Hana Yuki
Diák
Hozzászólások száma : 49
Join date : 2014. Aug. 19.
 |  Tárgy: Hana Yuki Kedd Aug. 19, 2014 8:07 pm | |
|
Név: Hana Yuki
Nem: lány
Kor: 16 (közel a 17-hez)
Faj: boszorkány
Szexuális beállítottság: biszexuális
Jellem: Két testvérével ellentétben sem a hangulatingadozások, sem a mások bosszantására való hajlam nem volt meg soha benne, ezért bizonyos szempontból igencsak különbözik tőlük. Ugyanabba az iskolába járt, ahonnan Ikumit kicsapták, és a tanárok meglepetésére igazán nem voltak olyan hajlamai, hogy másokat békává változtasson. Mindig is jó tanuló volt, amit nagy szorgalommal ért el, ugyanakkor bizonyos szintű képességeknek a birtokában is van. Mitsukival ellentétben nem ment neki soha túl jól az ismerkedés másokkal, és még kevesebbek előtt tud őszintén megnyílni. Dolgozik benne egyfajta túlzott gátlás mások irányába, és úgy gondolja, őt igen kevesek képesek csak megérteni. Egyfajta szégyenlősség is jelen van benne, főleg azon kevesek irányába, akiket jobban kedvel. Ez abból ered, hogy nem akar hibázni olyanok előtt, akik már elfogadták őt, nehogy valamilyen okból esetleg nevessenek rajta vagy még rosszabb dolgok történjenek vele.
Testvérei közül jobban kedveli Ikumit, ugyanakkor túlzott nyitottsága az ismeretlenek felé mindig zavarba ejtette, különösen, ha ő is jelen volt, mikor kikezdett valakivel. Igencsak rossznak tartja, hogy nővére nem tudja az egészséges távolságtartás határát másokkal szemben. Mitsukiban legjobban hangulatváltozásai zavarják, ami miatt túlságosan kiszámíthatatlannak tartja húgát. Mikor ízetlen tréfáit végrehajtja rajta vagy másokon, az még inkább rosszul érinti, ugyanakkor néha nehezére esik mindezeket kimutatnia. Középső gyerekként úgy gondolja, ő van a legrosszabb helyzetben, hiszen az első mindig a legnagyobb törődést, a legkisebb pedig mindig a legtöbb szeretet kapja, míg ő a nagy semmit. Ugyanakkor mindezek ellenére szereti testvéreit, még ha nehezére esik ezeket is kimutatnia, és nem tudna nagyobb rosszat elképzelni, minthogy előttük szerepeljen le egyszer.
Küllem: Hosszú gyönyörű szőke haja derekáig ér, és gyakori és kedves elfoglaltsága ennek rendezgetése, gondozása. Kedvence, ha két oldal aprócska copfokat csinál benne, különböző színes szalagok és egyéb díszek segítségével. Mondhatni haja egyik legnagyobb büszkesége, és ritkán enged illetéktelen kezeket a közelébe, még saját testvéreivel sem téve kivételt. Szemei vörösesbarna színűek, ami igen ritka, és ezért sokan hajlamosak elsőre azt hinni róla, hogy vámpír. 161 centiméter magas, 52 kilogramm súlyú és igencsak formás női idomokkal rendelkezik, amelyek mégse túlméretezettek, hanem mintha pontosan testére szabták volna őket. Kedveli az aranyos és szép ruhákat, különösen az iskolai egyenruhákat, amelyekhez egy vörös vagy kedvétől függően másmilyen nyakkendőt is szívesen felvesz.
Kép: http://danbooru.donmai.us/posts/1542499?tags=alisa_leinfort
Viselt tárgyak: Egyenruha, mobiltelefon, kézitáska benne könyvekkel és tollakkal és gyakran állatkájával, Weasly-vel, aki egy menyét és évekkel ezelőtt ismerte meg az egyik osztálykirándulás során
Előtörténet: Ikumi után, de még Mitsuki előtt születtem meg, újabb apró jövevénnyel megörvendeztetve a Hana családot. Mitsuki után azonban hamar meg kellett tapasztalnom, milyen is középső gyereknek lenni, ami bár nem járt akkora felelősséggel, mint a legidősebb testvér, mégis semmiféle olyan privilégiumot nem eredményezett, ami Ikuminak járt. Már egészen kiskoromtól kezdve voltak olyan időszakaim, amikor teljesen haszontalannak éreztem saját létezésem, hiszen talán észre se vették volna, ha az egyik este nem megyek le a családdal vacsorázni. Mert hát akkor sem kaptam meg azt a figyelmet, amit akartam, mikor ott voltam. Míg Mitsuki csínyeivel próbált még több figyelmet szerezni a maga számára, én inkább a tanulmányok felé fordultam: ha jobb vagyok mindenkinél, senki sem tagadhatja meg tőlem azt, hogy rám figyeljen. Okoskodásaim valamilyen szinten eredményt hoztak, és mivel én szeretem a legjobb érdemjegyeket, sőt még különféle versenyeken is részt vettem - a tantárgy nem számított, hiszen ugyanolyan erőbefektetéssel tanultam meg bármit, akármennyire is nem érdekelt az adott téma -, néha szép helyezésekkel. Képességeim 11 évesen jöttek elő és ekkor kaptam meg saját varázspálcámat is, ami után ugyanolyan vehemenciával vetettem bele magam a varázslás tudományába, mint az egyéb tantárgyak elsajátításába. Bár sokan csodáltak szép eredményeimért az iskolában, és megkaptam az áhított figyelmet, mégse lett ettől sok barátom vagy nagyobb önbizalmam, mint azt reméltem. Valami más kellett volna talán, hogy ez sikerüljön, de én inkább annak tudtam be a dolgot, hogy a legtöbben nem értenek meg, és ezért nem is keresik a társaságom. A mai napig azt hiszem ez lehet a fő gond másokban: nem élték át ugyanazt a mellőzöttséget, mint én.
