Cormia Lee rezidenciája

Nos itt az Én, drága kis rezidenciám

Sose hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de halálfélelmem volt, amikor megláttam a szoba ajtómban állni a Rendfenntartók vezetőjét. Komolyan abban a pillanatban úgy éreztem kihűlt a lángom. De amikor megmondta mit akar, szegényke egy csomót állt és várt a mondatomra, amikor végre bólintottam. Utána persze elnézést kértem és megkínáltam egy csésze kávéval, majd elmondta miért is akarja ideküldeni. Bár nem tudtam meg semmit csak rizsázott…De úgy döntöttem ám legyen. Amikor elment, nagy kő esett le a szívemről. Elmosogattam, majd lezuhanyoztam és elmentem aludni. Pechemre kicsit elaludtam, így alig 10 perccel Christian érkezése előtt. Felkeltem, majd átöltöztem, felvettem egy szűk farmert, egy pólót és arra egy kötött pulcsit, majd feltettem egy kávét, és felvágtam a sütit, ami alvás előtt készült el. A hajam kifésültem, majd összefogtam a szokásos kis tincseimet, és leültem a nappaliban a fotelba, miközben a kezemben gőzölgött a nagy bögre citromfüves tea.

Ahogyan leültél pár perccel később kopogást hallasz az ajtón. Megvárja hogy szólítsd és belép az ajtón. Ez nem más mint a Christian akiről megállapodtatok. A katonai csizmája végig kopog a padlón majd megáll előtted. Az arcán semmi érzelem és a szeme is csak hűvösséget tükröz.
-Üdvözlöm hölgyem. Mint azt ahogy megbeszélték Trisztánnal hogy szükségem lesz egy kis kivizsgálásra úgymond. Bár én sem értem az okát. Trisztán mindig aggódik értem a múltam meg a mostani munkám miatt. Nos akkor kezdjük. Gondolom a második világháború óta sokat változott a pszichológia.
Mondta lassan és ridegen majd várja hogy feltedd a kérdésed vagy hogy hova is helyezd el.

Tökéletesen csöndben volt minden, csak Én és a tea…De ekkor kopogtak, Én meg megrezzentem. Tény ami tény, volt már pár érdekes ügyem…De ez akkor is más lesz. Felálltam, majd behoztam a teát, kávét, és a sütit, majd visszahelyezkedtem, és kiszóltam, hogy jöjjön be. Már az maga, ahogy bejött zavart. Cipővel! Komolyan nem tanult illemet. Unottan hallgattam végig, majd letettem a teám, és felálltam. Elé sétáltam és végig mértem, majd nekineztem.
-Üdvözlöm, Én is. Első, a cipőt leveszi, ha ide belép! Második, nem az Én örömömre jött maga ide. Szóval vegyen vissza a hangnemből, vagy nem leszünk jóban. Kabát, cipő le, ott a fogas, remélem azt tudja használni, ha ez megvan leül a kanapéra.- Kezdésnek elégé „kedves” voltam, de meg is érdemelte. Felsóhajtottam, majd visszaültem, és törökülésbe húztam a lábam. Amikor beért, rámosolyogtam.
-Comia Lee, örvendek. Igazság szerint, Trisztán nem mondott semmi konkrétat, csak nagy rizsában elmondta, hogy idejön. Szóval, lesz kedves elmondja miért küldték ide konkrétan, és akkor kezdhetünk is pár igen egyszerű kérdéssel. Kávét, teát esetleg sütit?- Kérdeztem mosolyogva, majd kérése szerint töltöttem, avagy nem töltöttem. –Ohh igen és helyezze magát kényelembe a kanapén, hosszú délutánunk lesz.- Mondtam mosolyogva.

Először egy picit támadónak éreztem a dolgot de utána megértettem és tudom hogy én hibáztam hogy mit is kellene tennem.
-Elnézést hölgyem csak az itteni feladatomnak nem része az efféle elegancia és nem szokásom finomkodni azokkal akik elém kerülnek.
Mondtam neki majd kisétáltam és letettem a kabátomat a fogasra és a csizmámból is kiléptem majd azt a kabátom alá helyeztem. Majd vissza mentem és leültem a kanapéra ahogy kérte.
-Örvendek hölgyem. Az én nevem Christian Schneider. Nos Trisztán általában rendszeresen küld pszichiáterekhez. Fél hogy túl nagy hatással van rám a munkám és a múltam. Fél hogy magamba fojtom ezeket a dolgokat és egyszer majd összeroppanok. De én értelmetlennek találom de hátha maga meg tudja győzni a mi kis beszélgetésünk után.
Mondtam neki kicsit részletesen végig feküdve a kanapén.
-Öh nem köszönöm. De a délutánban igaza van a legutóbbi pszichiáter gyenge idegzetű volt és egy ilyen kis alkalom után felmondott szóval remélem magában több a kitartás Cormia kisasszony.

