Társalgó

A válaszára bólintottam egyet, majd csendben megvártam hogy befejezze a pakolást, közben oldalra tekintettem Fubukira, és csak elmerültem az arcában, vagy épp a tekintetében ha visszanézett. Ezután oda sétáltam az asztalhoz. Meglehetősen kedves volt, hogy mindent rendesen oda pakolt.
-Kösz.-Mondtam végül, és megfogtam az egyik dákót, és oda fordultam Fubukihoz.
-Szeretnél kezdeni?-Kérdeztem egy halvány mosollyal, ami gyorsan el is tűnt, amint megkaptam a választ.

A lányra csak egy pillanatra néztem. Egész kedvesnek tűnt, de én meg még mindig nem vagyok az a beszélgetős alkat. Hagytam Katsurot kommunikálni. Mire ő felkészült a játékra, én már meg is fogtam az egyik dákót.
-Kezdj Te.-feleltem egy apró mosollyal.
Nekitámaszkodtam az asztalnak és vártam, hogy elkezdje a játékot.

-Hát jó.-Mondtam, miközben végig tekintettem az asztalon, igaz, még el se lőttem az első labdát, de végül is hozzá kezdtem, egy erős lökéssel. Azután elkezdtük játszani a játékot. Én valamivel jobban játszottam mint ő, de azt hiszem ez érthető, hisz ő nem volt túl nagy rajongója, a játéknak, meg amúgy is kérlelnem kellett, szóval valószínűleg a motiváció is hiányzott. Ennek ellenére jól éreztem magam, bár Sayoko biztosan nem láthatta az arcomon. Aztán egyszer csak oda lépett hozzánk, és fel tett egy meglehetősen érdekes kérdést. Pislantottam egyet-kettőt, de hagytam, hogy Fubuki válaszoljon.

Vagy ha esetleg nem tette meg, akkor ismételten én szólaltam meg. Kicsit furcsának találtam, hogy ilyen sokat kell beszélnem, és nem Fubukihoz.
-Nem, nem zavarsz... Ne aggódj miattunk, mi egyszerűen ilyenek vagyunk...-Mondtam egykedvűen kissé félreértelmezve a kérdést, mert hát én azt hittem, hogy azért gondolja, hogy nem élvezzük, mert az arcunkon nem látható a boldogság, egyértelmű jele. Még akkor is ha a kérdést neki célozta és nem kettőnknek.

Elfie igazán imádnivaló kislánynak tűnt. Máskor kicsit zavar, ha valaki kicsit hiperaktív, de őt valahogy nem tudtam utálni érte. Viszont kezdtünk kicsit sokan lenni a társalgóban.
-Értem. Mit szólnál hozzá, ha felmennénk hozzám? Játszanánk valami társasjátékot, vagy videójátékot.
És ezt most kivételesen minden hátsó szándék nélkül ajánlottam fel. Büszke vagyok magamra.

Csendben figyeltem, ahogy Katsuro elkezdte a játékot. Aztán egyszer csak mögém lépett az előbbi lány és érdeklődött, hogy mi a problémám. Nem igazán tudtam, mit mondjak neki. Ha ismerne, akkor értené a dolgot. Végül mielőtt válaszolhattam volna, Katsuro megtette helyettem. Végül megfordultam és a lányra néztem.
-Jól vagyok, nincs semmi baj.-feleltem kedvesen.

Mivel úgy tűnt Fubuki nem válaszolt így végül én szólaltam meg, és mondtam el a helyzetet. Ezután ő is megerősítette. A lány maga elé meredt, mintha hirtelen szoborrá változott volna. A dákót lassan a lábamhoz eresztetem, és rátámaszkodva figyeltem, mígnem hirtelen bólintott. A fejemet kissé oldalra billentettem, majd Fubukira tekintettem, és vissza a lányra. Kicsit furcsa volt, nem olyan beszédes mint a többiek. Úgy döntöttem, hogy jobb ha ellenőrzöm, hogy vele is minden rendben van. Kicsit közelebb sétáltam.
-Na és veled mi van? Kicsit lehangoltnak tűnsz.-Mondtam, egy kis kedvességet erőltetve a hangomba, hogy ne legyen olyan szürke mint eddig.

