Társalgó

*Mikor fel csillant Ai-chan szeme sejtelmesen el mosolyodtam. 
-Óóó te ki csintalan, ha szeretnéd majd ki próbálhatunk valamit közösen az egyik yuri mangából. Biztosra veszem, hogy van amit te is ki próbálnál.
*Mondtam neki és kissé el gondolkodtam mit mutassak meg neki az akadémiából. Akkor el mondta, hogy lenen a barátnőm és Miut is szeretné a barátjának és össze érintette az orrát az övével. Miu orra kicsit nedves volt, de ő maga hagyta magát sőt még nyelvével egyszer gyorsan meg nyalta Ai-chan száját.
-Úgy látom Miu máris el fogadott téged. Na akkor hová menjünk elsőnek? Nézzük meg a sulit vagy a sport pályát esetleg a parkot vagy az erdőt? A város és a sulin kívüli részt egyenlőre ki hagyhatjuk. A temető sem szép hely.

*Miu oda hajolva oda adott egy orr puszit Ai-channak aztán hozzá simulva dorombolt tovább. Én csak mosolyogtam aztán kicsit meg lepődtem mikor azt mondta, hogy a yuri mangákból főzők.
-Nem nem egyszerűen csak Ikumi hívj így kérlek. Valóban szeretek főzni, de félre értettél yuri mangából nem lehet meg tanulni. Igaz, hogy van amikor a párok esznek és el mondják mi az és utána nézve meg lehet tanulni. De én a szerelmükre gondoltam meg ha esetleg hentaiban olvasod akkor szeretkezés is igen nagyon érdekel.
*Vallottam be egy mosollyal, és mivel már tudtam, hogy félre értett már tudtam, hogy változtatnom kellene azon amit mondtam.
-De tudod mit inkább főzünk akkor majd és nem csintalankodunk hihi.
*Már rég tudtam melyik helyet szeretem a legjobban a suliban.
-Én a parkot szeretem a legjobban.

*Úgy tűnt nincsenek kérdései é nem volt zavarban amit mondtam. Nem is tudtam, hogy most mit mondjak. Nem akartam rá kérdezni így mindenki előtt, hogy nem-e szűz. De úgy éreztem, hogy igen, de ez nem is volt baj.
-Persze majd főzünk együtt valamit. Valami könnyűt amit gyorsan meg tanulhatsz. Bár biztosan tudsz valamit főzni te is.
*Fel álltam majd előre nyújtottam az egyik kezemet. Miu gyorsan fel ugrott és a karomon végig mászva fel ült a vállamra, úgy ült ott mint Pikachu Ash vállán a Pokemonban.
-Miu.
*Nyávogta és pedig vártam, hogy Ai-chan meg fogja a kezem.
-Gyere mutatom az utat.
*Ha meg fogta a kezem elindultam vele a park felé.

/Folyt. Park/

Kellet pár nap, hogy össze szedjem magam a szakítás után. Hiszen többen is vigasztaltak és ki derült, hogy több fiúnak is tetszem még. Csak még én nem ismerkedtem össze velük. Egyik kollégiumi lány mondta, hogy jöjjek el a társalgóba ott biztosan találok majd olyat akit talán meg szeretek. Bár most a leg többen lányok voltak és párok akiket láttam, de reméltem barátnőmnek igaza van.

Egy unalmas délután volt a mai. Sem teendőm, sem beszélgető partner, semmi. A húgom mondta mindig, hogy nézzek le a társalgóban vannak ott érdekes emberek... Emberek? Khm... fazonok, maradjunk ennél a kifejezésnél, mert hogy az emberekhez semmi közük, az biztos.

Bandukolva lépdeltem az iskola járólapjain, s közben nézelődtem, néztem ki az ablakon, figyeltem, ahogyan szállnak a madarak, lobognak a fák levelei az enyhe szellőben és elmélkedtem. Elmélkedtem, hogy mivel kéne elütni az idő, hogyan kéne viselkednem a sok démon közt, emberként. Hugicám azt is mondta mindig, hogy keressek valami lányt. De hát itt? Itt, a démonok közt? Nem nekem való ez...

Belépvén a társalgó ajtaján körülnéztem, és szinte csak lányokat láttam, fiúk maximum a párjukkal voltak ott. Meglepődtem. Meglepődtem mert semmi különbség nem volt egy emberi kávézó, társalgó közt és e között a hely között. Ugyan az a légkör. Ha nem tudtam volna, hogy démonok vesznek körül még örültem is volna a társaságnak. De nincs mit tenni, el kell vegyülnöm a tömegben, hátha találok hozzám... hasonlókat.

