Egami Daisuke

Név: Egami Daisuke
Nem: Férfi
Kor: 18
Faj: Ember

Jellem: Egy - az arckifejezése ellenére - barátságos fickó Daisuke. Nem fecseg fölöslegesen, nem pletykálkodik és mindig megválogatja a szavait. A társaságot nem kerüli, de nem is keresi mindenáron. Célja, amit minden áron véghez akar vinni, hogy megtalálja testvére gyilkosát, illetve megvédeni mindenkit, hogy ne történhessen olyan senki mással, mint ami vele.
Szexuális beállítottság: Hetero
Küllem: Elsőre ami feltűnhet, hogy vörös hajú, elég szokatlan hajszín egy férfinak, főleg a komor arcával, és sötétbarna szemeivel együtt furcsa párost alkot. Daisuke egy alapjaiban véve elég magas fickó, ráadásul a sok edzés következtében izmai is vannak ám rendesen.

Viselt tárgyak: Daisuke egy hosszú, bő terepmintás nadrágot hord, melynek összesen 6 zsebe van, kettő hátul, kettő oldalt és egy-egy a térde környékén oldalt. Pólóként mindig egy fekete, vagy sötétkék színű teljesen feszülős ujjatlan "izompólót" hord, felette pedig egy barna ingszerű felsőt. Hűvösebb napokon a felsőt egy barna bőrkabátra cseréli. Amikor olyan helyen van hátán hordja hosszú ezüstkardját. A barna felső alatt pedig egy rövid, alig tíz centis ezüst tőrt hord.

Előtörténet:
"Az Egami egy szokatlan és különc család. A gyerkeket újszülöttként sajátkezűleg megkeresztelik. A ifjak nem járnak iskolába, hanem a család legidősebb férfi tagja tanítja őket mindarra, amit az iskolában tanulnának. Idáig ez egészen normálisnak tűnhet, attól eltekintve, hogy amint elérik a 14-15 éves kort, középiskolai tananyag helyett a kardforgatás művészetét tanítják nekik. Ezalatt a kardforgatáson kívül megtanúlnak alkalmazkodni, bölcsen gondolkozni a legkiélezettebb helyzetekben is. Megtanulják, hogy tiszteljék az embereket, fiatalokat, időseket, nőket és firfiakat. Fogadjanak el mindenkit egyenlőként és tiszteljék őket.
Hogy miért volt szükség kiképezni mindenkit? Mert a család hitt abban, hogy egyszer a földre szabadul egy gonosz, kik ellen csak a jól képzett kardforgatók tudnak majd kiállni, akiknek hitük segít, hogy legyőzzön minden nem evilági lényt. És igazuk lett, nem ilyesfajta gonoszokra számítattak, mint a Démonok, de még is. Bár sajnos amikor a Démonok felbukkantak és az emberek ellen fordultak, nem tudtak mit tenni, hiszen túl kevesen voltak, így inkább a háttérben maradtak és mindmáig a háttérből próbálnak tevékenykedni."

