Shinomiya Kumiko

Név: Shinomiya Kumiko
Nem: lány
Kor: 13
Faj: fehér sárkány (köznyelven gyöngy-, vagy angyalsárkányként is szokták emlegetni)
Jellem: Mivel a családja mindig is a tökéletes felé hajtotta, és folyamatosan arra ösztönözte, hogy mindig jobb és jobb legyen, ezért egy bizonyos mennyiségű ambíció és önbizalom megmaradt benne. Szeret magának célokat felállítani, legyen szó közeli, közepes, vagy távolabbi célokról. Ezeket általában addig próbálja feszegetni, amíg el nem éri őket. Bátor, és határozott jellemű, ezért bátran neki ugrik minden nehézségnek, és a problémákra is inkább "megoldandó feladatként" gondol, sem mint valami rossz dologra. Barátságos, és kedves mindenkivel, és mindenkiben képes meglátni a jót, bár vannak olyan személyek akik megérdemlik az igazságosztást, hiszen nem ritka, hogy a gyengébbek segítségére siet, ugyanis neki picit nagyobb esélye van a győzelemre a kimagasló fizikai ereje miatt amit a sárkány vérének köszönhet. Ha szerelemről van szó, akkor jobbnak tartja inkább elkerülni a témát, mert soha nem volt még szerelmes, és ezeket a dolgokat is inkább a szülei intézik, ezért nem kevés annak az esélye, hogy érdekházassága lesz egy másik gazdag család fiával. Szellemi képességei kiemelkedőek, és ez leginkább a reál tantárgyakban mutatkozik meg. Szorgalmasságát, és talpraesettségét könnyen el lehet üldözni kisebb olyan dolgokkal, amiktől kirázza a hideg pl.: biológia, pókok, nyálka, csápok, stb. Ha valami olyan dolog történik vele, vagy olyan helyzetbe kerül amit nem tud uralni, akkor rettentően zavarba jön, és olyankor nem ritka, hogy össze-vissza beszél, vagy zavarodottságában különös mozdulatokat tesz.
Szexuális beállítottság: leszbikus
Küllem: Az emberi, és a sárkányformája is kiemelkedik az átlag közül, hiszen a családja olyan különleges géneket hordoz, ami előidézi a dinasztia női tagjainak természetes szépségét mind a természetfeletti, mind az átlagos alakjukban. Emberként hosszú, hátközépig érő szőkés barna haja van, amit általában sötét rózsaszín masnikkal díszít. Termetre viszonylag átlagos, nem is az a tipikus égimeszelő, de azért törpének sem lehet hívni. Nem ritka mosolyogni látni, hiszen úgy érzi, az ő feladata biztosítani minden esetben a mosolyt mások számára, amivel azt sugallja: "mindig van remény". Égszínkék, mandula alakú szeme csak még jobban dob amúgy sem átlagos külsejére. Démoni alakjában egy hófehér, tollas sárkány alakját veszi fel, aminek a szeme éjfeketére vált. Ilyenkor gyakran fehér aura veszi körbe, ami a hatalmas démoni energiáját bizonyítja. Ékszereket ritkán hord, és a kiegészítők között is inkább csak kabalababák, és plüssállatok találhatóak meg. Egyedi ruhákat ritkán vesz fel, hiszen ő leginkább az iskolai uniformisokban érzi magát legjobban.

Viselt tárgyak: babák, plüssök, bábuk, apró mütyürök, toll, papír, olló, ragasztó, és ezt mind egy fekere-sötétrózsaszín oldaltáskában tartja.

Előtörténet:

