Olaf Holt

Hozzászólások száma : 2 Join date : 2017. Aug. 22.

Név: Olaf Holt
Nem: Férfi
Kor: 30 (a valódi ismeretlen)
Faj: Kristály vámpír - Víz
Jellem: Szereti a hatékonyságot, amikor egy mozdulat sem vész el feleslegesen, habár néha nagyzol, de nem szokása. Alapvetőnek találja, hogy azt csinálja, amit szeret, lelkesen, bizonyos kereteken belül fáradhatatlanul, és ha már azt csinálja, amit szeret, akkor már jól is csinálja, mindegy miről is van szó. Nyugodt, óvatos fickó, bár azt mondják róla bunkó, valójában nem rossz szándékú ember, csak gyakran túl nyersen fejezi ki magát. Érdeklődő, általánosan minden felé, jó hallgatóság, és még ha nem is érdekli, a téma meghallgatja az illetőt már csak kedvességből is. Nem szokása mások orrára kötni, hogy mit is akar, az élete első néhányezer vadként töltött életéve megtanította, hogy nem számíthat túlságosan másokra, ha valamit meg akar csinálni. Nem volt mindig ilyen, volt ő gyilkos, megmentő, és miegymás, bárminek elmehetne a jelen szakmáiból, de erről nem szeret beszélni, sokan úgy sem hinnék el, szóval inkább hazudik, és hagyja, hogy elhiggyék, szóval neki sem kell felesleges köröket futnia.
Szexuális beállítottság: Bi
Küllem: 183 cm magas és 75kg, vékony, szálkás fickó. Hosszú, egyenes szálú fekete haja van, amit szeret lófarokban hátrakötni, szóval kevésbé zavaró, alvásnál természetesen szabadon hagyja. A szemei is feketék, a tekintete közömbös, arca általában hidegséget sugároz. A ruhákban jobb szereti az egyszínű, levegős öltözékeket, kevésbé magamutogatónak véli, szóval általában egy mérettel nagyobbak a ruhái saját magánál, ezen felül igen vékonyak, mivel a meleget sem szereti túlságosan, a hideget viszont annál inkább.
[insert name here] Kappa
Viselt tárgyak: Pénztárca, Telefon, Cigaretta tartó (bár ritkán szív belőlük, olyan két-három havonta talán egyet), Öngyújtó

Előtörténet:

Furcsa helyen vagyok a vaksötétben, úgy érzem mintha lebegnék, mintha a testemen kívül lennék. Egyik pillanatról a másikra, mintha csak évezredek távlatába álmodtam volna, de a valóság rögtön visszarántott volna. Körbenézek, érzem a hús, a vér szagát, illatát, összefut a nyál a számban, mint a kiéheztetett korcsoknak az első arra járó áldozattól. Egy megtermett gyíkszerű szörnyeteg állott előttem, egy sárkány. Éreztem, ahogy a könnyű zsákmány öröme gonosz vigyort mart az arcomba. Tudtam, hogy semmi esélye, mégis küzdeni fog a túlélésért, mint a többi hasonló gyengeség, ez az életösztön. Kitátotta a pofáját, tudtam mit jelent ez, tűzet, lejjebb ereszkedett a hullákon gázolva, minden egyes lépte újabb vértócsákat hagyott maga után a rothadó testeken, ez lesz a veszt, mondogattam magamnak. Mikor már biztosra vette, hogy közel van, a szegény, és eltalál még jobban leeresztette az alsó állkapcsát, fenyegetően, ugyanakkor nagyvonalúan. A nyaka alatt bugyogni kezdett a vértenger, mint a kitörni készülő vulkán, olyan készülődött, amit földi halandó nem láthat soha, olyan mint egy gejzír, de annál sokkal nagyobb, egy vérpenge. Letépte a fejét, brutálisan, mintha csak két kézzel tették volna egyenetlen volt a vágás, vagy inkább döfés, ami felszabdalta a nyakát egészen, amíg használhatatlan húsbábként hagyta. Az időm nagy része lakmározással telt.

Felriadtam, még élénken élt bennem az álom, a múltam, az emberi ésszel felfoghatatlan távolság, évezredek, furcsa volt, valamiért hiányzott. Hiányzott a mértéktelen pusztítás, az ezernyi felépített élet, karrier, vagyon után. Mi lenne, ha innentől kezdve mindezt, és még többet is, lerombolnám? Van értelme egyáltalán élnem? Nem éltem túl sokat? Nem tudom, még mindig, kell még pár ezer év. Szükségem van rá. Kell nekem. Fölkeltem, a rutin teszi, fölvettem a palackot és ittam belőle egy kortyot, a mosdó felé indultam, csendes volt a ház, színtelen akár az éjszaka, ami nem volt nehéz a napszakot tekintve. Beértem a helyiségbe, nem kellett hozzá fény, tudtam mit akarok, és az elvégzéséhez annál kevésbé, a toalett nem rohangál össze-vissza. Ijesztő néha, nem is a nagy, üres ház, hanem a magány, pedig sok ezer évem volt hozzászokni, de még mindig nem tudom miért nem tudtam.

Mintha kívülről figyeltem volna magam, a világot, a világom. Ahogy a kiskatonából tábornok, a beosztottból vezérigazgató, és miegymás vált. Miért? Miért éltem ennyit? Miért ragaszkodom ennyire az élethez? Talán magamnak akartam bizonyítani, mint egy gyerek „Nézd, apa! Ezt is meg tudom csinálni! És ezt is! Meg azt is!”, bár rég nem vagyok gyermek, korban legalábbis, és nincs magamon kívül senki, akinek mutogathatnám, végül is az első húsz évemben megöltem a szüleim. Ez volt a természet rendje.
Álltam a sorban, tiszta cipő, tiszta és rendezett egyenruha, tiszta gépfegyver, a kiképző tiszt végigjárt közöttünk ordibált velünk. Ismertem a módszer, ezerszer, milliószor csináltam már másokkal, elvárásokat helyezünk a katona elé, ha elbukik egy féreg, ha teljesít egy férfi, a morál növelésére szolgál. Nem hagyjuk lankadni, dolgoztatjuk, és kemény lesz, számítani lehet rá, jó katona lesz, ez a mentalitás kell. Fizikai gyakorlat, könnyű, de nem mutatom, hogy könnyű lenne. Nem kell tudniuk semmiről, ha tudnák akkor is őrültnek hinnének, ha az ember valamit nem tud fölfogni mindig a másik hibája, mert ő az őrült.

Fölébredtem, az álmom közepén, ma volt a szabadnapom első napja, a helyetteseim viszik helyettem az üzletet, bíztam bennük, a bizalmam adtam nekik. Jó emberek voltak, lelkiismeretesek, megbízhatóak, és a jó munkáért jutalmat ígértem nekik, ami annyit jelentett, hogy csinálják, amit én csináltam volna. Nyújtózkodtam az ágyamban, mint egy macska. Új napra virradtunk.

Hozzászólások száma : 49 Join date : 2011. Mar. 26.

Üdv!
Egész érdekes kis előtörténetet írtál. El van fogadva. Írj adatlapot és kezdheted a játékot. Jó mulatást!

» Olaf Holt