Miután röviden szót váltottam a lánnyal, visszatértem a biliárdhoz. Közben Katsuro próbálta szóra bírni őt. Kissé szokatlan ez tőle. De gondolom próbál jó benyomást tenni. Addig én löktem egyet. Szokás szerint nem túl jót. Kicsit meg is akadt a dákó vége az asztalban. Megijedtem egy pillanatra, hogy felszakítom, de nem történt baj.

Vagy nagyon zavarban volt a jelenlétünktől, vagy pedig elkerülte a válasz adást. Nem tudtam eldönteni, úgyhogy csak bólintottam, és visszaléptem éppen mikor Fubuki elrontotta. Úgy tűnt kijött a gyakorlatból. Lehet előröl kell kezdeni, az oktatást. Ekkor azonban a másik lány oda lépett Fubukihoz és felajánlotta a segítségét. Kicsit félre billentettem a fejem, de csak egy pillanatra, és hagytam, hogy Fubuki eldöntse szeretne e segítséget vagy sem, közben végig néztem a téren. Igaz a lökése nem volt túl jó, de ahhoz elég volt, hogy olyan helyre küldje a fehéret ahonnan nem igen tudok belőni egy golyót sem.
-Hmm... Lássuk csak.-Mindenesetre megpróbálkoztam az egyik golyóval, és persze nem sikerült, de lyukra állítottam legalább.

Az ügyetlenségemnek köszönhetően a lány kihasználta az alkalmat, hogy segítsen a következő lökésben. Nem igazán volt okom visszautasítani, legalább lehetőséget adok neki a barátkozásra.
-Hát...oké. Rám fér még egy kis gyakorlás.-fogadtam el végül az ajánlatot.
Persze előbb hagyni kell Katsurot lökni. Aztán jövök csak én. Amint lökött, megint az asztalra emelem a dákót és várom, hogy a lány miként akar segíteni.

Csendben figyeltem, ahogy az új lány tanítgatja Fubukit. Egy kicsit el kell gondolkodnom, de rá kellett jönnöm, hogy nem tudom a nevét. Kicsit megvakargatom a kobakom, de úgy döntöttem, megvárom, a lökést. Egész jól csinálja, nos nálam mindenképpen jobban. A golyót be is löki, amit én szerettem volna a következő körben, de hát mit tehetnék, ez egy ilyen játék. Meg volt a lökés, szóval itt volt az ideje megszólalnom.
-Szép volt... Um... Még nem mutatkoztunk be. Én Jason Katsuro vagyok. Szólíts Katsuronak.-Normális esetben most jött volna a kéznyújtás, de egyrészt én nem jellemző rám, másrészt meg, jött a második lökés, nem akartam ezzel félbeszakítani.

Figyeltem, ahogy a lány előkészül a dologhoz. Ez után a kezeimet akarta megfogni. Kissé vonakodtam engedni, mivel lány még nem fogta a kezemet, a mamámon kívül persze. De más lány még nem. Végül amikor elmagyarázta miért, engedtem.
-Oké...
Nem igazán éreztem semmit, csak féltem. Hamar eleresztett és a kezembe adta a dákót, majd segített beállni. Így persze elkerülhetetlen volt, hogy megint hozzám érjen és közelebb jöjjön. Lassan nyeltem egyet. Tényleg ennyire zavar egy másik lány közelsége? A végén már a fülembe suttogott. Vissza kellett fogjam magam, nehogy megfagyasszam zavaromban. Ő az előttünk lévő dolgokra figyelt, így nem látta, hogy a legördülő izzadságcseppek a lábaimon megfagynak. Aztán hamar kiolvadtak, mikor végül teljesen a magam ura voltam. A lökés jól sikerült, köszönhetően a lány segítségének. A kérdésére csak bólintottam. Inkább megpróbálom egyedül, minthogy megint közel kelljen engednem magamhoz.
-Fubuki...Curara Fubuki.-mondtam halkan a nevem, amikor Katsuro is bemutatkozott.