A nevem Daisuke, és az Egami családból származom. Soha nem jártam normális iskolába, nem voltak barátaim. Nagyapámon, szüleimen és testvéremen kívül senki sem ismertem, nem tudtam a nevüknél többet senkiről. Nem értettem miért nem mehetek messzebbre a szomszéd utcában lévő kisboltnál. Miért nem mehetek ki az utcára és játszhatok a többi gyerekkel, miért nem járhatok úgy iskolába ahogy azt a többi gyerek. Ahogy nőttem, elkezdtek komolyabb dolgokat is tanítani a valláson és a történelmen, no meg a matekon kívűl. Először csak belenyugdtam a sorsomba és tettem amit kell, próbáltam megfelelni minden elvárásnak. Ám mire elértem a 16. életévemet nagyon sok mindent megtanultam a becsületről, a tiszteletről és persze a vallásról, hogy miért is tesszük azt amit, miért élünk így elvonultan, szinte szerzetesekként. Még mindig voltak kételyeim, de megértettem és próbáltam elfogadni a helyzetet, ami sikerült is, kisebb-nagyobb hiányokkal. A hugom, Mizuki állandóan el akart szökni, mindig próbált módot találni rá, hogy szüleink tudta nélkül kiosonjon, ám nekem mindig sikerült megakadályoznom. Félettem. Ő volt az egyetlen igazi barátom, úgymond. Nem volt más, mindent megbeszéltünk egymással, még olyan dolgokat is, ami egy "normális" családban nem túl megszokott.
Minden erőfeszítésem ellenére azzal kapcsolatban, hogy itt tartsam, az egyik este nem vettem észre, hogy ki akar szökni, így megállítani sem tudtam. Utánna indultam, hogy vigyázzak rá. Bár arra nem gondoltam, hogy ahogy Ő sem, én sem ismerem a külvilágot, így nem lesz túl könnyű dolgom. Még is, megtaláltam. Az utcán sétálgatott és a boltok kirakatait nézegette nagy, kerek szemekkel. Messze voltam még tőle, nem látta hogy ott vagyok. Hirtelen befordult egy másik utcába, amit én nem vettem észre időben. Elbambultam. Nekem is új volt minden, így nem tudtam sokminden hová tenni. Mire észrevettem, hogy befordult, már a másik utca végén járt, ahogy egy sötét, kis utcából egy kar ragadta magához és a nyakára hajolt. Nem tudtam mi az, nem tudtam mit csinál de futottam felé, ahogy csak bírtam. Életemben nem futottam még olyan gyorsan. Mikor odaértem láttam, Mizuki bőre teljesen sápadt. Láttam, hogy egy férfi szorosan öleli gyönge testét és vállára hajtja fejét, hosszú fogai pedig a nyakába mélyedve. Nem tudtam mit tenni, lefagytam. Tudtam, hogy mivel van dolgom, tudtam, hogy mi történik, de még sem tudtam cselekedni. A vámpír hirtelen elengedte Mizukit, aki rongybaba szerűen a földre zuhant. Ekkor tértem igazán magamhoz, gyorsan érte kaptam és óvatosan átkaroltam. Késő volt, az utolsó csepp élet is elszállt már belőle. Mire felnéztem már nem volt ott senki, sem ember, sem a vámpír aki a szemem láttára vette el Mizuki életét. Dühös voltam, nem tudtam mit tegyek, ott ültem karomban testvérem gyönge, sápdat testével, talán órák is eltelhettek mire elindultam vissza a házunkhoz. Bevittem a házba és leraktam a nappaliban az ágyra majd leültem a fotelba és vártam, gondolkoztam. Ekkor lépett be a nagyapám a szobába. Szomorú szemmel nézte Mizukit. Látta a harapás nyomot a nyakán, egyből tudta mi történt. Ő letérdelt az ágy mellé és imádkozni kezdett, én pedig csak ültem és töprengtem, egészen reggelig. Addigra már a szüleim is ott voltak, senki sem szólt egy szót sem, csak imádkozott..
Miután Mitukit eltemettük megfogadtam, hogy megtalálom a hugom gyilkosát. Nem érdekelt ezen kívűl semmi más. Edzettem, minden nap késő estig kint voltam és gyakoroltam, mert tudtam, hogy a jelenlegi szintemen ha fel is kutatom a gyilkost, semmit sem tudok tenni ellene. Mikor betöltöttem a 18-at, úgy gondoltam ki kell találnom valamit. Ki is találtam, kissé merész, de valahol el kell kezdenem a keresést. A nagyapámtól tudtam, hogy van egy iskola, ahol a Démonok tanulnak. Kicsi az esély rá, hogy itt megtalálom, de talán lesz valami nyom, amin elindulhatok, így hát jelentkeztem abba a bizonyos Iskolába...

Üdvözöllek az oldalon. Részemről a történet jó, William vagy egyikünk talán kerekíthet is egy történetet a vendettáddal kapcsolatban ha majd később igényelnéd. Igaz hogy az arckifejezés egy szó és vannak más igen apró elírások, de az előtörténetet elfogadom. Már csupán az adatlapodat kell megírnod a többiek mintájára, így hát jó játékot kívánok!