Kaneko Momoko
Diák
Hozzászólások száma : 65
Join date : 2014. Feb. 16.
 |  Tárgy: Kaneko Momoko Vas. Feb. 16, 2014 11:27 am | |
| Név: Kaneko Momoko (becenév: Momo)
Nem: lány
Kor: 16
Faj: macskadémon
Jellem: Életvidám, kissé néha talán túlságosan is gondtalanul és hanyagul viselkedő lány, akinek még ennyi idősen se nőtt be teljesen a feje lágya. Mindenkihez próbál kedvesen és megértően fordulni, jókedve általában gyorsan átragad másokra is. Hajlamos azonban a gyors hangulatváltásokra, sőt időnként a búskomorságra is, ha valami rossz emlék jut eszébe vagy neki nem tetszőt lát. Könnyen képes másokat megkedvelni, azonban mivel éhes a figyelemre, időnként hajlamos túlzásba esni. Akit szeret, azért képes bármire, még erőszakra is.
Küllem: 167 centi magas, ehhez mért testsúllyal. Arányos, bár korához képest kissé alulfejlett teste jól kondicionált, egyetlen csepp felesleges súly sincs rajta. Kék színű haja és szeme van, kedvenc színe is a kék, így főleg ilyen ruhákat visel mellé, annak különböző árnyalataiban.
Kép: http://gelbooru.com/index.php?page=post&s=view&id=1116116
Szexuális beállítottság: leszbikus
Viselt tárgyak: ruha (általában kék felső, valamilyen passzoló színű szoknya és harisnya, a nyakában masni vagy sál), a zsebében mindig lapul valamilyen rágcsálnivaló és pénztárcát is hord magánál
Előtörténet:
Jokohamában született egy népes középosztálybeli macskadémon családban. Apja prefektúrai hivatalnok, anyja főállású gyereknevelő volt, ami el is kellett hat testvérénél és nála. Közülük négyen fiúk, míg ketten lányok voltak, ő pedig a legfiatalabbként került be a családba. Játékos gyerekkora volt, szinte minden csínytevésben aktívan részt vett. Mivel a legfiatalabb volt, bátyjai állandóan őt próbálták dominálni és az összes utált házi munkát ráhagyni, de Momo nagyon hamar megtanult kiállni magáért, és főleg ügyet sem vetni a próbálkozásaikra. Ha egy kellemetlen házimunkát rá akarta hagyni, a vége általában az lett, hogy ő felmászott valamelyik háztetőre, ahová nem tudták követni - ez egyben egyik kedvenc hobbija is volt -, a munka így elvégzetlen maradt, édesanyjuk pedig őket szidta össze.
Az első változás akkor következett be életében, amikor iskolába küldték. Kezdetben félt az új környezettől, és szülei figyelmeztették, nehogy kiderüljön róla micsoda. Hamar rá kellett jönnie, hogy bizony nem mindenkinek vannak macskafüleik és karmaik, de magát ezután nem érezte furcsának, és amúgy sem zavarta különösebben a dolog, mivel iskolaidő alatt ezek úgysem látszottak. Hamar beilleszkedett az osztályba, és vidám személyiségének köszönhetően a gúnyolódás és bántás mindig elkerülte. Részt vett több klubban is, és nagyon jól teljesített, aminek köszönhetően jó pár barátnőt és csodálót szerzett. Egy idő után pedig azt vette észre, hogy egy-két fiú furcsán néz rá, de nem igazán foglalkoztatta a dolog, hiszen sokkal jobban érezte magát a lányok között. Egyikük, az osztály legnépszerűbb fiúja, Tadao azonban az elutasító magatartása ellenére is egyre gyakrabban bámulta őt, amiről barátnői kuncogva csacsogtak egyik alkalommal, és amikor értetlenül ráncolta a homlokát, csak még jobban nevettek. Fogalma sem volt róla, hogy mit akarhat tőle a fiú, de egyre többet volt kénytelen foglalkozni a dologgal, bármennyire zavarta is.
