Vash szobája

Vash éldegél ebben a szobában. Hihetetlenül jó a kilátás a birtokra, ezért is ragaszkodik annyira hozzá.

Nos-nos...Nem rossz nem rossz. Érkezésem, maga az Igazgató fogadta. Lássuk be, ez a minimum! Körbevezetett, elmondta mik a szabályok, az órarendem is megkaptam és közölte, hogy válasszak szobát! Na igen, minden simán ment addig! Komolyan...Hova menjek? Egyágyas, ez az egy volt biztos! De az egyik túl fényes és világos a másik túl komor és sötét...Borzalmas!
Olyan három óráig sétálgattunk, mire megtaláltam a tökéletes szobát! Szép kilátás, nem túl fényes, nem túl sötét, pont tökéletes!
Mivel név nem volt az ajtón, ezért közöltem, hogy itt leszek! Ki is tették a nevem, és a hordárok behozták a csomagjaim.
Nagy nehezen de kipakoltak nekem a szobalányok. Találtak pár férfi holmit, de dobozta tetetettem őket, és az ajtó elé tettettem. Hosszú órákba telt, mire mindennel végeztek, de megérte. A szoba pont ízléles és egyáltalán nem lányos, se nem túl fiús, az a pont tökéletes! Mint mindig minden, amit én csinálok.
Megköszöntem a munkát, hazaküldtem a hordárokat és a szobalányokat, megfogtam a kis táskám, kivettem a tányérkám, a villám és egy csokis torta szeletett. Leültem az ablakba, hátam a falnak vetettem és a kilátást csodáltam sütizgetés közben. Tökéletes szoba, tökéletes csokis torta, ez maga a tökély!

Egy újabb unalmas nap van a hátam mögött. Egész nap suliban voltam, utána meg a parkban ücsörögtem és bámészkodtam. Természetesen most is, mint mindig, sutyorogtak a hátam mögött, meg elég sokan leléptek a közelből, de ezzel nem foglalkoztam...
Amikor meguntam a bámészkodást, úgy döntöttem, hogy visszamegyek a koliba, ahol majd olvasgatok egy kicsit. Amint a szobámhoz lépek, látom, hogy egy név van kiragasztva, a cuccaim pedig dobozokba vannak dobálva. Azonnal bemasírozok az ajtón és megnézem ki az aki képes volt elfoglalni a helyem.
- Na idefigyelj, ez az én szobám, úgyhogy már azonnal pakolj innen ki, különben az ablakon hajítalak ki a cuccaimmal együtt! - szólalok meg dühösen.

Legcsodálatosabb perceimben megettem vagy 4 szelet tortát, jól is laktam egy időre. Épp nekikezdtem volna egy könyvnek, amikor valaki betőrt a szobámba. Még is ki a fene ez... Letettem a könyvet, majd felé fordultam, beleléptem a cipőmbe, felálltam, a jobb oldalam, kicsit kitoltam és csípőre tettem a kezem, majd alaposan végigmértem.
-Kikérem magamnak ezt a hangnemet! Ki vagy te, hogy csak így bepofátlankodj egy hölgy lakosztályába? Azonnal kérj bocsánatot! És mi az, hogy a Te szobád, azt mondták üres! Úgyhogy hord el innen az írhád, míg szépen mondom! - Fújtattam egy sort, majd, elindultam felé, megfogtam a vállát és tolni kezdtem kifelé.
-Ha megtanulod mi az illem, majd akkor gyere vissza! DE várj, ohh még se! Vissza se gyere!- Közöltem, miközben tovább toltam, hogy menjen ki a szobámból.

Egy lány foglalta el a szobám. A szavai kissé meglepnek, mivel mindenki tudja, hogy ezt a helyet messzire el kell kerülni.
- Mindenki tudja, hogy itt én élek! - válaszoltam dühösen.
Amikor el kezd kifele tolni az ajtón, gyengéden megragadom a derekánál fogva és a levegőbe emelem. Azonnal megmutatom neki a valódi természetem, hátha a hegyes vámpírfogaktól megrémül.
- A nevem Vasili Koslov! És ez a szoba az enyém, nem fogsz innen elküldeni. Én voltam itt előbb, tehát neked kell távozni! - mondom neki.
Azonban még nem teszem le, hanem tartom a levegőben, miközben haragos tekintettel bámulok rá.

