Nana & Takumi rezidenciája

Iskola! Komolyan, kezdek elfáradni. Ami nem vall rám! Úgy látszik, ezt a hetet már csak azért is pihenéssel fogom tölteni. Beadok valami kamu betegséget, és már kész is az igazolás. Egyébként se szoktam lógni. Ezt a párnapot igazán elnézhetik nekem! És így is lesz. De mivel szerencsére mára már vége a tanítás okozta gyötrelmeknek, irány haza!
Szép lassan sétáltam el a koleszig, és ott fel a 3. emeletre. Útközben megálltam pár emberrel beszélgetni. Nem akartam! Nagyon untam már az általános locsogást, és kezdett a fejem is fájni. De végre a rezidenciánk! Megváltás, komolyan mondom!
Amint beléptem kellemes illat fogadott. –Takumi!!! Itt vagy?- Kérdeztem rá, amikor beléptem, és magam mögött bezártam az ajtót. Tehát nincs. Oké, akkor gondolom dolga van, vagy elment csajozni. Igazán ráfér! Ledobtam az előszobában a táskám, a cipőm lerúgtam a lábamról, majd besétáltam a szobánkba. Levetkőztem, majd besétáltam a fürdőszobába. Engedtem magamnak fürdővizet és beleöntöttem egy kis levendula olajt. Megvártam míg megtelik, eközben kifésültem a hajam, kontyba tekertem és egy kalaptűvel átszúrtam, hogy megtartsa a formáját. Ezután az utolsó ruha darabokat is levettem magamról-melyek a szennyesben landoltak-, majd beleültem a meleg vízbe. Nyitva hagytam az üvegajtót, hogy halljam ha Takumi hazajön. És most már jöhet a megérdemelt nyugtató pihenés.

Az igazat megvallva, elálmosodtam. A kellemes meleg víz, ami körülvette a testem, és a levendula olaj illata, és a levendulás habfürdő megtette a hatását. Ellazított, megnyugtatott és álmossá tett. Hát így is tettem. Kényelembe helyeztem magam, és lassan elaludtam.
Álmomban a szüleinknél voltunk, megint kicsik voltunk, és önfeledten játszottunk. Igen, akkor még minden más volt, hát, ez van. Ohh erre emlékszek. Ekkor esett Takumi a biciklivel fejest, és lett egy nagyobb seb az orrán. Szegényke, odaadtam neki a macimat, és bár tudtam, hogy nem segít neki, azért jó volt tudat, hogy valahogy segítettem neki.
A kellemes álomból, egy vihogás riasztott fel. –Takumi…Te vagy az?- Kérdeztem álmosan, cseppet sem hangosan. Megtöröltem a szemem, majd kiszálltam a kádból. Ugyan még csöpögött rólam le a hab de kisétáltam a szobába. -Még is mi ez az förtelmes lárma??? Épp fürödtem.- Pillantottam rá, amikor beértem a szobába, majd felvettem a könyvet és kihajítottam az előszobába. Legyen minél messzebb tőlem. Ezzel sarkon fordultam és visszasétáltam a kádhoz, majd ismét belemásztam. A kellemes meleg ismét átjárta a testem, de ezúttal már nem tudtam visszaaludni.
-Takumiiiiii hozz nekem inni! Léccy- Kérleltem, s noha kételkedtem benne, hogy hoz, de azért próbálkoztam. –Meggylét kérek szépen. Utána fürödhetsz velem.- Próbálkoztam tovább, és mertem remélni, hogy hoz inni. Ha csak nem akar megint pucéran látni, ahogy végig sétálok előtte, kimegyek inni é visszasétálok. Hehe…

Áhh imádom Takumi-t. Sejtettem, hogy a fürdésnek nem tud ellenállni. Ismerem mint a rossz pénzt. És ennek meg is van a jó és rossz oldala. Az pedig, hogy meg kell vele osztanom a fürdést, igazán nem zavar. Tekintve, hogy már úgy is láttuk egymást meztelenül. Szóval erről ennyit. Amikor meghallottam, hogy előveszi a poharat, megnyugodtam. Ahogy lassan öntötte bele az italom, úgy éreztem a számban az ízét. Jajj annyira várom már, hogy kézhez kapja.
