Folyosó

Az emelet folyosója. Mindkét oldalon a szobák ajtajai találhatóak.

Éppen a lépcsőkről sétáltam lefelé a szoámból. Eldöntöttem hogy szívok egy kis friss levegeőt és sétálgatok egy kicsit lent. Az utam ahogy az lenni szokott a második szintről lefelé vezető lépcsőkről léptem éppen le és sétáltam el az ajtók között sok volt az új szoba ami már foglalt volt az újaknak de azért volt pár régi ismerős kis szoba is. De ahogy sétáltam megláttam egy szobát amibe nemrég költöztek be mivel a szoba még üres volt tegnap mikor felfelé jöttem.*
~Hmm elég érdekes újabb taggal bővülünk csak az a kár hogy ezek szerint nki sincsennek itt ismerősei ha az egyszemélyes szobát választhatta.
*Megálttam egy pár percre gondolkozni a szoba előtt és nem is emlékeztem hogy a többiek beszéltek volna egy j diákról szóval tehát akkor még szinte alig van itt. Na de mindegy is az ejtó melleti falnak támaszkodtam és egy kicsit vártam elvégre nem vár rám senki és egy kis semmit tevés se árt.*

*Ma reggel érkeztem, így épphogy csak berendezkedtem és kicsinosítottam a szobát, ahogy nekem tetszik. Elvégre jó néhány évre ez lesz az otthonom, olyan legyen, amilyen nekem tetszik. Már csak a táskámat kellett kipakolnom és kész is vagyok. Serénykedtem, hogy nap végére elkészüljek. Kissé megizzadtam, mire végeztem, így gyorsan letusoltam és hajamat is megmostam. Nem szárítottam meg a hajamat, mert nem szeretek azzal vacakolni. Felöltöztem és elhatároztam, hogy felfedezem a környéket és a többi diákkal megpróbálok barátkozni. Ahogy kiléptem az ajtón, agy sráccal találtam magamat szembe. Falnak dőlt és mintha rám várna.* -Szia! *Köszöntem rá. Hát itt az ideje elkezdeni a barátkozást.*

A lány köszönése ébresztett a gondolataimból.
-Szia! Nyílván te vagy az új diák.
Vettem elő egy bátorító mosolyt a számár és inkább eléptem a faltoltól hogy ezáltal könnyebb legyen beszélgetnünk.
-Nos üdvözöllek akkor az iskolában de ahogyan látom már be is rendekedtél a szobádba.Gondolom nincsennek itt ismerőseid hogyha az egyszemékyes szobát választottad. Tudod elsőévesként én is így voltam. De most is csak az én szám jár.
Mondtam elnevetve magamat a dolgon az évek alatt egyre nyitottabb lettem és egyre könnyebben beszéltem nem úgy mint régen.
-Na és mesélj egy kicsit magadról. Eddig hogy érzed itt magad? Milyennek találod a sulit? Na és persze szeretztél e már ismerősöket?

*Elég barátságosnak tűnt a srác, ahogy üdvözölt és egyre csak beszélt. Ha udvariatlan lettem volna elnevettem volna magamat. Egyre csak mondta, de véletlenül se mutatkozott be. Valamilyen szinten aranyos volt ezzel, de inkább nevetnem kellett volna rajta.* -Én is örülök. A nevem Haley Torres. Szóval akkor már suttogtam rólam, hogy jövök? *Kérdeztem elmosolyodva.* -És azt tudták, hogy mi vagyok? És ha már itt tartunk te ki és mi vagy? *Kérdeztem érdeklődve. Jó tudni, hogy kivel és mivel állok szembe. Meg aztán nem árt azt sem tudni, hogy kivel szabad kezdeni és kivel nem tanácsos. Szóval még sok infora lesz szükségem.* -Hát az iskolát még nem láttam, ma reggel érkeztem csak. De a kolesz az nagyon tetszik. Otthonos egészen. *Néztem körbe a folyosón.*

-Oh tényleg de udvariatlan vagyok be se mutatkoztam. Az én nevem Azazel Rakiel de szólíts csak Castielnek. Amugy egészen szép neved van az enyémhez képest. Mellesleg ez csak egy egyszerű észrevétel volt hogy új diák vagy.
*Mondtam neki egy kicsit belegondolva hogy nem e sértem meg azzal hogy most annyit mondok gyakorlatilag hogy nem beszélt róla senki.*
-Amugy meg a fajomat illetően sötét angyal vagyok. Ha pedig itt tartunk akkor nem bocsátkoznék találgatásba a fajodat illetően. Szóval te mi vagy?
*Kérdeztem meg tőle kicsit mosolyra eresztve a számat hiszen a találgatásban sosem voltam jó.*
-Igazad van szerintem is egész otthonos hely. Még másodéves ként is az.