-És Én honnan az alomból tudnám, hogy te élsz itt?! Ma jöttem! Nincs kint névtábla, azt mondták, üres! Ne rám legyél dühös, hanem az Igazgatóra Ő mondta, hogy üres!- Fújtattam tovább, majd egy pillanatra elkerekedett a szeme, amikor a levegőbe emelt, de gyorsan visszaváltozott az eredeti dühös tekintetemre. A fogaira, csak felcsillant a szemem, és elmosolyodtam.
-Vámpír vagy...-Nyüszögtem, miközben próbáltam elérni a szájáig, hogy aztán a mutató ujjammal a fogához érhessek és megnyomhassam, hogy tényleg igaziak-e. No igen, azok, mivel felsértettem az ujjam. Gondolkodás nélkül a nyelvére kentem a vérem, majd visszahúztam a kezem és megnyaltam az ujjam, hogy begyógyuljon.
-Ezzel nem mondtál sokat, Washington! Tudod NÉVTÁBLA! Ha ki lett volna rakva, nem kellene ezt játszani! Idefigyelj, az Én szobám lett! Reklamálni a portán kell, nem itt! Én nem megyek, el, szóval majd te, Vash nem tudom kicsoda vámpír, aki azt hiszi neki mindent szabad, majd Te elmész! És ezt itt lezártuk!- Néztem mélyen a szemébe, és cseppett sem zavartattam magam. Összefontam a karom és pukkadva figyeltem, most még is mit láp! Törvényesen az Én szobám, akkor nem értem mit akar itt! Lehet, hogy Ő élt benne, de már nem!

- Nem kötelező a névtábla! Amúgy is, láthattad a ruháimat, amelyek el voltak pakolva. Meg minden holmim itt volt, amíg ki nem raktad az ajtó előtt! - felelem dühösen.
Ekkor szinte a számba nyúl, de mint kiderült, éppen csak a fogaimat akarja leellenőrizni, hogy valódiak-e. Miután sikeresen megvágja az ujját, a vérét képes a számba nyomni. Úgy tűnik, nem tudja kivel szórakozik.
- A kannibál Koslov család tagja vagyok! Ne nagyon szórakozz ilyesmivel, mert még kedvet kapok, hogy megkóstoljalak! - mondom.
Ezután lerakom a földre, majd kiviharzok a szobából. Az ajtót nem zárom be magam után, helyette behozom a cuccaimat.
- Ez az én szobám és itt maradok! - mondom, majd elkezdek kipakolni a szekrényekbe a lány ruhái mellé.
- Mész vagy maradsz, engem nem érdekel. Én itt maradok és nem megyek innen sehová!

-Nem én pakoltam be! Arra való a szobalány! Minek nézel te engem? Még is, hova gondolsz! Ahh, hallatlan vagy! Téged ki nevelt, a barlanglakó vagy mi?-Sziszegtem, majd beálltam az első pózba, csak hogy a csípőm helyett, összefontam magam előtt a karom. -Ha nem ölsz meg, felőlem ihatsz a véremből! De csak úgy, hogy lecsapolom! Kannibál? Ne röhögtess! Te? Ugyan már, a légynek sem tudnál ártani!- Nevetem a szemébe.
-Ugyan úgy az Én szobám is! Én sem megyek el! Ha nem tetszik, hogy itt vagyok, költözz át egy másik szobába, de Én nem tágítok!- Puffogtam, majd felültem az ágy közepére, törökülésbe, magam elé vettem a táskám, a tányérom és a villám, és enni kezdtem egy torta szeletet, miközben végig rajta tartottam a szemem.
-Egy igazi úriember, elmenne!-Közöltem, majd bekaptam még egy falat sütit. Ha lehetett volna, már csak a tekintettem is megöltem volna. Bunkó, arrogáns és azt hiszi tudom, ki a fene!
-Te...Miből gondoltad, hogy tudom ki vagy?- Kérdeztem, immáron barátságos hangon.

