Név: Raven L’amour
Nem: Nő
Kor: 16 év
Faj: Hollófarkas
Szexuális beállítottság: Bi
Jellem: Tipikusan olyan, akiről azt mondják, nem való társaságba és ő is úgy van vele, sötét szobájának magányában jobban érzi magát. Gyűlöl mindent és mindenkit, bár ezt általában nem mutatja ki, éppen csak arra fordítja rá a figyelmét, ami érdekli, minden mást teljesen ignorál. Kedvenc szórakozása másokat (ismerőseit vagy csak úgy néhányszor látott, névről ismert embereket) ábrázoló plüssök varrása, majd lassú, ellenben minél torzabbá való formálása, valamint halott állatok kitömése, melyet már kicsi kora óta csinál, így elég nagy gyakorlata van benne. Szorosabb kapcsolatot kialakítani bárkivel teljesen képtelen, legalábbis eddig még senkinek nem sikerült hosszabb időre a közelébe férkőznie, mert az illető vagy titokzatos módon eltűnt vagy csak egy idő után messze kerülni kezdte Ravent. Nem szívesen tartózkodik tömegben (neki ez háromnál több, élő gondolkodó lény, aki hozzá mer szólni), így ha társaságba is kell mennie, igyekszik teljesen megsemmisülni és kivárni egy sötét sarokban, míg egyedül lehet. Szeret beszélgetni kitömött állataival és plüsseivel, egy párat közülük magánál is hord a zsebében, mert az kis biztonságérzetet ad neki.
Küllem: Vállig érő, egyenes, koromfekete haja van, frufruját hagyta hosszúra nőni, így égkék szemeinek nagy részét állandóan eltakarja. Alsó ajkában három piercing található, melyeket még emberi iskolájából való eljövetele után szúratott, átlagosnál kissé világosabb árnyalatú bőrét arcán gyakran teszi még fehérebbé púderrel, ajkait és szemhéját feketére festi, ahogy jó goth lányhoz illik, aminek ő hűen vallja magát. Testét és arcát általában egy fekete, hosszú köpennyel takarja, melynek csuklyáját szinte az álláig le szokta húzni, hogy ő épp hogy kilásson rajta, mások azonban ne lássák az arcát. Magasságra az átlag európai (talán kicsit alacsony) ebben a korban, a maga 160 centijével, azonban magas talpú cipői általában magasabbnak láttatják egy kicsivel. Csuklóin körbe a hegek még mindig látszanak, azonban csak néha takarja el őket egy-egy karkötővel, általában nem.
Viselt tárgyak: Átlagos ruhája a köpeny alatt egy hosszú ujjú, lila póló és egy fekete miniszoknya, kapcsokkal, keresztekkel díszítve (
kép), valamint egy keresztes nyaklánc, melyet anyjától kapott „búcsúajándékul” mikor az iskolába jött. Előszeretettel használ pókos, keresztes és pentagrammos nyakláncokat és egyéb kiegészítőket, valamint mindig magánál tart legalább egyet saját készítésű, torz plüssei közül.
Előtörténet:
(Brutalitás, vér, gyilkosság részletesen, akinek nincs ínyére, ne olvassa)Franciaország szép, verőfényes hely… soha nincs beborulva az ég, soha nincs vihar, legalábbis túl ritkán. Ezért is utált ott lenni, utálta, hogy a szülei pont ezen a helyen húzták meg magukat, bár hamar belenyugodott, nem válogathatja meg a családját, hát inkább igyekezett minél kevesebbet törődni a környezetével, az idegen, szépség és szerelemmániás franciákkal, akiktől legszívesebben sikítva mászott volna falra. A szülei hamar elfogadták a változást, hiszen maguk sem voltak pont azok a „normális” skatulyába beleférő démonok, mert csak nemrég, lányuk születése után érkeztek az emberi világba. Raven nem emlékezett a hollófarkasok életére, ahhoz túl korán sikerült megmenekülniük onnan, a villámmágiát ellenben megkapta, félig-meddig szülei tudta nélkül. Apró viszont annál súlyosabb sérülést szenvedett, három hátcsigolyája eltört, a törött csontok helyére ültették be a szükséges implantot. A kislánynak nem adatott meg az idő a teljes felgyógyulásra és hogy óvatlanul használni kezdje képességeit, szülei kiragadták eddigi életteréből és az ő óvásának érdekében átmenekültek az emberi világba, ahol végül (Raven későbbi nagy csalódására) Franciaországban találtak megnyugvást.