Amikor besétált vele, mohón kaptam a pohár után, és kezdtem lassan kiüríteni a tartalmát. –Megnyugodhatsz, nem nézek oda.- Pillantottam rá, majd ismét az italom foglalta le, mindend figyelmem. Istenem, de finom. Ahogy a meggy izé a számba kerül, nem hiába a kedvenc gyümölcsöm a cseresznyével együtt.
Mire megittam Takumi is beért a kádba, megvártam míg helyet foglal velem szembe, majd fordultam egyet, így neki háttal voltam és kényelmesen elhelyezkedtem. Szó szerinti fordításba, annyi történt, hogy a lábammal kicsit szétnyitottam a lábát, majd leültem elé és mellkasának döntöttem a hátam. A fejemet a vállára hajtottam, majd megittam a poharat és meglengettem előtte, jelezve, hogy tegye le, amint megtörtént puszit nyomta az arcára.
-Hiányoztál!- Jelentettem ki, majd fordultam oldalra, hogy megtudjam ölelni.

Boldogít a tudat, miszerint egyelőre csak én ölelgetem így a testvérem. S noha soha életemben voltam féltékeny típus, nem Takuminál fogom elkezdeni. Persze zavarni fog ezt nem tagadom, nem is akarnám, de hát mit tehetnék. Boldog leszek, ha tudom Ő is az. Lássuk be 15 éve élünk együtt. Már kiskorunkban is egy szobában voltun. Még szép, hogy itt is abban lettünk. Mással nem is aludnék együtt. Még akkor sem ha lány az illető.
Megéreztem kezeit magam körül, és még obban hozzábújtam. Ki ne tenné, ha egy pasi megöleli. Oké tudom, a testvérem…Vagyis nem a testvérem a véletlen sikere, hogy pont ugyan úgy nézünk ki. Felemeltem a kezem és kivettem a kalaptűt a hajamból. A hullámos fürtjeim lassan és lágyam omlottak a vállamra, majd a hátamra, és Takumi mellkasára, tekintve, hogy beterített mindent.
-Mondtad, de szeretem ezt hallani a szádból és boldoggá tesz a tudat, hogy örömet okozhatok neked.- néztem én is a szemeibe, majd felhajoltam hozzá és nyomtam egy újabb puszit az a arcára. –Te az Enyém, Én a Tied.- Suttogtam mosolyogva, majd körözni kezdtem mellkasán, mutató ujjammal. A szüleink is mindig ezt mondogatták egymásnak. S bár, hogy ki hogy érti az más mellékes.
-Igen beszélgettem. Az iskolában is, és a kollégiumban is. De nagyon untam Őket. Ők nem olyanok, mint Te. Te legalább tudod, hogy miről szeretek beszélgetni, és mi az, amit nagyon unok…-Sóhajtottam és folytattam a rajzolást, miközben –ha ez még lehetséges- még közelebb bújtam hozzá, hogy a közöttünk lévő „gát” végre eltűnjön.
-És te? Remélem volt valaki értelmes társaságod a mai napon!- Kérdeztem vissza, és őrszintén reménykedtem, hogy igen!

Apró húzást éreztem a hajamon, és elmosolyodtam. Hát ha ennyire szeret a hajammal játszani, Én leszek az utolsó aki megvonja ezt tőle. Szeretem ha a közelemben van. Akkor biztonságban érzem magam, és eltölt a kellemes melegség, és a boldog tudat, hogy velem van, és vigyázunk egymásra. Na nem mintha nélküle nem tudnék vigyázni magamra! Ez még viccnek is rossz lenne. Tekintve, hogy Sötét démon a vagyok. A szülein ki is akadnának miatta, ha ennyire esetlen lenne a lányuk.
Amikor elkezdett beszélni becsuktam a szemem és hallgattam. Szeretem ha beszél. Amikor kérdezett, felsóhajtottam, és ismét fordultam, de most a mellkasát a hátam nyomta. Jobb vállam felett átemeltem a hajam, hogy még véletlen se legyen kellemetlen neki, majd az ujjainkat összekulcsoltam és jobb kezünket kiemeltem a vízből.