-Én elnézem, és ez nem elegancia. Szimplán egy női otthon, amit szeretnék rendben tartani. És a bakancs, igen nagyon nem benti viselet.- Mosolyogtam rá, majd felsóhajtottam. Elegancia, ugyan kérem! Ez nem az, szimplán a jólneveltség. De mint mindenkinek, neki is elnézem. Nem vagyok az a házsártos fajta, plusz nem Ő az első, szóval már kezdek hozzászokni. Csak sajnos, egyre jobban zavar.
-Igazán örömöt okoz, hogy Én vehetem kezelésbe. Régen volt megmunkálandó alanyom. Így tehát, Én remekül fogok szórakozni, az, hogyez magát mennyire érdekli, azt nem tudom.- Mosolyogtam tovább, majd felvettem a mappámat, és írni kezdtem. Okvetlen mindent, amit eddig mondott felírtam.
-gyenge? Nos, akkor kezdetnek igazán elmesélhetne mindent, ami eddig Önnel történt a háború alatt. Aztán meg, jön a szokásos mizéria. Jól sejtem tudja miről van szó, de orvosként mindent elkell, hogy mondjak. Így tehát, majd jön a gyermekkora, a szexuális élete, a szerelmi élete, a Rendfenntartók közötti életed. És ez mind-mind egy délután lesz. Okvetlen csak másfél óra. Nem szeretném elvenni a munkájától, és Önző sem lehetek. Nem sajátíthatom ki magamnak. –Mosolyogtam rá, és vártam, hogy neki kezdjen, Én pedig a hosszas körmölésnek.

-Persze nyugodtan. Tudja annyira hozzá szoktam ehhez hogy néha már fel se tűnik hogy ezeket magamon felejtettem.
Mondtam majd a homlokomra fektettem a kezemet és a nadrágom zsebébe tettem a másik kezemet hogy nyugton legyek.
-Nos lehet örömet okoz most. Csak aztán nehogy megbánja úgy mint az előző. De örülök neki hogy maga legalább élvezi csak aztán ne legyen másképp miután végzünk.
Mondtam neki majd becsuktam a szememet hogy fel is idézzem amit kérdezett.
-Nos akkor kezdem a gyerek korommal. Az első emlékem az az hogy valamikor a második világháború előtt születtem egy évvel. A háború megkezdésekor 3 éves voltam. Talán egy őszi napon sétáltam anyámmal mikor őt mellettem az én kezemet fogva verték agyon a németek a származása miatt. A vére beterített és csak az ő arcát láttam. Aztán az egyik katona magával vitt. Egy hétig tartottak bezárva majd egy családhoz kerültem. Henrich Himler SS vezetőhöz aki a fiaként kezelt. Ő adott nekem egy új nevet amit most használok mivel a régeri nem is emlékszem. A legjobb német iskolába jártam. Azután pedig Himler maga tanított az SS-ben lévő dolgokra. Így lettem kivégzőtiszt és vallató. Majd később a Gestapótól kaptam azt a feladatot hogy a kémeket szűrjem ki és vallassam. Megtanítottak hogyan váljak érzéktelenné és ne érezzek semmi iránt megbánást és sose mutassak könyörületet. És magas szintű katonai kiképzést is kaptam ezek mellett. A háború végén hadifogolyként a franciákhoz kerültem ahol megismerkedtem Trisztánnal aki kimenekített és felfedtem előtte hogy démon vagyok ahogy ő is az. Majd Ezek után ketten jelentkeztünk ide és a rendfenntartói munkát kaptuk meg. Itt pedig a vallatások elvégzése a feladatom. Ami annyiból áll hogy bármilyen eszközzel is de vallomásra bírjam őket. Nos nagy vonalakban ennyi ami idáig történt velem. Ja majdnem elfelejtettem. Szexualitást illetően hetero vagyok és eddig szexuális életem nem is volt nagy még barátnőm sem szóval ezt kihagyhatjuk szerintem.
Mondtam semmi érzés nélkül ugyan is nem nagyon izgatott fel a dolog.