-Szóval Castiel... sötét angyal... *Hát úgy őszintén szólva még nem sok mindent tudtam a fajokról. Annyit igen, hogy léteznek, de hogy miket tudnak, azok rejtélyek maradtak eddig számomra.* -És elmondod milyen képességeid vannak? *Nem igazán hatott meg, hogy nem beszéltek rólam. Jobb is. Eleget pletykáltak rólam az emberi suliban. Ott mindig én voltam a célpontja a rosszindulatú pletykáknak.* -Én sárkány vagyok. *Mondtam egy mosoly kíséretében. Gondolom Ő többet tud így fajügyileg már, mint én. Szóval másodéves, akkor tuti már többet tud.* -Te miért kerültél ebbe a suliba? *Talán hasonló okok miatt, mint én? Én nem tudtam beilleszkedni az emberek közé. És vajon vele mi a helyzet?*

/Most mennem kell. De holnap este leszek. Jó éjt!/

-Mesélek róla ha cserébe te is a tieidről. Nos nekünk sötétangyaloknak vannak alap képeségeink amikre mindenki képes közülünk. Ezek a tollvihar teleportáció erős és a villám kiáltás na és persze az auránk. De minden egyénnek idővel megjelennek sajátos képességei is. Nekem például az hogy a sötétséget tudok alkotni és formálni azt. Szóval nagyából ennyi lenne a képeségeim.
*Mondtam neki miközben már a következő kérdésén gondokodtam amit feltett mialatt ő az ő képeségeit sorolja.*
-Hmm sárkány... Akkor gondolom nem volt egy könnyű életed az emberek iskolájában akárcsak nekem. Az én történetem egy fekete angyaloknak szánt elit suliban kezdődött ahol harcolni tanultunk de onnan elszöktem és egy emberi iskolába jártam ahol nem fogadtak be. Inkább csak kigúnyoltak és tudomást sem vettek rólam. Minden eszetlen csínynek én voltam a célpontja. Szóval inkább jobbnak láttam hogy idejöjjek.
*Gondoltam bele. Elvégre az összes sárkány akit csak ismerek nehézségekkel küszködött az iskolákban. Nekik ezerszer nehezebb mint nekünk. Nekünk nem sokba különbözik a valódi alakunk az emberitől de nekik... Nekik az átváltozásuk és azt azt kisérő dolgok is sokkal nehezebbek.*

*Örültem, hogy elmondta miket tud. Bár kíváncsi lettem volna részletekre is. Hogy mi mit jelent. Na de majd idővel talán.* -Hát nekem egyenlőre csak azok vannak, amik minden sárkánynak. Név szerint tüzes lehelet, pokol tekintete, tűz manipulálás, démoni aura és sárkány düh. Még csak egy éve jelentek meg nálam a képességeim, szóval eléggé nehezen kontrollálom őket. És nincs sajátságos tulajdonságom... egyenlőre még. Talán majd lesz. De nekem ez is bőven elég most. *Sóhajtottam. Tényleg elég volt. Könnyen indulatos tudok lenni, ezért gyakran előfordul, hogy alakot váltok. De ez soha nem szánt szándékkal történik.* -Hát ember suliba jártam. Minden rosszindulatú pletykának és gyerekes tréfának én voltam a célpontja. *Fintorogtam.* -Szüleim látták, hogy túl sok ez nekem... ezért küldtek ide. Hát kíváncsi leszek, hogy miként mennek itt a dolgok. *Meséltem el tömören az életemet.*