Nem igazán figyelek a lányra, csak pakolok vissza. Azonban amikor azt mondja, a légynek sem tudok ártani, megállok és szúrós szemmel meredek rá.
- Ne legyél ebben biztos. Megígértem az Igazgatónak, hogy nem fogok senkiből sem kajálni, de ha sokáig játszod itt a nagymenőt, nem kell sokáig osztozkodnom a szobán! - mondom.
Ezután folytatom a pakolászást, közben hallgatom mit beszél. Úgy néz ki, nagyon szeretne maradni, ezért megadom neki ezt az örömet.
- Rendben van, felőlem maradj csak. Engem nem zavar, ha egy lány fekszik mellettem az ágyban. - mondom, majd lassan befejezem a pakolást.
- Egy igazi úriember elmenne, de én nem vagyok az! Főleg akkor nem, ha valaki a helyemről akar kitúrni. - felelem.
- A Koslov családot elég sokan ismerik. Nem mindenki issza szárazra azokat, akik megtámadják. A családom elég gyakran issza szárazra az ellenségeit. Én is öltem már meg néhány démont így, de sajnos itt nem tehetem... az Igazgató megtiltotta.
Mivel már készen vagyok a nem kívánt munkámmal, leveszem magamról a pólómat és feldobom az egyik szekrényre. Ezután befekszek az ágyamba és becsukom a szemem.
- Te hogy kerültél ide? - érdeklődök a lánytól.

-Még is hol érdekel engem, hogy ölsz-e vagy sem! Az sem érdekel, hogy ki minek tart! nem ismerlek, minek ítélkezzek egy név alapján? Te sem teszed, gondolom én. Ha meg igen, akkor tovább játszom az elkényeztetett kisasszonyt!- Sziszegtem oda, majd letettem a tányérkám az éjjeli asztalra.
-Engem meg zavar! Szóval megegyezhetünk! Mindketten maradunk, de kibővítettjük a szobát! Két fürdő két ágy, három szekrény. Abból kettő az enyém!- Feleltem, majd nyújtóztam egy jó nagyot. Amikor levette a felsőjét, csak felhúztam a fél szemöldököm, amikor viszont az ágyamba feküdt, gondolkodás nélkül lerúgtam az ágyról. Hangosan is puffant!
-Na nem! Nem fekszel te mellettem! Nincs akkora szerencséd!- Öltöttem rá a nyelvem, és hasra feküdve, belekapaszkodtam az ágyba.
-Egy gazdag család, elkényeztetett egyke kislánya vagyok. Apa beíratott ide. Ennyi.- Feleltem, majd a párnába fúrtam az arcom. -Te hogy kerülsz ide?- Kérdeztem vissza, majd felé fordítottam a tekintetem.

Van egy kis igazság abban amit mond. Nem baj, legalább ő nem retteg tőlem, ez már egy jó dolog. Viszont hirtelen valami furcsa dolgot érzek. Képes és egyszerűen csak lerúg az ágyról.
- A szüleim szerint jót tesz nekem egy kis környezet változás. Oda haza sok az ellenség, itt legalább nagyobb biztonságban vagyok, ráadásul tanulhatok is. - válaszolom.
Ezután mit sem törődve a lány korábbi kijelentésével, egyszerűen csak visszafekszek az ágyba, miközben átölelem a derekánál fogva.
- Szerintem nem kell bővíteni a szobát, így is nagyszerű! - mondom, majd a kezem a fenekére siklik.
Óvatosan simogatni kezdem a hátsóját, közben készülök, mikor próbál kiütni, vagy lerúgni ismét az ágyról. Ezúttal nem hagyom magam, inkább hülyéskedek kicsit és "verekszek" vele az ágyon.