-Tudom. De szeretném hallani a Te szádból is.- Kérleltem, majd a fejem felé fordítottam. –Takumi, velem maradsz örökre?- Kérdeztem, s noha ezt már nem egyszer átbeszéltük, szeretem megkérdezni tőle. Ez mát szokásommá vált. Mivel a kezemet keresztbetettem a hasamon a víz alatt, Takumi bal keze is jött vele.
-Mihez lenne kedved?- Kérdeztem, majd mocorogtam kicsit, tekintve, hogy elzsibbadt a fenekem.

Elmosolyodtam a szavait hallva. Nagyjából mindig ezt a választ kapom, és a tőlem jól megszokott módon, válaszoltam. –Én is szeretlek Takumi. És azt kérem tőled, a kettő közül, amivel örökre együtt lehetünk- Pillantottam rá mosolyogva. Jó szokásunk ezt tenni, s ha minket látna egy külső szemlélő, egyből ránk mondaná, hogy vérfertőzők. De ez nem így van. A véletlen csodálatos egybeesése, hogy mi testvérek lehetünk. Nem tudom mihez kezdenék Takumi nélkül. Egyedül nem szeretek sokáig lenni, de kell az a bizonyos magány.
Elnéztem a csempét, ami teljesen visszatükrözött minket. Hiába volt más árnyalatú, hiába volt kissé hullámos a felülete, jól láttam benne magunkat. Ha emberek lennénk, ilyet nem tehetnénk meg, mint most. Ott ez igen nagy bűnnek számít, és árulásnak is a családot illetően. Már akiknél. De a legtöbben így vélekednek. –Nem így van. Nálam az örökké addig tart, amíg Te és a szüleink boldogok, és amíg mi együtt vagyunk. Én is veled maradnék ha tehetném. De mindketten jól tudjuk, hogy egyszer elkell válnunk…De Én nem akarok távol lenni tőled. És nem akarok nélküled élni. Nekem szükségem van rád, még akkor is, ha ez a világ egyik legnagyobb önzősége!- Mondtam halkan, de tudtam, hogy hallja. A szívem legmélyén tudom mi a helyes, de még is úgy szeretek vele lenni, akkor miért kell ennek egyszer vége szakadnia? Én nem akarom!
-Már alig várom- Mondtam mosolyogva és beleremegtem a puszijába. Hozzábújtam, és átkaroltam magam, ezzel Őt is erre kényszerítve.
Olyan 15 percig élveztük még a víz kellemes langyosságát, de utána már nem tudtuk, mivel kihűlt a víz. Pedig örültem volna ha még ott maradunk, de nem akartam, hogy megfázzon. Elengedtem a kezét, majd előre csúsztam és felálltam. Kiléptem a kádból, majd kisétáltam a tükör elé, ahonnan felvettem a törölközőm és megtöröltem magam. Felvettem a köntösöm és megvártam míg Takumi is kijön a kádból, majd kezébe adtam a törölközőt, és besétáltam a szobájába. Célirányosan Takumi ágyához sétáltam, és belefeküdtem. A párnáinak kellemes illata volt. Anyára emlékeztetett, és persze Takumi illata is ott keringett körülöttem.
-Elfoglaltam az ágyad!!! Bibibiii- Néztem rá, majd a hátamra fordultam és elterültem. Persze most már azért ügyeltem, hogy a fürdőköpeny mindent takarjon, amit kell, és amit én úgy akarok.

-Valóban így gondolod? Mert nem te vagy az egyedüli, aki erre jutott. Hozzászoktam, hogy mellettem vagy, és üresnek érzem magam ha huzamosabb ideig nem látlak, vagy hallom a hangod. Nekem is Te vagy a mindenem Takumi. Soha nem akarlak elengedni.- Mondtam ki, majd élveztem, ahogy a karjaiban tart. Ne valaki azt kérdezné, miért vagyok ilyen, talán azt felelném, hogy szerelmes vagyok. Szerelmesnek lenni tág fogalmat jelent, tekintve, hoyg nem mindenki azt érzi, amit a másik. De az általánosítás megvan, mindenkiben. Bár lehet, hogy a kettőnk közötti kapcsolat, szimplán csak testvéri viszony, amibe jómagam beleképzelek valamivel többet, de nem vennék rá mérget. Sose szerettem Takumi nélkül huzamosabb ideig lenni, ez mondjuk annak is köszönhető, hogy mindig egyenlő félként tekintettünk egymásra. S noha én többet támaszkodom rá, mint Ő rám, azért igyekszem, hogy a legtöbb gondom ne az Ő vállát nyomja. Szeretnék neki segíteni, de hiába kérlelném, talán meg se hallaná. Majd megkérdezem. Nem szeretem, ha mindig egyedül Ő a felelős mindenért. Takumi a részemmé vált, ahogyan remélem Én is az Ő részévé. Mondjuk ez abban is megmutatkozott, hogy átjött velem. Jó ezt talán a nyafogásomnak is betudhatom.
