Közeli kis falu

Ezen a falun kívül szinte egy hely sincsen a környéken ahol a emberek élnek nyilván mert a közeli nagy város az átok óta lakhatatlan és csak az igazán merészek maradtak közel a városhoz és annak félelmetes múltjához.

Egy magányos farmer szekere haladt végig a régi poros falusi úton a közeli folyó miközben kocsisa a két elé fogott lovat biztatta.
Tiszta nyári nap volt, amely már áthajlik az őszbe. Ezt a farmer is nagyon jól tudta, hiszen aki gazdaságból él annak mindennél fontosabbak az évszakok ismerete, hogy tudja, körülbelül mikor takaríthatja be a terményét, ami miatt egész évben keményen dolgozik. Az ég tiszta volt így a nap szabadon süthetett, de már koránt sem akkora erővel mintha nyár közepe lenne. Ilyenkor már az emberek a szüretre készülnek és azokra a vigasságokra, amit akkor csaphatnak és elfelejtkezhetnek a tőlük nem messze fekvő város múltjáról. Mindenki ismerte a város múltját még is csak nehezen beszéltek róla, hiszen az már a múlt része volt és mindenki el akarta felejteni. De vajon hogy felejthetnek el valamit, amit mindennap láthatnak, ha valaki csak a falutól nyugatra néz már is észreveheti az átlátszó rózsaszín pajzsot, amely a város romjait veszi körül. Az öreg földműves emlékszik rá milyen is volt, amikor mindez megtörtént és híre ment a talánynak, hogy aki megfejti, az beléphet a városba. Először csapatostól érkeztek a kalandorok, akik mind arra vállalkoztak, hogy megfejtik és bejutnak a városba, de ez végül senkinek nem sikerült. A helyieket ez különösen nem érdekelte csak örültek annak, hogy több pénzt kereshettek a kalandorokon, hiszen mindegyikük náluk keresett szállást így nem kevés pénzt hoztak.
Most viszont már kevesen vannak, akik egyáltalán vállalkoznak arra, hogy megpróbálják megfejteni a talányt. Már nem is tudja mióta nem látott kalandorokat erre, lehet végleg megunták gondolta, amikor észrevett maga előtt két alakot az úton sétálva. Megfordult a fejében hogy ők is kalandorok lehetnek, és ha már úgy is mind a falu felé tartanak, elviszi őket. Mikor melléjük ért megfékezte a lovakat és leszólt a párosnak a bakról.
-Maguk nem idevalósik ugye? Gondolom, a faluba tartanak, mert amerre mennek, arra csak a mi kis falucskánk van. Ha gondolják, elvihetem magukat, hiszen én is oda tartok.

Tudom nagyon jól, hogy Nihaya nem szereti, ha elrángatják a prédától, viszont azt is tudom, hogy ő az a fajta, aki azt sem szereti, ha egy helyben kell maradnia, mert az életében nem jön semmi izgalom. Éppen ezért, azzal a címszóval rángattam el, hogy valami szaftos kis küldetésre megyünk. Egy embert kerestünk fel, aki elirányít minket egy másik világba, ahol egyébként én magam nem voltam jártas, de a felmenőim lehet jártak már erre.
Csak szolidan mosolygok Nihaya fenyegetésére.
- Ne légy morcos, kedvesem, nála ínycsiklandozóbbakat is találhatsz majd az út során - vigyorgok rá egy kacsintás kíséretében, hogy érezze benne, ez is egy jó indok a kiruccanásra.
Az út alatt gyalogszerrel megyünk, mivel úgy vélem, így sokkal több dolgot tudunk szemrevételezni. Előttünk végül felbukkan egy lovasszekér, amire Nihaya meg is teszi első kijelentését, amire rábólintok. Ismerem már az igényeit, és nem vonom meg tőle az élvezetet. Ölbe teszem karjaimat, mialatt végignézem, hogy diskurál az öreggel, aztán hogyan készül felfalni.
- Akkor ez most azt jelenti, hogy új kuncsaft után kell néznünk - nézek el egy másik irányba, de úticélunk minden bizonnyal a falu lesz, ahol több mindent megtudhatunk.
- Szóval, mindenképp a faluban kell megtalálnunk, mit is keresünk - bólintok, hogy kövessen.