Egy napon aztán Tadao az iskola mögé hívta. Nem igazán tudta miért akar vele beszélni, de úgy döntött oda megy, hátha véget vethet ezzel a másik állandó bámulásának. Mikor megérkezett, a fiú már várt rá és némi idegességgel a hangjában szerelmet vallott neki. Meglepetten állt ott, hiszen a helyzet teljesen új volt számára, ám ő maga semmit sem érzett iránta. Végül nagy nehezen annyit bírt kinyögni, hogy ő nem akar még ilyen kapcsolatot, mire a fiú zaklatottan otthagyta. Bár kissé rosszul eső ízt hagyott maga után, másnap a fiú már egyáltalán nem nézett rá, így akár teljesítettnek is vehette volna a dolgot. Nem tartott azonban az öröm sokáig, ugyanis egyik napon, miután sokáig bent maradt, hogy gyakoroljon a következő sportversenyre - nem mintha szüksége lett volna rá, de imádta a mozgást - hazafelé furcsa alakokba botlott, akik közül az egyik iskolája egyenruháját viselte. Megpróbált átsurranni közöttük és a fal között, ám egy erőteljes lökés a falhoz szorította. Életében először érzett félelmet, ahogy az egyik rosszfiú lefogta és a falhoz préselte. Valami olyasmiről beszélt, hogy ő azt hiszi, különb lehet náluk, és ahogy szétnézett, észrevette közöttük Tadaot, aki elégedettnek tűnt. Ekkor jutott eszébe, hogy a fiúról rebesgették, hogy yakuzacsaládból származik, aminek a jelentését ekkor még nem tudta. Egy tapétavágót nyomtak a torkához, és közölték vele, hogy most ők fognak szórakozni vele, de azért remélték, „legalább úgy fog neki fájni, mint ahogy ők élvezni fogják”. Szemei döbbenten elkerekedtek, ahogy az éles penge szétvágta ruháját és melltartója kitűnt a felsője alól. Hogy megelőzzék azt, hogy segítséget hívjon, egyikük betapasztotta a száját. Mikor egy erős kéz a bugyiját kezdte el leráncigálni, teljesen elveszítette a tudatát. A következő, amire emlékszik tiszta pillanataiban is az, hogy a szájában a vér sós ízét érzi, Tadao mellkasán ül, és karmaival éppen a torkát próbálja felnyitni. Majd újabb pofont érez az arcán, és ekkor tér vissza teljesen a tudata. A szűk mellékutca igazi csatatérként festett: az egyik bűnöző szétharapott kézzel görnyedt össze, míg többen mozdulatlanul vagy sebesülten feküdtek, karmolásoktól és harapásoktól tele. Egy tőle magasabb és idősebb lány állt előtte, készen arra, hogy újra megüsse, ha nem hagyja abba. Kezét védekezően maga elé emelte, mire a lány leengedte a kezét, és szorosan átölelte. Momoból kitört a zokogás, miközben a lány csitítgatta és nyugtatta. Ismét elhomályosult a tudata, de a lány hazavitte a saját lakásába, kimosta véres egyenruháját, megetette és lefektette aludni. Chiyoko bár ember volt, mégsem egyszerű ember, hiszen ő volt az első szerelme.
Annak ellenére, hogy látta mire képes, nem félt tőle, sőt gondját viselte abban az időszakban, amikor a legjobban szüksége volt rá. Állandóan remegett a félelemtől, sírás tört rá és búskomorság lett rajta úrrá. Mindig olyan kedves és gondoskodó volt vele, és ott segített, ahol tudott. Jó pár napba beletelt, mire visszatért életkedve, és újra figyelni kezdett a körülötte lévő világra. A tévéből megtudta, hogy egy rettegett bandát megtámadtak, súlyos sebeket okozva, amit alvilági leszámolásnak tudtak be, bár páran démontámadásról beszéltek. Eszébe jutott családja, és hogy mennyire aggódhatnak miatta, de szerencsére kiderült, hogy Chiyoko már szólt nekik, apja pedig minden befolyását latba vetette, hogy az incidenst eltussolja, ám jobbnak tartotta, ha egy ideig nem tér vissza az iskolába. Megmentője önként vállalta, hogy addig maradjon nála hiszen a város másik végében élt. Az első napokban-hetekben még az utcára kimozdulni is félt, így a lány mindenhová elkísérte és eközben egyre jobban megnyílt neki, és a sok közös program alatt lassan kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük. Néhány hónap múlva, az egyik este, amikor együtt néztek egy tűzijátékot, Momo bevallotta az érzelmeit. Félt tőle, hogy úgy elfogják utasítani, mint ő Tadaot, de a lány csak rámosolygott, megfogta a kezét, majd csókolóztak. Élete első csókja volt ez, és aznap este még jóval több is történt. Ők ketten szerelmesként éltek tovább együtt még néhány hónapig, de hamarosan elérkezett az elválás ideje. A lányt a dolgai külföldre szólították, egy háborús övezetbe ment segíteni az UNICEF munkáját, neki pedig haza kellett térnie. Az elváláskor Chiyoko közölte vele, hogy lehet soha nem tér vissza Japánba, és nem érdemes várnia rá, ezzel véget vetve a kapcsolatuknak. Bár Momo nagyon szomorú volt, hamar összeszedte magát és eltökélte, hogy olyan erőssé, gyengéddé, kedvessé és szeretővé válik, mint amilyen Chiyoko volt. Hazatérése után rövid ideig még otthon volt, majd apja közölte vele, hogy egy speciális akadémiára küldi, ahol hozzájuk hasonlók között tanulhat. Momo izgatottan várta, hogy ismét iskolába mehessen.
A hozzászólást Kaneko Momoko összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 16, 2014 11:39 am-kor. | |
|
Kezdőlap 
Legutóbbi képek 
Regisztráció 
Belépés 
Keresés 
