An Hiro

Tárgy: An Hiro Kedd Dec. 30, 2014 8:49 pm

Név: An Hiro
Nem: fiú
Kor: 14
Faj: vámpír
Szexuális beállítottság: biszexuális

Jellem: Alapvetően szereti magát aranyosnak, és talán egy kicsit túl egyszerűnek is mutatni, azonban aki megismeri, hamar rájöhet, hogy igen mély személyisége van, és szinte minden témában van kialakult saját véleménye. Nővéréhez hasonlóan ő is harcias jellem, de vele szemben nem fizikai erővel, hanem inkább ésszel és intrikákkal szereti megvívni a maga küzdelmeit. A kevéssé fontos kérdésekben hajlamos másokra hagyni a dolgokat, semmint feleslegesen vitatkozzon, ezért sokan (főleg az idősebbek) hajlamosak ezt valamiféle jólneveltséggel összetéveszteni. A tanulmányokban jónak mutatkozik, de ez inkább az eszének, semmint szorgalmának köszönhető, mivel teljesen feleslegesnek tartja az egészet, így ritkán erőlteti meg magát. Másokkal való kapcsolatában gyakran mutatkozik gyengébbnek, erőtlenebbnek, ezzel fordítva a maga javára őket. Női ruhákban a gyanútlanok számára gyakran mutatkozik be női néven, Hirokoként. Bár sokan úgy gondolhatják, kihasznál másokat, alapvetően semmit sem vár el viszonzás nélkül, és valahogy mindig módot talál erre. Akad, akik szerint mintatanuló lenne, ha nem volnának furcsa öltözködési szokásai, de ők nem is tévedhetnének nagyobbat.

Küllem: Bár koreai származású, anyja etnikai japán volt, így nem sokban különbözik egy átlagos japán középiskolástól kinézete. Közepesen hosszúra hagyott sötétbarna haja van, amit rendszerint két csattal fog össze homloka két oldalán. Vámpír alakban ezüst hajában gyakorta egy rózsaszín virágot visel, mivel szerinte ez jól megy vörös szemeihez. Testalkata elég nőiesnek mondható, méretei szinte teljesen megegyeznek nővéréjével, eltekintve attól, hogy egy picit magasabb és mellei is talán némileg kisebbek. Az iskolában is szívesen visel női egyenruhát – persze csak ha a tanárok nem szólnak rá -, iskolaidőn kívül pedig rendszeresen lehet női ruhákban látni. Ezen hóbortja odáig ment el, hogy sokan megesküsznek rá, hogy akkor crossdressingel, amikor éppen fiúruhákban mutatkozik.

Emberi alakban
Vámpír alakban

Viselt tárgyak: iskolai lányegyenruha vagy valamilyen női ruha, a hajában hajcsat vagy egy virág, valamilyen karkötő és kinyithatós nyaklánca, amiben a kép családját ábrázolja, mikor még együtt voltak, valamint női karóra és mobiltelefon

Előtörténet: A koreaiak élete nem volt egyszerű Japánban az elmúlt évszázad során. Családunk korábban egyszerű kishivatalnok volt valahol Puszan környékén, de a japán adminisztráció bevezetésével elvesztette megélhetését, ezért áttelepült a Felkelő Nap országába. Sokakkal ellentétben számunkra valamennyi pozitívumot is hozott az itteni élet, ezért nem is cseréltük el azt a bizonytalanra a második világháború után. Apám önként japán nevet vett fel (bár a vezetéknevet egyfajta nemzeti büszkeségből megtartotta), majd üzleti karrierbe kezdett, és elvette édesanyámat, aki énekesnő volt egy okinawai bárban, mindketten vámpírok. Ez akkor derült ki, mikor egy kollégákkal eltöltött éjszakai ivászat után le akarta csapolni a vérét. Bár mindketten igencsak meglepődtek, néha a leghülyébb helyzetekből szövődnek szerelmi történetek, legalábbis ha a véletlenre hagyják azokat. Ebből a fura szituációból születtünk ketten nővéremmel, Sayurival egyazon napon (és mivel én némileg hamarabb, ezért rajtam ragadt a báty szerepe). Együtt költöztünk vissza Kyushura. Anyáról azonban nincsenek túl élénk emlékeim, hároméves korunkban ugyanis úgy döntött, visszatér Okinawára, mivel hiányzott neki a klubok pezsgő élete, így hát hárman maradtunk hátra. Bár senki sem vallotta be, mindenkit megviselt a maga módján az egész. Nem mondanám, hogy kifejezett hiányérzetem lett volna, igazán megszokható volt anya nélkül felnőni, már-már természetesnek tűnt, még ha egészen kis koromtól kezdve be kellett segítenem a háztartás dolgaiba, és gyakran maradt rám a konyha vagy a takarítás, ami már csak azért is az én dolgomnak tekintettem, mert idősebb testvérként kötelességem volt. Mindenesetre örültem, hogy valamivel a család és hugicám hasznára lehettem, aki akkoriban még némileg elveszettnek tűnt. Ehhez kapcsolódóan egészen kis koromtól kezdve viseltem lányos ruhákat, kezdetben csak játékból, majd egyre inkább rajtam maradt a dolog, és nem találtam furcsának, ha kintre kellett kivennem. Azt mondják, a bohóchalak mind fiúnak születnek, és ha a szükség úgy hozza, nemet váltanak. Valahogy én is így éltem meg saját transzformációmat, és mivel igazán egymásra voltunk utalva, a családot az igazán nagy viták elkerülték. Apa elfogadta fura szokásaimat vagy legalábbis soha nem tette őket szóvá, sőt talán úgy éreztem, hogy néha úgy méregetne, mintha anya lennék, nyilván fiatalabb kiadásban.
Ugyanakkor máshol akadtak gondok: bár az iskolámban sokan furcsán tekintettek öltözködési szokásaimra, mégis elfogadták, mint egyfajta hóbortot, még ha különcnek is tekintette miatta. Középiskolában azonban változtak a dolgok, és máris a legelső napokon nyílt konfrontrációra kényszerültem. Mivel egy kizárólag fiúiskola volt, az első napon mindenki nagyon furcsán nézett rám, és én is igen kellemetlenül éreztem magam, mivel előtte barátaim túlnyomó többsége lány volt, most pedig itt voltam összezárva egy tesztoszterontól túlfűtött közösségbe. A magam korabeli 14 évesek nem sok vizet kavartak, legfeljebb furcsálkodva néztek, de az idősebbek, akik az intézmény középiskolai részéből kerültek ki már jóval inkább kinéztek maguknak. „Lányok nem járhatnak ide”, állták egyszer az utamat. „Miért, ez a ti tikos melegklubotok?”, kérdeztem vissza ártatlan képpel, mire az előbb megszólalt tagot körberöhögték. „Az igazgatót talán átverhetted, de minket nem fogsz”. Elég idegesítőek voltak, így beleegyeztem, hogy bizonyítom: fiú vagyok, és amikor másnap óra után összegyűltünk a legcélravezetőbb módját választottam ennek, a szoknyám felemelését. Kissé elvörösödtem a sok kitágult szempártól, de némileg elégedett is voltam, ők azonban kevésbé. „Gyertek fiúk, nincs itt semmi látnivaló! De veled még számolunk, buzikám” nézett rám összeszűkült szemmel a helyi nehézfiú, Daisuke, akit korábban kigúnyoltam.

