Társalgó

Épp alaposan bekajáltam és gondoltam leugrom a társalgóba. Rég jártam itt. Legutóbb Shinával futottam itt össze, aztán amikor már csak ketten voltunk, akkor elszórakoztunk egy kicsit. Végül felmentünk Shina szobájába és ott folytattuk órákon át, amit elkezdtünk. De aztán megállapodtunk abban, hogy csak alkalmanként csinálunk ilyet. Így mindketten szabadok maradtunk...
De vissza a jelenhez. Csak egy lányt láttam. Valami macskaféle így elsőre. Nem vett észre. Elrejtőztem a képességemet használva és lassan mögé sétáltam, majd gyengéden megcirógattam a füle tövét. Amikor hátra fordul, hátra lépek egyet, majd amikor megint előre fordul, finoman meghúzom a farkincáját. Aztán kuncogok és előtűnök.
-Nem vagy túl óvatos. Bárki megláthatott volna.-mondom kedvesen.

A lányka nem volt ijedős, ez tetszett. Próbált szimatolva megtalálni. Vajon a macskáknak is van olyan jó a szaglásuk, mint a kutyáknak? Felém ugrott, de félre léptem az útjából. Másodjára viszont úgy álltam, hogy hagyhatom magam leteperni, mert egy fotelban fogunk földetérni.
-Gyere,cic-cic-cic.-cukkolom kicsit kuncogva.

Hagytam magamat elkapni. A cicalány letepert a fotelba és örült is a sikerének. Tetszett neki a bújócska. Bár csak meg akartam tréfálni, nem feltétlen játszani vele.
-Örülök, hogy tetszett.
Nem mozdultam, kivártam, míg magától mászik le rólam. Míg rajtam van, meghúzom megint a farkincáját és nevetek.
-Amúgy komolyan mondtam, nem kéne, hogy meglássák, mi vagy. Nem mintha engem érdekelne a házirend. De gondoltam téged talán igen.-mondtom neki kedvesen.

A lány leugrik rólam, majd be is mutatkozik.Tehát Elfie a neve. Igazán aranyos kiscsaj. De nekem...masni? Méghozzá rózsaszín? Hát, érdekes ötlet.
-Az enyém pedig Mika. Biztos igazad van, de szerintem annyira nem illene hozzám.-válaszolom kedvesen.
Felülök a fotelben és végigmérem a leányzót.
-A házirend szerint a diákoknak emberi alakjukban kell maradniuk. Engem ugyan nem izgat a dolog. De te amolyan jó kislánynak tűnsz, aki betartja a szabályokat.

Elmosolyodtam, amikor megdicsérte a nevemet. Aztán tovább erősködött a masnival. Nem zavart, mert aranyos volt.
-Talán valami sötétebb szín. Fekete, vagy sötét lila...-próbáltam egyetérteni valamennyire.
Felálltam és közelebb sétáltam hozzá, majd lassan felényúltam és megint megvakargattam a füleit.
-Ugyan. Csak tartsd fent az emberi alakod és ne mondd el senkinek, hogy mi vagy. Ezt nem olyan nehéz betartani.
Mondom én, akiről a suli minimum fele tudja, hogy vámpír. De kit izgat? Akinek nem tetszik, tehet egy szívességet.

Végül is a sötét lilában sikerül egyetérteni, de látom rajta, hogy nem adja fel, míg ki nem találja a nekem való színt. Ha ez örömet okoz neki, én nem tartom vissza.
-Igen? Miért nehéz?
A farkincáját eltűntette, de a fülei maradtak. Biztos azért, mert tetszett neki, amit csináltam.
-Ennyire jól esik?
Le sem tagadhatná, hogy macskaféle. Csak mosolygok és játszadozom tovább.

-Ugyan dehogy! Nagyon szépek és aranyosak.-felelem kedvesen.
Kicsit felizgatta magát, pedig nem kellett volna. De legalább hamar lenyugodott és élvezte tovább a fülbabrálást.
-Ő is ide jár?-kérdeztem rá a nővérére.
Biztos aranyos a nővére is. De az is lehet, hogy a lány szöges ellentéte.

Tényleg olyan volt, mintha egy kiscicát simogatnék. Már azon kezdtem gondolkodni, hogy felviszem a szobámba és velem fog lakni. Aztán feleszméltem, hogy ez nem egy kiscica, hanem egy démon. Aranyos, de akkor sem kezelhetem állatként. Mégha a simogatást élvezi is.
-Próbáld meg este. Addigra általában mindenki visszatér a szobájába. Vagy legalább a koleszba.-mondtam kedvesen.

-Nem, én egyke vagyok. Néha örülök neki, máskor meg nem.
Tovább kényeztettem a fülét. Kíváncsi voltam, megunja-e valamikor. Aztán elkezdtem gondolkodni, hogy csinálhatnánk valamit.
-Nem megyünk el valahova? Vagy játszhatnánk itt is valamit.
Kíváncsian várom a választ, közben nem hagyom abba a fülvakargatást sem.

-Szüleim azok vannak. De ők nincsenek itt.-feleltem mosolyogva.
Igaz, a szüleim mit is keresnének itt? Ez egy iskola. Egyikük sem tanár. De nem is baj, ez egy suli kolesszal. Ide nem kellenek szülők. Had legyünk egy kicsit szabadok.
-Nem tudom. Mit szeretsz játszani?

Szép lassan lesétáltam a lépcsőn, mögöttem pedig Fubuki. Úgy terveztem, hogy talán ma biliárdozhatnánk egyet kettesben, hiszen már egy ideje megtanítottam, de az idén még egyszer sem játszottunk. Mivel úgyis unatkoztunk sikerült rá vennem. Éppen leértünk a földszintre, amikor is megpillantottam Sayokot pislantottam egyet, úgy tűnt éppen végzett, szóval azt hiszem nem kell megállnunk. Mindenesetre udvariatlanság lenne csak úgy oda menni és elkezdeni, így hát oda léptem.
-Üdv... Te játszol még? Vagy jöhetünk?-Kérdeztem, kicsit egyszerűen, de hát ilyen vagyok

Katsuro elég sokat kellett győzködjön, hogy menjünk már le biliárdozni. Nekem ma valahogy nem volt kedvem hozzá. Bár tény, hogy jobb ötletem ma nekem sem volt arra, mivel foglaljam el magam a szobában. Végül belementem. Szép lassan lesétáltunk a társalgóba, ahol egy lány épp befejezte a biliárdozást. Udvariasan intettem felé egyet, míg Katsuro rá is kérdezett, hogy játszik-e még.