Haley Torres szobája

Úgy kéne kinéznie, mint a többi szobának, de jobban belaktam és a saját igényeim szerint alakítottam.

*Lassan beléptem a szobába ámulattal néztem körbe a szobád majd leültem az ágyra óvatosan.*
-Nagyon szép szobád van ahogy látom. De a kérdésre visszatérve emlékszel arra hogy sötétséget tudok teremteni a végleg nem tudsz magadon uralkodni könnyebben el tudlka rejteni. A másik az hogy lenyugtatlak ha ideges vagy. Elviekben ebben a sárkányok szerint van némi tehetségem.
*Mondtam neki kicsit elmosolyogva rajta mikor nem tehetségnek tartottam mikor csak beszéltem velük és eltereltem a figyelmüket vagy lenyugtattam őket.*
-Nagyon tetszik a nyakéked. Hasonló az enyémhez de nálunk angyaloknál a kereszteknek vannak képeségeik. De az enyém is csak egy szimpla kis kabala. De te amugy nem akarsz leülni?
*Kérdeztem meg tőle mosolyogva miközben őt néztem.*

*Mosolyogva figyeltem ahogy körbe néz.* -Köszi, magam rendeztem be. Végül is ez lesz az otthonom egy időre...évekre. *Figyelmesen hallgattam azt, amit mond. Nagyon tehetséges angyal lehet akkor. És nagyon jó lenne, ha tudna nekem segíteni.* -Húúú, akkor Te nagyon ügyes kis démon fajzat vagy. *Dicsértem meg mosolyogva. Csak ámultam rajta. Hozzá képest kis miska vagyok.*
-Igazán? Mesélsz azokról a tulajdonságokról? *Néztem a nyakláncára. Majd kérdésére bólintottam és leültem mellé. Egyre kíváncsibb lettem Castiel-re.*

-Hát a mi keresztjeink nem bírnak olyan nagy képességekkel. Egyeseknek az átváltozáshoz szükséges. A többi pedig segítségül hívás vagy kommunikáció céljából használatos. Például nálam van mindkét keresztből. Az egyik csak annyi hogyha a homlokodhoz tennéd akkor akinél a kereszt párja van mentálisan tudsz vele kommunikálni. A másik kereszt pedig arra jó hogyha letépik a láncáról és akinél annak a párja van az tudtára adja hogy bajban van az illetőt és a segítségére siethet.
*Mondtam neki kicsit elgondolkozva a dolgon nálam mindegyik keresztből van de senkinél nincs még a párjuk.*
-Köszönöm amúgy a bókot. De nyugodtan ki is próbálhatod egyszer. Ha segítség kell akkor fordulj hozzám nyugodtan.
*Mondtam neki mosolyogva a dolgon.*

*Szinte tátott szájjal hallgattam. Nagyon durva, hogy ők ennyi mindent tudnak. Nagyon jó lenne nekem is ilyen különlegesnek lenni.* -De jó nektek... olyan érdekes. Bárcsak nekem is lenne valami ilyesmi képességem. *Bámulom még mindig a keresztjét. Tényleg annyira jó lenne. Eddig azt hittem jó sárkánynak lenni, de amilyen Ő... hát elképesztő....*
-Tényleg segítenél nekem? Hol talállak meg akkor? *Kérdeztem Tőle mosolyogva, ahogy felpillantottam az arcára.*

*Csak mosolygtam a reakcióján. De nagyon kedvesnek találtam. De erről még nem beszéltem senkinek sem. -Tudod szeretnék adni valamit. *Kivettem az egyik keresztet a zsebemből és a kezét megfogva a markába raktam a keresztet. Majd szépen rázártam a kezét. -Így mindig megtalálsz majd. De amugy a szobám a harmadik emeleten van. Ott megtalálsz.