-Csak ne aggódjon maga az Én lelki világomért. Hidje el, kettőnk közül lehet nekem lenne szükségem orvosra, nem magára. De mivel, Én vagyok az orvos, eltudom bírálni magam. És elhiheti, nem maga lesz az első „súlyosabb” esetem.- Mosolyogtam tovább, majd amikor beszélni kezdett, írni kezdtem, ahogy mondott egy szót, Én körmöltem azt és ugyan olyan sebességgel írtam, ahogyan Ő beszélt. Néha jelöltem egy csillaggal a hangsúlyozást, vagy éppen egy szerintem érzelmi hullámot. Illetve, ezt csak Én gondolom úgy, hogy ott lehetett valami. Valami még jó régen…De az sem most lehetett. Tekintve, hogy Christian-nak nem ez az első ilyen kezelése, szerintem már unja az ilyen dolgokat. Az viszont, hogy szexuális téren nem kielégített, sőt semmilyen értelemben nem kielégített az kicsit érdekes volt. Számomra. Nem mintha baj lenne, mert tényleg nem az, csak furcsállom, hogy egy jó kiállású férfinak, hogy nem volt még barátnője. Na itt majd kicsit kutakodunk. De csak annyira, hogy ne keveredhessünk bele az enyémbe. Az enyémbe? Milyen vicces, mivel még nekem sem volt. De ez nálam már természetesnek számít.
Amikor befejezte, letettem a tollat, és a mappát, majd átnyúltam a bögrémért, és beleittam. –Félre értett…De mindegy. Akkor ezeket már át is léptük. Akkor nézzünk mást. Ha csettintek, maga kinyitja a szemét, és elmondja mit érez. Ha azt meri mondani semmit, nagy bajok lesznek közöttünk.- Köhögtem egyet, ezzel egyidejüleg felálltam. Nem hallhatta meg, mivel eléggé erőteljes volt a köhögésem. Hangtalanul odasétáltam hozzá, majd Nagy levegőt vettem és fölé hajoltam. Szó szerint a képébe másztam és csak egy hajszálnyi volt az arcaink között a hely. Tökéletesen tudok lopakodni, efelől semmi kétségem, és eddig mindig bevált, most se lehet másképp. Elmosolyodtam, majd magam mögé emeltem a kezem és csettintettem. Szinte a fotelből hallatszott a hang így le sem bukhattam, majd amikor kinyitotta a szemeit, farkasszemet néztünk. Én pedig végig mosolyogtam, miért ne tettem volna?

-Lehet hogy félre értettem. Eddig mindig úgy tudtam hogy el kell hogy meséljem az életem aztán majd kérdezgetnek belőle. Néhány kérdést amire válaszolnom kell. Rendben de ne várjon tőlem semmi rendkívülit ha valami ilyesmire gondol.
Mondtam majd vártam közben pedig azon töprengtem hogy mi is lesz most a feladat ez valahogy új volt a számomra mivel kicsit szokatlan volt. Ezek szerint tényleg fejlődött a pszichológia valamit a régebbi idők óta. Majd csak a köhögésre lettem figyelmes de ügyet se vetettem rá tovább a gondolataimmal voltam elfoglalva. Végig peregtek az események előttem amiket elmondtam és egy halovány mosoly jelent meg az arcomon amit azonnal le is töröltem. Majd hallottam ahogy csettintett és valóban az elém táruló látványra nem mondhattam azt hogy semmit. Szóval ahogy kérte megmondtam az első dolgot ami az eszembe jutott.
-Hát hogy is mondjam kicsit kényelmetlenül érzem magam. Mármint nem szó szerint hanem valahogy másképpen amit most valahogy nem tudok szavakba önteni. Meg még egy furcsa vágyat egy belső késztetést csak nem tudom hogy mire és miért.

Igazán örültem, annak a döbbenetnek, amit tapasztaltam. Nem mintha gonosz lennék, vagy valami, de igazán örömet okozott azaz őszinte döbbenet a szemében. Amikor elkezdett beszélni, elhajoltam előle és gyorsan lekörmöltem, mit tettem és mi volt a reakciója. Természetesen addigra lettem kész, amikor Ő is befejezte. Gyorsan írok na. Leültem a kanapé szélére, közvetlen mellé, majd ránéztem és felhúztam a jobb szemöldököm, majd elmosolyodtam.
-Na látja, még sem érzelem mentes. Ez igazán élvezetes volt. És akkor. Amikor eszébe jutott az első gondolat, akkor gondolom társított hozzá valami cselekedetet is. Tegye meg. Ha gondolja visszahelyezkedhetem. –De igazán jól esne ha nem kellene megint. Megfájdult a derekam, de ezt neki nem kell tudnia. Ha kérte odahajoltam, ha nem-nem.
-Jól sejtem, hogy ez az első ilyen jellegű beszélgetése?- Kérdeztem, és nem, nem arra gondoltam, hogy első pszichológus látogatás, hanem arra, hogy ez az első hogy valaki ilyennel próbálkozik. Azt kérték törjem meg a jeget, és segítsek rajta. Senki nem szabta meg meddig mehetek el. És Én a végsőkig elmegyek, csak segíthessek.

-Őszintén szólva nem ilyen téren vagyok az. Hanem más téren például tegyük fel hogy ön előtt most itt állna a húga és parancsa van arra hogy megölje őt. Ugye milyen nehéz döntés? De ahogy olvastam az aktájából nem tenné meg. Ellentétben velem. Ha nekem parancsba adnák hogy tegyem meg a testvéremmel ugyan ezt gond nélkül megtenném. Még csak nem is hezitálnék rajta.
Mondtam neki majd bele is gondoltam hogy az az érzés mit is tükröz vagy is hogy mit is kéne tennem amit szeretnék megtenni. Valahogy belegondoltam hogy mit is kéne tennem. De így nem jött a dolog. Felálltam és az arcába hajoltam és újra ott volt az az érzés és most engedtem neki. Szóval lassan és átkaroltam őt és megcsókoltam lassan majd gyorsan visszafeküdtem.
-Azt hiszem ez volt az az érzés. Talán ezt hívják úgy hogy csók. Nos igen ez volt az első ilyen jellegű beszélgetésem.