Annak ellenére, hogy szerették volna, ha nem kelt nagy feltűnést Raven viselkedése, jól viselték lányuk bezárkózását, mégis erőltették, mikor annyi idős lett, hogy kénytelen volt iskolába járni. A lány minden kitartása ellenére Raven bekerült egy csapat embergyerek közé, akik rögtön ismerkedni akartak vele, kapcsolatot teremteni. Alig bírta ki az első napot, már mikor köré gyűltek reggel, hogy megcsodálják az egyetlen „fekete bárányt” legszívesebben elmenekült volna. Mindezek ellenére visszament másnap és azután is, csak mert az anyja minden reggel felkapta az ölébe és ha kellett, egészen az iskoláig cipelte el. Lassan kezdett beletörődni, hogy kénytelen megmaradni ott minden nap, társaitól azonban továbbra is elzárkózott, kivéve egyvalakit… egy másik, félénk lányt, aki szintén kerülte a többieket és jobb szeretett egymagában lenni, mint másokkal. Lassan közeledni kezdett felé, bár hosszú, édes magánnyal teli hónapok teltek el az első osztályból, mire egyik nap a karácsonyi szünet után, rá mert köszönni visszahúzódó osztálytársára. Az először visszarettent tőle, azonban kapcsolatuk lassan, de biztosan egyre inkább kezdett kibontakozni, pár szavas, félénk beszélgetéseik hetek elteltével már egész bő ismeretséggé váltak és az első osztály végére elérték azt is, hogy szinte el sem lehetett őket szakítani egymástól. Az elkövetkező években egymásra támaszkodtak és ahogy csak tudták, elriasztották a közeledni akarókat, bőven elég volt nekik a másik társasága, a feltétlen bizalom, melyet egymás iránt tápláltak.
Mikor Raven és Blanc a tizenkettedik évükbe értek, a nyári szünetben történt az a bizonyos tragédia… Életüket adták volna egymásért, egyik éjjel pedig, mikor együtt, szokásosan kéz a kézben jártak az utcán a holdfényben, sötét csuklyájukat fejükbe húzva, igyekeztek eltűnni az őket követő szapora léptek elől. Nem mertek hátranézni, de nem is ijedtek meg túlzottan, Raven úgy-ahogy tudta használni az erejét, bár még soha nem bántott senkit, de barátnőéért képes lett volna rá. Blanc az évek során kinyílt, ő volt az, aki általában megvédte magukat a csúfolódóktól, nem ritkán erővel, míg Raven inkább visszahúzódott és figyelte, ahogy osztálytársnője kiosztja a nála magasabb, erősebb fiúkat. Blanc hirtelen megrántotta a kezét és gyorsan behúzta egy sikátorba, a sötét alak pedig elhaladt mellettük, léptei lassan elhalt, így a két lányra újra csend borult. Halkan kuncogtak, mintha csak apró csínyt követtek volna el, majd hirtelen Blanc Raven ajkaira tapadt, bár csak egyetlen, apró pillanatig. A gyermeteg, bizonytalan szájrapuszi hamar véget ért, a lánynak mégis sokat jelentett, többet, mint azt akkor hirtelen gondolta. Barátnője felsikoltott, ujjai elengedték a kezét – a sötét alak, aki eddig követte őket, visszatért. Raven utánakapott, mire az ő csuklóját is megragadta az idegen és taszítva rajta, a falnak lökte. Nem tudott védekezni, az ütéstől megfájdult, zsongott a feje, majd eszméletét vesztette.
Sötét, koszos pincében ébredt fel, kezei össze voltak fogva, a szoros kötés húsába vágott és ahogy forgolódott, próbált megmozdulni, egyre jobban szorította. A fájdalom a csuklójában és koponyájában könnyeket csalt a szemébe, mikor azonban meglátta kikötözött, rémült barátnőjét, megpróbált felállni. A félelmetes, sötét alak durván visszalökte a földre, penge villant a halvány lámpafényben, Blanc bíbor vére pedig vastag patakokban folyt le nyakáról mellkasára. A lány fennakadt szemekkel, torkára forrt, sikításra nyílt ajkakkal bámult a semmibe, hosszú haját eláztatta a vért, a férfi egy kegyetlen lökésére feje bizarr szögben dőlt oldalra. Raven felsikoltott és rángatni kezdte béklyóit, azonban azok véresre vágták a kezét, nem engedtek a szorításból, bárhogy is vergődött a lány. Támadójuk kényszerítette, hogy nézze tovább halott barátnője kínzását, ahogy újabb, gondos vágás nyomán a hasán is szétnyílt a bőr… Raven összeszorította szemeit, a kép azonban örökre retinájába égett, öklendezni kezdett, ügyetlenül előredőlt és hányt, azonban majdnem beleborult saját gyomortartalmába, mikor megingott az egyensúlya. A férfi léptei közeledtek hozzá, de nem nyitotta ki a szemét, nem tudta volna elviselni a látványt. Fogva tartója megtaszította a vállait, amitől hátraesett, majd belé is rúgott, amitől összeszorult a gyomra és újfent öklendezni kezdett, bár már nem volt mit. Hideg fém érintését érezte a torkánál, lehunyt pillái sötétségében azonban csak barátnőjét látta, félrecsuklott fejjel, üveges szemekkel.