*Figyeltem minden egyes mozdulatát, hogy mit csinál. Teljesen elámultam, hogy odaadta nekem az egyik keresztet. Tehát ilyen érzés, ha valakinek van egy barátja? Olyan jó volt, hogy törődik velem. És aranyos is volt.* -Köszönöm... *Néztem a kezeinket, majd felnéztem a szemeibe.* -Ilyen ajándékot még soha nem kaptam. Én.. mivel hálálhatom mg ezt Neked? *Kérdeztem Tőle komolyan, de egyben mosolyogva. Akartam én is adni valamit cserébe... de nekem nincs semmi ehhez fogható ajándékom.*

*Végre valaki aki használni is fogja és oda is adhattam neki mert tudtam hogy jó kezekben lesz. Mert eddig féltem bárkinek is ilyesmit adni. Habár nem is ismertem teljesen de bíztam benne.*
-Szívesen... Nem tudom de megbízom benned és eddig te vagy az első akinek valami ilyesmit adok.
*Mondtam neki egy kicsit zavartan mert sikerült varba hozni azzal hogy csak a szemembe nézett.*
-Hakarod meghálálhatod valamivel de nem muszály meghálálnod. Szívesen adtam mivel szükséged lehet rá és tudom hogy nálad jó kezedben lesz.
*Mondtam neki miközben én is mosolyogtam. Miközben a kezem még mindig az övét fogta.*

*Hát az tuti, hogy kincsként fogom őrizni ezt a keresztet és mindig nálam lesz. Tudtam, hogy igazat mond és segít nekem, ha bajba kerülök. Nem ismertem még annyira, de megbíztam benne. Úgy éreztem nem kell tartanom tőle.*
-Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy ennyire bízol bennem. Ígérem nem fogsz bennem csalódni. *Mondtam Neki, ahogy a szemeibe néztem. Habár tagadta, hogy valami viszonzást kérne, én akartam Neki adni. Lenéztem a kezeinkre, aztán vissza Rá. Ajkamat rágcsáltam egy ideig, majd gyorsan odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Majd gyorsan elvörösödve húzódtam el, de a kezét nem eresztettem el.*

-Benned bízom meg ezért csak is neked akarom ezt odaadni és senki másnak.
*Majd én is őt néztem egy darabig és láttam ahogyan azon rágódik hogy mit adjon cserébe a kis keresztért. Nem akartam hogy az adósom legyen ezért is mondatm neki hogy nem kell semmi cserébe. Már épp mondani akartam valamit amikor viszonozta az ajándékomat. Elég kellemes volt és élveztem is csak hogy is mondjam meg tudtam érteni hogy miért hagyta abba olyan korán. Mert félt hogy én mit fogok szólni.*
-Ha...Ley
*Rebegtem a nevét kivörösödött arcal. De azért nem akartam hogy azt higyje valamit rosszul tett. MIvel csak úgy viszonozta a sziveséget ahogy ő jónak látta.*
-Nagyon szépen köszönöm a viszonzásod. Ha ez volt az első csókod akkor nagyon jól csináltad. Mivel olyan jól érzetem magam közbe és érződött rajta hogy innen jött.
*Mondtam neki miután méga szabad kezemet a szivére tettem hogy tudja hogy mire is értem s közben éreztem a szíve dobbanásait.*

-Nagyon köszönöm! *Mosolyogtam Rá. Szorítottam a keresztet, mint egy egy óriási kincset. A kezemet pedig Castiel keze tartotta. Tényleg óriási becsben fogom tartani. Nem gondoltam volna, hogy már az első nap ilyen jó barátot fogok szerezni magamnak.
A csók pedig egészen kellemes volt. Jó volt érinteni az ajkait. Igazából volt egy barátom már, de az csúnya véget ért, nem békében váltunk el egymástól. De Castiel már elsőre megbízott bennem, ami óriási kincs számomra. És azt hiszem én is megbíztam benne teljesen ezek után.
Láttam rajta, hogy elvörösödött, de nem tudtam mire vélni. Olyan idősnek tűnt, akinek volt már dolga lányokkal. Rápillantottam a kezére, mikor a mellkasomra tette. Majd felnéztem ismét a szemeibe. Másik kezemet én meg az ő szíve fölé tettem. Ismét kicsit közelebb hajoltam hozzá és újra megcsókoltam. Ez már nem a hála jele volt, csak egyszerűen így akartam.*