Bejött a szobába és már is a fejét csóválta. Olyan kiszámítható. Legalábbis nekem. Tudom mikor mit tenne, és ez az érzés örömet okoz. Éreztem, ahogy felmászik az ágyra, a takaró suhogása elárulta mire készül. Kezeit az én kezeimen éreztem, majd fölém kereskedett. Gonosz, miért csinálja ezt?
-A tiéd vagyok, amíg úgy akarod.- Néztem a szemeibe és magamat láttam benne. Ezen elmosolyodtam, majd a mosolyom csak nőtt, amikor megéreztem az orromon az Ő orrát. Kicsit megdöntöttem a fejem, majd adtam az arcára egy újabb puszit.
-Bármit, amit módomban áll teljesíteni.- Néztem fel rá, majd finoman kihúztam a kezeim a kezei alól, és megsimogattam az arcát, majd a hajába túrtam. A fürtjei puhák voltak, mint azt várni lehetett. Kicsit megmarkoltam, majd kihúztam a hajából az ujjaimat. Rámosolyogtam, majd ismét összekulcsoltam az ujjainkat, és úgy néztem fel rá, várva, még is mit szeretne tőlem. Bármit kér, azt megkapja. Olyan sok jót tett értem, ideje lesz törlesztenem.

Vártam már, hogy még is mi az, ami ennyi ideig nyomta a szívét. Mivel, ez az a kérdés, lesz szerintem, amit már olyan rég óta a szemében láttam akárhányszor is mélyebbre néztem, mint a felszín. Annyi ideje már, annak, hogy utoljára feküdtem így alatta. Olyan régen volt, és én már akkor is úgy szerettem felnézni rá. Ez a való életben sincs másképp. Takumi mindig is erősebb volt nálam, Ő állt mellettem, és vezetett, pátyolgatott, hogy merre menjek. Mindenben segített, és rá mindig számíthattam. Ha azt kérné, hogy adjam neki a szüzességem, gond nélkül adnám. Mivel rajta kívül ez a legnagyobb kincsem, amit örömmel ajándékba adnék neki. Csak egy szavába kerülne, és magammal is végeznék. Mindent csak kérnie kell. Anya szinte rám parancsolt, és óvva intett attól, hogy Takumival bármi ilyen jellegű dolgot tegyek/tegyünk. Csak, hogy nem volt se Ő se apa képes felfogni, azt, hogy nekem Takumi a legfontosabb. És ez így marad, amíg világ a világ!
Elmosolyodtam a kérése hallatán. Hát csak ennyi lenne? Ilyen sokáig tartott volna? Elmosolyodtam, majd ismét megsimogattam az arcát. Végig simítottam az ajkain majd bólintottam.
-Annyiszor kéred a csókom, ahányszor kimondjuk egymásnak a szeretlek szót. Vagy csak egyszer, most és soha többet?- Kérdeztem rá, a tőlem telhető legmelegebb és legkellemesebb hangon. –Cserébe azonban Én is szeretnék tőled kérni valamit. Olyan sok dolog nehezedik a válladra, nem elég, hogy rám is vigyázol, de minden gondommal téged zargatlak. Apáék is mindent rád zúdítanak, ha van valami. Szeretném, a legalább a gondjaid felét, átvehetném. Segíteni szeretnék neked, hisz egyenlőek vagyunk. Had vegyem át a terhes Én is. Kérlek, nem szeretném hogy emiatt szenvedj, és valami rossz történjen veled. Azt nem bírnám elviselni. Kérlek, Takumi!- Kérleltem, majd finoman átkulcsolta a nyakát, és magam felé húztam. Végig a szembe néztem, azokba szépségekbe, amik ugyan olyan tisztán mutatnak engem, mint ahogy az Én szemeim Őt.