-Ugyan nincs ezzel semmi baj minden fajnál mások az ilyen dolgok. Hidd el ismerek én más sárkányt itt aki pont ugyan ezzel a gondol küszköd de nem hinném hogy nagy baj lenne hogy nem tudod magad kontrolálni. Velem is néha megesik de ez szinte nem fizikai változásnak nevezhetünk.
*Mondtam neki hiszen nagyon ritkán mesélek és szinte senki nem is tud a bennem élő úgymond másik énről. Ezért nem is hangoztatom mivel akkor szinte nem vagyok a magam ura sem.*
-Akkor hasonló életünk volt. De neked biztos rosszabb dolgod volt. De amugy nem értem miért gúnyoltak ki téged. Hiszen elég szép lánynak nézel ki és az emeberknél így könnyű barátokat szerezni. Velem más volt már a helyzet ha érdekel én is elmesélhetem.
*Mondtam egy kicsit zavartam és elővettem a ruhám alatt lévő egyik nyakláncomat amin egy kis kereszt volt és azt forgattam egy kicsit. Hiszen csak az igazat mondtam mivel tényleg szép lány volt.*

-Jó érzés, hogy bátorítasz. Majd ha lesznek pozitív tapasztalataim, akkor biztos jobban fogom magamat érezni. Inkább a körülöttem lévőket féltem, hogy mi lesz, ha egyszer átváltozok. Persze változtam már át, de soha nem olyankor, amikor sebezhetők voltak körülöttem, ha érted mire gondolok. *Sóhajtottam. Kíváncsi voltam én is rá, mert szerettem volna jó barátokat szerezni.*
-Csak tudod... ha félsz még saját magadtól is, akkor nehezen barátkozol. És ha nem barátkozol, akkor indulnak a pletykák és egyebek. *Vontam vállat. Az igazat mondtam, hisz tényleg nem tudtam barátkozni, hisz saját magammal sem voltam kibékülve.* -Persze... ha gondolod gyere be a szobámba.. *Álltam félre az ajtóból. Majd mosolyogva húztam ki a ruhám alól az ezüst nyakláncon lógó kis ezüst keresztemet.* -Nekem is van...

-Biztos vagyok benne hogy lesznek. Egyébként ha meg átváltozol nem lesz belőle nagy dolog. Elviekben tudok segíteni az ilyesmiben legalább is egy sárkány szerint de mindenki más.
*Igaza van ebben a dologban. Mostanság én is félek a dolgokat illetően magamtól. Most hogy az én erőm nőtt a másik énemé is nőtt és féltem mit teszek akkor ha ő elszabadul.*
-Elhiszem hogy nem lehetett könnyű. Tudom milyen ez a dolog én is magányos voltam az iskolában. De ez már megváltozott és remélem ez veled is így fog történni.
*Mondtam neki hiszen nyílván könnyű lesz beileszkedni. Elég kedves és csinos lány de egy kicsit zárkózott ami nem is nagy baj hiszen elvégre idegen vagyok.*
-Bemegyek de csak ha nem baj.
*Sétáltam befelé az ajtón miközben őt néztem és a kis nyakékét.*
-Elég szép darab. Azt hittem hogy csak én szeretem az ilyesmit.

-Hogy tudnál segíteni? *Kérdeztem Tőle kíváncsian. Ha tudna segíteni, hogy ne bántsak senkit, amikor átváltozok... húú, az nagyon jó lenne. Érdemes lesz itt barátokat szereznem az már egyszer biztos. Annyi mindenkit láttam már itt, nem akarom semelyiket bántani. És ha megtörténik akkor tuti kicsapnának innen. És akkor ismét magamra maradok. De hékás! Csak most érkeztem! Had adjak magamnak már egy esélyt!*
-Hát biztos. Itt amikor jöttem nem bámultak meg, csak rám néztek. És ez egy nagyon jó érzés. *Mosolyogtam rá.*
-Persze.. gyere csak... *Amikor belépett, becsuktam mögötte az ajtót, hogy nyugiban tudjunk lenni.* -Én is odavagyok érte... ez a kabalám... Ülj csak le az ágyra, egyenlőre máshova még nem tudlak leültetni.*

/Folytasd a szobámban. /

//Haley//

Egy újabb magányos nap előtt állok. Mivel meguntam a szobámban ücsörögni, úgy döntöttem sétálok egyet a koliban. Lényegében céltalanul bolyongok az épületben és nézem a szobák ajtaján a neveket, hátha megtalálom a régi szerelmemet. Azonban nem jött össze, úgy néz ki, tényleg nem jön már vissza.
Így hét bánatomban leülök egy székre a folyosón. Nem sírok, csak ülök egyedül és bámulok ki a fejemből. Legszívesebben még a szemkötőmet is levenném, de most nem nagyon akarom hogy lássák azt a szemem.