-Én pedig még most is azt mondom hogy szívesen mert a szívből adtam.
*Mondtam neki mosolyogva a köszönésén. Elvégre már úgy is barátok lettünk és a barátoknak ez a dolga. Semmi baja sem lesz itt elég csinos és kedves lány. Könnyen be fog illeszkedni. Talán csak az imént említett problémája nehezítheti meg a dolgokat. De én megígértem hogy segítek szóval nem lesz baj. Ahogy megérintett a szívem fölött egyből eszembe jutott a mi szívünkről szóló tanítás.*
-Ugye milyen jó? A mi szívünkre azt mondják hogy kemény mint a kő de aki megtalálja az utatt a szívünk felé az kincsre fog lelni bennünk.
*Mondtam neki a mi kis tanításunkata kincsről. Ami nem volt más mint hogy a barátainká válnak akik közel kerülnek a szivünkhöz. Rájuk örökké emlékezünk majd és mindegyiküket az életünk árán is megvédjük. Majd amikor újra megcsókolt eléggé élveztem a dolgot és én is igyekeztem minnél szebbé tenni ezt a csókot neki. De ahogyan befejezte már nem voltam kivörösödve.*
-Amugy ezelőtt voltak barátaid vagy valakid akivel beszélgethettél vagy hasonlók?
*Kérdeztem érdeklődve.*

*Repdesni tudtam volna örömömben, hogy ennyire jó barátot találtam. Nem igazán ismertem még az angyalok képességeit és tulajdonságait. De mertem remélni, hogy igaz, amit elmondott. És akkor már tényleg örökre barátok leszünk, ennél szebbet elképzelni sem tudnék... egy örök életre szóló barátság.*
-Én máris egy kincsre leltem a személyedben. *Mosolyogtam Rá barátságosan. Majd a csók után sem húztam el a kezemet, jó volt érezni ilyen közel magamhoz. Kérdésén elgondolkodtam.* -Mindig is kiközösítettek. Egy fiú barátom volt, de addig volt csak velem, míg "bajok" nem lettek velem... Szüleimmel tudtam beszélgetni, de van, amiről azért velük nem szívesen akartam. Minden gyereknek van olyan téma, amiről nem akar beszélni a szüleivel...

-De egyaránt kincsre leltünk akkor egymásban. Nekem mostmár fontos lettél sőt mi több a barátom lettél akire örökké amlékezni fogok mert a nevedet mostmár a szívembe vésted.
*Mondtam neki mosolyogva a dolgot hiszen tényleg barátok lettünk és ha így megy örökre jó barátok leszünk. De én sem akartam elvenni a kezemet hiszen olyan közel éreztem magamat én is hozzá.*
-Tudom milyen érzés a kiközösítés nekem is volt belőle részem. Szóval valahogy tudom hogy mit is éltél át. A barátod illetően pedig az emberek hajlamosak azt a legjobb megoldásnak látni hogyha a barátjuk bajban van akkor elhagyják és nem érdekli őket mennyire szenvedett is. Hidd el nekem ilyesmiből bőven kijutott. Nekem még a szüleim sem voltak ott hogy beszéljek velük a dolgkról. De ha akarsz beszélni azokról a dolgokról elmondhatod nekem persze csak ha nem zavaróak a számodra. Ha elmondod akkor ígérem megpróbálom őket megérteni.
*Mondtam neki hiszen jó hogyha tisztázza az érzéseket önmagában. Én is ezt teszem csak én másféle módszerrel.*

*Most én pirultam el kicsit, hogy azt mondta Ő is kincsre lelt személyemben. Ilyen megtiszteltetésben még nem igen volt részem. Hogy a nevemet a szívébe véstem volna? Nem szándékos volt, de nagyon jó érzés. Nem hittem volna, hogy ilyen felemelő, ha valaki igazi barátomnak nevezhetek.
Én is egyre kíváncsibb lettem az Ő életére. Én már annyit meséltem, de Ő még nem olyan sokat.* -Miért nem voltak melletted a szüleid? *Kérdeztem érdeklődve Tőle.*
-Hát... ugye előjöttek a képességeim, ő meg elhagyott, mert furcsán kezdtem viselkedni szerinte... persze ő ezt nem érthette, mert ember volt...

-A szüleim... Hát ők azért nem voltak mellettem mert eladtak enegm még kiskoromban azthittem olyan 8 éves koromban. Csak egy idióta jóslat miatt amiben csak annyi volt hogy bennem születik újá valamelyik nyagyerejű feket angyal aki erős de kegyetlen is volt. A szüleim félelmükben lemondtak róla és elküldtek egy olyan helyre ahol a legjobb harcos lehet belőled de csak akkor ha túl éled a hely rémségeit. Szóval ezért nem.
*Mondtam neki egy kicsit akadozva a dologban mert az emlékek is beugrottak a helyről egyből ahogy elkezdtem beszélni a dolgokról.*
-Persze hogy nem érthetette a dolgot. De sajnálom hogy így alakultak a dolgok de ő elvégre csak egy ember volt aki nem értheti meg. Nos amugy akarsz beszélni arról a dolgokról amikről még a szüleidnek se mertél? Vagy zavaróak neked?