-Ahha. Az szívás. De ha úgy is annyira a kannibalizmusra hajlotok, egyétek meg őket. Legalább pár söpredékkel kevesebb lesz. Hogy téged ezért miért ítélnek meg, azt el sem tudom képzelni.- Sóhajtottam fel, de már meg is bántam. Undorodva pillantottam rá és hagytam, had ölelgessen csak.
-Úgy gondolod? Én nem lennék ebben biztos. Nekem ez az ágy kicsi. Kell egy nagyobb ágy!- Feleltem, majd felé fordultam, és két vállra fektetve az ölébe ültem, majd gondolkodás nélkül beleharaptam a nyakába. Épp csak annyira, hogy a vére kiserkenjen.
-Ennyit erről. A te véred pocsék!- Feleltem, majd lemásztam róla és ismét lerúgtam. Ezután visszafeküdtem és vártam a következő "kalandunkkat".
-Nem szerezel sok barátot, ha egyből letapizol mindenkit!- Közöltem nemes egyszerűséggel, majd mint a macskák, a farkamat kezdtem mozgatni.

Hmm, egész jó feneke van. Az nem tetszik túlzottan, hogy hagyja magát, de nekem jelenleg így is nagyon jó. Majd hirtelen mozgásba lendül. Először azt hiszem, hogy támadni akar, de szerencsére nem az történik. A harapása kissé meglep. A csaj képes volt megkóstolni a vérem. Na erre nem számítottam. Ezzel kissé kizökkent, így sikerül lerúgnia ismét.
Most viszont változtatok a helyzeten. Megragadom a lábát és lehúzom az ágyról. Leteperem a földre, majd fölé magasodok. Rajta fekszek, miközben a kezeit a földhöz nyomom.
- Nem igazán akarok sok barátot. - mondom. - Ha barátai vannak az embernek, akkor a rosszakarók könnyen felhasználhatják őket.
Ezután a nyakához hajolok és megnyalom. Nem áll szándékomban megkóstolni, hiszen már kaptam egy kis ízelítőt a véréből.
- Meddig akarsz hadakozni ellenem? Törődj bele, hogy egy ágyban leszünk és kész. Nem foglak megerőszakolni este, ilyesmitől ne félj!

Csak mosolyogni tudtam a szerencsétlenkedésein. Vagy nagyon nem érdekli, mikor rúgom meg és mikor nem, vagy tényleg ennyire béna, vagy hagyja magát. Lássuk be, nem hiszem hogy sokáig húznám, ha ellene kellene küzdenem...Ámbár...Egyszer kipróbálom!
Gondolatmenetemből kizökkentett, amikor lerántott z ágyról, én meg kecsesen bevágtam a hátam, aminek köszönhetően, egy pillanatig nem kaptam levegőt. Ezt ki is használtam, és teljesen lenyomott.
-Akkor csak béna vagy! Ennyi. Valld be, hogy nincs olyan aki veled barátkozna. Egy szörnyeteggel, ugyan már? Ki akarna egy undorító lénnyel lenni?- Kérdeztem, majd kihúztam a kezem a kezéből és átölelve a nyakát, egy erősebb térdelést hajtottam végre a lába között.
-Rossz macskával kezdtél ki! Hadakozok, amíg csak akarok! Nincs jogod megszabni mit tegyek és mit ne!- Sziszegtem a fölébe, majd ledöntöttem magamról és felálltam, majd rendbe szedtem magam.
-És most kelj fel, elmegyünk az Igazgatóhoz!- Parancsoltam rá.

A lány szavait nem igazán értem. Egyszerűen csak lebénáz, ami kissé kellemetlenül érint. A rúgására fel voltam készülve, éppen ezért, amikor megérzem a lába moccanását, legurulok róla.
- Igen, nincs aki egy szörnyeteggel barátkozzon. ] - mondom.
Ezután felállok és úgy teszek, mint aki figyel rá. Valójában nem így van. Rosszul esik, hogy szörnyetegnek nevez. Ráadásul igaza volt. Azért nincsenek barátaim, mert senki sem akar barátkozni velem. Amikor szól, hogy menjünk az igazgatóhoz, megadom magam és elindulok vele.