-ezt még példának se hozza fel. A húgom élete a legfontosabb. Inkább magam ölném meg, mint Őt. Csak, hogy se Én se Ő nem kerülünk olyan helyzetbe, hogy ilyenre kényszerüljünk. Az meg, hogy maga bunkó módon kutakodott az aktámban megbocsájthatatlan! Az csak egy dolog, hogy rendfenntartó, de semmi köze a magánéletemhez. És ezért igazán feljelenthetném!- Néztem rá, teljesen komolyan gondolva minden szavam. Igazgató elolvassa még oké, igazgató helyettes, nem oké, de még az is belefér. De az, hogy valaki olyan, akinek semmi köze hozzá, ne turkáljon benne!!! Nem közszemle! Ha majd azt akarok csinálni belőle megteszem.
Dúltam-fúltam, és legszívesebben megrángattam volna a vállánál fogva, hogy fogja fel, ez így nem okés…Nem tettem meg. Ő egy beteg, Én pedig most az orvosa, mindent csak a kezelés után. Tökéletes gondolatmenetemből az keltett fel, hogy ott terpeszkedik előttem. Néztem a szemeibe, s mielőtt mozdult volna, már tudtam mire készül, de valahogy nem löktem el…Most mással voltam elfoglalva. Természetesen a csókját viszonoztam, és meg az arcát is megsimogattam közben, majd az ölembe ejtettem a kezem, és írni kezdtem.
-Eltalálta, ez egy csók volt.- Néztem rá félszemmel,m majd újra írtam. –Nos, akkor remélem nem fogja meglepni, hogy ha legközelebb jön pacákat fogok mutogatni maga meg mesél róluk, de most…-Ezzel felálltam majd a fotelhez sétáltam és magam alá húztam a lábam.- Most azt szeretném, ha részletesen elmesélni, mi volt akkor, amikor az édesanyját meggyilkolták. Mindent a legutolsó részletig.

Miért ne? Azért mert ez a dolog kedves magnak? Talán így érti meg hogy milyen téren is vagyok érzéketlen. Amúgy meg ez a felkészültséget szolgálja. Trisztán volt olyan kedves és elkérte az igazgatótól minden diák és tanár aktáját és lemásolta azokat az én számomra. De ezeket nem használom fel rossz célokra. Rajta jelentsen fel de úgysem tenné meg. Mivel tudja hogy mi is történne akkor. De igen elnézést kérek rossz példa volt a maga szempontjából.
Mondtam naki majd egy kis leheletnyi csönd következett ez után. Gondolkodtam ha feljelent Trisztánék kihoznának onnan. Vagy megoldom én magam a dolgot mivel erre maga az igazgató adott engedélyt. De egyben nem akartam bonyodalmat okozni.
-Emlékszem Trisztán mennyit áradozott róla hogy a francia nők milyen tökéletesen teszik meg ezt. Szerintem kettőnk közül magának lenne rosszabb hogyha a pacás megoldást választanánk. Rendben.
Csuktam be a szememet és újra felidéztem a történetet és minden kis részletet megpróbáltam megragadni.
-Egy szeles őszi délután volt. Egy boltba mentünk bevásárolni és onnan tartottunk hazafelé. Én anyám kezét fogtam egész úton. Amikor a házunkhoz értünk a távolból motor zúgást hallottam és német kiabálást. Emlékszem 3 fekete ruhás náci karszalagot viselő alak szált ki belőlük. Valamit anyámmal beszéltek hosszan és a tisztek feje egyre idegesebb volt amikor anyám válaszolt. A dolog addig fajult hogy az egyik tiszt elővette a pisztolyát és azzal tarkón vágta anyámat aki ettől összeset. Az egyik pedig a földön irgalmatlanul elkezdte rugdosni másikuk pedig az övét levéve azzal verte. Az egész olyan gyorsan történt hogy én csak dermedve álltam és szorítottam anyám kezét. Ahogy végeztek otthagyták és engem pedig magukkal vittek a kocsijukban. Ennyire emlékszem.

-Trisztán is menjen oda ahová most gondolom! Nincs joga még akkor sem ha az igazgató add engedélyt az ÉN személyes aktámra! Arra egyedül csak Én adhatok engedélyt. Elvárom, hogy a másolatot semmisítse meg, és ha egy mód van rá, törölje az emlékezetéből! Nem vagyok kíváncsi semmi kifogásra. Trisztánt meg küldje ide, had szedjem le neki is a fejét!- Pukkadtam fel teljesen és hörcsög pofit vágtam. Ez akkor is! Csak kerüljön a kezem közé Trisztán első dolgom lesz letépni a tökeit! Ohh nem ússza meg ennyivel!
-Keressen egy franciát! Én csak ezzel tudtam szolgálni. És had döntsem el Én mikor és mit teszek magával!- Álltam fel, majd kiszambáztam a konyhába és megmostam a kezem, majd töltöttem egy kis meggylét. Megittam és sikerült lenyugodnom, amint megvolt célirányosan betápláltam magamnak, hogy a fotelbe ülök és már oda is „siettem”. Megfogtam a mappám és egy tollal karöltve az ölembe vettem, majd írni kezdtem, amit mondott.
-Értem…-Vettem rövidre a válaszom, majd átolvastam a jegyzeteim és felsóhajtottam. Ezekkel nem megyek sokra….Borzalmasan keveset tudok a gyerekkoráról…Ámbár…Áhh nem, ahhoz most nincs hangulatom, se erőm, se kedvem. Felsóhajtottam, majd letetem a mappát magam mellé.
-Most elég ennyi. Már így is másfél órát töltött itt.- Néztem a karórámra, majd felpillantottam rá.- Mikor lenne jó Önnek a következő kezelés?- Kérdeztem, mivel kénytelen leszek alkalmazkodni az Ő munkafelületéhez.- Ha egy mód van rá, még a héten 2-őt ejtsünk meg.- Néztem rá, majd vártam, hogy mondjon valamit.