Tovább keresgéltem a "tömegben". Meg is láttam egy gyönyörű ám a zöld hajával nagyon is furcsa lányt. Néhány percig bambultam felé, nem igazán akartam barátkozni, aztán a fene sem tudja már miért, de megindultam felé. Mikor elég közel értem, megszólítottam. - Szervusz! - Nézem rá egy kissé hamis mosoly kíséretében. - Egyedül vagy? - Kérdeztem rá már-már egy kicsit komolyabb, de félénkebb hangom, mintsem vidáman és kedvesen.

Míg várakoztam beszélgettem pár lány ismerőssel, de azért figyeltem a környezetemre. Nem akartam vámpírba futni még ha lány is. Már meg tudtam védeni magam tőlük persze, de dámpír ként jobb tartani a távolságot. Tudtam jól, hogy a kevesen kivételeznek egy félig emberrel félig vámpírral. Átváltoztatni magam meg sosem akartam. Bár erről már vitába szálltam magammal párszor mikor hosszú életű fiúval jöttem össze. De most nem akartam több szár éves kapcsolatot. Egy rendesnek is örültem volna ezért köszöntem el a lányoktól és néztem tovább mikor egy fiú e szólított.
-Szia! Igen egyedül vagyok.
Néztem a fiúra aki mintha kicsit félénk lett volna.
-Ismerjük egy mást?
Kérdeztem vissza barátságosan. Hiszen a suliban sokakat ismertem az osztályokból, ezért néha már nem tudtam ki kicsoda.

Miért is csinálom én ezt? Mi szükségem is van nekem egy démon társaságára? Fogalmam sincs, de úgy éreztem, hogy meg kell tennem. Ráadásul igazán szép lányról is volt szó, talán leginkább ezért is szólítottam meg. Mióta itt vagyok, ismét találkoztam az én kis hugicámmal megváltozott kissé az életem. Megesküdtem, hogy miden egyes vámpírt, sőt démont megölök. De ennek már mi értelme, ha az, aki miatt ezt megfogadtam már szintén egy vámpír. Őt is meg kellene ölnöm a fogadalmam szerint... Ez lehetetlen, ez egy paradoxon. Muszáj vagyok változni. Gyökeresen. Talán itt az ideje elkezdeni.

- Nem hiszem, eléggé új vagyok az iskolában. Csak néhány hónapja iratkoztam be. - ~ Meg tudod csinálni Daisuke, meg tudod csinálni! ~ mondogattam magamban. Egy akkora akadályt éreztem magamban, annyira megvetettem a démonokat, hogy már az is egy csoda, hogy a közelükbe mentem, nem még, hogy megszólítani egyet? - Daisuke vagyok. Egami Daisuke. - Mutatkoztam be illendően. - Először vagyok itt a társalgóban, nincs is túl sok ismerősöm... És úgy láttam mintha te is éppen társaságot keresnél. - Mosolyogtam rá, nehéz volt, de megtettem. Rámosolyogtam egy démonra.

-Ó értem akkor üdvözöllek utólag is a suliban.
Mosolyogtam kedvesen aztán kicsit végig néztem rajta.
~Egészen jó képű és jó a ki állása is. Úgy látszik sokat is edz. Vagy az is lehet, hogy test alkata ilyen.
-Én Mitsui Yua vagyok nagyon örvendek. Hát igen mondhatjuk, hogy társaságot kerestem.
Felleltem és kissé zavartan meg babráltam a vékony ezüst nyakláncomat amin két gyűrű is volt az volt jegyességeimet bizonyítva. Ki vételese nem tudtam mit csináljak hiszen úgy látszott ismerkedni szeretne ami részemről nem volt akadály. Hiszen úgy is új párt is akartam idővel találni és ahhoz meg kellet ismerkedni a fiúkkal. Persze lehet, hogy csak barátokat lelek majd bennük, minden esetre valahogy el kellet kezdenem ismerkedni.
-Mond csak Daisuke te sportolsz ügye? Nem lenne kedved velem néha sportolni közösen, Vagy ha csak el szeretnél hívni enni valamit?

