Hishirio Hiroto

Név: Hishirio Hiroto
Nem: Fiú
Kor: 15
Faj: Ember
Kaszt: Harcművész (Shaolin Kungfu / Összes stílus)/(Jang/Sei)
Jellem: Egy csendes, nyugodt, és szelíd jellem. Néha kicsit szigorú lehet, de valójában nagyon is kedves. Ahogy minden embernek, neki is vannak vágyai, de ezeket nagyon ritkán hagyja elszabadulni. Nagyon szereti a békét, és erőszakot utál használni, ha lehet, akkor inkább meg próbálja megbeszélni a dolgokat. Gyakran filozofálgat, és ilyenkor nem teljesen figyel másokra. Szereti a zenét, a színeket, az embereket(/démonokat), művészetet, és tulajdonképpen mindent. Utálja a rombolást, az erőszakot (igaz, néha ő is használja, de az közelebb áll a gyilkossághoz), az értelmetlen gyilkolást, a háborút, emiatt gyakran nevezik pacifistának.
Szexuális beállítottság: Hetero
Küllem: 179cm magas, és 65kg, különösen szálkásnak néz ki, de ruha nélkül meglátszik az edzés eredménye. A szem párja fekete, és néha igen szúrós tekintetet áraszt, nagy ritkán ijesztő a szeme (megjegyz.: Rövid látó). A haja fekete, szembelógó, de nem akadályozza a látásban.
Viselt tárgyak: Ruházat: A ruháját, egy könnyen nyúló fekete, melegítőnadrág; egy V-nyakú fehér póló; egy fekete, cipzáras pulóver alkotja. A lábbelije pedig egy hosszúideig bíró, kényelmes, erős sportcipő (tipikusan, olyan, amit az ember nem félt, tehát olcsó is). Egy szemüveg. Egyebek: Egy hátizsák. Benne: Pénztárca, fontosabb dolgok, elsősegély doboz; Egy óra (általában a bal kézen, néha a jobbján van); Egy MP3-lejátszó+Fejhallgató; Egy mobiltelefon (nagyrészt, csak hívásokra használja)

Előtörténet:

A szüleimet nem ismertem. Egy nagyobb, japán tradíciók szerint épített ház, avagy inkább dojo előtt találtak rám. A dojo-ban tizenhárom mester élt, mindegyikük, más, és más harcművészetekhez értett. Befogadtak, és felneveltek, kis gyerekkoromban játszottak velem, tanítottak, igaz nem voltak a legjobb szülők, amint elértem az öt éves kort, befogtak a házimunkához, segítettem, főzni, mosni, javítani, lekötözni az edzéseik közben szerzett sérüléseiket, takarítani, és egyéb más feladatok elvégzésében. Hat éves koromban, az egyik mester a tanítványává fogadott. Ő egy Kínából érkezett mester volt, a kínai harcművészetekhez értett. „Megtanítalak mindenre, amit tudok!” ez volt az első mondata, ami a tanítványi életem elkezdése előtt hallottam tőle. Választhattam egy harcművészetet, amivel kezdte az oktatásomat. A szemem elé tolt egy táblát, ráírva a harcművészetekkel. Tudtam olvasni, egy év alatt megtanítottak rá, és addigra már nagyon jól ment. Mivel, csak egy volt nagyon híres, és azokat láttam az ilyen témájú filmekben, így a Shaolin Kung-fu lett kiválasztva. Az edzés már, a kiválasztás napján elkezdődött. Bemelegítettem, majd a mester egy kötelet kötött a derekam köré, a tagjaimra pedig súlyokat, a kötél másik végét rákötötte egy általa fabrikált szerkezetre, nem volt kereke, nekem kellett hurcolni. Futni kezdtem. Futottam, amíg bírtam, vagy még tovább is, mivel a mester kezében ostor volt, ami épp’ elég volt ahhoz, hogy gyorsítsak. A szerkezet csikorgó hangokat adott ki, miközben kétszer körbe futottam a dojo-t. Az épület a várostól néhány kilométerre volt, így nyugodtabb volt, mint a város. Visszaérkeztük, befordultam a kapun befutottam, elestem, és pihenni akartam. A mester nem hagyott, fekvőtámasz, felülés, leguggolás-felállás, és a többi, és a többi. Ahogy erősödtem egyre embertelenebb módszereket alkalmazott, időnként a Muay Thai mester ellen állított ki, akinek hihetetlenül gyors ütései, és rúgásai voltak. Kilenc, így eltöltött év múlva, a közeli erdőben sétálva, egy furcsa lényt láttam meg, nem medve volt, nem is evilági lény. Egy démon volt, egy nagyon erős lény. Az edzésem, azon a napon ért véget, a mester egyszerre tanította meg az évek alatt az alapokat, a stílusokat, és mindent. Mindezek mellett az anatómiában, csontkovácsolásban, és az akupunktúra, illetve akupresszúra világában is elmélyedtem. A démonhoz mentem, de észrevett, és egy kiáltás kíséretében megtámadott. Könnyedén kitértem előle, de érkezett a második csapás is, ami már eltalált, és messzire repített. Egy fának csapódtam, és a szörnyeteg már ott is volt, ezek után lefogott. Fel akart falni, nyitotta a száját. Beletapostam a nyitott szájba, ami éppen felém száguldott, s az kivérzett, majd azon az oldalon lógni kezdett. A démon a szájához kapott, így megadta a szabad mozgás lehetőségét. Lenyugodtam, elcsendesedtem, a légzésem lassult. Felálltam a Seikuken pózba, a közel tökéletes védelem pozíciójába. A démon még nagyobb dühvel rontott nekem, és egy ütést célzott az arcom felé, de amint beért a mezőbe az ököl, félresöpörtem a kezét, de a lendületét már nem tudta megállítani. A Tigris stílus kéztartását vettem fel. A gyomrába martam, a kezem behatolt a hasfalába, mint valami lándzsa. Gyorsan kihúztam, és a démon a földre vetődött. Erősen vérzett, utáltam magamat, amiért túl nagy erővel csináltam, és emiatt haldoklik valaki, aki egyébként annak előtte bántott. Visszaindultam a dojo-hoz, tudtam, hogy hamarosan regenerálódni fog, így nem igazán aggódtam, a mestereim sok démonról meséltek. Másnap egy levelet kaptam, arról, hogy egy démonokat is tanító akadémiára mehetek tanulni. Talán értesültek, hogy legyőztem azt a démont, így talán, bosszú, vagy elismerés vezeti a levél íróját. Remélem, hogy nem bosszú. Az erőszak, amiből tudod, hogy az ellenfél nem fog tudni maradandó nélkül felállni, nagyon rossz érzéssel tölt el, ha igazából csak önvédelemből csinálod.

Elfogadva készíts egy adtalapot és kezdheted a játékot