-Sajnos nem tehetem. Szükségem van rá ha esetleg egyszer majd fordított helyzetben ülnénk egymás előtt és én kérdeznék. Tudja a felkészültség a munkám része aminek az akták is a szolgálatában állnak. Trisztánt pedig nem vonhatja felelősségre
mivel azt csak is az igazgató teheti.
Mondtam neki nyugodtan és most az egyszer a kis találkozásunk alatt akartam rágyújtani. Valahogy éreztem benne azt hogy attól függetlenül hogy ki vagyok meg mer fenyegetni.
-Nem maga nem érti. Utálom a franciákat. Ráadásul még soha sem csókoltam meg egy nőt sem de a magáé jobb mint egy francia nőé. Ugyan elvégre én csak a "beteg" vagyok.
Mondtam neki miután a történetemet egy kis rövid válasszal lereagálta. Nem volt nagy baj hiszen ezerszer elmeséltem már. Majd ahogy mondta hogy ennyi elég lesz felültem és a fogashoz sétáltam hogy felöltözzek.
-Hát igen csak úgy repül az idő egy démon életében. Hogy mikor is? Amikor magának is jó. Nekem nincs olyan szoros munkatervem.
Mondtam éppen a bakancsomat kötve készen állva hogy elinduljak de valahogy nem akartam valami visszahúzott oda.
-És most mi is lesz azzal a csókkal?
Kérdeztem egy kicsit kellemetlenül a kabátzsebembe nyúlva a gyújtómat szorongatva.

-Trisztán is felelősségre lesz vonva, ahogy az igazgató is! Nem tűröm, hogy valaki engedély nélkül kutakodjon a magánéletemben! Szerintem magam sem örülne neki, ha fognék egy egyszerű kis varázslatot és végiglapoznám az élete minden egyes kis titkát! Mindent, ami eddig történt magával, végeláthatatlanul.- Puffogtam tovább. Trisztán nem, ohh nehogy azt higgye, hogy nem vagyok rá képes. Tőlem aztán lehet bármilyen magas posztban, nem vagyok hajlandó tűrni, hogy valaki az életemben kutakodjon! Na nem! Ezért valakik felelni fognak!
Felvont szemöldökkel hallgattam végig, majd csak bólintottam. Ahogy azt érzi. Ebbe nem tudok beleszólni. Amikor felállt és elindult ki követtem. Felvettem a kulcsom az asztalról, hogy kitudjam nyitni neki az ajtót, de megállt és csak öltözködött. Mibe hogy nem akar elmenni. Nem csodálom…Nekem is tetszik a lakásom…Már csak az a kérdés, mikor mondja ki konkrétan, hogy maradna. Jó ember…illetve Démon ismerő vagyok? Meglehet.
Kérdésére csak elmosolyodtam, majd felakasztottam a kulcsom a fogasra és elé riszáltam a csípőm, míg a testünk össze nem préselődött. Kivettem a kezét a zsebéből, majd kihalásztam belőle a gyújtót és biztos helyre eltettem…Biztos hely? Oda ahová Ő sose nyúlna a melleim közé. Igaz a hideg kirázott…De nem zavartattam magam…Megfogtam a kezét a derekamra tettem a másik kezét a hátam közepére helyeztem, míg Én felpipiskedtem hozzá beletúrtam a hajába, majd megcsókoltam.
Olyan 5 perc után elengedtem kibújtam az öleléséből, majd megfogtam a noteszom és felírtam holnap utánra, ugyan erre az időpontra. -Nos akkor holnap után ugyanekkor, ugyanitt. Ha feszélyezi a lakásom, elmehetünk a kijelölt terembe is.