*Megdöbbenve hallgattam végig, amit a múltjárólé mesélt. Teljesen felháborodtam rajta. Hogy képes valaki a saját vérét ellökni magától félelmében. Nem tehetett róla, hogy mit mondtak Róla. Csak egy kis időt kell vele tölteni és rájöhet bárki, hogy Castiel milyen nagyszerű személyiség.* -Sajnálom, ami veled történt... *Majd megöleltem, mert láttam rajta, hogy nehezére esik beszélni erről. Meg is értem. ha engem eladtak volna... hát nem tudom mi történt volna velem...*
-De akkor is fájt. Talán nem rögtön elhagynia kellett volna, hanem megpróbálni segíteni.... persze ez csak akkor lett volna így, ha őszintén szeret... *Vontam vállat. Már egy ideje beletörődtem ebbe.*

-Köszönöm de már túltettem magam rajta de az ott történteknek örökre megmaradnak a külső jelei.
*Mondtam neki miközben amgeölelt én is viszonoztam az ölelését és az arcomat a vállába temettem egy kicsit. Jólesett hogy megölelt mert most talán tényleg szükségem volt rá. Amikor ismét kitért a barátjára akkor kicsit fenetbb emeltem a fejemet hogy értse mit beszélek.*
-Én nem ezt tettem volna az ő helyébe. Esetleg segítek amiben tudok és neme gyből elmegyek. Az emberek hajlamosak csak a külsőbe beleszeretni és nem szeretik a problémákat. Én is ezt akartam mondani hogy talán tényleg nem szeret igazán. De nyugodj meg én nem fogok ilyesmit tenni veled ha csak valami problémád lesz.

*Éreztem, hogy erre az ölelésre volt szüksége hiába mondta, hogy túltette magát rajta.* -Milyen külső jelei vannak? *Kérdeztem Tőle halkan és kicsit megsimogattam a hátát, hogy érezze még mindig figyelek Rá.*
-Tudom, hogy Te nem tetted volna. Én azt hiszem azért voltam vele, mert nagyon akartam tartozni valakihez. És nem láttam az igazságot... Fájt a dolog... De azt hiszem már túltettem magamat rajta. És tudod... ha bármire szükséged lenne bármikor... csak szólj nyugodtan és én is igyekszem Neked segíteni. *Mosolyogtam Rá.*

-Csak némi forradás a hátamon amiket nem hinném hogy éreztél a hátamon. Meg egy belém égetett jel az oldalamon. Erről ismertek meg mindket hogy oda tartozunk ahova.
*Mondtam neki hogy tudja is hogy mi az amit viselek a mai napig ami nem törölhető le.*
-Tudom hogy nem látthattad az igazságot mert tulságosan is ahogy te mondtad tartozni akartál valakihez. Elhiszem hogy fájt a dolog nekem is fájna. De hiszed van tudod hogy túltetted magad rajta?
*Majd megmososlyogtam azon amit mondott és megsimogattam én is a hátát mikor az elhagyós részhez ért a barátjával kapcsolatban.*
-Akkor örülök neki ha mindeketten segíteni akarunk egymásnak. Tudod szerintem így mi nagyon jól megleszünk mint barátok. Mivel a barátság alapja a kölcsönös segíteni akarás és odaadás.