Igaza lett, másnaptól el is kezdődött a piszkálásom, például a terembe érve azzal kellett szembesülnöm, hogy a padomat összefirkálták trágárságokkal, a szünetekben pedig igen kedvelt tevékenység lett a velem való szórakozás. Egyértelmű volt, hogy ez így nem mehet tovább. Az alkalom meglepő időben érkezett: egyik este egy kis konyhai bevásárlás - ahol nem tudtam ellenállni egy cuki ruhácskának sem - után láttam, hogy a rendőrőrs várójában ül, így besiettem, hiszen jó lehetőségnek tűnt, hogy valami olyan információt szerezzek róla, amivel visszavághatok. „Ikeda úrra gondol, kisasszony? Azért van bent, mert megütötte a barátnőjét, amikor szakított vele”. Ebben a pillanatban ő is észrevett engem, és szánalmasan festett, egy picit talán meg is sajnáltam és ösztönösen láttam a lehetőséget. „Nii-chan! Már úgy aggódtam érted” futottam oda hozzá, majd megkérdeztem az ügyeletes tisztet, hazavihetem-e. Először a bevett protokollszöveget nyomta holmi látogatóidőről meg elzárásról, mikor megragadtam a kezét, és hozzádörgölőztem, kérve, hogy engedjen el minket vagy a gonosz, alkoholista apám összever minket odahaza. Elengedett. Mikor elég messze sétáltunk kézen fogva, Daisuke megállt, hosszan rám nézett majd minden előjel nélkül megcsókolt. Úgy tűnik korábban frusztrációit vezette le rajtam, de most minden jobban alakult, mint elsőre sejtettem. Az estét egy szerelem hotelben töltöttük, ami után kissé kótyagosan értünk be másnap, majdnem elkésve. Valaki piszkált az órán, papírgalacsinokat dobva rám, de alig értünk ki a szünetre, a srác véletlenül elcsúszott a lépcsőn és jó pár zúzódással ért földet a másik végén. A lépcső tetejénél ott állt Daisuke a falnak támaszkodva, majd alig észrevehetően rám mosolygott, én pedig integetve futottam oda hozzá. „An-kun a barátom, és aki bántani meri a jövőben, az velem kerül szembe!” jelentette ki, és furcsán elkapta a tekintetét, amikor rámosolyogtam. Onnantól kezdve nem akadt senki a középiskolában, aki piszkálni mert volna. Viszont apa időközben kitalálta, hogy átírat egy kifejezetten démonoknak fenntartott intézménybe, és mivel Daisuke is egyre követelőzőbb kezdett lenni, jó alkalomnak tartottam, hogy két legyet üssek egy csapásra. Furcsamód nővéremmel kerültem egy szobába, úgyhogy kitaláltam, női néven fogok bemutatkozni mások számára, hogy elkerüljem az újabb csipkelődéseket.

Tárgy: Re: An Hiro Kedd Dec. 30, 2014 9:06 pm

Ajajaj, de sok furcsa szerelmi történet ma este! Sebaj, nem igazán találtam hibákat, még fogalmazásit se igazán, egyértelműen elfogadva

» An Hiro
» Hiro szobája (de egy szobatárs hiányzik)