-Tudod Takumi, ha azt kérnéd tőlem, hogy adjam neked a szüzességem, készséggel teljesíteném a kérésed. Utánad az a legnagyobb kincsem, és ha az boldoggá tenne, én örömmel neked adnám- Suttogtam az ajkaiba.-Szeretlek-Lágyan ejtettem ki ezt a szót, és hogy érezze, hogy értem minden érzelmet belevittem, majd lágyan megcsókoltam. Beletúrtam hajába, majd élveztem a kellemes lebegő érzést, melyet a csók váltott ki belőlem.

Tiszta szívből? Ezen elmosolyodtam. Ha tudná Én, hogy érzek lehet már utálna, és nem akarna velem maradni. –Tudod Takumi…Az Én szívem érted dobog.- Mondtam mosolyogva. Sose lepleztem, még otthon sem, hogy szeretem Takumi-t, és bár a tiltátok legtöbbje ellen nem tudtam mit tenni, igazán örülök, hogy itt nem figyelnek ránk. Ha mást nem, legalább boldogok lehetünk, amíg ez mind ki nem derül. Bár szerintem, már akkor tudták, hogy ez lesz, amikor ideengedtek minket.
-Szeretném! Segíteni akarok neked, mindenben- Bújtam hozzá, ahogy tudtam. Nem szoktak tévhitek a hatalmukba keríteni, de most megtörtént. Félek, hogy Takumi egyszer eltűnik a kezeim közül, és magamra maradok. Itt hagy, valaki más miatt. Bár, ezért nem haragudhatnék rá! Elvégre, mindenki más szemével bizarr az, ami közöttünk folyik. Bármit képes lennél elviselni, ha tudom Ő boldog azzal, akivel van, vagy épp amit csinál.
-Ha is veszítelek, legalább boldogít a tudat, hogy neked adtam a kincsem.- Mosolyogtam rá, és bár nagyon remélem, hogy nem kerül sor arra, hogy külön legyünk, azért minden megfordul a fejemben. –Ha Te bántanál nem törnék össze. Neked bármit megbocsájtok, de ezt Te pontosan jól tudod.- Mosolyogtam tovább, míg el nem érkezett a csók. Valahogy másvolt, mint vártam, de remélem azért nem okoztam neki csalódást. Sose voltam az a hű de érzelgős fajta, aki koslat a pasik után. De mint az sejthető, Takumi-val más volt a helyzet. Nem is vártam mást.
Amikor elhúzódott, elszomorodtam. A kezem magam mellé estek, Én pedig Takumi szemei helyet a plafonnal szemezhettem. Takumi felé fordultam, és a kérdésére, jól eső boldogág suhant át rajtam.
–Semmi nem tenne boldogabbá, mint hogy a feleséged lehessek.- Feleltem a kérdésére, majd odabújtam hozzá, és mellkasába temettem az arcom.
-De meg kell ígérned, ha találsz helyettem valaki mást, elmondod! Azt akarom, hogy boldog legyél, és ha ehhez valaki más kell neked, nem fogok vitatkozni!- Néztem fel a szemeibe, majd felhajoltam hozzá és megpusziltam az orrát.

-Akkor is a szemem elé kell, hogy kerülj. Ha más ért nem is, legalább azért, hogy megölelhesselek!- Néztem a szemeibe, beleremegve az ölelésébe. Még szorosabban bújtam hozzá, és élveztem az illatát. Hogy miért nem viselkedem úgy, ahogy szoktam, nem tudnám megmondani. Valahogy, most sokkal jobb nyugodtan lenni, mintsem egy aktív kislánynak, aki folyton a bátyja nyakán van. Nem mutatja ki, de szerintem már nagyon unja, ezt a szerepet. Nos, akkor ezentúl nem fogok annyit a nyakán csüngni, mint eddig. Nem állapot, hogy folyton rátámaszkodom. Persze az embernek kell egy támasz, aki mindig mellette van, de ha Takumi engem nem használ fel erre a célra, mást fog. Amit pedig nem akarok!