-Másszanak csak fel és azonnal ott is vagyunk. – Mondta az öreg kedvesen miközben mit sem sejtett arról, ami hamarosan történni fog vele.
Ahogyan a Dzsinn, megváltoztatta a szája alakját, az öreg szemei tágra nyíltak, torkaszakadtából próbált kiáltani segítségért, de ez mind csak dünnyögésnek hangzott a befogott száján keresztül. Az öreg nem tudott mit tenni, hiszen nem volt ő már sem fiatal, sem pedig harcos, ezért sem képes is ellenállni Nihaya erejének. Így a dzsinn könnyű szerrel falhatja fel, miközben az öreg teste még rángatózik egy kicsit, majd később, az is abba hagyja, ahogy a Dzsinn lakomája a vége felé közeledik. A ti szerencsétekre, ami egyben a földműves balszerencséje volt, senki nem volt a közelben, rajtatok kívül, így egyelőre csak ti tudjátok, hogy mi is történt az öreg farmerrel. Így tovább gyalogoltok a falu felé, a szekeret magatok mögött hagyva, hiszen az csak feltűnést keltene, lévén, hogy a farmert, többen is ismerhetik, a faluban és az ő szekerével nélküle beállítani, kérdéses cselekedet volna.
Körülbelül egy óra gyaloglás után, meg is érkeztek a falu határában.  A közeli réten bárányok bégetnek, ahogy juhászuk és hűséges kutyájuk tereli őket. A falu bejáratánál található kapu őrtornyában, az őrszem nagyokat horkantva alszik, hiszen nem járt már arra jó ideje senki, aki nem a faluban élne. Így könnyedén, mindenféle kérdezősködés nélkül, be tudtok jutni.  A faluban kicsi a nyüzsgés, de annál nagyobb élet van a fogadó és kocsma környékén, ahonnan jókedvű éneklés hallatszik, miközben sör és sült hús szaga terjeng a levegőben. A közeli kovácstól, a kalapács hangját hallani, ahogy folyamatosan, az izzó vashoz ütik. Így csak rátok vár a falu, hogy kiderítsétek mit is kerestek itt valójában.

Szerencsétlen öreg mit sem sejtett arról, hogy egy dzsinnel van dolga, de már nem is fogja megtudni, milyen az, ha egy ilyen áll a szolgálatában. Béke poraira.
Nem különösebben zavar, hogy gyalog indulunk a falu felé, melynek irányát megtudhattuk az öregtől, mielőtt Nihaya felfalta volna, hiszen így is cirka egy óra alatt megérkeztünk.
- Mekkora ez a falu! - adom Nihaya tudtára csalódottságomat, bár tudja jól, hogy inkább vagyok ilyen kisemberek közt, kevés nyüzsgésben, mint anyámmal a palotában, ahol sosem lehet egy perc nyugtom. Elhaladunk több portéka mellett, néhány árus előtt, miközben megfigyelem, hogy mit árulnak. Elég szegényes a választék és a környezet is, de lehet, erről nem sokat tehetnek az itteniek. Talán a vezető nem foglalkozik velük annyira. Elsétálunk egy kovácsmesterség előtt is, miközben arra gondolok, hogy szükségem van e valamire, de nem igazán jut eszembe semmi. Bentebb érve a faluba egyre több zsivajt hallok, s hamarosan észre is veszem annak forrását: a fogadó és kocsma környékén randalíroznak a legtöbben. Nem meglepő.
- Niha, mit szólnál egy korsó sörhöz? Jót tenne, ha leöblögetnéd az ebédet. Mellesleg én szomjas vagyok... és befalnék egy hatalmas csirkét! - igen, nekem csak a csirkecombok jutnak, míg Nihaya nem a válogatós fajta. A kocsmában talán megtudhatunk egy-két érdekességet is a faluról, akad e a környéken valami izgalmas küldetés, el kell e tenni valakit láb alól, megoldani egy rejtélyt, vagy bármit.
Megvárom Nihaya válaszát, s még ha nemet is mond, én betérek a kocsmába, kiszemelek a sarokban egy pofás kis asztalt, de előtte megrendelem a fent említett falánkságokat: két korsó sört, és egy nagy adag csirkét zöldséggel.