Rhea
Tanár
Hozzászólások száma : 52
Join date : 2011. Dec. 14.
 |  Tárgy: Rhea Grayest Szomb. Dec. 17, 2011 8:41 pm | |
| Név: Rhea (Rhea Grayest)
Nem: lány (nő)
Kor: 10-12 (valójában 82 körül)
Faj: Masō Shōjo
Jellem: nagyjából olyan kívül mint amilyen belül is: letört, reményt vesztett és örökké betegeskedik, noha utóbbi bonyolultabb bélyege. Nem volt része sok jóban, melyek többnyire az árvaházi évek alatt estek meg. Amikor onnan kikerült, tele volt önbizalommal és tervekkel a jövőjéhez, de rossz döntéseinek végeláthatatlan sora miatt már réges-rég meghalt benne a magába vetett hit. Mégis kétségtelenül erős jellem, hiszen nem hajlandó a halálba menekülni saját ostobaságainak következményei elől, inkább ezzel szemben nagyon makacsul vállalja őket már-már mondhatni beteges önbüntetési kényszertől hajtva. Nem érti sem a világot maga körül, sem pedig saját magát. Azonban manapság már az őt felkaroló idegen szavainak jelentését kutatja, aki arra biztatta hogy ne rejtőzzön el minden és mindenki elől, hanem törekedjen tenni valami hasznosat. Talán nem törekszik rá eléggé, de a tény hogy munkát kapott és elfogadta - legalább bizonyítja, hogy ismét próbálkozik. Nagyon udvarias és barátságos, elvégre mindenki mást nagyobbra tart saját magánál
Szexuális beállítottság: ????
Küllem: Magassága nagyjából egy átlag 10-11 éves lányé, azonban meglehetősen könnyebb és alultápláltabb az átlagnál, amin krónikus gyengesége csak rondít. Sminket nem visel, ezért jól látszik sápadt bőre. Persze szép "lány", azonban képtelen eltitkolni betegségét, nagyon gyakran köhög fel vért és aluszékony, van hogy elveszíti az eszméletét is. Nyúzott és sápadt, fekete haja rosszul ápolt, sötétlila tekintete pedig akkuráns tükörképe kínjainak. Ám néha látni rajta jellegzetesen megalkuvó, de valahol mégis őszinte mosolyát, ami arról árulkodik hogy habár az élet csupa gyötrelem, lát még benne valami jót
Viselt tárgyak: Fekete, vékony anyagú ruhát visel, szintén fekete miniszoknyával és cipőkkel. Mindössze zoknija és egyszerű gallérja fehér, harisnyát soha nem hord
Előtörténet:
Angliában, a múlt század harmincas éveinek végén született egy rövid szerelem fattyú gyümölcseként. Anyja árvaházba adta, gazdag apja pedig jól megfizette az intézményt. Rhea akkor játékos kislány volt, hiszen még ha az árvaházi gyerekek többsége nem szerette, együtt volt négy unokatestvérével - legalább is ők nagyjából ennyit tudtak akkor családjukról, illetve majdnem... volt egy különös könyv is: A Grayest Család. Lassan teltek az évek, még ha egészen jó helyük nem is volt az árvaházban, a kislányok összetartottak, nem voltak sosem egyedül. Tíz évesen aztán kiderült bennük rejlő titok, azonban akkor még nem kerültek tudatába hogy igazából mi mindenre is képesek. Az egyik Karácsony pedig különb volt a többinél, az a néhány nap volt életében a legszebb, melyben ott lappangott valami megmagyarázhatatlan erő... az a Karácsony, amikor elszállt minden gond, s Rhea boldogságát semmi nem zúzhatta porrá... az a bizonyos régi Karácsony, az az utolsó Karácsony...