Először is kezdeném az alapokkal, aztán gyorsan áttérek az életem lényegesebb részeire. Igyekszem gyorsan befejezni, hogy ne annyira untassalak el, kedves olvasó. A történetem franciaországban kezdődött, viszont félre értés ne essék..nem francia vagyok, csupán a két japán szülőm éppen ott töltötték a második házassági évfordulójukat, aminek tetőpontja az én születésem volt. A családom egy híres-neves sárkányklánhoz tartozik, ami a "Shiroi Yuri", avagy "Fehér Liliom" névre hallgat. Nem vagyunk sokan, csupán két-három család alkotja ezt a klánt, ami egy hatalmas, és erős sárkány férfihoz vezethető vissza, valamikor még az idők kezdetére. Csak a mi családunkban születnek fehér sárkányok, amik bár nem sokban különböznek alfajtársaiktól, viszont csak mi vagyunk képesek megidézi a "szent tüzet", és a "szentelt aura" nevű képességeket. A szent tűz a tűz mágiák egyik alfaja, amiben a megidézett tűz fehérré, vagy nagyon világoskékké változik. Különbsége csak annyi, hogy a szövetségeseket nem égeti meg, sőt inkább gyógyítani kezdi őket. A fehér aura pedig egyfajta testhez álló védőmező, ami megvéd minket a fekete mágiáktól, és a fekete démonok képességeitől 50%-ban. Többek között ide tartozik a fekete angyal, a sötét démon, vagy az árny kristály vámpír. A családomban fontos dolog a gyermekek nemzése, hiszen rettentően hatalmas hiba lenne hagyni egy ilyen értékes képességnek a kihalását. Egyszer az én időm is eljön, hogy életet adjak egy újabb nemzedéknek, feltéve ha a szüleim megtalálják a számomra legmegfelelőbb fehér sárkány férfit, aki majd a szent esküvő után magáévá tesz. Viszont ezek már inkább csak untatóbb részek, jöjjön a lényeg:

Az első repülésem varázslatos élmény volt, hiszen legelőször alkonyatkor sikerült átváltoznom, és már egyszerre meg is tettem egy nagyobb kört a kúriánk körül. Leírhatatlan élmény volt a naplementében repülni a többi csodaszép madárral együtt, és ahogyan hófehér tollaimon keresztül átsütöttek a narancssárga nap sugarai, csak még inkább megbizonyosodtam arról, hogy az én sárkányformám is gyönyörű, akárcsak az édesanyámé. Az esti, nyári, meleg szél is besegített az égen maradásomban, és ennek is leginkább azt a részét élveztem, amikor nem kellett csapkodnom a szárnyammal, hanem csak elég volt rábíznom magam az áramlatokra, és szememet becsukva elmerülhettem a gondolataimban. Csodálatos dolog természetfeletti képességgel bírni, és csak most éreztem először, hogy a fajom nem egy átok, hanem egy ajándék. Az általános iskolát az emberek között töltöttem, de sajnálatos módon nem éppen a legjobb emlékek kötnek hozzájuk. Én voltam az osztályelső, és a pusztakezes küzdősportokban is kifejezetten jeleskedtem, de a tanároktól kezdve, a legkisebb tanulóig mindenki utált engem, és soha nem tudtak befogadni maguk közé. Én viszont megelégeltem az élet gonoszságát, és a származásomra nem gondolva kedveskedni kezdtem az emberekkel. A hozzám való viszonyulásuk ugyanúgy kellemetlenül érintett, de ezt nem mutattam ki, csak folyamatosan mosolyogtam, mosolyogtam, és mosolyogtam. Ha valaki elkezdett kigúnyolni, akkor én is nevettem velük együtt, ha pedig valaki direkt elgáncsolt testnevelés órán, akkor sírás helyett elkezdtem átkozni magam, hogy milyen ügyetlen vagyok. Azt akartam, hogy megértsék: nem vagyok kicsit sem más mint ők, de sajnos ez nem jutott el az agyukig. A középiskolát már egy démon akadémián szerettem volna folytatni, mert nem bírtam ki a folyamatos gonoszkodást, és bántalmazást az emberek felől. Nem utáltam meg őket, inkább csak megértettem, hogy a származásom miatt bennem lévő aura nem engedte meg nekik, hogy barátkozzak velük, és így jobban tettem azt, hogy minél előbb eltávozom közülük. Az akadémián már sokkal jobban mentek a dolgok, tudtam végre barátkozni, a tanárok is kedvesebben bántak velem, és végre nyugodtan élvezhettem a tanulás gyönyöreit, nem kellett attól félnem, hogy valaki belém rúg, vagy ellopja a füzeteimet. Végre úgy élhettem mint egy normális ember..khm..normális démon.

//Egyedi képességeket majd később pályázok meg, addig viszont nem használom őket.//