A bemutatkozást követően Sayoko megjegyezte, hogy a neveink mennyire elütnek tőlünk, amire csak megrántottam a vállam.
-Apám angol.-Mondtam nemes egyszerűséggel, nem is törődve azzal, hogy ő nem beszéd témának szánta, hanem csak tudatlanul megjegyzett, ami elég hamar kiderült. Nem is folytattam tovább a gondolat menetet inkább azt figyeltem, hogyan tanul Fubuki. Néha feltekintettem Sayakora is de nem igen tudtam mit mondhatnék, kicsit furcsa volt. De kivertem a gondolatokat a fejemből, és vissza tekintettem a játék térre.

Sayoko bocsánatot kért, bár nem igazán értettem, miért. Én voltam zavarban, de az az én saját problémám. Ő pusztán a közelségével segített rá. De emiatt nem hibáztattam.
-Semmi gond.-vágtam rá végül, hogy ne érezze rosszul magát.
Hallgattam, amint a neveinket elemezgeti. Valóban nem vagyok olyan jellem, mint egy hóvihar. De ez csak egy név. Vagy mégsem? Végül megint oda jött, hogy segítsen, de most csak futólag.
-Köszönöm.-feleltem, mikor megdicsért.
Ellöktem a golyót és valóban jobban sikerült, mint korábban. Nem ment ugyan be a lyukba, de a lökés maga jó volt. Örültem neki, bár nem vagyok az az ujjongós típus. Csak mosolyogtam.

Csendben figyeltem a kettőt, míg nem a golyó el lett engedve, és folytathattam a csendes megfigyelést. A golyó nem ment be, de majdnem. Mindenesetre én csak örülhetem. Végig tekintettem a pályán, majd elgondolkodtam, miközben egy jó pozíciót kerestem. Lassan beállítottam a dákót, majd meglöktem és eltettem a kiszemelt golyót. Majd még egyet, és még egyet. Már csak kettő várt a sorsára, a 9-es és a fekete nyolcas. De a kellemetlen rész ott van, hogy egymás mellett vannak, és mindkettő a szélén, nem igen tudtam eldönteni, most mit csináljak. Aztán úgy döntöttem, hogy hagyom a két lányt is játszani, jobb ha nem kockáztatok. Így csak óvatosan elhelyeztem a fehéret az egyik falhoz, majd hátrébb léptem, és csöndben vártam a folytatást.

Nem sikerült a lökés, de dicséretet azért így is kaptam. Persze én is örültem neki, hogy nem szakítottam fel a biliárd asztalt és a lökés is egész jól sikerült.
-Köszönöm.
Aztán Sayoko rákérdezett arra, amit amúgy is mondani akartam.
-Jobb szeretem, ha Fubukinak hívnak.-feleltem kedvesen.
Közben Katsuro is lökött egyet. Ez után megint én következtem. Nagyon nem taktikáztam, csak tovább akartam gyakorolni. Kiszemeltem az egyik golyómat és ellöktem felé a fehéret, amennyire tudtam. Megint csak talált, de nem nagyon akart a lyukba menni.

Fubuki ismét ellökte a golyót, de számomra továbbra is kellemetlen a pozíció. Vakargattam a fejem. Nem igen tudtam mi mást csinálni, mint helyezni, vagy megpróbálkozni szétválasztani a két golyót, de akkor is nagy volt annak a kockázata, hogy belököm a feketét is. Igaz nem fogadtunk, de nem igen akartam veszíteni. Ismét végig tekintettem a pályán de semmi se változott. Végül sóhajtottam, és beálltam, nem nagyon veszthetek semmit, hiszen úgy se fogadtunk. Egyszerűen meglöktem és ügyesen eltettem mind a két golyót, persze a feketét először így én veszítettem. Mindegy is...
-Nos, ennek a fordulónak vége. Akarsz még egy kört?-Kérdeztem érdeklődve, miközben piszkáltam a dákó végét.

A Fubuki-san határ eset volt, de nem volt kedvem szólni miatta, így úgy döntöttem, jó lesz ez így is. Közben Katsuro lökött és hibázott. Előbb a feketét tette el, így veszített. Vagyis én nyertem.
-Oh...hát, előfordul.
Kicsit gondolkodtam, majd Sayokora pillantottam. Aztán Katsurora és elmosolyodtam. A lány kezébe adtam a dákót.
-Játszatok most ti. Biztos izgalmasabb egy tapasztalt ellenféllel játszani.
A választ meg sem várva rátámaszkodtam az asztalra és vártam, hogy elkezdődjék a játszma.