Eljött a 15. év, amikor az árvaház kapui megnyíltak, s "testvérein" kívül egyedül ő érezte magát késznek a kinti nagyvilágra! Olyan lelkes volt hogy már az első sarkon elszaladt, otthagyta nővérkéit akikkel együtt nőtt fel, megtette első sorsfordító lépését. Most már tudja hogy ballépés volt... az az önfeledt magabiztosság és függetlenség... ma már mind rémálmaiból kacsintanak vissza rá. Megismerte azt a világot ahol azután egyedül csak az utca fogadta be, az a fekete, könyörtelen világ. Háború volt, nyomor és mindenütt őrület, egy gyermekcsoport kifosztotta míg egy másik pedig magába fogadta. Hosszú volt az az év, szabadsággal bár nélkülözéssel telt, végül pedig... beköszöntött a tél. Fagyos szél fújt az utcákon, a kő hideg volt mint addig soha semmi más... a hideg szél és kő megmarták, foguk nyoma soha többé nem gyógyult be... az a kór ami soha nem múlik el...
Köhögött... az a szörnyű dal... az a gyilkos ütem... teste és lelke is reszketett belé, a halál dala volt az... folytogatta, verte, és nem ígért neki tavaszt. A nyomor vésze tette rá kezét, Rhea már tudta ha nem a hideg öli meg, a kór lesz az... amikor már azt hitte hogy többé nem mozdul onnan, melegség vette körbe... olyan álmot hozó de megváltó melegség, melyet ébredés követett. Meleg ház, kandalló, puha ágy... határozott szempár... A Mágus - úgy hívták őt, vagy csupán önmagától kapta nevét. Ki tűzzel játszott, jéggel táncolt, s meleg kezét nyújtotta felé...
"Én a Mágus, én az vagyok;
Tűzzel játszó, jéggel táncoló!
Add hát bátran ide a kezed,
mert visszaadom az életed"
Rhea kinyújtotta kezét, a Mágus pedig elégedetten fogta meg. Megkérte hogy kövesse őt és segítsen neki, cserébe elűzi a tüdővészt, s egy olyan titkot fed fel előtte mely mindvégig ott volt vele, csupán soha nem volt tudatában. Sírva ölelte át Rhea az idegent, s az pedig ígéretét megtartva alig néhány óra alatt meggyógyította, utána pedig olyan mesét mondott neki forró kakaó mellett különös lényekről, mely egy új világot nyitott meg előtte. Nem volt már ember, pontosabban soha nem is volt az! Ám hamarosan már tudta és megértette micsoda is ő... a hatalom gyermeke, akárcsak a Mágus, s mégsem ugyanaz. Mert a Mágus mégha hatalmas is, titkok tudója... csak egy ember volt... intelligens, ravasz ember...
A Mágus Rheát sok mindenre megtanította, miközben pusztítóvá is tette... ám ez a pusztító nem egy gép volt, hanem egy élő és gondolkodó lény, akinek újbóli szép napjai lassan zavart és kétséget ültettek saját szívébe. A férfi felhasználta őt, hogy hatalmukat egyesítve életeket vegyenek el, ami egyedül a Mágus érdekeit szolgálta. Évek teltek el... kastélyokban, palotákban, utcákon, rengetegekben... telt az idő, életek pusztultak el, a szívre árnyék borult. Ám Rhea erős volt, lassan szavakkal kezdte helyteleníteni a Mágus szolgálatát, majd akadályozta, s a szívére próbált beszélni... mindhiába, mert a Mágus szíve fekete volt akár a szurok, s fagyos mint a jég. Az a Mágus... intelligens, ravasz... igen, akkor már tudta hogy a lány az ő számára elveszítette hasznosságát, s úgy gondolta, véget vethetne az életének. Ám meggondolta magát, hosszan beszélt a lánynak a hatalom és felemelkedés felé kanyargó ösvényről, igazságról és a világ megváltásáról... Rhea szíve meglágyult, s a Mágus nagy próbájára igent mondott. Ölni kellett ismét, Rhea megértette hogy gyönyörű élet várja ezután, lépre ment... lépre mentek mindketten... a lány a Mágus szavaitól, a Mágus pedig saját gondolataitól. Ismét csak emberek hullottak el szemük előtt, szemek üvegesedtek el mindörökre rájuk szegeződve, ám az utolsó szempár könnyei másmilyenek voltak... apró gyermek állt előttük, az érte áldozott életek már hasztalannak bizonyultak... csupán ő maradt. Két tekintet találkozott eggyel, s Rhea keze erőtlenül ereszkedett le... a szempár visszapislantott, remény csillant benne... a Mágus parancsolt... magyarázott... mesélt... aztán dühöngeni kezdett... fenyegetett... felfedte lappangó arcát. Ám az arcra hitetlen fájdalom telepedett, s a fej a padlóra hullott. Még egy hosszú pillanatig meredt egymásra két szempár, s a gyermeké ocsúdott fel elsőként. Elfutott, vége volt, Rhea nem tette meg... a Mágus elmúlt, szemei pedig a végtelenségbe meredtek... Összetörten hátrált... bűn helyett bűn, s ez a gyilkosság ugyanúgy fájt. Ám a szemekben túlvilági fény gyúlt, az ajkak megmozdultak és a Mágus utolsó gondolatai szavakként manifesztálódtak
"Én a Mágus, én az voltam;
Tűzzel s jéggel én táncoltam!