*Nagyon meglepődtem ezen. És azt hiszem ideges is lettem, hogy valaki ilyet tesz egy gyerekkel. Gyorsan mély levegőket kezdtem venni, hogy az idegességem miatt ne változzak át. Koncentráltam, hogy ne legyen baj. Valamiért dühített ez az egész, hisz Castiel nem ezt érdemelte volna.* -Majd megmutatod őket? *Kérdeztem halkan. Nem tudom mi változna akkor, de szerettem volna megnézni őket. És akkor láthatja rajtam, hogy nem jelentenek számomra semmit a hegek.*
-Nem tudom... úgy gondolom, hogy tudom. Mert már nem kezdek e depizni, ha rágondolok. *Mondtam neki elgondolkodva.*
-Nem hittem volna, hogy már az első nap egy ilyen jó barátra fogok szert tenni. *Mosolyogtam rá melegen.*

*Éreztem rajta hogy egy kicsit megviselte a dolog azért haboztam is hogy egy elmondjam de ugye nem akartam megbántani azzal. Gyorsan mesimogattam a hátát hogy érezze hogy nincs semmi baj.*
-Megmutathatom őket csak ahhoz le kellene hogy öltözzek felülről. Persze csak ha nem zavar téged. Ezek mindig emléksztetnek arra hogy mi is történt ott velem. De nem mondom el részeletesen csak ha nem érdekel de ezek elég durva dolgok és kicsit hoszzú történet.
*Mondtam neki egy kicsit elgondolkozva de nem kezdtem el mert megvártam hogy mit reagál arra amit mondtam és hogy sikerül is lenyugodnia is egy kicsit.*
-Az egy dolog hogy nem kezdessz el depizni. De hogy a dolgokat helyreraktad e magadban ezekkel kapcsolatban vagy csak inkább elkönyvelted magadban a dolgokat?
*Kérdeztem tőle bár nem volt muszály válaszolnia.*
-Hidd el én sem hittem hogy az elsősök között egy egy ilyen értékes semélyt találok akinek a barátsága nagyon sokat fog nekem érni a továbbiakban.

*Jó volt, hogy megsimogatta a hátamat, mert így sikerült kissé lenyugodnom. Tényleg nagyon jó hatással van rám Castiel. Mély levegőt vettem és kicsit elhúzódtam, hogy láthassam az arcát.* -Mutasd meg őket! Persze csak akkor, ha nem baj... És ráérek, ha elmesélnéd valakinek... *Mosolyogtam rá. Egymás lelki támasza leszünk, végül is ez a barátság lényege, nem?*
-Hát ez már jó kérdés, de szerintem túltettem magamat a dolgokon... *Gondolkoztam el a dolgokon.*
-Köszönöm a bókot! *Mosolyogtam Rá.*

-Hát jó rendben.
*Mondtam neki majd ledobtam a pólómat ami rajtam volt és háttal fordultam nek hogy lássa a hegeket rajtam. A hátamon egészen nagyon volta átlósan végig érték a hátamat és látszott rajtuk hogy nagyon mélyek voltak. Majd újra szembefordultam és megmutattam azt a kis írást ami az oldalamba van véseve. Mutattam le rá de ő nem érthette mert az angyalok írása volt.*
-Az van odaírva hogy akit még saját szülei is eldobtak. Szinte már megtanultam az évek alatt. Akárhányszor csak tükörbe nézek ezt látom.
*Mondtam neki majd kinyújtottam a kezemet és megfeszítettem a tenyereimet és azokon is látszódotak kisebb hegek és a felkarokon végig.*
-Ezek azok hogyha látni szeretted volna őket. Sw biztos hogy hallani karod mert nagyon felkavaró kis történet és elég durva is. Eddig még teljes egészébe nem is meséltem el.
*Mondtam neki végnézve magamon. Sose éreztem magamat kellemesen hogyha le kellett öltöznöm mert akkor mindenki látta az összeset.*
-Ugyan ne nekem köszönd. Hanem magadnak. Kedves vagy és én csak azt mondtam amit gondolok.

*Teljesen megdöbbentem, hogy valaki egy gyermekkel ilyet képes tenni. Végignéztem a sebeken, de megtartottam az önuralmamat. Én nem undorodtam meg a testétől, nem ő tehetett a hegekről. Kinyújtottam az egyik karomat és megérintettem a karján a hegeket. Lágyan simítottam végig rajtuk. Majd az oldalához is hozzá értem, ahol a felirat volt.* -Én nem dobtalak volna el. *Néztem fel a szemeibe, de a kezem még az oldalán pihent.* -Ezekről nem Te tehetsz, úgyhogy soha ne szégyeld a testedet! Az én szememben tökéletes a tested. És a hegek sokszor nagyon imponálnak a lányoknak. *Kacsintottam Rá mosolyogva.* -De ha nem akarod, akkor nem kell elmondanod, nem kötelező. Csak szeretném megismerni a múltadat.