Ő viszont utána szökkent és megfogta a kezét, mi az hogy külön akar sétálni az ő új lakóhelyiségeiben, így hát vele totyogott ki a fürdőszobából. Úgy gondolta készen is volt, de Sensei megint másképpen vélekedett, ugyanis a szekrényéhez mentek és rögtön be is nyitott (meg előtte mondta is), hogy szétnézzen.
- Rendet is raktam! - engedte el, büszkén fújva fel magát - De most mit kellene felvenni?

Yui a kezét fogva követte ki a szobából, ami kellemes érzéssel töltött el, hiszen a szeretet mindig jó dolog volt. Szegény keveset kapott ebből az életében, így próbáltam bepótolni számára az elveszett éveket. Ráadásul a kedvemért még rendet is rakott! Ahogy már láttam, elég sok ruhája volt még, amiből választhatott. Éppen előhúztam volna az egyiket, amikor észbe kaptam: ha azt szeretném, hogy önálló legyen, nem szabad helyette a döntéseket meghoznom. Óvatosan visszatoltam a ruhát, és reménykedtem benne, hogy nem vette észre. Mosolyogva fordultam meg.
- Válaszd ki te, hogy mit szeretnél felvenni - mondtam neki, és jelzésként egyet hátrébb is léptem a szekrénytől.

- Jó, de aztán ne legyen rossz valamiért! - civakodott, mert a felnőttek nagyon szerették utólag meggondolni magukat, Sensei pedig felnőtt volt, a felnőtt pedig ugye felnőtt így is, meg úgy is.
Belenézett hát és nem sokat gondolkodott a dolgokon, nem akart agyonöltözni, az nehezen szárad, ha már esélyes, hogy vizes lesz - Sensei pedig nem örült, hogy összevizezett mindent, őt meg azért nem akarta megbántani, semmiképpen. Szóval gyorsan kiszemelte a megkívánt darabokat és dobálózni kezdett feje fölött, egyenest mögé az ágyra. Utána odafelé menet kibújt a fürdőruhájából és felkapta a kiválasztott narancsszín nadrágot, s ügyesen belelépett. Mivel ekkor már majdnem készen volt, csak a kék felső maradt hátra, amivel szintén nem szöszmötölt sokat. Összevetve fél perc sem telt belé, már fent csücsült az ágyon és pillanatnyilag megfeledkezve a Senseiről, nézelődni kezdett a plafonon. Hiába, ez volt ha váratlanul megszokott dolgokat csinált meg: néha elfelejtette, hogy mit is csinált addig.

Akutagawa Yui szobája (egyelőre, szívesen költözködök igény szerint) For_forum_012_www.kepfeltoltes.hu_

Szótlanul figyeltem, ahogy Yui hátradobálja a ruháit az ágyra, majd sarkon fordulva kilép a fürdőruhájából és felkapkodja magára kiválasztott ruhadarabjait igen sajátos módon. Ismét el kellett mosolyodnom, olyan aranyos látványt nyújtott öltözködése. Tele volt energiával, mint mindig, és pont ezért kedveltem őt nagyon.
- Nagyon csinos, jó választás, Yui-chan - dicsértem meg vidáman, két tenyerem összecsapva mellkasom előtt, elismerésem jeléül. Tudtam, hogy ráfér a bátorítás és vágyik az elismerésre is. Végignéztem rajta, és el kellett ismernem, tényleg nagyon jól kiválogatta a ruháit. Beletelt pár pillanatra, mire eszembe jutott, hogy tanulnunk kéne, és szelíden megszólalatam.
- Viszont az ágyon nehéz lesz tanulni. Nincs kedved inkább az asztalhoz ülni? - mutattam kezemmel az asztal felé. - Ugye megcsináltad a házi feladatod, Yui-chan?