Kezed most kezemből kitépted,
De nem veszem vissza életed"
A fények kimúltak, a Mágus utolsó szavainak visszhangja pedig végleg elenyészett... ám a visszhang emléke akkor a szívébe mart, s a kínzó kazán mellkasában ismét felgyúlt. A Mágus szavai átok szavai voltak: bár a kór többé nem kerekedett Rhea fölé, visszatért és a mai napig nem tágít belőle
Újabb évek teltek és a Mágus vagyonának végleg nyoma veszett. Rhea már elpártolt önmagától, ismét az utcákat rótta, idegen utcákat, idegen városban, idegen országban... Idegen volt a második férfi is aki kezét nyújtva lépett elébe, de az ő szemei nem a Mágus szemei voltak. Ő adott: ételt, italt, tudást... s amit kért azt nem magának kérte. Rhea ismét védő szárnyak alatt volt, ám többé nem tudta úgy értékelni mint egykoron: nem érezte úgy hogy megérdemel annyi minden után egy csipetnyi jót is. De az idegen nem tágított... intelligens volt, ravasz... de nem magáért hanem Rheaért. Papírokat adott neki, sok furcsa papírt... és értékes papírt is egyaránt, igen, pénzt. Az idegen aztán utazásra vitte, nem volt az hosszú ám annál váratlanabb. Egyszer régen egy Mágus mesélt neki sok egyaránt embertelen s mégis emberi lényről, most egy feladatot bíztak rá: menjen oda ahol megértik, még ha nem is kér belőle, legyen hasznos. Hiszen az élet nem vesztegetni való. Az utazás végén tehát ide került, ahol minden más mint odakint. Nem veszélytelen, de mégis más. A kapuban állva, vérét törölve megakadt a szeme az idegen egyik ajándékán. Elgondolkodva mérte végig... Diploma? Játsszon számokkal, vonalzókkal, tudással? Talán, talán végre mélyebbre is kerülhet... jogos büntetés... Jogos? Büntetés?
Havat taposott, ebben az országban gyakrabban esett, és ez nem is igazán volt az az ország. Egy pillanatra bizonytalanul megállt... most mintha a vész is elhallgatott volna várakozóan. Emlékezett, emlékezett olyan régi napokra, amik már régen elvonultak. Eddig talán megfeledkezett róluk, a szép dolgokról, akarva akaratlanul is abban a pillanatban kívánta a jót. Emlékezett hát, múltbeli napokra... mielőtt oly sok rossz döntést hozott... az emlékek homályosak voltak, ám végül talált egyet ami tiszta volt. Egy Karácsony, az a bizonyos utolsó Karácsony
//konkrétan szeretném a karaktert matematika/geometria tanárnak, esetleg még fizika és irodalom is melléktárgyként, helyettesítőként. Knightlady ex-karakternek engedéllyel a rokona//
A hozzászólást Rhea összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jan. 04, 2012 11:46 am-kor. | |
|
Kezdőlap 
Legutóbbi képek 
Regisztráció 
Belépés 
Keresés 