-Ne hidje hogy ön egymagában csak úgy elérheti Trisztán hatalmasabb annál mint ahogy ön elképzeli őt. Nem tudna ellene tenni semmit. Az ő kezében vagyok én is és a többi rendfenetartó is. Szóval van mivel megvédenie magát. Nyugodtan végignézhetné az életemet nem találna mást mint szörnyűséget kegyetlenséget és vérontást.
Mondtam neki hűvösen de egy kicsit aggódóan az elejét hiszen tényleg nem tudná felvenni a versenyt Trisztánnal. Főleg most hogy még Malik is figyel engem és Trisztán szeret leszámolni az olyanokkal akik rátörnének. Egy kedves és segítőkész fickónak mutatja magát közben pedig tőrbe csalja az ellenségeit. Majd egy kicsit meglepett amit tett. Meglepett szó szerint ledermedtem egyszerűen megdermedtem mivel fogalmam sem volt hogy mit is kell csinálni ilyenkor. Majd ahogy megcsókolt újra elöntött az az érzés és hagytam magamat és én is igyekeztem viszonozni. Amikor pedig megláttam hogy hova tette a gyújtómat egy picit ledermedtem és hezitálni kezdtem.
-Hölgyem nekem nem lenne szabad. Főleg nem oda. Szóval kérem adja vissza.
Kérleltem egy picit majd megvártam mit lép.
-Rendben van nekem ez a kis lakás megfelel.

-Ne hogy azt higgye, hogy megijedek Trisztántól! Többet éltem Én annál, mintsem egy kis takonytól megijedjek!- Néztem a szemébe, és remélem értette a mondatom jelentését. Kit érdekel, hogy Trisztánnak mekkora a hatalma. Senki nem olvashatja az aktám, főleg nem sokszorozhatja, az Én engedélyem nélkül. Ezért az igazgató is felelősségre lesz vonva!
Nos ahhoz képest, hogy nem csókolózott még, vissza visszatudott csókolni. Ahogy észrevettem megleptem a kis teteimmel. Ez is volt a cél, milyen érdekes a megfigyeléseim. Kijelentésére felvontam a fél szemöldököm majd végig mértem.
-Nos ez esetben, vagy megvárja míg levetkőzöm, ami ugyebár tusoláskor lesz, és addig túléli cigi nélkül, vagy lesz olyan bátor és kiveszi a gyújtóját. De kettőnk közül nem Én nem tudom elhagyni a lakásom.- Mosolyogtam rá, majd visszasétáltam a nappaliba és letettem a noteszom.
-No bejön és csinálunk valamit, vagy pedig megfutamodik és elsétál?- Érdeklődtem, miközben nekidőltem az ajtófélfának. Igazán kíváncsi vagyok, mit fog válaszolni. Mert Én igazán szívesen látom vendégül, már ha Ő is itt akar maradni.

-Pedig higgye el jobban tenné. Főleg hogy Egyikük most is rajtunk tartja a szemét még ha maga nem is tud róla. Szóval most egy ideig tartózkodnék a Trisztánra irányuló megjegyzésektől.
Lehet hogy ideges de nem lenne jó hogyha ezt mos Malik mind hallaná és ezt Trisztán elé vinni én nem kapnék semmit. De nekem kellene hogy vallomásra bírjam ami nézzük az ő esetében nem lenne könnyű.
-Inkább megvárom még lezuhanyzik kedves. Nem lennék hajlandó onnan kivenni. Valahogy még nem érzem magam sem készen és még nem is tudom valahogy illetlenség lenne a részemről. Szóval kibírom. De utána kérem adja vissza mivel ez az egy emlékem van a nevelőapámtól. Amúgy sem cigizek nagyon sokszor csak néha vallatások után jól esik ellazítani magam.
Mondtam neki majd a kérdése kicsit kihívásnak hatott. Szerettem nagyon is a kihívásokat és ki vagyok én hogy megfutamodjam előle. Szóval itt volt az ideje hogy végre egyértelműen leszögezzem mit is akarok.
-Bejövök. Soha nem futamodtam meg és most sem fogok. Szóval akkor öltözhetek le újra nincs igazam?

-Melyik elmeháborodott van olyan pofátlan és hallgatózik, vagy figyel minket? Már nem azért, de kezd nagyon elegem lenni magukból! Szólhat a kollégáinak, hogy elvárok minimum fejenként egy bocsánatkérő levelet! Azt meg, hogy kukkolnak, nem tűröm és nem is fogom! Melyik majompofa meri ezt tenni?- Érdeklődtem tőle, nem, nem vele van bajom, hanem a többivel akik néznek! Mit képzelnek magukról?! Már nem azért, de ez már mindennek a teteje! Attól, hogy Ő az iskola vigyázói, nem vagyok köteles eltűrni ezt a pofátlanságot!
-Meglepett, a legtöbben kapva kapnának a „nemes” alkalmon…-Vontam fel a fél szemöldököm, majd rámosolyogtam, karba font karral néztem, hogy még is mire vár, tekintve, hogy abban az izében, amit a lábára vett, ugyan nem jöhet be. Kijelentésére csak bólintottam. Nem szándékoztam megtartani, nem kell aggódnia…De ezt neki nem mondom el, ha bejön úgy is visszakapja az a gyújtót…kezd zavarni…
-Hogy eltalálta.- Néztem rá bólintva, majd megvártam míg levetkőzik ismét és besasszéztam a szoba, majd elfoglaltam a kanapé bal oldali sarkát, felhúztam a lábam és kényelembe helyeztem magam. Míg az eszembe van…Kivettem a gyújtót, majd megtöröltem, remélve hogy a vanília illet eltűnik róla…de nem lett szerencsém.
-Bocs az illata miatt…Amióta az eszemet tudom, mindig vanília illatom van…És kb mindennek, ami egy kicsit is sokáig van a bőröm közelében- Sóhajtottam fel, majd odadobtam neki a gyújtót. Ezzel is jelezve, hogy nem játszom vele tovább, szóval ha menni akar menjen nyugodtan. De azért azt megvártam, hogy újra levetkőzzön. Ha meg marad, várom a javaslatait.