Bár én lettem sokak ’Hime-samája’ általános iskolában, mégis elzárkóztam előlük, mert attól tartottam, hogy ha jobban megismernek, valami hiba folytán tönkreteszem előttük azt a megbecsültséget, amit kivívtam. Ez mai napig az egyik legnagyobb félelmem, amiért nem merek jobban közelíteni idegenekhez, csak azokhoz, akik már bizonyították, feltétel nélkül képesek elfogadni engem. A boszik számára fenntartott középiskolában már nehezebb dolgom volt, hiszen Ikumi révén a Hana névnek nem éppen kellemes ázsiója volt, mikor odakerültem. Sokan gyanakvással figyeltek, mind a tanárok, mind a diákok közül, de szorgalmam és jó magaviseletem segítségével szerencsére bizonyítani tudtam, hogy nem vagyok olyan hirtelen haragú, mint Ikumi tudott lenni. A szabályokat igyekeztem a betűig betartani, még ha nem is értettem, hogy miért kellenek vagy nem értettem velük egyet. Úgy voltam vele, hogy bizonyára okkal léteznek, és jó okkal. Mikor kivívtam végre a nekem kijáró helyet, ismételten csak azon kaptam magam, hogy a távolból csodálattal figyelnek, ugyanakkor egyikükkel sem tudok rendesen kapcsolatot teremteni, azon félelem nélkül, hogy lerombolom mindazt, amit elértem. Sok alkalommal vallottak nekem szerelmet lányok vagy éppen az ő fiútestvéreik, de mindig elutasítottam közeledésüket, mivel féltem tőle, esetleges választottamról mások mit gondolnának.
Ugyanakkor benne is tomboltak a hormonok, így az egyik megnyerő, jól kinéző fiúnak végül nagy nehezen igent mondtam, és találkozgatni kezdtünk iskola után, egyre közelebb kerülve egymáshoz. Úgy éreztem, hogy ő végre megért engem, és jól esett valaki előtt megnyílni teljesen. Még életem első szexuális együttlétét is neki ajándékoztam, ám nem akartam támadások célpontjává válni, így szigorúan meghagytam, hogy kapcsolatunkról soha senkinek nem beszélhet. Ez az állapot még jó fél éven keresztül tartott, amikor azonban követelni kezdte, hogy hozzuk nyilvánosságra azt, hogy együtt vagyunk, amit nagyon nem szerettem volna. Naiv voltam, és azt hittem ez az állapot örökké így tarthat. Nagyot tévedtem. Szakított velem, és titkaim egy részét bosszúból szétkürtölte a többieknek. Másnap félve, kavargó gyomorral mentem iskolába, és minden tekintetben azt éreztem, hogy rajtam nevet, hogy semmibe néz. Nyomorultul éreztem magam, és mikor pár lány megpróbált megvigasztalni, azt éreztem, hogy csak gúnyolódni akarnak velem, amiért így jártam. Nem roskadtam össze, de szinte gyomorgörcsöt okozott az iskolában eltöltött minden egyes perc. Összeomlott minden körülöttem, és ezért csak egyetlen valamit lehetett okolni: hogy feltétlenül megbíztam valakiben, aki nem volt méltó rá. Úgy éreztem, hogy mindennek vége, ám ekkor az egyik alsóbb éves lány őszinte szeretetével segített kilábalni a gondokból. Mindazok ellenére, hogy milyen pletykák terjengtek rólam - hiszen a rosszabbul tanulók csak így tudtak bosszút állni a jobbakon -, ő minden próbámat kiállta, és bebizonyította, hogy őszintén kedvel engem. Megmutatta nekem, hogy akadnak olyanok, akik méltóak a bizalmamra, és hogy miként dönthetem el kicsoda is az. Mint kiderült, régóta szerelmes volt belém, és viszonozni tudtam érzéseit. Ugyan ez a kapcsolat se vált soha hivatalossá, a megvetés és gyűlölködés tengerében végre egy békés szigetre leltem. Mikor másik iskolába kellett iratkoznia, mert elköltöztek, fájó szívvel búcsúztam el tőle, és rá kellett jönnöm, semmi nincs már az iskolában, amiért oda kéne járnom. Beadtam hát a jelentkezésem oda, ahol két testvérem tanult, abban reménykedve, hogy így már könnyedén átvészelem a maradék pár évet. | |
|
Kezdőlap 
Legutóbbi képek 
Regisztráció 
Belépés 
Keresés 