Igazándiból nem gondoltam komolyan. Szerintem nem szörnyeteg. Illetve velem kedves volt. Leszámítva a tapizást, amiért még kapni fog! Felsóhajtottam, majd alaposan végigmértem, és megbántam amit mondtam. Nem csak azért, mert nem volt jogos, de az arcáról is látszik, hogy mondhatni szíven ütötte...
Amikor elindultunk, odaléptem mellé és belekaroltam, úgy vonultunk végig a kollégium folyosóján, egész az Igazgató irodájáig. Ott bementünk és elmagyaráztuk a helyzetet. Meg is értette, és beleegyezett a szoba bővítésébe. Na ezzel is végeztünk.
Visszafele már elengedtem, és elmosolyodtam a többiek arcán. Azért, hol undor, hol félelem, hol megvetés, és még sorolhatnám mik látszottak az arcukon...De hát ez van. És ha még tudnák, hogy egy szobában leszünk...Ohh jaj...
A szobába érve egyből rávetettem magam az ágyra és hemperegtem rajta.
-Igazam lett!- Közöltem mosolyogva, majd a hátamra feküdtem és felé pillantottam.

Kedvtelenül indulok el az irodához, még azzal sem foglalkozok, hogy a lány belém karol. Akikkel összefutunk, azok természetesen megbámulnak minket és hát az arcukon vegyes érzelmek tükröződnek. De ez nem érdekel. Már régen nem foglalkozok velük.
Az igazgatónál minden rendben megy, bár látom rajta, hogy meglepődik, amikor egy lánnyal lát együtt. Mivel megértette a dolgot, azonnal hozzálátott, hogy kisegítsen minket. Így amikor már vissza értünk a szobánkba, egy sokkal tágasabb "otthon" várt minket. A lány lefeküdt az ágyára, én pedig követtem a példáját és lefeküdtem az enyémre.
- Jah. - válaszolok bőbeszédűen.
Ezután hátat fordítok neki és bámulom a falat...

Felsóhajtottam, majd felálltam és odamentem az ágyához. Letérdeltem az ágya mellé, majd finoman megböktem az oldalát.
-Hallod...Ne haragudj...Nem vagy szörnyeteg...-Kértem bocsánatot, majd a karomra fektettem, a fejem és nézni kezdtem. Igazság szerint ennél többet akartam mondani, de nem tudtam, mivel nem engedte. Így tehát megvárom, míg válaszol.
Addig meg, legszívesebben ennék egy szelet tortát, de hát, bunkó nem vagyok, és nem kezdek enni. Majd őt is megkérdezem, hátha...Bár, kétlem. Hjajj...Miért ilyen makacsok a pasik? Most komolyan! Ha tudnám, hogy szereti kiengesztelném, egy szelet vagy több szelet tortával, de ezen információk hiányában, sajnos nem teszem. Még a végén megharagudna...Vagy valami ilyesmi... Ahh...Megint megböktem hátha megbékél.

Hamarosan mozgolódást hallok a hátam mögül, de nem fordulok meg. Hirtelen megbök, majd lényegében bocsánatot kér.
- Jó, semmi baj! - válaszolok, majd duzzogok tovább.
Nem haragszok rá, de még mindig rosszul érzem magam a "szörnyeteg" miatt. És hát a sértéseket nem felejtem el egy könnyen. Az újbóli bökésére sem figyelek, csak duzzogok tovább.

-Kérlek...-Kapaszkodtam bele a felsőjébe, és magam fele kezdtem húzni.- Ne haragudj rám! Nem úgy gondoltam...Hogy engesztelhetlek ki?- Kérdeztem, majd elengedtem és a sarkamra ültem, majd nézni kezdtem. Tényleg bánt a dolog.
Felsóhajtottam, majd odasétáltam az ablakhoz, és elhúztam a függönyt, majd megfogtam a tányérom és tettem rá egy epres és egy csoki torta szeletet. Leültem az ágyamra és magam elé tettem...Hátha, megbékél és eszik velem. Ha nem...Én egyedül is benyomom ezt a két szeletet...