-Igen! Ha cserébe elfogadod az enyémet!- Suttogtam, majd elmosolyodtam. Kincs csere. Hát, igen érdekes kifejezés, de nagyjából ez jellemezné a legjobban. Ha ezt apáék hallanák. Bár biztos vagyok benne, hogy anya most is figyel minket. Ha valóban szeretnek minket, akkor nem állnak a boldogságunk útjába. Mász szemszögből pedig, ha szeretnek, meggátolják a kettőnk közötti kapcsolatot. Mint minden ez is kétoldalú penge. Az, hogy szeretjük egymást, igazán boldog tény, de az, hogy együtt akarunk lenni, valamilyen szinten bűn. Ha még pokolra is kerülök érte, Én akkor is Takumi-val akarok lenni!
-Életem végéig!- Nyomtam egy puszit a mellkasára, majd kibújtam a kezei alól és lekászálódtam az ágyáról. A szekrényemhez sétáltam, majd előhalásztam egy fehérnemű szettet, ahhoz egy fekete csipkés szoknyát és egy fekete pólót. Levettem magamról a fürdőköpenyt, majd odaálltam a tükröm elé és felöltöztem. Kifésültem a hajam, majd visszasétáltam Takumi-hoz. Feltérdeltem az ágyára, közvetlen mellé, majd megsimogattam a combját.
-Mit csináljunk Takumi?- Néztem a szemébe, majd elkezdtem babrálni a hajam. Fáradt vagyok, és az a kis alvás nekem nem volt elég, amit a fürdőben aludtam. Plusz felkeltettek, bár örültem, hogy Takumi-t nevetni hallom.

Olyan kényelmesen elhelyezkedtem, de most komolyan. Erre nem kizökkent? Ohh de, új szokást állít fel ezzel. Úgy emelget, mintha tollpihe lennék. Átemeltem a lábam rajta, majd kényelembe helyeztem magam. ~Olyan vagy Takumi. Pedig tudom, hogy láttad, hogy kényelmesen ülök, de nem, Te magadra ültettél, hát ennek meg is lesz a következménye! Heheheee~ Játszani? Felvont szemöldökkel néztem rá, s mosolyát egy újabb merényletnek fogtam fel. S csak, hogy nehogy elmaradjak mögötte, kacér mosollyal hajoltam fölé, hogy hajam körül öleljen minket. Homlokom az övéhez érintettem, majd úgy néztem a szemébe, egy ideig.
-Köszönöm.- Mosolyogtam a bókra, majd lehunytam am szemem. Jobb kezemmel Takumi hajába túrtam, másikkal pedig megfogtam az Ő kezét és összekulcsoltam az ujjaink. Femeltem a kezét, majd nyomtam rá egy csókot, és a kezéhez dörgöltem az arcom. Cica lennék? Nem feltétlen. Nem nagyon vagyok oda a macskákért. Persze ha lenne szeretném imádnám, de egy kutyának, vagy rókának, farkasnak….Ohh igen, nekik mennyivel jobban örülnék.
De mivel nincs egyik sem, beérem azzal, hogy nézhetem őket a távolból.
-Elcseréljük! Nem akarom, hogy más is hozzám érjen, úgy! Azt szeretném, ha te lennél az első, és az egyetlen!- Nyitottam ki a szemeim, és néztem bele jó mélyen a szemeibe. Olyan mélyek, még is annyi mindent kilehet belőle olvasni. Illetve én kitudok, tekintve, hogy 15 éve együtt vagyunk. Már amikor, tekintve, hogy otthon a közös szobánkon kívül, nem igen tudunk egymáshoz érni. És nekem hiányozni szokott, hogy megöleljem Takumit.
Lefekvés előtt? Addig várni? Én már így is alig férek a bőrömbe, de ám jó. –Amikor Te szeretnéd. Eddig mindig az volt, és akkor amit és amikor Én akartam. Most legyen az, amit Te akarsz!- Ezzel kinyújtottam a lábam, és ráfeküdtem. Ráhelyeztem, majdnem az össze súlyom, de azért jobb kezemmel tartottam magam. Ismét ránéztem, majd a szemeimmel rámosolyogtam.
-Csókolj meg!

Nana kérése visszhangzott a fülemben. Nem tudtam eldönteni vajon jól hallottam, vagy csak a képzeletem szüleménye ez az egész.