-Ugyan ők mindenkit figyelnek de most engem. Főleg Trisztán engem figyeltet amiatt hogy a kezelésemen nehogy megint valami hülyeséget csináljak. Magától semmit nem akarnak de még pár ilyen kijelentés és szerintem majd számíthat egykét kellemetlen meglepetésre. Én mindössze ettől szándékozom megóvni magát. Inkább jobb ha nem mondom ki mert akkor tudja hogy már észrevettem.
Mondtam neki hogy inkább most jó hogyha leplezi a dühét és inkább hagyja az egészet a fenébe különben kellemetlenségek érnék őt. Most pedig nem hiányzott hogy még egy pszichológust hidegre tegyek.
-Kérem engem sose neveltek ere. Vagy sose neveltek a nőkkel szemben semmire. Mindössze csak az erkölcsin normáim nem engedi hogy ezt megtegyem.
Mondtam neki. Pedig már nem egyszer volt bennem vágy hogy megtegyem de valahogy az amit tanítottak mindig megakadályozta hogy megtegyem. Valahogy most nagyon nem akartak összejönni a dolgok és egyáltalán nem voltam biztos a dolgomban mint eddig.
-Látja gondoltam én hogy nem engedi.
Majd újra elkezdtem leöltözni és közben pedig végig a maradáson járt az eszem. Nem tudom hogy Malik mire véli majd a hallottakat. Szóval jobb lesz egy kicsit maradnom.
-Nem baj örülök hogy megszabadultam a gyújtófolyadék illatától. Valahogy ez most csak jobb lesz mint előtte az a benzinszag. De miért van ez?
Kérdeztem tőle miközben csak feltartva a kezem elkaptam a gyújtót és eltettem a zsebembe. Majd továbbra is csak ott maradtam a szobában.
-Még maradni szándékoznék egy kicsit ha nem lennék teher az ön számára?

-Tisztázzunk valamit. Ellenem esélye sem lenne, nem hiába vagyok a Főnixek között ismert, angyalom. Megmondhatja ezt a főnökének is. És még mindig elvárom, hogy ideküldje majd őket! Ugyan kérem! Ne nevettessen! Ők kevesek ahhoz, hogy ellenem bármit is tegyenek!- Jelehet, kicsit túlértékeltem magam, de nem nagyon érdekel a dolog. Ha Ők így állnak hozzá, Én is így fogok. Nem kenyerem az efféle „bánásmód” de azt sose szerettem, hogy ha kutakodnak utánam. Kész szerencse, hogy az előző életeimből lassan egy okirat sem található meg. Mindent olyan helyre rejtettem, ahol senki nem keresné! Ezt garantálom!
-Ez igazán kedves. Higgye el, valaki ezt fogja magában értékelni a legjobban!- Mosolyogtam tovább kedvesen, majd ásítottam egyet. Kedvem lenne aludni. De most komolyan. Elnyúlni a pihe puha meleg ágyamban a kellemes meleg takaró alatt, másra sem vágyom jelen pillanatban. Na majd ha a kedves vendégem leült, és kényelembe helyezte magát, biztosra veheti, hogy egy 10 percre párna lesz belőle.
Amit mondott tudomásul vettem. Sajnos többet nem tehettem az úgy érdekében, viszont…Viszont, az a megjegyzése nem tetszett. –Nos, ez esetben visszaadja, Én visszateszem és kiveheti. Ha ez ekkora örömet okozna magának. Én megengedem. De csak most és csak magának- Incselkedtem vele. Mert bár ugyan sose szerettem az effajta játékokat, most még is kedvem támadt hozzá, ki érti ezt….
-Ha azért marad, mert a kukkoló barátjától félt el is mehet. Ha viszont azért marad, mert kedve van hozzá, üljön le. Nem véletlen hogy nem foglaltam be az egész kanapét.- Mosolyogtam rá, majd elnyúltam a bögrémért és beleittam. Tea,tea,tea az egyetlen, ami engem nyugodtságra bír, a levendula fürdő és az alvás meg a sütizés mellett.
-Igazából nem tudom. Olyan 300 éve szépen eltalált egy varázslat, és valami ellenvarázs következtében maradt rajtam ez az „átok”. Mondjuk Én már hozzászoktam. De meg rendesen dühbe gurulok, erős levendula illatom lesz….És így tovább, minden érzelemhez egy illat párosul. Vicces, nem de bár?- Érdeklődtem, majd intettem neki, hogy igazán ne ácsorogjon. Rossz ránézni.