- Ne félj, holnap te jössz. – A férfi leheletének menta illata volt, arca sima, ápolt, ahogy óvatlanul a lányéhoz dörgölte.
Miután kiment, az alak tömény parfümének undorító pacsulija sokáig terjengett a helyiségben, azonban ahogy az éjszaka múlásával telt az idő, már nem volt képes elnyomta a hullabűzt. Raven nem merte kinyitni a szemeit, aludni sem volt képes, csak térdeit átölelve zokogott órákon keresztül, míg a pince apró ablakán be nem sütöttek a nap első sugarai. A szag lassan orrfacsaró volt, melyhez saját, korábbi mocska is hozzájárult, mitől igyekezett minél távolabb húzódni, de a helyiség kicsi volt, nem tudott messzire menekülni. Fejét térdére hajtva ájult álomba végül rövid időre, míg a fémajtó hangos csapódása fel nem ébresztette. Reflexből felkapta a fejét és rettegve bámult a szőke, hosszú hajú férfira, aki megint kést szorongatott kesztyűs kezében. Önkéntelenül is oldalra pillantott, ahol a kis hely összes rovara és rágcsálója barátnője körül tolongott, amitől megint megérezte a keserű savat nyelőcsövében, de igyekezett visszanyelni. Felsikoltott és újra zokogni kezdett, mire a férfi megragadta a haját és erősen hátrarántotta a fejét, légzése szaggatottá, rendszertelenné vált. Hátralökte, elengedte a haját, mikor vállai keményen a falnak ütköztek, megütötte az arcát, beszélt hozzá, kérdezett valamit, de Raven nem volt képes válaszolni. Szája megtelt vérrel, ami lassan lefolyt az állán, nyálával keveredve. Kiköpte a földre, mielőtt azonban megmozdulhatott volna, a penge nyakát, majd állát érintette, finoman felemelte a fejét, érezte, apró vágást ejtett bőrén, de nem többet. Hirtelen megragadta a nyakát, erős ujjai fojtogatni kezdték, felemelték tehetetlen, könnyű testét. Kiáltások, rendőrautó vijjogása zavarta meg a hajnal csendjét, Raven visszaesett a földre, az ütközéssel járó fájdalmat alig érezte. Elterült a földön, a férfi hamar kikerült látóköréből, azonban a parfüm szagát otthagyta maga után… a lány orrában, örökre.
Az esetet követően bezárkózott a szobájába és enni sem volt hajlandó kijönni, a redőnyöket lehúzta, örök sötétséget borítva a szívére és általános életterére is. Lámpa helyett gyertyát gyújtott, éjjelente gyakran szökött ki, hogy időközben felfedezett, démoni képességeit kihasználva macskákat, egereket, néhány madarat elkapjon. Lassan hobbijává vált kis áldozatainak preparálása, szüleivel csak ritkán beszélt, zavarosan, ők pedig hamar hozzászoktak, meg sem próbálták kirángatni kis világából. A szobájában gyűlni kezdtek a furcsábbnál-furcsább tárgyak, ezek nyugtatták meg, mikor kénytelen volt visszamenni az emberi iskolába. Órákon nem figyelt, akkor is varrt vagy rajzolt, de mindig átcsúszott egy kettessel, a tanulás és az elvárások nem tudták érdekelni. Új diák érkezett, naiv, kedves fiú, aki igyekezett a barátja lenni, mert látta, sokan elkerülik Ravent, ő pedig egyszer felhívta a szobájába… azóta nem látta senki. Hogy mi történt vele, csak a lány tudja, de nem hajlandó róla beszélni, ahogy sok másról sem.
A négy év saját magányában gyorsan elszaladt mellette, míg egy nap anyja nem kopogtatott az ajtón és közölte vele, hogy pakoljon össze, mert elutazik, egy másik iskolába, olyanba, ahol nem lesz egyedül, mert szintén démonok járnak oda. Tudta, nem ellenkezhet, hát átjelentkezett az új különleges középiskolába, telepakolta a bőröndjeit személyes tárgyaival, kedvenc plüsseivel és varrókészletével, majd szokásos csuklyáját arcába húzva elindult. Újra számított, de nem várta… nem akart sem emberek, sem démonok között lenni, remélte, itt is békén fogják hagyni, hamar elijednek tőle, mint az előző iskolájában.
//Szeretem az éjszakát, nem sül meg az ember, lehet írni xD Tudom, totálisan antiszoc és játékra képtelen karakter, de mire való a jellemfejlődés, ha nem erre? ^^//
Kezdőlap 
Legutóbbi képek 
Regisztráció 
Belépés 
Keresés 
Tárgy: Raven L'amour 