*Még csak egy tanulót ismertem itt, Castielt, de nem lóghatok az ő nyakán egyfolytában hiszen megvan a saját élete. Nekem is ki kell alakítanom a saját, új életemet. De hol és hogyan kezdjem? Kopogjak be egyszerűen a szomszéd szobába? És mi van ha nem látnak szívesen. Sok erőmbe tellett egyáltalán összeszednem magamat. De aztán csak-csak feltápászkodtam az ágyról, megfésülködtem és kiléptem az ajtón. Balra fordultam, hogy ott próbálkozzak, mikor megláttam egy fiút a folyosón üldögélni. Nem tűnt túl boldognak. Hát lehet mindkettőnkre ráférne egy kis vidítás. Így elindultam felé, majd megálltam előtte. Fiatalabbnak tűnt, mint én, de nem zavart. Nekem nincsenek ilyen előítéletes dolgaim.* -Szia! *Köszöntem rá, hogy az elbambulásából magához térjen és rám nézzen.*

Csendben ücsörgök és elmerülök a gondolataimban. Olyan jó volt a barátnőmmel lenni tavaly. Vele legalább jól éreztem magam, igaz, a többi diákot nem ismertem meg. Így hát most már csak egy kívülálló vagyok. Azt hiszem ha rosszul fognak menni a dolgaim, haza megyek.
Hirtelen azonban valaki köszönése szakít ki a gondolatmenetemből. Egy lány az, aki nem tudom mikor jelent meg. A hangja viszont nagyon kellemes és ráadásul nagyon szép.
- Szia! - köszönök vissza. - Esetleg segíthetek valamiben?

*Láttam rajta, hogy eléggé megzavartam gondolkodásában. Valami tuti bántja. Én is szoktam ilyet csinálni, és pontosan ilyen vagyok akkor. Teljesen lefoglalnak a saját gondolataim és kizárom a világot teljesen.*
-Hát őőő... nem. Csak gondoltam, hogy beszélgethetnénk. Te is magányosnak tűnsz, ahogy én is az vagyok... *Vontam vállat. Majd kezet nyújtottam neki.* -Haley Torres vagyok.

- A nevem Torvald! - válaszolok. - Igen, valóban magányos vagyok. A barátnőm idén már nem tanul itt, tehát már többet nem találkozhatok vele.
Ezután felállok és megigazítom a ruhám. Nagyon szép lány Haley, biztos nyüzsögnek körülötte a srácok.
- Te miért vagy magányos?

-Örülök, hogy megismerhettelek. *Mosolyogtam Rá.* -Hát az tényleg szívás, ha mondhatok ilyet. Bocs, érzéketlen voltam. *Néztem rá bűnbánóan.*
-Hogy miért vagyok magányos? Mert nincsenek barátaim. *Vontam vállat.* -Mindegyiket elvesztettem, akit barátnak hittem. *Sóhajtottam fel.* -De itt talán sikerül új életet kezdenem. Lenne kedved sétálni valamerre? Új vagyok itt, szóval megmutathatnád a fontos helyeket...persze csak ha ráérsz.

- Semmi baj! - válaszolok. - Nos, ha te is magányos vagy, akkor esetleg tölthetnénk együtt a szabadidőnket. Mit szólsz hozzá? - kérdezem. - Természetesen körbe vezetlek, ha szeretnéd. - válaszolok neki újból, majd oda nyújtom a karomat, hogy nyugodtan karoljon belém.
Ezután várom, hogy hova szeretne menni először. Gondolom a koliban nem fog eltévedni, tehát valószínűleg a birtokra és a sulira kíváncsi. Nos, én mindkettőt meg tudom mutatni neki.

-Szívesen vagyok veled. Szívesen ismerkedek, hiszen még nem igen ismerek senkit itt. Ha gondolod közben mesélhetsz is még magadról... *Mosolyogtam rá és belekaroltam a felajánlott karjába.* -Mit szólsz hozzá? *Kérdeztem Tőle kíváncsian.* -És bármerre vihetsz... sehol nem jártam még....