Szívesen hittem volna, hogy a fantáziám nőt meg és már hangokat is képes vagyok irányítani vele, de nem. Valóban Nana volt az. Értetlenkedve felvontam a szemöldököm, hogy mit mondd, de sajnos nem hallottam meg újra a kérést.
Nem csókoltam meg, éppen ellenkezőleg most valami máson járt az eszem. Valami gonosz démoni tetten agyaltam. Fogtam őt és lelöktem magamról, csak azért, hogy meglegyen az a bizonyos uralkodói pozícióm.
Lehúztam Nanáról a tükör előtt gondosan elrendezett kis felsőt. Igazság szerint még én sem tudtam mit akarok, illetve mit készülők tenni. Apa ilyenkor fogna meg a fülemtől és rángatna ki a friss levegőre, hogy kapjon elég oxigént az én kis agyacskám.
A kis szoknya sem élte túl az érintésem, mivel nekem már az sem volt elég, hogy felhúzhatom a kezem Nana combján, a szoknyának is menekülnie kellett.
Valamilyen úton módon de azt is sikerült levenni róla. Mindenekelőtt kijelenteném, hogy sosem csináltam még ilyet, sőt most csakis az ösztöneimre hallgattam.
Azért a kis fehérneműt hagytam volna még a helyén, annyira még én sem szeretném elsietni a dolgot.
De már minden hiába való volt, Nanán nem volt semmi ami eltakarhatta volna őt, rajtam meg, mivel ő sem hagyta magát szintén semmi.
Persze hevesebben kezdett dobogni a szívem, de elviseltem a belső kínjaimat. A hátamra húztam a takarót és visszahajoltam Nana ajkaihoz, csak most csókoltam meg őt. Nem pedig akkor amikor kérte.
Miért is engedném, hogy ezt az egészet ő irányítsa? Mizrael pedig jól elmagyarázta a dolgokat, az a férfi aki megengedi, hogy a nők irányítsák, az sosem lesz önálló, mindent csak utasításra tesz, még a 'boldog' perceket is csak utasításra tudná elkövetni. Én meg most nem érzem magam abban a helyzetben, hogy Nanára hagyjam az irányítást.
A második csók hosszas volt, bár sosem gondoltam volna, hogy csak úgy megválok az ajkaitól és más 'tájakra utazom'. Az ajkait a nyaka, a mellkasa meg az a bizonyos kis két domborulat követte. Igen nem szeretem konkrétan kimondani a nevét, de szerintem elég ha pusztán csak említést teszek róla. Jó akkor kimondom, adtam egy-két csókot a melleire is.
Bár lejjebb nem szívesen mentem volna, a cél mégis megkövetelte tőlem. Én azonban ennek az ösztönnek most valahogy nem engedelmeskedtem. Megelégedtem azzal, ha képes leszek elvenni tőle amit nekem adott.
Rémes, de helyet csináltam magamnak Nana két lába között. A szívem még hevesebben kezdett verni, úgy éreztem képtelen leszek rá, hogy én tényleg nem tudom megtenni ezt vele.
De hallgattam az ösztöneimre és szó szerint belehatoltam Nanába. Tudom, tudom rosszabb volt nekem túl esni rajta mint egy nőnek a szülésen. De csak túl éltem. Tudatosan vagy mégse tudatosan, de óvatosan bántam Nanával. A fájdalom okozást próbáltam kerülni, de az a lüktetés amit éreztem nemhogy csökkent volna, hanem nőt. Tényleg én csináltam volna mindezt vagy egy másik számomra ismeretlen lény?
Magamra sem ismertem, sőt már most a tükörbe sem merek nézni. Kifeszítettem a két kezét, de ezt csak így véletlenül automatikusan.
Vajon mindannyiunk számára a vérbe programozzák azokat a géneket amiknek segítségével képesek vagyunk mindannyian használni az adottságainkat? Vagy tényleg ennyire elkárhoztunk, hogy már oda sem figyelünk arra miként élünk és cselekszünk?
Furcsa, hogy a sors mit művel velem. Életem szerelmét az ikertestvérem alakjába látom meg, mert vagy annyira elvakult vagyok, vagy hozzá fogható teremtés nincs.
Jó kimondom kerek-perec szeretkeztünk és élveztem, ehhez meg nem kellett tanulnom az ilyen jellegű mocskos filmekből amik elvileg csak a 18 éveseknek való.