-Lehet hogy maga híres de ő is az higgyen nekem. Ő a legöregebb közülünk és hatalmas híre van az arab mitológiákban. Ő az Ifritek vezetője és híres Hasszaszin. Így megtalálja a könyvekben a nevét de nem is kell mást mondjak róla. Szóval szerintem nem kellene ujjat húznia vele egyikünknek sem. Akkor még Ithurielről nem is beszéltem aki szintén felelhető a könyvekben. A 9 Arkangyal egyike. Legvégül pedig Trisztán akiről egyikünk sem tudja hogy mi is ő. De rólam sem tudják még.
Mondtam nyugtázva a dolgot és figyelemre is intve őt ez ügyben hogy ne tegyen semmi olyant ami nem megfontolt a jelen helyzetben. Közben pedig helyet foglaltam mellette a kanapén ahogy szólt közben és leültem.
-Hiába rakná vissza akkor se lennék képes rá. De manapság az ilyen férfiakat mint én vagyok nem sokan kedvelik vagy szeretik. Akinek van ilyesféle erkölcsi tartása.
Mondtam neki majd egy kicsit elgondolkodtam hogy miért is maradok én igazából? Malik is benne van a dologba de legfőképp nem azért amiért ő feltételezi.
-Hát a kis barátunk is benne van a dologban de legfőképp nem azért. Valamiért itt akarok maradni. Mivel maga nagyon sokban különbözik az eddigi dokikkal akikkel találkoztam és érdeklődöm maga iránt.
Mondtam neki miközben pedig a kis történetét hallgattam arról hogy miért is van ez.
-Igen minden bizonnyal az. De legalább van ennek jó oldala. De eddig nem figyeltem meg ezt a dolgot de most hogy így mondja kicsit tényleg érezni.

-Úgy sem fog érdekelni amit mond, kár tépnie a száját. Akkor is szóljon nekik. Vagy kénytelen leszek magával menni…-Néztem rá és reméltem érti, hogy semmi kedvem ma kimozdulni, de ha nem szól nekik, akkor megyek Én. Ezen ne múljon. Sőt még jobb lenne, ha a kukkolónk idefáradna, az lenne a lefjobb. Ő meg úg is hívja magával Trisztánt, szóval meg is lenne oldva ez az egész herce-hurca. Amikor leült, felsóhajtottam, majd célirányosan úgy toltam őt, hogy nekem kényelmes legyen és valamennyire neki is, majd rádőltem a vállára és átkarolva magamhoz öleltem a kezét. Nos ebből csak az volt a zavaró, hogy most a keze volt a melleim között nem a gyújtója…De valahogy túl lehet élni,. Mivel igen kényelmes pozícióba helyezkedtem.
-Akkor keresünk magának valakit. Ezen ne múljon.- Ásítottam egyet, persze csak magamban, majd megráztam a fejem, hogy eligazítsam a hajam. Ha csak ezen múlik a boldogsága, akkor keresünk neki valakit. Nem tart olyan sokáig. Remélem.
-Örülök, hogy érdeklem magát. Ez volt a célom. Az illat meg, ha vár egy kicsit higgye el másmilyen lesz. – Sóhajtottam egy nagyot, majd végigpásztáztam az asztalon és megakadt a szemem az egyik meggyes sütin. Nyamiii. Már is jobb kedvre derültem, és meggyillatom lett. Csodálatos-csodálatos. Micsoda lángelme vagyok.
-Mit szeretne csinálni? Nézhetünk filmet, vacsorázhatunk, zuhanyozhatunk együtt…-Incselkedtem vele, majd vártam, hogy mondjon valamit, de addig sem engedtem el a kezét.

-Valahogy tudtam hogy kitart amellett amit elhatározott. De ez nem úgy megy ahogy maga elképzeli de majd ha visszamentem teszünk egy próbát. Most már megnyugodott?
Kérdeztem tőle miközben hátradőltem egy picit és engedtem hogy arra a helyre toljon ahol neki jól esne a fekvés. Hagytam hogy tegye amit szeretne és inkább nem néztem oda hogy ne is lássam mit művel a kezemmel de közben néha azért odapillantottam. Bele se mertem gondolni hogy hol volt a kezem de azért még is érdekelt. Talán jó érzés volt mikor láttam hogy hol van és éreztem is.
-Ugyan nem kell keresni szerintem már találtam is magamnak valakit de ez titok.
Mondtam neki egy enyhe mosoly kíséretében. Mikor is mosolyogtam útóljára nagyon régen talán még gyerek koromban. Majd újra a kezemet néztem majd őt.
-Akkor jól tette a dolgát mivel egészen felcsigázott. Kíváncsi vagyok hogy ez az illat melyik érzéshez párosul?
Mondtam neki miközben a kérdésen gondolkodtam amit feltett nekem. De nyilván nem gondolta komolyan szóval most valami olyat mondok amihez van kedvem
-Tudja mit? Csináljuk ebben a sorrendben: Zuhanyozzunk együtt aztán vacsorázzunk majd nézzünk meg egy filmet.