Babrált valamivel a nyakában. Közelebbről megnézve egy ezüstlánc volt, rajta két gyűrűvel. Kissé furcsálltam, úgy néztek ki mintha jegygyűrűk lennének, de nem voltam benne biztos. Ki tudja milyen szokásaik vannak a démonoknak?

Aztán rákérdezett, hogy sportolok-e, illetve, hogy edzenénk-e vele néha. Három mondatot váltottunk és ő már is közös programokat akar szervezni. Nem még amikor megemlítette, hogy elhívni enni őt, tehát randira akarnám hívni esetleg. Érdekes egy nőszemély, de valami megfogott benne, nem tudom, hogy mi volt az, de volt valami az biztos.

- Igen, sokat edzek. Sajnos nem tartozom itt a legerősebbek közé alapjában véve, ezért szintre kell hoznom magam. Persze, jó lenne néha valakivel sportolni, nem egyedül. - Zavartságom miatt nem igazán válaszoltam az utolsó mondatára, valahogy az nekem túl gyors lett volna.

//Bocsi, hogy csak most írok//

-Nem baj én sem vagyok valami erős. Csak meg kell védenem magam egyesektől akik néha elég harapósak.
Mondtam neki és be fejeztem a babrálást a nyakláncommal.
~Ha Daisuke vámpír lenne az ezüst már eleve távol tartaná tőlem így semmi komolyabb félni valóm nincs tőle egyenlőre. Bár azt nem tudom ő milyen démon, de ő sem tudja még szerintem, hogy dámpír vagyok.
-Rendben akkor meg beszéltük néha edzünk közösen.
Mosolyogtam rá aztán nem tudtam mit csináljak. De aztán eszembe jutott valami amit tudnom kell mielőtt esetleg jobban ismerkedni próbálnák vele.
-Mond csak Daisuke nem ismered véletlenül Ikumit? Nem vagy esetleg a párja?
Kérdeztem kissé gyanakvóan hiszen nem akartam ismét Ikumi párjával ki kezdeni.

(Semmi gond

-Igen ezüst.
Feleltem a váratlan kérdésre, majd meg lepetten látom, hogy neki is van egy ezüst nyaklánca.
-Igen lényegében miattuk. Volt már velük a múltban némi gondom hogy így fogalmazzak. Jelenleg nem is szeretnék se közéjük tartozni se pedig addig élni míg valaki nem szúrna egy karót belém. De ezek szerint neked van valami gondod velük. Akarsz mesélni róla?
Kérdeztem kíváncsian hátha így meg tudók róla többet közben pedig fel lélegezhettem, hogy nem Ikumi pasijával találkoztam össze.
-Ennek örülök. Semmi kedven a kedvenc barátnőmmel össze kapni amiatt, mert esetleg a párjával beszélgetek.

Kíváncsian, de türelmesen végighallgattam a mondandóját a vámpírokról. Azt mondta, hogy volt már velük gondja. Remek, tehát most már száz százalékig kizárhatom, hogy vámpír lenne. Utálom azokat, jobban mint bármelyik másik fajt.

Felhozta azt is, hogy nekem van velük gondom. Igen van, de ezt nem itt és nem az első találkozáskor fogom elmesélni, legalábbis nem ismerem még annyira. - Nem vagyok jóban a vámpírokkal, fogalmazzunk így. - Jelentettem ki nemes egyszerűséggel, kissé rideg arccal, melyen még a harag is látszódott egy kissé. - Nem igazán... Főleg nem itt, ahol mindenki hallhatja, válaszoltam a kérdésre.

Témát váltott, ismét Ikumiról beszélt, hogy nem akar összekapni vele, valami fiú miatt. - Hát az biztos, hogy nem lenne jó. - Mondtam érdektelenül, egy amolyan csak mondjunk már rá valamit alapon.

- Van kedved sétálni egyet valamerre? - Tettem föl a kérdést, hirtelen. Még talán engem is meglepett. Miért? Miért akarok én vele sétálni? Akarok én tőle valamit? Nem tudom, saját magamat sem értem...