15 vagyok, és még 3 év kell ahhoz, hogy annyi legyek. Bár az ami a tv-ben van cseppet sem olyan élvezetes mint amit én most teszek Nanával. Ha életem leghosszabb ilyen pillanata lenne ez én sosem hagynám abba. Bár tudomásul sem szeretném venni, hogy miként mozog velem az ágyam és Nana miként szenved úgymond alattam, mégis egy aprócska részem teljesen megundorodott tőlem. Azt hittem sosem fogok ilyet tenni, még ha démoni lény vagyok akkor sem. No de, egyszer mindenkinek el kell veszítenie az ártatlanságát.

Nem csókolt meg. Nem tett semmit, ami kicsit is árulkodott volna arról, hogy megcsókolna. Hát már is rám unt? Vagy neki elég volt azaz egy csók? De hát, nemrég azt kérdezte, hogy…És akkor most mégsem? ~Takumi…Adj már valami jelet. Elég egy apró fintor is. De ne csináld ez velem!!!!~ Nyafogtam magamban neki, elvégre hangosan csak nem mondhatom mindezt ki. Könyörgő pillantást vetettem felé.
Lelökött magáról, és bennem majdnem összedőlt egy világ, de nem hagyott is. Tehát még mindig élt a reményem, hogy szeret és nem gyűlölt meg teljesen. Kérdőn pillantottam felé, hogy még is mit akar tőlem, vagy mire számítsak, de a következő tette, megnyugtatott. Nyugalommal öntött el a tudat, hogy tudom végre kiteljesedhet az egymás iránti boldogságunk, és nem utált meg. Segítettem neki, leügyeskedni magamról a pólót. Amint lekerült rólam jobb kezemmel eltakartam a melltartóm mely a mellemet fedte. Nem értem miért pont most kezdenék bele a szégyenlősségbe. Eddig sem voltam szégyenlős előtte meg pláne,. De most valahogy, nem is tudom rátört ez az érzés. Ahogy végigsimított a combomon beleremegtem és megemeltem a csípőm, hogy letudja rólam ügyeskedni a szoknyámat is.
Alig, hogy észhez tértem már nem fedett semmi. Ahogy Őt sem. Amikor ismét fölém került megsimogattam az arcát, és viszonoztam a csókját, melyet végre ismét megkaptam! Olyan gonosz volt eddig kínzott, és nem csókolt meg! Beletúrtam a hajába, és élveztem, ahogy ajkaink egymást kényeztetik. Felkuncogtam amikor megcsókolta a nyakam. Csikis vagyok, de ezt már nem egyszer tapasztalta. A következő csókjára fölsóhajtottam.
Készséggel nyitottam szét a lábam és húztam fel kicsit. A következő tettére nem tudtam máshogy reagálni csak egy apró sikollyal. Megremegtem és belekapaszkodtam a lepedőjébe.
Azt hiszem meghozta a várt eredményt, mivel Takumi nem mozdult. Amint megszoktam a feszítő érzést, elengedtem a lepedőt, és bártortalanul átkaroltam a nyakát.
Ha most anyáék itt lennének, azt hiszem abban a pillanatban kerülne Takumi nyaka apánk kezei közé, én pedig anyánkhoz, aki egy hatalmasabb sírógörcs közepette felpofozna. Szerintem legalábbis ez történne. De ők nem értik, hogy szeretem Takumi-t, mindennél jobban, nem hiába vagyok vele itt és most. Annak ellenére, hogy a testvérem.
Ahogy felpillantottam rá, tudatosul bennem, hogy most vesztettük el mindketten a szüzességünket, és hogy a testvéremmel szeretkezek. A sóhajaim egyre nőttek, ahogy Takumi mozgása is fokozódott.
Nem is kellett sok, és mindketten elértük a menny kapui, egyszerre. Lihegve szorítottam Takumit magamhoz és egyúttal bújtam hozzá. Amikor mellém feküdt hozzá bújtam, és mutató ujjammal körözgetni kezdtem mellkasán.
-Köszönöm Takumi- Suttogtam, majd felhajoltam és megcsókoltam. Ha már a kérésemet nem teljesítette, akkor leszek olyan gonosz és kérés nélkül csókolom meg!