Sensei szavai gyorsan visszakapcsolták a megfelelő módba, feljebb ült és kirázta fejéből a nem megfelelő gondolatokat. Hol is tartottak? Ja igen, hát korrepetálás volt angolból, közös foglalkozás Senseiiel! Gyorsan fel is pattant, aztán le az ágyról, majd dúdolászva odaszökdécselt az íróasztalához és a görgős széket eltaszigálta a másikhoz, így már két ülőhely volt körülötte, ráadásul egymással szemben!
- Kész vagyok, Sensei! - jelentette be a nyilvánvalót túlontúli izgalommal, s leült, de úgy hogy sarkai is ott csücsültek feneke mellett a széklapon, mert most nem himbálózni akart velük, ugyanis a lába nem ért volna le.
- Mit fogunk tanulni máma, valami izgalmasat? - faggatózott

Yui izgatottan szökellt végig a szobán, szinte láttam rajta, hogy ég benne a tanulás iránti vágy, a tudásszomj. Eltökéltségét egy mosollyal jutalmaztam, miközben lassú léptekkel követtem az asztalhoz, ahol már a tőle ismert gyorsasággal csinált helyet nekem, magával szemben. Bár véleményem szerint az egymás melletti székek voltak a legjobbak az ilyen tevékenységhez, nem akartam azzal kedvét szegni, hogy leszólom a fáradozásait, és leültem vele szemben.
- Ennek igazán örülök, Yui-chan - bólogattam mosolyogva. - Kötelességtudó és szorgalmas vagy, mint mindig.
Kérdésére óvatosan előhúztam a tankönyvet a táskámból.
- Ma történelem leckén van a sor - jelentettem be. - Emlékszel még, hogy legutóbb hol is hagytuk abba?

- Hi hi hi hi - hallatta játékosan és a lábát kezdte kalimpálni, mert ő aztán élt-halt a dícséretekért, kiváltképp ha azok Sensei szájából hangzottak el. Nem győzte újból és újból felidézni magában, mennyire tudós, okos valaki volt. Igen bizony, neki valahogy mindig igaza kellett hogy legyen valamennyire, hát ha még éppen róla is ilyen szépeket mondott, akkor még ő is rá tudott bólintani arra, hogy igenis tényleg nem tévedhetett ha már jómaga is egyetértett vele. A kötelesség fontos volt, a jó gyerekek jóízüen megették, amit eléjük raktak, hát még hogy ő jogosan mondhatta el magáról, hogy bizony nem kell az a sok zöldség. Ráadásul a jó gyerekek megfelelően tisztálkodtak és mosakodtak, s ő igencsak alapos volt e téren, panasza nem lehetett rá senkinek! A Senseinek tehát nagyonis igaza volt, hogy szorgalmas és kötelességtudó lány volt! Ráadásul most történelemről volt szó, a Sensei egyik nagy kedvencéről és éppen ezért az ő egyik nagy kedvencéről, legalábbis amikor itt volt és mesélt neki ilyen meg olyan dolgokról.
- Egy... egy... - törte látványosan máris fejét, öklével dörzsölgetve, hátha így felmelegszik és élesebb lesz, mint a régi kardkovácsoknál is a kard - egy nagyon erős emberről, aki olyan erős volt hogy meghódította a világot, ami aztán nem is az egész világ volt, de még csak nem is a fele, hanem még annak a felének a felének a felénél is kisebb talán. De attól még erős volt, mert máshogy nem tudta volna meghódítani a világot a Girisha emberekkel meg lovakkal meg hajókkal, meg ott volt Gandarufu-sama is és eggyütt legyőzték a sok-sok obake-féleségeket, a goburinokat! És így lett ő a király, majdnem olyan nagy és híres mint Eruvisu-sama, aki viszont a leges-legnagyobb király volt Rokkun-kokuban, ami most valahol Amerikában lehet!
Vagy az utána... nem, vagyis de igen, megnézte róla a filmet és így már világos volt, sok nagy indiai elefánttal meg lovakkal!

» Dracon szobája
» Shushu szobája
» Mia szobája
» Miu Osaki szobája
» Shina szobája