A lány most már belém kapaszkodik, ezért kénytelen vagyok felé fordulni.
- Nem haragszok! - mondom. - Nem kell sehogy sem kiengesztelned, bár szívesen megkóstolnám azt a tortát, amit ettél.. - mosolyodok el, majd megnyalom a számat.
Igazán megkínálhatna, szeretem az édességeket. A sütiket meg pláne! Ha tényleg megbánta a dolgot, akkor nem lesz önző és megkínál.

-Akkor gyere, meghívlak egy kis sütizésre az ágyamba.- Mosolyogtam rá, majd elsétáltam hozzá, megfogtam a kezét és elráncigáltam az ágyamig, közben felvettem a kis táskám, a biztonság kedvéért és visszaültem. Nekitámasztottam a hátam a falnak, szedtem ki még két sütit egy üres tányérra és elővettem a tartalék villám, és a tányérra téve odaadtam neki.-Jó étvágyat!- Mosolyogtam rá, majd nekiláttam az én tortámnak, közben a szemben lévő falat figyeltem.
-Komolyan, csak a neved miatt és a hovatartozásod miatt közösítenek ki ennyire?- Pillantottam rá, majd ettem egy újabb falatot, és vártam a válaszát. Füleim, kicsit lekonyítottam, jelezve, hogy ízlik az étel, bár ezt Ő nem nagyon értheti. Én értem és jól esik, amikor ilyen, olyan, mintha valaki vakargatná a fülem tövét...Jajj, hogy én azt mennyire szeretem!

Nagyon örülök, hogy meghív, bár az kicsit meglep, hogy az ágyán akar sütizni. Eddig nem akart velem egy ágyon lenni, most meg ő ráncigál oda. Na igen, ki érti a lányokat...
Elveszem tőle a tányér sütit, majd a villát és hozzálátok én is. Nagyon ízlik, ezért meg is dicsérem.
- Nagyon finom! - mondom.
Ezután feltesz egy kérdést. Ezen el kell gondolkoznom egy picit. Miután sikerült rendeznem a gondolataimat,
-- Lényegében igen. Bár néha én is megjátszottam, hogy mennyire gonosz vagyok, eddig még senkivel sem volt semmilyen ügyem. Hallgattam ahogy kibeszélnek a hátam mögött, vagy figyeltem, ahogy lelépnek a közelemből. Mivel megint ilyen szép társaságba keveredtem, inkább még órákra sem járok be, csak nagyon ritkán.

-Ugye? Imádom a cukrászunkat! Ő az eddigi legjobb!- Mosolyogtam büszkén, mivel Ő csak nekem süt, és senki másnak. Apa ki is akadt rendesen, de hát az Ő tündérkéjének mindent. Meg aztán...Mindig is elkényeztetett, akkor valószínűleg ez most sem fog megváltozni...Remélem.
-Nos, akkor ezen változtatunk. Mert bár akár akarod, akár nem, Én a barátod leszek. Ez a minimum, hogy ha már szobatársak is lettünk. A maximum, a legjobb barátok. De téged eddig ismerve, olyan nem lesz. És bejárhatsz órákra. Majd mi is kinézzük őket.- Mosolyogtam rá, majd teljesen kinyitottam a táskám és kivettem 4 darab Házi krémest, ezt csak magamnak. -Vegyél csak belőle bátran. Holnap reggel pontban 5-re itt van az újabb szállítmány.- Mosolyogtam rá és nekiláttam a sütiknek.

Kicsit meglepődök, hogy saját cukrásza van. Elég jól mehet a szülei dolga, ha személyes cukrászra futja. Csendben hallgatom, amit nekem mond, majd kicsit elgondolkozok. Szeretne a barátom lenni... Ez még megoldható, de az, hogy órákra járjak nem.
- Áh, megvagyok én az órák nélkül. Ha gyakrabban bejárnék, akkor egy idő után valószínűleg balhé lenne belőle. Akkor pedig kicsapnának innen... - mondom a lánynak, majd veszek még egy szelet sütit.
Csendben majszolom az édességet, miközben őt nézegetem. Igazán szép.