-Értem akkor gondolom neked is ártottak.
Nem fogalmazott tisztán amit meg értettem. Itt nem lett volna jó bárki előtt olyan mondani amit meg halhatnak. Az arc vonásai pedig arról árulkodtak, hogy valóban haragszik rájuk.
~Talán egyenlőre nem kéne el mondanom, hogy félig meddig és is az vagyok. Lehet nem értené meg. Hacsak nem ő is dámpír. Hiszen soha nem tudhatom olyan kicsi a világ bármikor találkozhatok egy fajta bellimmel.
-Hát igen valóban nem lenne valami jó. De, hogy tudom, hogy nem vagy olyan kapcsolatban vele így meg nyugodtam.
Mondtam még neki aztán el hívót sétálni. Nem gondoltam semmi rosszra, hiszen az első pillanatban úgy látszott ismerkedni szeretne. Ami nem volt ellenemre és ha netán őt zavarja a jelenlegi környezet akkor szívesen el megyek vele valahová. Ha pedig még is kialakul köztünk valami kapcsolat akkor lehetséges, hogy ezúttal az igazit találom meg benne.
-Igen lenne kedvem. Merre szeretnél menni, Parkba vagy az erdőbe? Vagy esetleg a városban szeretnél szét nézni?

Séta... Egy lánnyal. Rég volt ilyen. - Nem ismerem olyan jól a környéket, te hová mennél szívesen? - kérdeztem tőle mosolyogva, kedves hangon. Kíváncsi vagyok, hogy hova jutunk el ezzel a beszélgetéssel...

Nem értem magamat, miért akarok én egyáltalán ismerkedni.. Még mindig nem tudom megválaszolni ezt a kérdést. De így alakult, most már így lesz, nincs mit tenni. Sőt, szerintem a húgom is örülne neki, hogyha ismerkednék néhány démonnal, nem akarja ő, hogy utáljak bárkit is.
// Sorry, hogy nem írtam, nem volt netem tegnapig, most már fogok tudni írni, ha van még hozzá kedved.//

Kicsit el kellet gondolkoznom hiszen meg kérdezte én hová mennék szívesen.
-Menjünk az erdőbe ott van egy szép tó ahol kettesben lehetünk.
Feleltem végül, hiszen a tó környéke nagyon szép volt az állatok is elég békések voltak arra felé. Plusz ritkán jártak mások arra így jobban meg tudtunk ismerkedni.
-Gyere mutatom az utat. Közben ha szeretnéd mesélhetsz magadról.
/Birtok-Erdő/

/semmi baj és igen van kedvem folytatni/

- Jól hangzik, arra felé még nem voltam úgy sem. - válaszoltam, bár az, hogy teljesen kettesben vagyunk nem feltétlen tetszett, de úgy éreztem, hogy nem lehet semmi gond.

Mondta, hogy kövessem ő majd mutatja az utat, én így is tettem mentem utána. De, az, hogy meséljek magamról, csak úgy? Az nem fog menni, soha nem meséltem magamról, senkinek. - Hölgyeké az elsőbbség, mesélj te magadról egy csöppet! - jelentettem ki, mintha nem lenne semmiféle "hátsó szándékom".
/Birtok-Erdő/

Clay-el jó pár napja nem találkoztam nem tudom mi történt vele. De azt tudom, hogy nem tudok a szobámban várni mindig rá. Ezért gondoltam le megyek a társalgóba hátha látok pár ismerőt. Yuat láttam is el menni egy fiúval legalább ő rendben van. Halottam bizonyos pletykákat róla és Ikumiról, de mostanában vele sem találkoztam. De legalább ismét jó idó volt és nem kellet pulóvert és pólót hordanom. Végre nyár volt és olyan meleg, hogy ismét szoknyában lehettem. Bár az is igaz, hogy csak a mezőn repkedhettem amikor senki sem lát így a szárnyaimat most sem vettem elő. Félve körbe néztem most nem sokan voltak itt. Egy lány jól el volt a játékával a többiek meg beszélgettek.

Gondoltam le ülök egy fotelbe és mivel az asztalon volt pár démon magazin gondoltam bele olvasok az egyikbe hátha tanulok belőle valamit. Persze sajnálatomra csak a japán démonokról volt pár apróbb cikk akikről már így is sokat tudtam. Ellenben a nyugati démonok mások voltak róluk kevesebbet írtak. Mint valami ismeretlen fajokról úgy kezelték őket. Persze ez a magazin nem volt valami friss, de azért hát többet vártam. Majd fel néztem egy kis zajra akkor láttam, hogy az előbbi játszó lány valakivel élénken társalog. Rá nézésre fiatalnak é külföldinek tűntek kicsit el mosolyodtam. Hiszen itt az iskolában több démon volt együtt véve mint a magazinban fel sorolva összesen.